A koronavírus második hulláma meghiúsította a Kassai Polgári Klub kezdeményezésére tervezett előadást, ezért az érdeklődők a RovArt felületén olvashatják azt el. 

Kilencven évvel ezelőtt született író, közíró, politikus

Egy közösség – jelen esetben: egy magyar kisebbségi közösség – életében megnő a példaemberek fontossága, mert életük és munkásságuk példákkal szolgálnak és kiállásra ösztönzik a közösség tagjait, különösen az értelmiséget. A felvidéki-felföldi magyarok életében ilyen meghatározó egyéniség volt a stószi Fábry Zoltán, aki a vox humana / emberi hang/ küldetésben megfogalmazta a humánum /homo humanus/ máig érvényes üzenetét; illetve a mártír gróf Esterházy János – Isten szolgája -, aki ezeréves sorsközösségünket a szlovák néppel az Úristen művének tekintette. A második világháború után indult nemzedék közül hozzájuk társult a kilencven évvel ezelőtt a bodrogközi Királyhelmecen született Dobos László, aki küzdelmeiben igazolta: a nemzet nemcsak érték, hanem mérték is egyben!

A küzdést és küzdelmeinek vállalását évszázados paraszti hagyományként örökölte, a paraszti reformátusság volt gyermekkora és ifjúkora nevelő hite; a 90. zsoltár közösséget összefogó ereje és a jövőért mindig kész protestálás alapja. A puritán kálvinizmus, nehéz de szép öröksége: Én a paraszti reformátusságot éltem, ez volt gyermekkorom és ifjúkorom nevelő hite…világlátásom alapozója… – vallotta. Parasztsorsú elődei, nagyapja, apja a két világháború frontjain katonák voltak, önhibájukon kívül mindig a kiszolgáltatottak, a vesztesek oldalán. Gyermekként megtapasztalta a Horthy-rendszer félfeudális méltóságos és nagyságos uramék anakronizmusát, ami nélkülözte a demokrácia minden vívmányát és az elkerülhetetlen katasztrófába torkollott. Visszaállt a régi határ és a mérhetetlen szegénységhez járult a magyarság jogfosztottsága, a Janics Kálmán által megfogalmazott hontalanság évei:  a deportálás, kitelepítés, reszlovakizáció, és a magyarságot ért egyéb megnyomorító intézkedések.

A magyar iskolák zárva maradnak, Dobos László is – több száz kortársához hasonlóan – Magyarországon folytatja tanulmányait: szökve az újra megrajzolt határon, ködben, fagyban, sokszor a csempészek útján, hogy elkerüljék a határvadászokat, akik a szó szoros értelemben vadásztak rájuk, csapdát állítva nekik. Öt évig Sárospatak lett az otthona: a kettős hontalanság ideje. Sárospatak, Pápa, Nagyenyed évszázados református kollégiumai olyan egyéniségeket adtak a magyar irodalomnak, mint Csoóri Sándor, Sütő András, akiket később alkotótársként, barátként tartott számon. Hasonló évszázados küldetést szolgálták a katolikusok bencés, premontrei, piarista és más szerzetesrendek kollégiumai, iskolái, ahogyan az evangélikus iskolák, főgimnáziumok és a görög-katolikus intézmények hálózata.

A pataki öt esztendő hozzájárult élete kiteljesüléséhez, valahol innen ered a kimondás kényszere: szóban, írásban. Első irodalmi próbálkozására is itt kerül sor, egy megdöbbentő és megrendítő élmény alapján, amikor a Királyhelmechez közel eső Fejszéspusztára vezénylik, ahol a premontrei prépostság cselédjeit pakolják teherautóra, mert magyarságuk miatt Csehországba deportálták őket. A kollektív bűnösség és bűnhődés gyakorlati megnyilvánulása ébresztette fel benne a közlésvágyat, s a történetet megírta az iskolai lapba. Későbbi irodalmi alkotásai motívumaként gyakori az igazságtalanság, a megaláztatás, magyargyűlölet ábrázolása, amit a második világháború utáni években a felvidéki-felföldi magyarság elszenvedett. Patakon részese lesz a népi kollégium megalakulásának, a társadalom változás irányába történő radikalizálódásának. Aztán 1948-ban lejár az intézményesített hontalanság ideje, hazakerül, de még a kibontakozás helyett a bizonytalanság és a félelem uralkodik.

