Az 50. Kazinczy Napok előadásai

Hiszem, hogy az ember küldetéses magvető: szómagok elhintője. Utunkon a Teremtőhöz mindvégig, dombon-lejtőn, örömben-bánatban társaink, segítőink a szavak. De csak akkor, ha e szavak szeretetből fakadnak, ha nyelvünk szeretettel megcselekedett nyelv. A kimondott és leírt szó út. De vajon hová vezet? Min múlik, hogy hová vezet?

Az emberközpontú nyelvművelés Széphalmon is abból az alapgondolatból indul ki, hogy a helyesen értelmezett nyelvművelés emberművelés. A nyelv, mint eszköz, felhasználható készlet, lehetőség a maga csodálatos gazdagságával, épségével, dagadó tarisznyájával, páratlan kínálatával vár ránk, vár arra, hogy cselekvés, kimondott vagy leírt szó: megcselekedett szó, megcselekedett nyelv legyen. Anyanyelvünk alkalmas. Alkalmas arra, hogy – miként Kazinczy mondta – „gondolatainkat s érzéseinket legvékonyabb, legtestetlenebb hanyatlékjaiban is fesse“. A magyar nyelv alkalmas mindannak kifejezésére, amit érzünk, gondolunk, a legfinomabb fogalmi különbségeket, stiláris árnyalatokat is érzékeltetni képes.

Ha a megvalósításban a nyelv szegényes, töredezett, durva, az nem a nyelv, hanem a nyelvhasználó hibája. Nem a színek hibája, ha a festő csak feketével dolgozik, s taszító, sötétet, komor képet fest. Nem a zongora hibája, ha állandóan csak a Boci, boci, tarkát pötyögtetik rajta. (Kiss Jenő). Nem a nyelv felelőssége, hogy a dallamos-erős magyar köszönöm szépen helyébe az interneten a thx (értsd: thanks) lépett.

A cél az anyanyelvi ismeretterjesztés, a tudatos nyelvhasználatra nevelés: az igényességre, a hatékonyságra nevelés, a hagyományos (és személyiségfejlesztő) kommunikációs formákra: a nyelvi örömre, humorra, játékra, beszélgetésre, hallgatásra, mesélésre, olvasásra, írásra (elsősorban a kézzel írásra) ösztönzés.

A nyelvvel való foglalkozás tétjéről, a nyelv erejéről már Kazinczynak is határozott véleménye volt: „Az mindazonáltal igaz, s a história bizonyítja, hogy ha valahol a Jó gyökeret vert, ott mindig a Szép készítette az utat“ – mondta Kazinczy. Ő hitt a művészet nevelő erejében, abban, hogy a művészetnek iránymutató szerepe lehet a morálisan eltévelyedett ember számára. Abban, hogy a művészet elvezethet a Jóhoz és az Igazhoz. És ez a nyelvvel való foglalkozásnak is a tétje, mert a művészet elvezet a jóhoz, a művészet egyik ága a költészet, a költészet eszköze, közege, anyaga pedig a nyelv. A nyelv alkalmassá tétele tehát a jóhoz és igazhoz való elvezetésnek is eszköze. Ez a gondolat a szépirodalom erejét mutatja, s rávilágít arra, hogy a nyelvnek magasabb küldetése is van. Kazinczy volt hazánkban az önálló, független szépirodalmiság egyik ösztönzője-megteremtője, de munkája magas célt szolgált: számára az irodalom és általában a művészet a forma által is megnemesített tartalom volt: táplálék a szellem számára. Nem lehet elégszer szólni az írástudók felelősségéről. Vajon ma hogyan állunk e tekintetben?

De milyen küldetése lehet a köznyelvnek, a mindennapi nyelvhasználatnak?

A megcselekedett nyelvnek hatása van: befolyásolja a hallgatót, sérthet, bánthat, üthet, fájhat, de simogathat, vigasztalhat, erőt adhat, útba igazíthat is. Mert a nyelv által is lehet vétkezni: a megszólás, hazugság, a hamis tanúságtétel, a tudattalan, erkölcstelen (durva, trágár), töredezett, sekélyes beszéd, a nyelvi agresszió nyelvi környezetszennyezettséghez vezet.

Az emberi nyelv Isten ajándéka, kegyelmi adomány, mely az isteni szó halvány visszfénye csupán, de a maga földi bűvkörében maga is teremtő erővel bír. A nyelvhasználat erkölcsi felelőssége ezért óriási: rendkívüli tétje van annak – az én sorsomat és mások sorsát, életét illetően is –, hogy szavaimmal szeretek, építek, vagy rombolok, gyűlölök, szétszórok.

