1941. június 26-án kezdődött talán történelmünk, de minden bizonnyal a Magyar Honvédség legtragikusabb eseménysorozata. A bombatámadás 32 emberéletet követelt közvetlenül, civileket és katonákat. Súlyosan sebesült a források alapján 60 fő, könnyebben 220 fő. A háború későbbi poklából nézve ezek elenyésző adatok, de 1941-ben ezek az számok érthető módon megdöbbentették a közvéleményt.

1941. június 26-án egy három gépből álló, kétmotoros bombázókötelék légitámadást intézett Kassa városa ellen. Horthy Miklós kormányzó, s a kormány többsége a támadást szovjet provokációként értékelték, s Horthy, élve az alkotmány adta felhatalmazásával, még aznap kihirdette a hadiállapotot a Szovjetunióval. Bárdossy László miniszterelnök ezt másnap bejelentette a képviselőházban, mely azt megszavazta. Így kezdődött talán történelmünk, de minden bizonnyal a Magyar Honvédség legtragikusabb eseménysorozata.

A támadásban a repülők 30 db, egyenként 105 kg-os légcsavarbiztosítású, pillanatgyújtós szovjet típusú romboló bombát dobtak le. Az egyiket valószínűleg navigálási probléma miatt Enyickére (ma Haniská pri Košiciach), kettő pedig „befulladt”, nem robbant fel. A légvédelmi parancsnokság 13.45-kor jelentette a vezérkarnak a bombatámadást, tehát az fényes nappal történt, ezt érdemes megjegyezni. A Postapalotát és a tűzérlaktanyát érte a legsúlyosabb csapás, de számos lakóház is romba dőlt. A találatok nagy szórást mutatnak. Az anyagi kár több millió pengőre rúgott. A támadás 32 emberéletet követelt közvetlenül, civileket és katonákat. Súlyosan sebesült a források alapján 60 fő, könnyebben 220 fő. A háború későbbi poklából nézve ezek elenyésző adatok, de 1941-ben ezek az számok érthető módon megdöbbentették a közvéleményt.

A bombatámadás tehát berántott minket a háborúba, s annak eredménye köztudott. De ezen magyar „casus belli” rejtélye a mai napig nem oldódott meg. Hogy tudniillik, végül is kik követték el? Az akkori magyar vezetés ezt a Szovjetunióra fogta, de ők is csak a szovjet típusú bombák alapján, a gépeket nem sikerült azonosítani. Ha valaki azt várja tőlem, hogy én ezt most megteszem, máris elkapcsolhat, nincs megoldás továbbra sem, csak elméletek, s most én ezeket fogom sorra venni. De előtte tekintsük át a bombázás előzményeit, az akkori világhelyzetet, benne Magyarország politikai viszonyrendszerét.

A trianoni béke kényszerpályára helyezte Magyarországot. Mondhatni mindent a területi revíziónak rendeltünk alá. Ezt a keresztény-konzervatív politikai elit képviselte leghitelesebben, s lehet itt a választójog korlátozására, torlódott társadalomra, és egyéb másra hivatkozni, ez az irányvonal élvezte a társadalom túlnyomó többségének támogatását. A revíziót, reálisan értékelve saját erőnket és az európai hatalmi viszonyokat, a nagyhatalmak támogatásával igyekeztünk elérni. Viszont Hitler hatalomra kerülésével alapjában változtak meg az európai erőviszonyok, s mivel az angolszász hatalmak lagymatag érdeklődést mutattak a magyar igények iránt, fokozatosan sodródtunk a náci Németország uszályába. Jól ítéltük meg, hogy előbb-utóbb háború lesz, s megalkottuk a fegyveres semlegesség elvét. Ez nagyjából azt jelentette, hogy igaz, Németország szövetségesei vagyunk, de ezt tegyük egy lépés távolságból, fejlesszük a Honvédséget, de mindenképp maradjunk semlegesek, s a bekövetkező világégés után egy háborút elkerült országgal és hadsereggel aktívan vegyünk részt a minden bizonnyal bekövetkező területi rendezésekben. Ezt az irányvonalat képviselte Teleki Pál miniszterelnök, s a mérsékeltebb politikai elit. De a politikai elit másik része, befolyásos vezetők, s katonatisztek, csendőrtisztek megrészegültek Hitler sikereitől, s ha nem is mondható, hogy nácikká váltak, de a nácik lelkes támogatóivá. Így történt, hogy ezen körök nyomására elfogadtuk az első bécsi döntést Hitlertől és Mussolinitól, jóllehet a müncheni konferencián eredetileg négyhatalmi döntést vártunk. Önállóságunk deklarálásaként önerőből visszaszereztük Kárpátalját, de a második bécsi döntéssel tovább erősödött a német függés. A magyar politika Észak-Erdély visszacsatolásának nem tudott ellenállni, s így sérült a németektől való távolságtartás. A fegyveres semlegesség hajóját a jugoszláv kérdés vitte zátonyra. Hitler koncot ígért, s mi elfogadtuk. A német csapatok nyomában bevonultunk a Délvidékre. Ez már lényegében katonai akció volt. Az angol hadüzenettől csak Teleki Pál öngyilkossága kímélt meg minket.

