a Rovás művészeti, kulturális
és művelődési lapja

 
 

Aki a támadást elrendelte, annak mindenképp számolni kellett azzal, hogy a gép le is zuhanhat. Ez a légitámadások velejárója. Tehát a felségjelek hiánya mindenképp valamilyen titkos szándékra utal. Amennyiben gép marad a helyszínen, a roncsot nyilván könnyedén lehet azonosítani. Nagyobb baj, a kilétét titkolni akaró támadó számára, ha a repülő személyzetből túléli valaki a lezuhanást. Itt már nagyobb az esély, hogy kiderül a turpisság. Tehát ki lehetett az a bombázó, aki el akarta titkolni kilétét, ugyanakkor olyan fontos céljai voltak, hogy vállalta a könnyen előforduló lebukás kockázatát?

A román verzió. Románia a második bécsi döntéssel elvesztette Észak-Erdélyt. Ez a román fasiszta rezsim tekintélyére belföldön súlyos csapást mért. Vissza akarták szerezni. Ugyanakkor tudták, hogy a magyarok sem elégetettek, egész Erdélyt magukénak akarják. Románia viszont vissza akarta szerezni a Szovjetuniótól Besszarábiát (és még más területeket is), s erre a kirobbanó német-szovjet háború remek lehetőséget kínált, míg Észak-Erdély visszaszerzésére nem volt alkalmas a politikai légkör, hiszen ők is, mi is német szövetségesek voltunk. Ezért Románia megragadta a kínálkozó lehetőséget, azonnal csatlakozott a németek Szovjetunió elleni háborújához. Ezzel Hitler is számolt, láttuk már. Románia számítása tiszta és világos. Egy gyors, és kevés veszteséggel járó háborúban megszerzi Besszarábiát, de aktivitásával bizonyítja is egyben a németek iránti hűségét, rálicitál a magyarokra, s így a háború végén esélye lesz visszaszerezni Észak-Erdélyt.   Ha ezt végig gondoljuk, azt láthatjuk, a románoknak éppen nem érdeke Magyarországot beugratni a háborúba, mert akkor elveszítik a németeknél „leghűségesebb fegyvertárs” hőn áhított címét. Akkor nincs indíték? De, van. Ugyanis Románia nagy erőkkel (legalábbis a létszámot tekintve) vett részt kezdettől a Barbarossában. A németek Dél-hadseregcsoportosításának alárendelve két román hadsereg (a 3. és a 4.) lépett azonnal szovjet (vagy ki tudja, milyen?) földre. Így az otthon maradt katonai erő igen csekélyre zsugorodott. A román politika aggódott, hogy míg ők szovjet földön hadakoznak, a magyarok távol maradva a háborútól, megszállják Dél-Erdélyt.

Hogy ezt Hitler megakadályozza? Ebben a románok nem bízhattak, Kárpátalja megszállásakor láthatták, a magyar vezetés képes a németekkel nem egyeztetett akciók végrehajtására. Romániában tehát felmerülhetett a kérdés, mi a fontosabb? A németektől hűségpontokat szerezni a magyarok rovására, Dél-Erdély kockáztatása árán is, vagy beugratni a magyarokat a háborúba, így a „leghűségesebb németbarát” címet elvesztve ugyan, biztosítani Dél-Erdélyt? Ha ugyanis a magyarok belépnek a háborúba, nem lesz elegendő katonai erejük Dél-Erdély megszállására. Ha a magyarokat hadba léptetik, Besszarábia megszerzése nem szenved csorbát, s Dél-Erdélyben is megszűnik a vélt- vagy valós magyar veszély. És egyáltalán. Ebben a szovjet „buliban” nem jobb, ha a magyarok is ott vannak erős német ellenőrzés alatt? Tehát a lehetőségek ezen aspektusában a román politikának nagyon is volt motivációja. Amennyiben Románia ez utóbbi mellett döntött, volt-e lehetőségük a bombázást kivitelezni?

