Ott hagytuk abba, hogy a klasszicizmust elemezve megállapítottuk, szellemi hátterét a felvilágosodás korában kialakult polgári kultúra adta. Az a polgári kultúra, amelyet, mint szégyellni való nagyszülőt igyekszik a kamrában elrejteni a polgári demokrácia. Van ugyan, de szenilis szegény. Már maga sem tudja mit akar. Azt se tudja, hogy hívják.
Ott tartottunk tehát, hogy az 1848–1949-es szabadságharcunk a végkifejlethez közeledett. Háromszáz ezer fős ellenséges haderő tört kilenc irányból hazánkra. Reális tervünk a feltétel nélküli fegyverletétel elkerülése lehetett.
Görgei Artúr az 1848–49-es szabadságharcunk kimagasló, de máig vitatott személyisége. Voltak, vannak, akik hazaárulót látnak benne – nem kapott Aradon bitót –, mások józan nemzeti hősként tisztelik. A problémás magyarnak még a neve is problémás. Sokan „i”-vel írják, én itt ezentúl „Y”-nal. A problémát ő maga generálta, nevét 1848-ig „y”-nal írta, utána „i”-vel. Ha „y”-t használunk megsértjük végakaratát? Nem volt ilyen végakarata. Az „y” talán tisztelet a család felé, de az „i” sem sérti a nagy hadvezér emlékét. Szóval ki-ki döntse el.
Ha feltennénk a kérdést, ki az a történelmi személyiség, aki gyermekként átélte népe súlyos vereségét, s mivel a kudarc okát gyenge hadseregükben látta, megfogadta, úgy áll bosszút ellenségein, hogy elmegy hozzájuk tanulni, megtanulja a harcászat művészetét, majd hazatérve ellenük használja fel a náluk szerzett tudást, népe élére állva vereséget mér a gyűlölt ellenségre, megbosszulva atyái bukását…
1929. október 24-én, a „fekete csütörtökön” összeomlott a New York-i tőzsde. Ezzel kezdetét vette a történelem addigi legnagyobb gazdasági mélyrepülése, mely méreteit tekintve méltán érdemelte ki a Nagy gazdasági világválság elnevezést.
Az Isteni Mátyás termete a közepesnél valamivel magasabb volt; alakja daliás, megjelenése nemes és lelki nagyságot sugárzó.