Hitler 1941. június 22-én megindította a „Barbarossa” hadműveletet, megtámadta a Szovjetuniót. A csatlósállamok közül Románia és Szlovákia (Tiso-féle bábállam) azonnal bekapcsolódtak. A magyar politika súlyos dilemmába került. Ha csatlakozunk, végképp feladjuk a fegyveres semlegesség megtépázott elvét. De ha nem csatlakozunk, Románia és Szlovákia segítsége jutalmául visszacsinálhatja revíziós sikereinket, elnyerik Hitler szimpátiáját velünk szemben. Hitler, tapogatózásainkra ugyan azt válaszolta, nem számít a magyar haderőre, az csak vonuljon fel a szovjet határra, mintegy biztosítva azt. Hitler válasza minden bizonnyal őszinte volt, hiszen ekkor, s még jó néhány hónapig, biztos volt az egyszerű, gyors győzelemben, nem is akart azon senkivel osztozkodni. Elég berúgni az ajtót, s a rozzant viskó magától összedől – vallotta a Szovjetunióról. Jegyezzük itt meg, utólag lehet bárki okos, akkor ezt mindenki így gondolta. Az a német hadsereg, mely néhány hét alatt elfújta Európa fejlett ipari országainak hadseregét, a kommunizmussal, Sztálinnal, éhínséggel sújtott, mindig is elmaradott Oroszországgal, Szovjetunióval nem bírna? Szoktam volt mondani, az oroszokra akkor senki sem fogadott volna, még maguk az oroszok sem… Szemléletes, hogy az angolok, miután felveszik a kapcsolatot az oroszokkal, s elhatározzák, hogy segédszállítmányokat nyújtanak nekik, egy képviselő az alsóházban felszólalt: van ennek valami értelme? Pazarlás, mert az oroszok úgyis vereséget szenvednek.

Tehát nem hibáztathatjuk a magyar politikát, amiért a német katonai vereséggel nem számolt. A dilemmát a Hitler kegyeiért való vetélkedés határozta, meg tudjuk-e őrizni a visszaszerzett területeket, ha nem bizonyítjuk hűségünket úgy, mint a románok, és szlovákok? Háborúba lépni mindig nagy felelősség, ezt érezte a magyar politika, de a történések ismeretében ítélkezni fölöttük nem helyénvaló. A német vereség kockázatát akkor az egész világ nullának látta, így a Szovjetunió elleni háborúba való belépésben ennek nem volt visszatartó ereje. Viszont, ha úri passzióból nem veszünk részt, ez mindenképpen hátrányosan érint minket a háború utáni rendezésben. Így gondolták, így látták akkor, s a kérdés eldőlt. Háború.

Mit tudunk a bombázásról? A bombázás napján 12.10-kor légitámadás ért egy magyar gyorsvonatot Rahónál (ma Rahiv, Kárpátalja). A repülők géppuskából tüzeltek, kettő vagy három ember meghalt. (A források eltérőek.) Ezeket a gépeket szovjetként azonosították. A légi forgalom egyébként erős volt a magyar légtérben. Főként magyar és német gépek közlekedtek, de román és szovjet (igen, azonosított szovjet gép is). Viszont voltak azonosítástalan berepülések is. Heringes község közelében (ma Heringeš, Kassa mellett)  egy magyar légvédelmi figyelőpont 13 órakor észlelt egy három, nagyméretű, kétmotoros bombázógépekből álló köteléket, de nagy sebességük és a távolság miatt nem tudták azonosítani őket. A magyarokéhoz hasonló sárga szárny- és törzsjelzéseket figyeltek meg. Mindezt jelenteni nem tudták, mert beázott a vonal, nem működött a telefon. Ez az észlelt repülőkötelék bombázta Kassát, majd éles balfordulóval távozott. A magyar légvédelem a meglepetés miatt alig nyitott tüzet, találatokat nem értek el. A Kárpátok fölött két magyar vadászgép üldözőbe vette őket, de a bombázók magasba emelkedtek, a kétfedeles, elavult, Fiat típusú vadászok nem tudták őket követni. A támadókat ők sem tudták azonosítani. Viszont a visszatérő két magyar gépre tüzet nyitott a légelhárításunk sárga jelzései miatt…