Kezdetben sofőrnek áll, majd Királyhelmecen tanítóskodik. Megalakul a CSEMADOK, megindulnak a magyar iskolák, megjelenik az Új Szó. Áramütésként érik ezek a változások a magyar közösséget, újra szabad teret kap a magyar nyelv. Mindenki valamit hozzá akar tenni a magyar közösség újra indításához, ő is tánccsoportot, énekkart, színjátszó csoportot szervez Helmecen, s közben járják Bodrogköz falvait megalakítani a CSEMADOK és az ifjúsági szövetség helyi szervezeteit.

Az ötvenes évek neki és generációjának a megmaradás örömét jeleni; a teremtést, a lelkesedést a fokozatosan kiszélesedő kisebbségi kultúrát és intézményrendszert. Mintha egyszerre akartak volna mindent pótolni. A kitelepített, elkergetett, elmenekült értelmiség helyére vidékiek - többségükben parasztok ivadéka – sereglett Pozsonyba, hogy kultúrát, irodalmat, és új világot teremtsen. A kisebbségi nincstelenségből egyszerre egy seregnyi fiatal értelmiségi verbuválódott. Radikális tetteikben, lázadásaikban egy rózsaszínre rajzolt új világ harcosainak hitték magukat, pedig számára ott volt az apai figyelmeztetés: a mezőgazdaság kollektivizálása, a hagyományos paraszti élet megsemmisítését, a régi értékek lerombolását hozza magával, miközben a beígért jólétnek még a jelei sem mutatkoznak. Csak később világosodott meg benne/bennük/, hogy egy szocialistának hazudott bolsevik diktatúra szálláscsinálói lettek, amely korábbi bestialitásaiban meghaladta a nácizmus rémtetteit. Sokan az évtizedek távlatából megtévesztett nemzedék tagjaiként értékelik akkori lelkesedésüket, naivitásukat, vakságukat, nem találva mentséget tetteikre. Dobos László életében is volt idő, amikor hitt a rendszerben összes hazugságaival együtt, azzal csitítva kételyeit, hogy ezek csak amolyan gyermekbetegségek, amik a fejlődés további szintjén kiküszöbölhetők. Évtizedek után, amikor megismerte a fenti és lenti lét lépcsőfokait tudatosította, hogy egy hamis illúzió statisztái voltak, ami könyörtelenségeiben, bűneiben emberellenes rezsimet jelentett. A felfokozott hevületünk nevében leértékeltünk mindent, ami volt, apánktól kezdve visszafelé mindent…- vallja be később töredelmesen.

Ennek az ellentmondásos kornak a megítélése a jelenlegi fiatal generáció szemében elutasító, néha olyannyira, hogy mindenkit kollaborációval bélyegez meg, aki ekkor élt, nem véve figyelembe, hogy a társadalom /különösképpen a kisebbségi/ a háborúból és az azt követő megpróbáltatásokból kifelé haladt, nem ismerve fel az új berendezkedés szirénénekét, és az egyént bedaráló masinériáját. A kisebbségi magyar közösségnek lelkes önépítkezéssel teltek napjai, mintha egyszerre akarta volna pótolni az elmúlt évtized gyötrelmeit és veszteségeit. Sokakban az is felvetődött, hogy az új hatalom feledtetni, netán jóvátenni akarja a magyarok által elszenvedett megkülönböztetéseket, bűnöket, de ezek csak átmeneti délibábnak bizonyultak.

Dobos László is mint a pozsonyi Pedagógia Főiskola hallgatója /1951 – 1955/, majd tanársegédje /1955 – 1960/ az ifjúsági szövetségben, a CSEMADOK-ban vállalt különböző szerepeket a magyar kultúra újraindítása érdekében. Később a Szlovák Írószövetség magyar szekciójának titkáraként /1956 – 1968/ döntő szerepet vállalt az Irodalmi Szemle létrehozásában, amelynek /1958 – 1968/ alapító főszerkesztője lett, és vezetése alatt egy tág horizontú folyóirattá vált. Előbb negyedévenként, majd kéthavonta, s később havonta jelent meg. A lap kezdetektől olyan felhajtóerővel működött, hogy kovásza lett – a cenzúra és az állandó megfigyelések közepette is – az újra kibontakozó /cseh/szlovákiai magyar irodalomnak - ahogyan Fábry Zoltán nevezte: a szlovenszkói magyar irodalomnak -, aminek ő lett a főmunkatársa állandó megnyilvánulási lehetőséggel.