Igen. Voltak olasz gépjeik, amelyek alkalmasak voltak erre. Viszont ezek hárommotorosak, s a szemtanúk egyértelműen kétmotoros gépeket azonosítottak. No de. Az olasz gyártó készített 12 db bombázót külön a Román Királyi Légierő számára, a hárommotorosokat átalakítva. Ezek a speciális gépek két, nagyon erős csillagmotort kaptak, s kiváló repülési tulajdonságokkal rendelkeztek. Nagy bomba terhet tudtak vinni, kitűnően emelkedtek, s gyorsak voltak, le tudták rázni a vadászokat. Mindez egybevág a magyar megfigyelésekkel, s az üldöző vadászok tapasztalatával. Mi a helyzet a felségjelzéssel? Az összes variáció közül – beleértve a még nem tárgyalt orosz változatot is – egyedül a románoknak volt némileg érdeke, hogy felségjelzés nélkül repüljenek. Azt mondhatnánk, céljaik eléréséhez nekik is logikusabb lett volna szovjet jelzésekkel repülni. Viszont ha lelövünk egy gépet? A hamis felségjelzés használata végzetesen kínos politikai helyzetet teremtett volna Románia számára a német tömbben. Ha felségjelzés nélkül lövünk le román gépet? Ekkor még talán lett volna némi magyarázkodási mozgásterük: az oroszokat akarták bombázni, navigációs probléma… (az amerikaiak is bombáztak tévedésből svájci településeket). S hogy miért nem volt felségjelzés? Hát az oroszokkal szemben minek?

Egyébként a felségjelzés hiánya teljesen nem is állja meg a helyét. A gépeken sok szemtanú látott valamiféle sárga jelzést. A baj ezzel, hogy a magyar gépeken is voltak ilyenek, a szovjetekén is, s akkor a románok is sárga vaskeresztet használtak. Viszont senki nem látta a gépeket 1 km-nél kisebb távolságról. Hivatalos, szárnyakon és vezérsíkon elhelyezett felségjelzést viszont senki nem tudott azonosítani.

Kérdés, ha román akcióról volt szó, hogyan tudták eltitkolni a mai napig? Ha valóban ők voltak, a dolog örökre történő titkosításához nekik fűződik a leginkább érdekük. A balkáni, keleti országok adminisztratív eszközrendszere – talán a mai napig – messze nem éri el a nyugatabbra fekvő országokét. (Ez persze nem biztos, hogy baj.) Míg a németeknél, s kockáztassuk meg, a magyaroknál nehezen elképzelhetőnek tartjuk, hogy egy ilyen akcióról semmilyen dokumentum nem maradt fenn, addig a románoknál, vagy oroszoknál ennek már sokkal nagyobb a valószínűsége. Régen, valamikor a ’80-as évek derekán olvastam egy magyar történelmi szaklapban, hogy egy, a Duna-deltában lakó öreg, alkoholista nyugdíjas román tábornok halála előtt tett olyan utalásokat, miszerint 1941-ben három bombázó titkos küldetésre szállt fel, s az akciót súlyos titokként kell kezelni…

Összegezve a román bombázás elméletét. Motivációjuk egyrészről nem volt, másrészről nagyon is. Gépjük volt hozzá, szovjet típusú bombájuk szintén. A megfigyelt gépek repülési tulajdonságai megegyeztek egy ritka román géppel, de persze más – főleg szovjet – gépekkel is. A megfigyelt, de pontosan le nem írt sárga jelzések lehettek románok, de magyarok és szovjetek is. És persze lehettek hamisak. Eltitkolhatták? Talán igen, okuk volt, és van rá. Mindez a magyar történetírásban bizonyítéknak kevés, de elképzelhető változatként nagyon is számolhatunk vele.

S végül, utolsóként, az orosz verzió. Ennek létezik két változata is, a szándékos és a véletlen.

