B-Galéria, MaJel Rovás Központ, Kassa, Erzsébet utca 42.
A Rovás új központjában, a Magyar Jelenlét Házában rendhagyó kiállítást nyitottak. Egyetlen képet lepleztek le, amely az ibériai Bartolomé Esteban Murillo (1617–1682) festményének egy nagyon jól sikerült másolata volt.
A Rovás új központjában, a Magyar Jelenlét Házában rendhagyó kiállítást nyitottak. Egyetlen képet lepleztek le, amely az ibériai Bartolomé Esteban Murillo (1617–1682) festményének egy nagyon jól sikerült másolata volt. A festményt Kassán találták meg nagyon rossz állapotban, s tulajdonosa a restaurálás után vándorkiállítás keretében mutatja be a közönségnek. A kassai kiállítás 2017. november 28-ig tekinthető meg.
A kassai megnyitón Staudt Mihály pozsonyi restaurátor beszélt a Madonna gyermekkel típusú festményekről, valamint Puss Sándor jezsuita atya mesélt a festmény megtalálásának körülményeiről.
Az itt bemutatott festmény a „Madonna gyermekkel“ c. festmény másolata, amelyet a „Cigány Madonna“ néven is ismerünk. Az eredeti darab a római Corsini Képtárban található, ezt a XVII. század hatvanas vagy hetvenes éveiben az andalúziai származású Bartolomé Esteban Murillo (1617 Sevilla – 1682 Sevilla) festette, az „Aranykor“ (Siglo de Oro) egyik legnagyobb spanyol barokk festője, Velázquez, Ribera, Zurbarán mellett a „nagy négyek“ egyik képviselője. Az ábrázolás az ikonográf jellegű „Madonna Lactans“ vagy „Virgo Lactans“ - ot veszi alapul, ahol a Szűz keble fedetlen és szoptatja a kis Jézust. Esetünkben az anyát és a gyermeket mintha megzavarná a szemlélő és rá összpontosítanak, hogy meghallgathassák imáját.
A festmény kompozíciója szinte csak a feltétlenül szükségesre szorítkozik, ami jellemző a XVII. századi spanyol szakrális festészetére. Ez növeli a monumentális látszatot és átütővé teszi a vallásos átélést (mivel a lényeges elem kerül a figyelem központjába), amely a spanyol barokkban a misztikus élménnyel volt határos. A kép egésze a tridenti zsinat következtetéseinek rendeli alá magát, amely elvárta a nyílegyenesen célratörő áhítatot képviselő szakrális műveket, mellőzve a felesleges járulékos koncepciós vonalakat.
A jobb oldalon kőépítészeti maradványok láthatók, minden bizonnyal ókoriak (a Madonna egy talapzaton ül, amelyen dombormű-elemek rajzolódnak ki), amelyek nagyon gyakran jelennek meg a Krisztus születését, a Háromkirályok imádását vagy az Egyiptomba való menekülés alatti pihenőt ábrázoló alkotásokon. A kereszténység és az ókor szembeállítása a társadalom egy magasabb szellemi fejlődését jelentette, jelezte a pogányság legyőzését és egy új vallási és erkölcsi rendszer bevezetését.
A tömör szegély észrevétlen módon optikailag kihangsúlyozza Mária alakját, és így az Istenszülő teológiai jelentőségét (azonos „kelléket“ találunk Murillo másik képén is, a „Kockával játszó fiúk“ c. képen az 1675 körüli időszakból, Alte Pinakothek, München).
A borostyán visszafogott motívumában a kor embere egy átfogó szimbólumot látott. Örökzöld növény lévén a halhatatlanságot idézte és mivel kiszáradt fákon kúszik zöldellve, már a középkorban a lélek további életének jelképévé vált, a test halála után. Kapaszkodásának és az erős kacsoknak köszönhetően a hű szerelem szimbóluma is volt. Murillo kortársa, Wolf Helmhardt von Hohberg (1612–1688) osztrák költő az alábbi áhítatos verssorokat írta a borostyán allegóriájára (szabad fordítás): „A borostyán a tölgy csúcsára kúszik, ellenáll a legvadabb viharnak, az embert minden rossz elkerüli, ha féli istent és kisvártatva örömmel emelkedik majd fel.”