Külön figyelmet érdemel a szlovák írótársadalom derékhadának viszonyulása / többek között: Vladimír Mináč, Ctibor Štítnicky, Vojtech Mihálik, Andrej Plávka, Pavol Horov, Alexander Matuška, Milan Pišút, Miroslav Válek, és mások/ a magyar szekcióhoz, illetve az Irodalmi Szemléhez, ami a kezdeti bizalmatlanságot meghaladva gyümölcsöző együttműködést hozott, és nagyban hozzájárult a szlovák-magyar, magyar-szlovák fordításirodalom kibővüléséhez. Dobos László helyzetét megkönnyítette az is, hogy többségük jól beszélt magyarul, sőt a magyar irodalom /Ady/ megigézte őket, mint Emil Boleslav Lukáčot, de kivívta elismerésüket Dobos László határozott és céltudatos javaslatai és kezdeményezései, amelyek a későbbiekben is jellemezték közéleti szerepléseit. Az Irodalmi Szemle személyes kapcsolatokat ápolt a Szlovák Írószövetség lapjával a Slovenské pohľady-val, a Cseh Írószövetség Plamen lapjával, illetve Tiszatájjal, Kortárssal, Igaz Szóval, a Híddal, és más lapokkal.

Az Irodalmi Szemle Fábry Zoltán beköszöntőjével indul: Ideje már bizony. Fábry Zoltán a két világháborút megjárt tapasztalataival, erkölcsi szilárdságával és a stószi őrhelyről küldött aktuális üzeneteivel vívta ki Dobos László elismerését, akit a felvidéki-felföldi magyar közösség példaembereként kezelt. Az ötvenes évek második felében és a hatvanas években sokszor megfordult nála, hol baráti társaságban, hol egyedül. Az Írószövetség ajándékát 60. születésnapjára, egy rádiót, ő vitte Stószra, ami a mai napig megtalálható az Emlékházban. Karácsonyok és szilveszterek között Tolvaj Bertalannal, Hajdók Gézával útrakeltünk Királyhelmecről Stószra. Tarisznya ennivalót és bort vittünk. Jönnek a háromkirályok, igy fogadott. De ott volt Illyés Gyula látogatásakor, hetvenedik születésnapján Czine Mihállyal együtt köszöntötte, és ő mondott emlékezetes búcsúbeszédet a temetésén.

Fábry Zoltán érdemének tartja, hogy a kezdetektől minden sematikus gondolat ellensége és irtója volt. Fontos jelzésnek vette, hogy Fábry Zoltán olyan tanulmányai mint a Kevesebb verset – több költészetet és az Antisematizmus az Irodalmi Szemlében jelent meg. Kiemeli, hogy utóbbi tanulmányában Fábry Zoltán a sztálinizmus lélektanát vizsgálja – 25 évvel Gorbacsov előtt! -, és elutasítja a szolgai hajbókolást, a megalázkodást és a frázispuffogtatást. Dobos László kiemelése a Fábry tanulmányból: Ahol csak igenelni lehet és szabad, ott eltűnik és kiűzetik a gondolkodás…A legtöbb bátorságot a gondolkodás követeli. Tovább idézve: Elsősorban kisebbségi komplexusainktól, és az ebből fakadó gátlásainktól kell megszabadulnunk...

A Fábry Napok alkalmából Dobos László Fábry érdemét így látja: Fábry a 20. századi kisebbségi gondolkodást és magatartást példázza. Két háború idejét, s Trianont. Egyben határozottan visszautasítja azokat a méltatlan támadásokat, amelyek a kilencvenes évek elején Fábry Zoltánt érték, hangsúlyozva, hogy szerzőik Fábry-ellenes támadással leplezték saját frusztráltságukat, de azt is hozzáteszi: A liberalizmusnak Fábry idegen.  Túlságosan nemzeti, balos, s ezáltal ódivatú. Az individualizmus nem tud mit kezdeni a nemzetet s a közösséget vállaló erkölcsi magatartással. Szerinte a Fábry-életmű ma is aktuális, mert: …a történelem igazságát nem a meghunyászkodók, nem az árnyékban állók, hanem a küzdelmet vállalók formálják.

