Kiderült, hogy az avar leletek biz’magyarul olvashatók, sőt, érthetők! Holott az avarok az ókorban nem a finnugorokhoz közeli Dél-Urál térségben éltek, hanem tőlük iszonyú távol, az Altájnál. Ott, ahol madár sem jár, még kevésbé finnugor nyelvposta.

Az utóbbi években – hála Istennek és a haláláig roppant tevékeny Vékony Gábornak meg társainak – jelentősen megszaporodtak koraközépkori nyelvemlékeink. Igaz, hogy a két legnagyobb vad, a Nagyszentmiklósi kincs fölirata és a Róna Tas András által minapában bemutatott terjedelmes „ukrajnai rovás” még nincs megfejtve, de számos előbújt emlékünk igen. Az eredmény megrendítő.

A tudomány eddigi állása szerint hajdan őseink, az ún. szabir magyarok éltek a finnugor népek szomszédságában, s jártak kereskedni – egyebek mellett az ő tájaikra is: nyilván állhattak nyelvi „kölcsönhatásban” velük. Hanem az újabb leletek ún. avar koriak. Ez az időszak Attila birodalmának bukásától a mi honfoglalásunkig terjed. Nagyjából. Tehát a tudósok ösztönösen nem hozzánk, hanem az avarokhoz kapcsolták az ásatag tárgyakat. Ámde! Ó, ez a fránya, furmányos ámde! Kiderült, hogy az avar leletek biz’magyarul olvashatók, sőt, érthetők! Holott az avarok az ókorban nem a finnugorokhoz közeli Dél-Urál térségben éltek, hanem tőlük iszonyú távol, az Altájnál. Ott, ahol madár sem jár, még kevésbé finnugor nyelvposta.

*

Nagy szavunk előfordul a Tihanyi alapítólevélben (1055) nogu alakban, de olvasható a másfél évszázaddal korábbi Nagymácsédi Kereszten. Nagymácséd községben, honfoglaláskori temető föltárása alkalmával került elő, de részletek nem ismeretesek. A tárgy azóta a Szlovák Nemzeti Múzeum tulajdona, csak fényképek, és az euró ottani bevezetéséig érvényes 10 koronás érme mutatta külsejét. Odaát a Nagymorva birodalom hagyatékának tekintik, ám a kereszt fölső részén magyar rovásírás látható.

A mássalhangzókat magánhangzókkal kiegészítve a NaD iNRi, mai írásmóddal a Nagy INRI szöveget kapjuk. Balról-jobbra olvassuk.

A feszületen az INRI latin rövidítés – Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum: ’Názáreti Jézus a zsidók királya’ – föltüntetése máig általános, ám az kevésbé, hogy a mű alkotója a latin betűszót magyarosan, rovásbetűkkel, és a rovásban szokásos hangugratásos módon, a rövid magánhangzókat – mind az! – kihagyva adta vissza! Ráadásul – a rovó udvariasan – a két rövidke betűcsoport fölött vízszintes vonalkákkal segítette, hogy mely betűk olvasandók egybe. A nagy itt nem nogu, mint a Tihanyi Alapítólevélben, hanem nad. Hogy ejtődött-e a szó végén magánhangzó, az a leletből nem dönthető el.

*

Eddigi leghosszabb avar kori nyelvemlékünk az 1983-ban lelt Szarvasi Tűtartó fölirata. A régészek szerint 700-790 közt rótták birka lábszárcsontra.

Üngür, isz nek ím ily vas 

tű tévedjen : iszen (?) : tű tű szúrj bökj varj

fesesz : el sz l /…/

Üngür ne egyen (?) (űzd?) emészd (el) őt én Istenem

A harmadik sor harmadik, és következő szavaiból két jel maradt, ugyanis az asszony, akinek sírjából a tűtartó előkerült, sokat használhatta e tárgyat, ezért az erősen megkopott. Vékony tanár úr így itt csak a sz és l betűket tudta kihüvelyezni.