A Corsini Képtárban őrzött eredeti festményhez képest a Szűzanya ezen a képen valamivel fiatalabb és idealizáltabb. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Murillo abban az időben számos festményen örökítette meg a szeplőtelen fogantatás témáját és ezeken nagyon fiatal Szüzeket, szinte még gyermekeket ábrázolt, az itt bemutatott mű csak méginkább megerősíti, milyen jól ismerte Murillo munkásságát a másolatot festő művész, sőt a másolat minőségét tekintve talán magát Murillot is. Mivel a mestert több segéd és követő vette körül, az is elképzelhető, hogy ez a korabeli másolat ezek egyikének keze alól került ki.
Az anya és a gyermek feje körül nincs glória, sem a szentségre utaló más jelzés, szinte egy egyszerű vidéki spanyol leányt idéz (noha öltözéke félúton van az ún. ideális drapéria koncepciójához). A profán elemek Caravaggiotól, a szenteket ábrázoló jelenetek nála ismert naturalista koncepciójából eredeztethetők. A megválasztott festői eszközök miatt Murillo Madonna Corsini-je, jóllehet szemmel láthatóan a spanyol festészet realista hagyományaihoz köthető, mintegy lebeg egy párhuzamos, szellemi világban, ami a szemlélőt is érezhetően megérinti.
Az itt látható másolat festője jelentős mértékben követi a „murillói” ecsetvonásokat, ezért ez a másolat az általunk ismertek egyik legjobbja. Murillo jellegzetes későbbi stílusa már számos proto-rokokói jegyet hordoz azok közül, amelyek hatással voltak a stílusbeli átalakulásra az Ibériai-félszigeten a XVIII. században. Ezekre jellemzőek az idealizált alakok, édeskés hangulat, idilli környezet, finom és kellemes színárnyalatok és a gyengéd ecsetvonások, amelyek egyfajta párás levegőt vagy a sfumato jelenlétét teremtik meg a körvonalak elmosódásával. Ennek köszönhetően kapta ez a stílus az „estilo vaporoso“ elnevezést (ködös, párás). Ez a koncepció a hit mélyen érzelmi megélését tükrözi, a következő évszázad rokokó festményeinek esetében pedig inkább az esztétikai alapelvek és a stílusbeli manierizmus bemutatásáról van szó.
Az a tény, hogy igazolhatóan egy azonosított eredeti darab másolatáról van szó, nem csökkenti a festői munka minőségét. Ráadásul olyan korabeli másolatról van szó, amely a minta valamennyi mérvadó vonását megőrizte. A jeles régi művészek nagy sikerű kompozíciói számos korabeli és későbbi, szerzői, műhelybeli vagy akadémiai másolatban öltöttek testet, ezért teljesen szokványos, hogy a világhírű múzeumokban „azonos művekkel” találkozunk (pl. Annibale Carracci festménye, a Latona és a parasztok egyaránt megtalálható a Szlovák Nemzeti Képtárban és a Kroměříži Érseki palotában is). Ezek a régi festmények – úgy az eredeti példányok, mint a másolatok – egyaránt magas művészettörténeti értéket képviselnek. Végülis, a gótikus táblaképek is a nagy mesterek mintái alapján készültek (általában lenyomatról). A nem eredetiség a régi művészet (a késői középkor és a kora újkor) jellegzetes jelensége, csak a modern művészet isteníti túlzottan az eredetit.
Gabriela Kutajová, Sárosi Képtár, Eperjes
Fotók: Gráf Dóra, Szabó Ottó
Gablyasz Andrea fordítása