A magyar kormányzat, akkor szándékos szovjet bombatámadásként értékelte a támadást, felületes kivizsgálás után, csak a két fel nem robbant szovjet típusú bombák és repeszek alapján. Láttuk, hogy ez gyenge érv, ilyen bombával sok ország rendelkezett. Elsőként az indíték. Volt-e ilyen? Abszolút nem. A Szovjetuniót váratlanul érte a német támadás, az első napokban, hetekben kaotikus állapotok uralkodtak a politikai vezetésben, a Vörös Hadseregben. Sztálin napokra eltűnt, állítólag magába roskadt, annyira bízott Hitlerben, nem hitte el a támadásra vonatkozó felderítési híreket. Az asztalán ott szerepelt a jelentés a támadás pontos idejéről, de számos más információ és dezinformáció is volt ott, többek között az a németektől származó is, miszerint a németek Anglia inváziójára készülnek, csak hadászati megtévesztés céljából csoportosítottak szárazföldi erőket a szovjet határra. Bárhogy is volt, Sztálin jobban bízott egy „diktátor-társban”, mint a külföldi, és saját felderítési adatokban. A Szovjetunióval megszületésétől a második világháború kitöréséig senki nem kereste a barátságot, mondhatni az egész világ ellenséges volt az első kommunista állammal. Az egyébként is paranoiás Sztálin érthető, hogy nem bízott a nyugati hatalmakban.

A második világháború szövetségi rendszerét ma a közvélemény hajlamos úgy tekinteni, mintha az mindig is, de legalábbis a háború kitörésétől létezett volna. Pedig ez nem így volt, dokumentumok igazolják, de az események későbbi alakulása miatt ezek szőnyeg alá lettek söpörve, a nyugati hatalmak agyonhallgatják, jóllehet történészek előtt ismert, de a közvélemény előtt nem. Miről is van szó? A nyugati hatalmak a harmincas évek közepéig egyáltalán nem voltak Hitler-ellenesek. Sőt. Támogatták. Miért is? Hitler mindig is hangoztatta, hogy antibolsevista, s egyik fő célja a kommunizmus kiirtása. Hitler tudatosan felvállalta a kereszteslovag szerepét. És ez tetszett a nyugati demokráciáknak. Áramlott a tőke Németországba, főleg amerikai és angol, Hitler hatalomra kerülése után is. Sőt, a német hadsereg újrafelfegyverzésében is nagy szerepet játszottak. Tömegével jöttek létre vegyesvállalatok a bankszektorban, vegyiparban, nehéziparban. Technikát, technológiát adtak át a németeknek. Valamelyik előadásomban már említettem, az első repülőgépmotorokat a Rolls Royce szállította a németeknek. De végül is történelmet kedvelő nézőimben-olvasóimban nem merült még fel az a kérdés, hogy a Versailles-ban tönkretett, a gazdasági világválság idején még mélyebbre süllyedt Németországot Hitler hogyan tudta hat év alatt (1933-tól 1939-ig) Európa vezető gazdasági hatalmává tenni? Hitelfelvétel nélkül? A német kreativitást és innovációt nem lebecsülve, bizony ez önerőből aligha lett volna elérhető.

A nyugati hatalmak tehát nagyon sokáig arra játszottak, hogy Hitler legyőzi nekik a Szovjetuniót. Csehszlovákia feldarabolása után ugyan belátták, hogy Hitlert nemigen lehet engedményekkel lekenyerezni, s a békéltetési politikával felhagytak, de ezzel az alapkoncepció nem változott, sőt, erősödött, a náci ármádiát az oroszok ellen kell terelni. S miután a két titán megküzdött, a nyertest, aki maga is végletesen meg fog gyengülni a harcban, könnyű lesz legyőzni. Erről a koncepcióról kevesen tudnak már. Az oroszok talán. De… kit érdekelnek az oroszok? Szóval az oroszok barátságát, szövetségét még a háború kitörésekor sem keresték a nyugati hatalmak. 1939-ben a moszkvai tárgyalásokon az angol és francia delegáció szinte semmire nem volt felhatalmazva. Így talán nem is olyan érthetetlen, hogy a birodalmát féltő, szövetségesek nélküli, s a fegyverkezést későn kezdő Sztálin megragadta a németek ajánlatát, s velük kötött megnemtámadási szerződést (Molotov-Ribbentrop paktum).