Ahogyan Dobos Lászlót élete és munkássága a felvidéki-felföldi magyarsághoz köti, öt regényének a forrásvidéke is többségében a kisebbségi sorstapasztalás környékén van: Messze voltak a csillagok /1963/, Földönfutók /1967/, Egy szál ingben /1976/, Hólepedő /1979/, Sodrásban /1984/. Regényeiben feltárja a /cseh/szlovákiai magyarság életének, kiszolgáltatottságának részleteit. Hőse a nemzetiségi kisember, aki többször válik földönfutóvá.

Első regényét – Messze voltak a csillagok – önmaga is amolyan próbálkozásnak tartotta, amely a megalázottság, a megaláztatás idejéről szól. /Egyedüli regénye, ami szlovák fordításban is megjelent./ Hasonló témával foglakozik Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz /1964/, Mács József: Adósságtörlesztés /1968/, Duba Gyula: Ívnak a csukák / 1977/ regényei.

Dobos László második regénye, a Földönfutók a /cseh/szlovákiai magyarság kollektív vád alá helyezése ellen íródott, elszenvedőként és szemtanúként írja meg a saját és nemzettársai vesszőfutását, így lesz az üldözöttek és megtűrtek krónikása. Harmadik regénye, az Egy szál ingben az egyén és a történelem, illetve a közösség és a történelem mozgásviszonyát kutatja, bemutatva az élet egy szál ingeseit, a történelem meztelenjeit, az engedelmeskedőket, a lakájtermészetűeket, akik még álmukban is szalutálnak, de a minden áron megmaradók dilemmája is ez a regény, aminek máig ható rengései vannak.

A Hólepedő című regénye közvetlenül a közéletből való kitiltása után jelenik meg. Parabolisztikus és szimbolikus jelentéseket tartalmaz. Iskolai környezetben játszódik, érintve a kisebbségi iskolák és közösségek gondjait, kiszolgáltatottságát. Lélektani elemzés, bemutatva a diktatúra légkörét, a hamis ideológia elvtelen szolgálatának a rombolásait. A Sodrásban című regény egyben szociográfia is, mert sok önéletrajzi eseményt dolgoz fel benne. Célja az ötvenes évek társadalmi klímájának az ábrázolása, amely igyekszik a maga ellentmondásaival bemutatni a kort, ami Illyés Gyulával így jellemezhető: Nekünk ilyen sors adatott…

A hatvanas évek kisebbségi gyarapodásainak kicsúcsosodását a /cseh/szlovákiai magyarok, és személy szerint Dobos László életében is, az 1968-as prágai tavasz jelentette. A több szabadság és több jog programját a magyar reformmozgalom is megfogalmazta, és ebben döntő szerepet játszott Dobos László a CSEMADOK elnökeként /1968 – 1971/ és a szlovák kormány tárca nélküli minisztereként /1969 – 1970/. A CSEMADOK a vezetése alatt a hatalom kiszolgálója helyett a hatalommal való küzdelmet választotta, amely olyan eredményeket hozott, mint a kormány nemzetiségi tanácsa, a tanács titkársága, a Madách Könyv- és Lapkiadót, a Kassai Thália Színházat, a Nyitrai Pedagógiai Főiskola  magyar tagozatát, illetve néhány fontos szakközépiskolát. A Kassai Thália Színház létrehozása sokban volt hasonlatos a XIX. századi mesébe illő színház alapításokhoz, amikor Dobos László miniszteri tekintélye és késedelmeket nem tűrő szervezése, illetve Beke Sándor színházalapítói megszállottsága hónapok alatt eredményes lett. De mindent megtetőzött, hogy a CSEMADOK a föderációs alkotmánytörvény mellé az asztalra tette a nemzetiségekről szóló alkotmánytervezet-javaslatot, amit aztán a megszálló seregek bevonulása felgyorsított és 144/68-as nemzetiségi alkotmánytörvényként lett elfogadva, igaz részben módosítva, megcsonkítva, majd a végrehajtó törvényekből is csak az ígéret maradt , de a rendszerváltásig érvényben volt.