Kik bombáztak tehát? Kinek volt érdeke Magyarországot provokálni, beugrasztani a háborúba? A bombák a talált maradványok alapján egyértelműen szovjet mintájúak voltak. Bizonyít ez valamit? Nem. Régen gyártott bombatípusról van szó, ilyenekkel rendelkezett a román, a csehszlovák haderő is. A spanyol polgárháborúba a Szovjetunió rengeteget szállított belőlük a spanyol köztársaság pártiaknak. Ezeket Franco tábornok győzelme után hadizsákmányként eladta. Számtalan helyre kerülhettek tehát ilyen bombák. Érdekesebb kérdés a repülő típusa. A bomba fajtája meghatározza a bombavető típusát is. Bizonyos bombákat csak bizonyos gépekről lehet ledobni, bár komoly átalakítással éppen nem kivitelezhetetlen a gép átalakítása. Kinek lehettek tehát megfelelő gépei? A Szovjetuniónak természetesen, hiszen ők gyártották ezt a bombát. Rendelkeztek a románok is ehhez a bombához alkalmas néhány olasz gyártmányú géppel. A lengyeleknek is volt egy alkalmas gépe, s ezek a németek kezére kerültek. S mi több, nekünk magyaroknak is volt két alkalmas bombázónk. Tehát a bombázást több ország végrehajthatta, de ha a gépátalakítás lehetőségét figyelembe vesszük, bárki. Tehát nem jutottunk előrébb.

Kezdjük tehát a lehetséges variációk elemzését. Kezdjük a sort a kevésbé valószínűekkel.

Az angol. Meglehetősen gyenge elmélet. A brit gépeknek 1941-ben Kassáig közel 2000 km-t kellett volna megtenniük, oda-vissza majdnem 4000-t. Ezért ezt teljesen kizárhatjuk. De miért is tették volna? Jugoszlávia miatti bosszúból? Aligha. Az pedig, hogy a németeket erősítsék egy hajszálnyival is – a magyar haderővel – semmiképp nem volt érdekük. S ha valamit még nem tudnánk, ami módosíthatja nézeteinket, miért repültek volna felségjelzés nélkül? így nem érhettek el semmilyen, általunk talán még nem ismert célt sem. Az angol verziót tehát kizárhatjuk.

Cseh és jugoszláv elképzelés. Eszerint az ekkor már német megszállás és ellenőrzés alatt álló bábkormányok egyike követte el a bombatámadást, hogy megtorolja Magyarország sérelmükre történt területgyarapodását. Ezen bábállamok viszont nem rendelkeztek olyan géptípussal, amely sebességét, teherbíró képességét tekintve végre tudta volna hajtani a támadást az ismert módon. S megint a felségjelzés. Ha nem tudjuk, hogy ki üzen, honnan tudjuk, mire vonatkozik az üzenet? S teljesen elképzelhetetlen, hogy ezen megszállt országok a németek tudta nélkül felszerelnek, elindítanak három gépet többszáz km-re, majd fogadják a visszatérő gépeket, és minden nyomot eltüntetnek. Másként fest a dolog, ha feltételezzük, mindezt a németek tudomásával tették. Viszont ekkor a németeknek semmi bajuk nem volt a magyarokkal, hűséges szövetségeseik voltunk (legalábbis annak látszottunk). Ha Hitler el akar érni a magyaroknál valamit, a német katonai arrogancia alapján amatőrökhöz fordult volna segítségért? S egy bizonytalan kimenetelű akcióval akart volna kicsikarni a magyar félből valamit? Ez teljesen valószínűtlen, hiszen 1941-ben, ha Hitler akar tőlünk valamit, elég lett volna pusztán felvennie a telefonkagylót…. Sajnos. Sajnos ez volt a helyzet. Tehát a cseh és jugoszláv elmélet valószínűsége nulla.