Ez persze nem menti fel az oroszokat a lengyelek hátbatámadásának bűne alól, de a háború veszélyét egy időre elhárította a Szovjetunió feje fölül. A Barbarossa kitörésekor persze már szorosabbak voltak az amerikai-angol-orosz kapcsolatok, de hivatalos, írásban rögzített szövetségesi viszony még nem állt fenn. Tehát a Szovjetunió egyedül kezdte meg a harcot a világ legjobbjának tartott náci haderő ellen. Kissé talán elkanyarodtunk eredeti témánktól, mindezzel arra akartam rávilágítani, hogy a Szovjetuniónak semmiképp nem állt érdekében egy újabb állammal háborúba keveredni. Az oroszok szövetségi rendszerét tovább gombolyítva, a nyugatiak azért a Barbarossa kitörése után hamar eldöntötték, hogy végül is a Szovjetuniót támogatják, s kapcsolataikat szövetségi szintre emelték. Fegyvert, anyagot küldtek Sztálinnak. Ezek jelentőségét a nyugatiak persze eltúlozzák, az oroszok pedig bagatellizálják.

A Szovjetunió tehát a Barbarossa megindulásakor katasztrofális helyzetben volt, semmiképp nem volt érdeke még Magyarországgal (is) hadba keveredni, akkor sem, ha az nem képvisel jelentős haderőt. Minderről Molotov is tájékoztatta a magyarokat, már a német támadás másnapján, június 23-án, a moszkvai magyar nagykövet útján. A Szovjetunió egyébként már a harmincas években igyekezett közeledni Magyarország felé, mert gyengíteni akarták Hitler táborát. Nemes gesztus volt, hogy visszaadták az 1849-ben zsákmányolt honvéd lobogókat (a bebörtönzött kommunista vezetőkért cserébe, akik között ott volt Rákosi Mátyás is). A magyar vezetés ezt nagyra értékelte.

Molotov tehát biztosította a magyarokat, hogy a Szovjetunió és köztünk nincsenek területi követelések, sőt, a szovjet vezetés a területgyarapodásainkat is elismeri, célzás hangzott el arra vonatkozólag, hogy Dél-Erdély Magyarországhoz csatolását sem ellenzik. Kassa bombázásához tehát az oroszoknak a technikai lehetőségeik adottak voltak, de ez katonai és politikai érdekeikkel élesen szemben állt. S ha szándékosan bombáznak, semmiképp nem festették volna le felségjeleiket. A szovjet Tájékoztató Iroda másnap, június 27-én kategorikusan tagadta, hogy ők bombáztak volna.

A második szovjet verzió, a véletlen bombázás. Ennek alapja, hogy az akkor a szlovák csatlósállamhoz tartozó Eperjesen, mely csak 30 km-re van Kassától, a Wehrmacht egy fontos híradóközpontot működtetett. Az ilyeneknek, tudjuk, a mai napig a csapatok vezetésében kulcsfontosságú szerepe van. Ennek megsemmisítése már lehetett egy nagyon konkrét hadicél a Vörös Hadsereg számára. Az elmélet azt mondja, a szovjet gépek célpontja Eperjes lehetett, de mivel legalább 400 km-ről indultak, navigációs hiba miatt Kassa fölött kötöttek ki. De már itt is van probléma. Igaz, hogy a legközelebbi szovjet légitámaszpontok 400 km-re voltak Kárpátaljától, de az ezen bombák ledobására alkalmas Il-4-es gépek –eddig nem akartam nézőinket géptípus nevekkel terhelni –, szóval az Il-4-es, a bombázás végrehajtására képes szovjet gépek települési körzete 1000 km-re volt a magyar határtól. Ez persze csak megerősíti a pontatlan navigáció elméletét, de csökkenti az esélyét, hogy a szovjet vezetés, a légteret uraló német vadászokat figyelembe véve, ilyen hosszú, s bizonytalan eredményű bevetésre küldene három gépet, amikor minden erővel az országukba betört német csapatok pusztítására törekedtek.