A rontás-űző szöveg vége jellegzetes keresztény ima-sóhaj: én Istenem! Ily bizalmasan csakis Istent szerető ember imádkozik, aki Urát teljes szívéből, lelkéből, elméjéből igyekszik szeretni. A világtörténelem egyetlen vallása a kereszténység, amely a szeretetre épül: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn. 3,16)” Tehát a tűtartó föliratának készítője nem lehetett többistenhitű római, germán vagy szláv maradék. Muszlim sem, mert Allahot nem szokás „én Istenem”-nek szólítgatni, ráadásul az iszlám hívei rendszerint arab betűkkel írnak! 

A dunántúli „késő-avarok” közt folyó térítő munkát a salzburgi érsek ún. vándor-püspökei irányítottak: Theoderik, Ottó, Osbaldus. Ezt a Nagymácsédi Keresztről szóló tanulmányomban másutt már említtettem.

*

A tűtartón eddig 21 szót és toldalékot sikerült elolvasni:

ad – ige, fgr. 

bök – ige, ismeretlen

egyen – ige (e gyökigéből), ugor kori emik-ből

el – igekötő

emészd – szintén az e gyökigéből: e(m)+ész+d. Fölszólító mód. 

-en – helyhatározórag

én – személyes névmás, vitatott uráli

fesesz – feslik, fest, fésű stb. fes-fés gyökéből. fgr.

ily – közelre mutató névmás 

ím – mutatószó 

Istenem – Isten + m birtokos rag; a Halotti Beszéd isemucut – ’ösünket’ szavával való kapcsolata kérdéses. Valószínűbb az Is-ten-(e)m: Ős-ten (’tevő’)+(e) m szerkezet – CzF. nyomán. 

isz – íz, ’betegségokozó gonosz szellem’, fgr.

ne – tiltószó, fgr.

nek – rag (nak, nek), neki, fgr.

ő – személyes névmás, fgr.

szúrj – ige, fölszólító módban, szúr+j, fgr.

tévedjen – szenvedő igealak a té gyökből, mely jelenti a részek szétválását, a mozgó test ide-oda hajlását. Származékai: téboly, tévelyeg, téved, tékozol, tétova, tép, továbbá a vastaghangú sza, ta és tá a szana, szanaszét, táv, távol, tántorog stb. (CzF. nyomán) té+(v(e)d)+ j+en. fgr.

Varrónők leggyakoribb üzemi balesete a tű eltévedése…

tű – varróeszköz, főnév, az elavult fgr. tövik-tövisből.

Üngür – gonosz lélek neve valamely török nyelvből.

varj – ige, fölsz. mód, gyök+toldalék. Mai helyesírással: varrj! fgr.

vas – fém, főnév, fgr.

A nyelvemlék mély bepillantást enged nyelvtanunkba, midőn szinte iskolás módon bemutatja szavaink gyök+toldalék(ok) szerkezetét.

*

Eddig ismert legöregebb nyelvemlékünk a Környei íjmerevítőre karcolt mondat (VI-VII. sz.): „te íjat löveld nyíllal ellen.”  

te személyes névmás, fgr.

íj fn., fgr.

t tárgyrag, 

lövel, azaz 

lő + v hiánytöltő + l igeképző+ d személyrag fgr.

nyíl fn. + val rag hasonulással, fgr.

ellen határozószó.

*

Hivatalos nyelvtudományunk szerint mi tanultuk el finnugor szomszédaink beszédét, miközben ők egyetlen szót sem vettek át tőlünk. Ennél fogva eredeti nyelvünkből mukk sem maradt fönn. Talán némák voltunk? Legalább ennyire izgalmas, hogy kiktől vettek finnugor órákat az Altáj-vidéki avarok, hiszen a Környe és Szarvas környéki avar, meg a mi mai beszédünk szinte azonos!

Három zárókérdés. Történhetett-e úgy, hogy tőlünk vették ún. *finnugor nyelvüket a szomszédok? Mi pedig azért maradtunk új hazánkban azok, akik voltunk, mert a minket befogadó avarok szintén magyarok valának?

Itt a vége Hunfalvy Pali bácsi meséjének?

Czakó Gábor

RovArt archívum