Most csak egy példát emelek ki, egy a nyelvi agressziónál enyhébb, de szintén káros jelenséget, amely a szóetika körébe tartozik. Sokszor a szó megválasztása sértő, bántó, megalázó. Az interneten a következő címmel jelent meg egy cikk: „Döbbenetes: 19 halálos áldozattal járt a tegnapi vihar Budapesten“. Ha megnyitottuk a cikket, egy képgalériába jutottunk, ahol tizennégy elhagyott, összetört, megtépázott esernyőt láthattunk – az esernyők voltak a halottak a cikkíró és a szerkesztőség szerint. Szenzációhajhászás, manipuláció, nyelvi-szellemi környezetszennyezés, erkölcstelenség, szellemi önkiárusítás?

Szavaim küldetése az áldás, gyógyítás, simogatás és az építés: az élet. Az, hogy nyelvem megcselekedett szeretet legyen, s határozott, szívmélyből fakadó igen az életre.

Milyen az erkölcsös szó?

A nyelv egyik célja a közösségépítés, és az belátható, hogy ha bizonyos módon használom a nyelvet, akkor építem, összetartom, erősítem a közösséget, ha másként használom, akkor pedig bomlasztom.

A kulcs az igaz szóban rejlik.

A nyelv az akarat rögzítésének eszköze: a szerető szív megnyilatkozása a szavakban s az érzés megpecsételése is egyben, egy lélekmozzanat lenyomata a földi valóságban, hangokban tárgyiasított szívdobbanás.

A nyelvhasználat minden formájában írás: a kimondott szó az univerzumba, a mindenségbe íródik bele. A nyelv mű is, melyet persze megelőz a tevékenység, de annak eredménye a maradandó (nem elszálló!) mű.

A nyelv egyik alapfunkciója, hogy általa a valóságot kínálhatjuk fel, a valóság tapasztalatában részesíthetjük az adott élethelyzetet nem közvetlenül átélő hallgatót. Vagyis társunk a mi szavaink által ismeri meg a valóságot. Kizárólag ezzel hagyhatjuk meg a hallgatót szabad akaratában. Az igazságot kínáljuk fel neki szavainkban, erre ő szabadon reagálva alakíthatja sorsát. Ha azonban igaztalanul, hamisan szólnánk hozzá, döntéseiben befolyásolnánk, hiszen egy nem létező, virtuális, magunk kreálta álvalósággal szembesítenénk. A hazugság nem a jelent mondja ki, hanem egy nem létező, fiktív valóságot közöl az odahallgatóval, így alapjaiban rengeti meg annak szabadságát. Megfosztja jövője bizonyosságától és kétségkívül szabadságától is, hiszen saját maga kreálta valóságával befolyásolja, manipulálja a befogadót.

Az igazi nyelvhasználat szeretetcselekedet. Mit is mond Pilinszky János?

„A beszéd tehát: adás és befogadás. Nyitottság. Szeretet[...] A szeretet elhalása minden nyelvromlás gyökere. [...] A nyelv elsőrendűen ... az ember megszentelődésének, a szeretet teljességének és kiteljesítésének a gondja.“

Az igazmondásnak azonban nemcsak etikai, hanem technikai feltétele is van.

Az erkölcsi szándékon, törekvésen túl akkor tudom pontosan, árnyaltan átadni, amit szeretnék, ha megvan ehhez a nyelvi készletem, ha alaposan ismerem a nyelvet. „Minél többszínű a festék, annál szebben alkothat a festő“ – mondta Kazinczy.

Az anyanyelvi ismeretek az erkölcsi hatékonyságban is segítenek. Azért is kell ismernem az anyanyelvemet, hogy általa nyelvileg is erkölcsösen tudjak cselekedni. Anyanyelvi ismeretterjesztés, tudatos nyelvhasználat, stiláris adekvátság a nyelvművelés célja.

Így kapcsolódik össze erkölcs és nyelvművelés (anyanyelvi ismeretterjesztés). A leghitelesebb nyelv pedig az anyanyelvem. A tudatos nyelvhasználat szabad akaratunk megélésének egyik formája, emberi mivoltunk lehetősége. A tudatosság nemcsak az anyanyelv ismeretét jelenti, hanem az erkölcsi érettséget is: azt, hogy gondolkodunk, mielőtt megszólalunk, hogy irányítjuk (ellenőrizzük) kimondott szavainkat. Ekkor van súlya a szavunknak. Milyen szépen kifejezi nyelvünk a különbséget: üres beszéd, illetve a szónak súlya van. S ehhez kapcsolódik a fecsegés kérdése: a beszéd, mint pótcselekvés.

„Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –

Versben, s mindennapi beszédben

Csak a szükségeset beszéljem.

De akkor szómban súly legyen s erő

S mégis egyre inkább simogatás:

Ezer kardos szónál többet tevő,

S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.

Mindenre ámen és igen.

Szelíd lepke, mely szívek kelyhére ül.

Ámen. Igen. És a gonosztól van

Minden azonfelül“

- írja Reményik Sándor Ne ítélj című versében.

Nyíri Péter

/Megjelent az 50. Kazinczy Napok emlékkönyvében. Az előadások elektronikus közlése a Csemadok Kassai Városi Választmányával együttműködésben történik./