Az elmélet alapján, a két város a levegőből nagyon hasonló, így az eltévedt gépek Kassát kezdték bombázni. Szakértők elmondják, a szovjet légierő technikai elmaradottság miatt a háború végéig elég pontatlanul bombázott. Gyakran előfordult, hogy gőzük sem volt, hol vannak, s egyszerűen leszórták a bombákat, s visszatérés után jelentették, a parancsot végrehajtották. Magam a szovjet technika ma is dívó, arrogáns lenézésétől azért óvnék, mert végül is az oroszok „rommá” verték a németeket, s gyermeteg magyarázkodás, hogy a gépek háborújában ezt pusztán létszámfölényüknek köszönhették volna. Az esetleges pontatlan bombázásnak itt viszont helyt adunk, mert a szovjet pilóták ekkor még meglehetősen gyengén képzettek voltak, s nem volt harci tapasztalatuk sem. (Keveset szereztek a Haszan-tónál, Halhin-Gol-nál, a finn háborúban). A pontatlan bombázás nem szovjet sajátosság, említettem már, hogy az amerikaiak többször bombázták a semleges Svájcot. A normandiai partraszállás után angolok és amerikaiak több alkalommal szórták meg csapataikat, több ezer „saját” áldozatot produkálva. Az amerikai repülőerődök, mikor még nem volt vadászfedezetük, az erős német légvédelmi tűzben egyszerűen leszórták bombáikat ott, ahol voltak, s gyorsan hazarepültek. Ez akkor változott, mikor az amerikai parancsnokság bevezette, felderítőgépeket küld ki a célpont felé, s ha az nem semmisült meg, visszaküldte ugyanazokat a bombázókat. Így a sumákolás – nem is értem… a repülő személyzet féltette az életét? –  csökkent. Utalok itt „A 22-es csapdájára”.

Tehát, hogy Kassa bombázása véletlen szovjet támadás volt, navigációs hiba következtében, ez kis fenntartással elfogadható. De ennek élesen ellentmond megint csak a felségjelzés-nélküliség. Szlovákia, amely területén feküdt akkor (is) Eperjes, hadban állt a Szovjetunióval. A városban híradó központot működtető németek szintén. Így semmi logikus magyarázat arra, miért festették volna le a felségjeleket. Sőt, ezen verzió szerint azokat mindenképpen használták volna, hogy a németek lássák, szorongatott helyzetben is vissza tudnak ütni.

Kun Miklós, neves történészünk, az NKVD által szervezett szándékos bombázásnak tartja. No itt megállhatunk egy pillanatra. Az NKVD, állam az államban, valóban képes lett volna bármit kivitelezni. Tőlük el tudjuk képzelni a felségjelek lefestését is. A csavaros és kibogozhatatlan gondolkodást szintén. De hogy a titkosszolgálatok tetteiben ne lenne logika, azt nem gondolhatjuk. Vajon létezik még olyan tényező, motiváció, amit a bombázástól eltelt 80 évben nem vettünk figyelembe? Az NKVD is a Szovjetunió, a kommunista ország érdekeit szolgálta, ha sajátos eszközökkel is. Bizonyíték erre sincs. Vagy kiderül még valami, amit eddig nem tudtunk, vagy elvethetjük ezt az – úgymond al-elméletet is.

A szovjet bombázás elméletéről kimondhatjuk, szándékosan vagy tévedésből megtehették, de a szándékosat keresztülhúzza a motiváció teljes hiánya, sőt, a nyilvánvaló ellenérdekeltség, s a felségjelzések eltüntetése, a véletlennek pedig abszolút ellentmond ez utóbbi, hogy a gépeken felségjelzés nem szerepelt, tehát a bombázó titokban akarta tartani kilétét. Ha Eperjes a szovjetek célja, ezt semmiképp nem tették volna. Azt remélték, hogy felségjel nélküli gépek könnyebben repülhetnek 1000 km-t a németek által ellenőrzött légtérben? Ez naivitás és lehetetlen. A kézenfekvő szovjet bombázás ellen meggyőző érvek szólnak.

