FiguratiF Galéria, MaJel Rovás Központ, Kassa, Erzsébet utca 42.
Honoré Daumier volt az egyike azoknak, akik teljes mértékben kihasználták a litográfia kifejező lehetőségeit, egyben a tartalommal vádolták saját korukat. Az ő életműve óriási, hiszen élete során majdnem 4000 ilyen lapot készített el. A kiállítás egy válogatás a valamikori Coburg kastély, jelenleg a Selmecbánya melletti Szent Antal Múzeum gazdag grafikai gyűjteményéből. Coburg Fülöp nagy gyűjtője volt a grafikáknak, akinek az öltözője teljesen ki van tapétázva a „La Caricature“, a „La Charivari“ és a „La Silhouette“ újságok rajzolt vicceivel. Sok nyomtatvány a kastély folyosóján lévő kiállításon is szabadon megtekinthető.
A 19. század elején vagyunk. A könyvespolcok polcain megjelenik egy könyv, amelynek a címe A kőnyomat teljes tankönyve minden egyes szegmensében és módjában. A szerzője nem egy grafikus, hanem egy színházi személy – a prágai születésű ALOIS SENEFELDER (1771–1834). Ahogy számtalan egyéb felfedezés, ez is véletlenül született, amikor sürgősen, más lehetőség nem lévén, a mosodába küldött fehérneműk listáját a közelben lévő mészkőbe véste be. A technika azonnal közkedvelt lett egész Franciaországban. Egyrészt azok az alkotók használták, akik a műveiket kőre készítették el, másrészt olyan ügyes iparosok, akik méret szerinti vászonra készítették a litográfiai másolatokat. Mindkettő csoportnak megfelelt, hiszen hozzáférhető volt, könnyen elkészíthető, de főleg azért, mert ez a technika hasonlított a leginkább a legeredetibb képzőművészeti megnyilatkozáshoz: a ceruzarajzhoz, vagy a tollrajzhoz. Ezért is használták ezt olyan nagy mennyiségben a korabeli illusztrált folyóiratok. Teljes ciklusok és sorozatok születtek.
A kezdetet valamikor a 19. század 20-as éveire tehetjük. 1870-ig pedig olyan hatással bírt, főleg a politikai karikatúrában, hogy jelentős mértékben befolyásolni tudta az illusztrációs művészetet, de magát a művészetet is. Mivel az alkotók sokszor minden előkészület nélkül egyenesen a kőre rajzoltak, nagy értékkel bírnak a szabad lapok, de a kivágott átlátszó lenyomatú képek is.
HONORÉ DAUMIER (1808–1878) volt az egyike azoknak, akik teljes mértékben kihasználták a litográfia kifejező lehetőségeit, egyben a tartalommal vádolták saját korukat. Az ő életműve óriási, hiszen élete során majdnem 4000 ilyen lapot készített el. Az első litográfiát 1829-ben teszi közzé. Republikánus szellemű politikai karikatúrákkal kezdett a La Silhuette nevű folyóiratban. 1831-ben állandó munkatársa lett az újonnan alakult La Caricature folyóiratnak, az ellenzék fő szócsövének, amivel elindította a több, mint 40 éves pályafutását mint Franciaország politikai és társadalmi életének szatirikus krónikása. Aktív munkásságát csak az öregkori vaksága gátolta meg.
A „Gargantua“ című litográfiájáért fél évre börtönbe került. Hogy miért? Az új királyt Lajos Fülöpöt ábrázolta rajta mint pocakos óriást a trónon, amely elnyeli az adókat, miközben a fenekéből kormányrendeletek esnek ki. Amikor 1835-ben a szabad sajtó ellenes törvény betiltotta a politikai karikatúrát és ezzel beszüntette a La Caricature-t, átment a La Charivari (Nyafogás) hetilaphoz és a társadalom kigúnyolásához. A szatírái célkeresztjébe a polgárok és a bürokraták butasága és a beképzeltsége került. Világhírű karikatúra sorozatai, amelyek azonban ma nehezen hozzáférhetőek még darabonként is, a „Polgár Élete“, „Bírósági Gyomor“, „Parlamenti Idillek“, „A Nemzetgyűlés Fiziognómiája“. Maga az „Aktualitások“ című sorozat, amelyből ez a kiállítás mutat be részleteket, több, mint ezer lapot számlál. A kitűnő rajzoló itt az alakokat mindig dramaturgiailag kiélezett jelenetekben nagy egyöntetű formákban egyszerűsítette. Zseniális, improvizáló könnyedséggel rá tud érezni az egyes karakterek alapvető jellemére, lényeges grimaszára, taglejtésére. Ehhez csatlakozik a nagy allűr, monumentális pillanat alkotás, amelyek jelen vannak még a kis méretű képein is. Ezért is nevezték őt a burzsoázia Homéroszának.
„Ebben a suhancban van valami Michelangelóból“ mondta egyszer BALZAC, aki a kollégája volt a Charivariban. Az egyik fő rajzoló ebben az újságban Ingres diákja CHARLES VERNIER (1813–1892) volt, aki egyébként 1845 és 1860 között egy egész oldalra készíthette karikatúráit. Ő később a Journal De Rire (Vicces lapok) munkatársa volt és őt is a politikusokra irányuló támadásai juttatták a börtönbe. A kezdeti litográfiai ciklusai, mint „Az Álarcosbálban“, „Azok a Vidám Párizsiak“, a „Tuileri kertben“, „Vakáción“, „Grizettek“, „Krinolinimádat“ a kor erkölcsét mutatják be.
DAUMIER mély értelmű munkáival szemben, frivolságával az élet vidámabb dolgaival foglalkozik. Alkalmanként még a szatíra területén alkottak olyan művészek, mint a Goupil gyárnak dolgozó litográfus eredeti nevén Charles Francois, később EUGÈNE GUÉRARD (1821–1866), a portré-, zsáner- és tengeri jeleneteket festő ANTONY PAUL EMILE MORLON (1845–1905), a zsánerfestő és a párizsi eli portré festője PHILIPPE JACQUES LINDER (1835–1914), vagy HENRI-AUGUSTE PINGOT.
A kiállítás egy válogatás a valamikori Coburg kastély, jelenleg a Selmecbánya melletti Szent Antal Múzeum gazdag grafikai gyűjteményéből. Coburg Fülöp nagy gyűjtője volt a grafikáknak, akinek az öltözője teljesen ki van tapétázva a „La Caricature“, a „La Charivari“ és a „La Silhouette“ újságok rajzolt vicceivel. Sok nyomtatvány a kastély folyosóján lévő kiállításon is szabadon megtekinthető.
Miro Procházka
Fotó: Gráf Dóra
Szlovákból fordította Gablyasz Andrea