A német verzió. A második világháború után hosszú ideig népszerű elmélet. Az állampárti vezetésnek szimpatikus volt a szemlélet, kenjünk mindent a nácikra. A nézet szerint Hitler azért bombáztatta Kassát, hogy ezzel kierőszakolja a magyar részvételt a Szovjetunió elleni háborúban. Tény, hogy Hitler nem nagyon bízott a magyar vezetésben, tudott a fegyveres semlegesség elvéről, tudta, hogy a magyar politikai elitben egyáltalán nem mindenki németbarát. De azt is tudta, le vagyunk neki kötelezve, s bármit kér teljesítjük, lehet, hogy fogcsikorgatva, de teljesítjük. A hírszerzési adatokból, a Wehrmacht jelentéseiből tudta, hogy a magyar haderő gyenge, a motorizáció nagyon alacsony. Leggyorsabb alakulataink biciklivel vannak felszerelve, de a honvédeink így sem tudják követni a gépesített német alakulatokat (ez később be is bizonyosodik). A Magyar Királyi Honvédséggel eleve nem számolt a Barbarossa terv, a szárnyakon csak román és finn biztosítást terveztek. A Wehrmachtnak még arra is volt figyelme, hogy megállapította, a magyar haderőben nagyon kevés a tiszt, így fegyveres harc esetén, a tisztikar veszteségei a magyar csapatok irányíthatatlanságához vezetne. A német változat hívei Krudy Ádám százados jelentésére hivatkoznak, aki a Kassát bombázó gépeket németként azonosította. Viszont az eredeti jelentés sohasem került elő, s a százados később mindig másként adta elő a történteket. Adalék a gépek felismeréséhez: 1938-tól Kassán működött a magyar légierő kiképző akadémiája. Ezért Kassa légterében és repülőterén megszokottak voltak a német géptípusok. Ezeket sziluettjéről, hangjáról nemcsak a pilóták, a katonaság, hanem a civil lakosság is könnyedén felismerte. A pilóták, a kisegítő személyzet német gépeken tanult. Elképzelhető, hogy képzett pilóták, légvédelmi tűzérek sem tudtak azonosítani fényes nappal német gépeket? Aligha. S ha németek voltak, az én fejemben mindig szöget ütött a német precizitás. Három gépet felkészíteni, felszerelni, az irányítókat bevonni, repülési tervet készíteni stb., stb., szóval ez nagyon sok ember munkája, és sok adminisztrációval jár. Ha esetleg titkos ügy volt is, éppen ezt a, német szempontból jelentéktelen ügyet tudták olyan kitűnően megtervezni, hogy máig nem került elő egy irat, egy szemtanú? Ez elég valószerűtlen, amikor még a haláltáborok foglyairól is sokáig fotót készítettek, s háborús bűncselekményeikről tonnányi irathegyek maradtak fenn? s ha már németek bombáztak volna, biztos, hogy nem Kassát választják célpontul, hiszen említettük, itt folyt a magyar pilóta képzés. A támadással a legtöbb kiképzést igénylő tisztikart veszélyeztették volna, így katonai szempontból azt a segítséget gyengítették volna, melyre számítanak a magyar háborús szerepléssel. Ez öngól. A dolgok akkori állása szerint Hitlernek még rendfenntartó, megszálló erőkre sem volt szüksége, amelyre esetleg akkor alkalmasak lettek volna a magyar alakulatok, hiszen ezt kezdetben, a partizánmozgalom megerősödéséig maguk a németek is könnyedén ellátták.