Csak hogy hosszú fejtegetésünkben az érdeklődést fenntartsuk, még egy utolsó, fantazmagórius elméletet hadd említsünk, utalva arra, hogy ez az eset alaposan elszabadította a fantáziát. Néhány kortárs szemlélő megesküdött rá, hogy Andrle Ondrej, egy 1938 előtt Kassán szolgáló cseh postás bombázott, bosszúból. Ez a cseh postás, mikor Kassát visszacsatolták Magyarországhoz, állítólag megfenyegette a magyarokat: „Nem fognak a magyarok sokáig örülni a csehek által épített Postapalotának!” És Ondrej a Szovjetunióba emigrált. Kassán sokan látták Ondrej fejét kárörvendően kitekinteni a bombázóból, igazolandó, hogy beváltotta fenyegetőzését. Persze mindezt legkevesebb 1000 méterről látták a szemtanúk… Érdekes mód, vagy talán egyáltalán nem meglepő mód, ennek a mesének sokan hitelt adtak. A bombázás egyéves évfordulóján, az emlékmű avatáson még maga a főispán is azt mondta, „a patkányként menekülő Andrle bombázta a várost.”

Ha valaki azt hinné, felsorolásom valószínűségi sorrendben történt, az téved. Igaz, az elején igyekeztem letudni a legkevésbé valószínű változatokat, vagy ha úgy tetszik a teljesen kizárhatókat. Mielőtt belevágnék valami összegzés szerűségbe, szeretnék egy szerintem érdekes szempontra rávilágítani, amelyet tudomásom szerint eddig senki nem vizsgált, de szerintem erősen befolyásolhatja ezt sajátságos valószínűség számítást.

A gépeken, ha láttak is sárga jelzéseket, azonosítható, hivatalos, államra utaló felségjelzés nem volt. No most az elméletem, melyet előadásomban már érintettem: mi van akkor, ha műszaki okokból, vagy légvédelmi találat miatt lezuhan egy, vagy akár több gép? Aki a támadást elrendelte, annak mindenképp számolni kellett ezzel, ez a légitámadások velejárója, és elég gyakori. Tehát a felségjelek hiánya mindenképp valamilyen titkos szándékra utal. Amennyiben gép marad a helyszínen, a roncsot nyilván könnyedén lehet azonosítani, de a géptípus alapján még mindig magyarázkodhatnak a gyanúba jöhető támadók, nem az övék, eladták, megszerezte az ellenség. Nagyobb baj, a kilétét titkolni akaró támadó számára, ha a repülő személyzetből túléli akár egy, vagy több személy a lezuhanást. Itt már nagyobb az esély, hogy kiderül a turpisság, s nem valószínű, hogy a titkosszolgálatok ki tudnak állítani olyan repülő személyzetet, amely az ellenség kezére kerülésekor hitelesen másra tudja hárítani a felelősséget. Tehát ki lehetett az a bombázó, aki el akarta titkolni kilétét, ugyanakkor olyan fontos céljai voltak, hogy vállalta a könnyen előforduló lebukás kockázatát?

Az orosz elmélet hívei szokták hangoztatni, mindenképp ők lehettek, mert csak 1943-ban tértek át a két gépes bombázó alakzatra, addig a három gépeset alkalmazták. De mi akadálya lett volna annak, hogy valaki, rajtuk kívül, három gépes bombázó alakzatot alkalmazzon? Semmi. Ráadásul, ha a szovjetekre akarja kenni, ez kézen fekvő is. Bárhogy forgatjuk, a gépek lelövése talán egyedül a Szovjetuniót nem zavarta volna úgymond, neki nem okozott volna semmilyen politikai bonyodalmat. Kivéve, bár ez a háború poklában csekély jelentőséggel bírt volna számukra, ha felségjel nélkül támadnak. Ez is alátámasztja, a szovjetek semmiképp nem repültek volna felségjel nélkül, nekik nem volt félnivalójuk, ha ők gépet vesztenek idegenben, nekik az inkább harci dicsőség, mert támadásukat igazolja. Tehát már sokadszor, a támadó gépek veszteségi kockázatától való félelem, és a felségjelzés hiánya erősen cáfolják az orosz verziót.

A magyar önbombázás és a német álcázott bombázást már erős érvek alapján kizártuk. Maradnak a románok. Ha ők a keleti terjeszkedési céljaik mellett Dél-Erdélyt is be akarták biztosítani, el kellett távolítani a magyar haderőt Magyarországról, a Szovjetunióba kellett küldeni. Számolniuk kellett azzal, hogy így elvesztik Hitlernél a legfőbb Barbarossa szövetséges pozícióját, de még ez sem biztos, hiszen jóval nagyobb haderőt tudnak biztosítani a németeknek, mint a magyarok. Viszont, ha a magyarok belépnek a háborúba, Dél-Erdély a háború végéig stabilan román kézen marad, Besszarábia megszerzése pedig biztos (biztosnak látszott). A gép veszteség kockázatával számolva csak a románoknak volt érdeke felségjelzés nélküli géppel repülni, bár hogy mennyire, ez vitatható. Ha ők tették, s szovjet felségjelzést festenek olasz gépeikre, veszteség esetén még a háborús bűntett ódiumát is magukra veszik, hiszen a háborús törvények alapján ez tilos. Minő idiotizmus, csak ember alkothat ilyet, a háborúviselés törvényei…

Ha a románok tették. Román, eredeti felségjellel bombázniuk lehetetlen, ha van gépveszteség, ha nincs, könnyen lebuknak, s Hitler iszonyú haragra gerjed, mert nem tűrte, hogy szövetségesei egymással torzsalkodjanak. Tehát a román felségjelzés használata kizárt a románok számára. A szovjet jelzés lebukás esetén fokozná bajaikat. Felségjelzés nélkül volt esélyük megúszni a kalandot, s még gépvesztés esetén is csak ebben az esetben remélhettek valami kibúvási esélyt.

Talán sajátságos logika, de a gépek hovatartozásának eltitkolása tény. Az is tény, hogy eddig nem nagyon kapott szerepet az események vizsgálatában az, hogy gép lelövés, vagy lezuhanás esetében, mellyel mindenképp számolnia kellett a támadónak, kinek volt olyan nyomós oka, hogy a lebukás kockázatát vállalva végre hajtsa a támadást?

Csak a szovjet, vagy román gépek esetén érthető az, hogy senki nem ismerte fel a gépeket. Bár itt is erősebb a román vonal. A lakosság egyikük géptípusát sem ismerte még, ez rendben van. Viszont a kassai pilótaképzőben, s a légvédelmi tűzérségnél azért tanították a szovjet típusokat, mert mégiscsak potenciális ellenségünk volt a Szovjetunió. Valószínűbb, jóllehet Romániát sem kezeltük baráti országként, hogy 12 különlegesen átalakított román gépről nem volt tudomásunk, nem tanítottuk, vagy ha igen, csak felületesen. Érdemes lenne ezt a vonalat „megkutatni”. Tehát a 12 román gép esetében a legvalószínűbb, hogy még az úgymond „szakemberek” sem ismerték fel.

Nos, kicsit hosszúra nyúlt fejtegetésem végén: az önbombázás, és a német verzió nagyon gyenge lábakon áll, elvethetjük őket. Az orosz mutatós és hihető, legalábbis a „véletlen”, navigációs probléma esetében. Viszont ha a részleteket nézzük, a nagy távolság, a felségjelzés eltüntetése, az oroszok súlyos politikai és katonai helyzete a háború negyedik napján, súlyos falat emel, s azt mondja, nem az oroszok tették.

A motiváció esetleges megléte, a titkosság kísérlete, a kockázat vállalása, a technikai lehetőségek megléte a román változatot teszi a legvalószínűbbé, legalábbis nálam. Az akció kigondolására, megtervezésére a német-szovjet háború kitörésétől eltelt négy nap is nagyon kevés. A románok voltak azok, akik biztosan tudtak a Barbarossáról, megindulása előtt hónapokkal, hiszen annak részét képezték hadseregeik. Azt is tudták, hogy a magyarok ebben nem szándékoznak részt venni, ismerték a magyar belpolitikai helyzetet, de onnan is tudhatták, hogy Hitler nem számolt a magyarokkal a Barbarossában. Romániának tehát bőven volt ideje gondolkodni, mit tegyen, hogyan semlegesítse a magyarokat Dél-Erdéllyel szemben. Persze a román elméletben is sok a „ha”, és a „de”.

Ki hajtotta végre tehát Kassa bombázását 80 évvel ezelőtt? Előkerül-e valaha perdöntő bizonyíték? Csak remélni tudjuk. Addig viszont maradnak az ilyen fejtegetések, mint például itt, az enyém.

Kiss László