Összegezve: a német verzió tetszetős, de nincs motiváció. Hitler könnyedén elérhette volna, politikai nyomással, hogy a magyarok hadba lépjenek. Még kezdeményeznie sem kellett volna, hiszen mi rákérdeztünk, s biztosított róla, nem igényli a magyar segítséget. A gépeket németként csak egy szemtanú azonosította, de a forrás megbízhatatlan. Sokszáz szemtanú, köztük szakértők, pilóták, légvédelmi tüzérek nem ismerték fel a géptípusokat. S Hitler miért vállalt volna ilyen kockázatos lépést? Gondoljunk bele, a magyar légvédelem lelő mondjuk egy gépet, a személyzetből akár egy ember is életben marad, s kiderül, hogy német. Ez a mégoly egyenlőtlen német-magyar viszonyban nagyon kellemetlen lett volna Hitler számára. S a németeknek nem volt a szovjet bombák ledobására alkalmas gépjük. Hacsak nem a zsákmányolt bizonyos lengyel gépek, de ezek a gyenge motor miatt alkalmatlanok voltak erre a feladatra. Átalakítottak volna fáradságos munkával három német gépet? Ezt még a Szovjetunió megtámadása előtt kellett volna megkezdeniük, s megint, miért? Nincs motiváció. S ezeket a német gépeket biztos felismerte volna a szemtanúk többsége. Esetleg zsákmányolt orosz gépekkel? Kassa bombázásakor a Szovjetunió elleni hadjárat még csak négy napja kezdődött. Ekkor szovjet repterek még nem kerültek a németek ellenőrzése alá, ezek értelemszerűen jóval a front mögött voltak. A Luftwaffe elérte őket, de célja a szovjet gépek földön történő megsemmisítése volt, a német légi fölény kivívása miatt. Ha mégis zsákmányoltak volna szovjet gépeket, amit teljesen nem zárhatunk ki, néhány nap alatt, hogy képezték át ezekre a repülő személyzetet? S a gépek miért kelet felé távoztak? S végül megint a felségjelzés. Ha németek repülnek bármilyen gépeken, s céljuk a magyarok beugratása a háborúba, biztos, hogy jól látható szovjet felségjelzésekkel repülnek, csak így lehettek volna biztosak abban, hogy szovjet provokációként azonosítjuk a támadást.  Mindezeket számba véve a német verziót szinte teljesen kizárhatjuk.

A magyar változat. Az önbombázás. Igen, ilyen is létezik. Min alapul? A magyar katonai és politikai elit németbarát része aggódott, hogy a mérsékeltebb tisztek, politikusok elérik, Magyarország távol maradjon a háborútól. Tudták, hogy erre komoly az esély. Tudták, hogy Hitler nem is óhajtja a részvételt, s úgy látták, ezt a magyar mérsékeltek meglovagolhatják, háttérbe tudják szorítani a háborúpártiakat. Ez a csoport különösen aggódott, hogy a Szovjetunió elleni háborúba azonnal bekapcsolódó Románia és Szlovákia hűségével olyan plusz pontokat szerez Hitlernél, ami számunkra behozhatatlan előnyt jelent majd nekik a vélekedések szerint gyorsan befejeződő háború végén az osztozkodásnál. Ne feledjük, a magyar politikai, katonai elit jelentős része az irredentizmus talaján állt, nem érték be a Felvidék déli részének és Erdély északi részének visszacsatolásával. Következésképp Romániát és Szlovákiát továbbra is ellenségként, ellenfélként kezelték. Tehát a magyar elit egy részének indoka volt. Alkalmas gépünk is volt az adott bombatípushoz, egy olasz repülő. Viszont ez olyannyira ismert volt a lakosság és katonaság körében, hogy mindenképpen azonosították volna. És a német verzióhoz hasonlóan, hogy lehetett volna ezt belföldön úgy kivitelezni, a szükséges nagyszámú közreműködővel számolva, hogy a mai napig titok maradjon? Lehetetlen. S a célpont kiválasztása. Ez is hasonlít a német verziónál leírtakra. Ha a magyarok bombáznak, biztos, hogy nem Kassát választják célpontnak, ahol a légierő kiképző akadémiája működött. Saját, fejlődőben lévő fegyvernemünket veszélyeztetjük akkor, mikor a háborúba való belépés a cél? Kizárt. S ismét a német verziónál is említett kifogás. Ha véletlenül a légvédelem lelő egy gépet, s kiderül, hogy azt magyarok vezették, ez a németbarát körök politikai – s minden bizonnyal – fizikális halálához vezetett volna. Még utolsóként. Igaz, történelmünkben akad rá bőven példa, hogy magyarok magyarok ellen fordultak. De az adott 1941-es viszonyok között ahhoz elég nagy fantázia kell, s korlátlan összeesküvés-elmélet, hit, hogy az önbombázás elvét valószínűnek tartsuk. És itt is… ha önbombázás lett volna, a kiagyalók jól azonosítható szovjet jelzéseket használtak volna, mert csak így lett volna esélyük céljaik elérésére.

Kiss László