A CSEMADOK történetének daliás időszakát az ötvenes években és az 1968-69-es időkben írta. Az ötvenes években a magyar kultúra és a magyar iskolák újraindításával, illetve a magyar közösségek megszervezésével. Fábry Zoltán örökös elnökként odafigyelt a Szövetség tevékenységére, amely az első évtizedben olyan népszerűségnek örvendett, hogy ortodox pártvezetők részéről komoly aggodalmakat keltett, mondván: a magyar településeken a CSEMADOK-nak nagyobb tekintélye van, mint a pártnak. A csemadokos szervezőket-aktivistákat nemzetiségi mindenes, mindenre kész Jánosok-ként tartották számon. Dobos László elnöksége idején a CSEMADOK a hatalom részéről megkerülhetetlen intézmény lett. Megfogalmazza a nemzetiségi egyenjogúság, az önigazgatás elvét, a közigazgatási és a kulturális autonómia tervezetét. Legmagasabb szinten is a CSEMADOK partner lett, bevonták a politikai döntések előkészítésébe. 1970-71-ben Dobos Lászlót minden tisztségétől megfosztották, a konszolidáció idején a Szövetségben is szocialistaellenes elemeket kerestek, kizárták a Nemzeti Frontból, a rendszerváltás után pedig a Mečiar-kormányzat alatt megvonták kormányzati támogatását. Ez a helyzet a mai napig tart, közben a szlovák kormányban közel másfél évtizeden át ott voltak a magyar pártok képviselői, de a diszkriminatív helyzetre jogorvoslást nem kerestek.?!.. A pártosodás, a pártokrácia közepette a CSEMADOK elvesztette társadalmi befolyását, tagságának jelentős részét /80 ezerről 55 ezerre csökkent/, pedig Dobos László Fábry Zoltánnal egyaránt vallotta: A politika nem helyettesítheti a kultúra közösségformáló erejét.

Dobos László egyszerre közellenség lett, közel tízéves publikációs szilencium és közéleti szereplés megvonása következett, ami bizonyos mozzanataiban egészen a rendszerváltásig tartott. A magyar kisebbség soraiból a legsúlyosabb megtorlásokat ő szenvedte el, még szerencséje, hogy a szolidaritás megtartotta a Madách Könyv- és Lapkiadóban amolyan lefokozott és megtűrt munkatársként, és egyre több gesztus érkezett az anyaországi oldalról is. Ennek egyik konkrét példája volt az Alföld 1975/10-es száma, ahol méltatták és megjelent egy részlet a Földönfutók regényéből.

A nyolcvanas évek második felében fokozatosan a politika irányába fordul, 1989 elején közösen dr. Szabó Rezsővel megfogalmazzák a harminchármak beadványát, a rendszerváltás után 1990 – 1994 között parlamenti képviselő. Szándékom szerint mindig az irodalom hajójára szállok, s mégis a politika kikötőjébe érek – magyarázza közéleti affinitását. A már akkor polarizálásnak indult magyar képviselet nem teljesítette elvárásait, igaz a többségi pártok is a demokrácia alapjainak a lerakása helyett a nacionalizmust vették elő, a nyelvünket gúzsba kötő nyelvtörvényt, és maga az ország alkotmánya is másodrendű állampolgárokká degradálta az országban élő kisebbségeket. A szlovák politikai elit lemondott a jogállamiság elveiről, helyette a nemzetállam útját választotta. A kisebbségi politika kudarcait számba véve, csalódottan állapítja meg: Az 1989-es rendszerváltás magában hordta a reményt, de a remény elvesztését is.

A rendszerváltás forgatagában Dobos László a Magyarok Világszövetségében is felelős tisztségeket töltött be, bekapcsolódott az Anyanyelvi Konferencia tevékenységébe. Abban az illúzióban élt, hogy mindkét fórum a világ magyarjainak egyesítését szolgálja. Tapasztalata, célratörő szervezői képességei hasznosnak bizonyultak a Szövetség alapdokumentumainak a kidolgozásában, a Kárpát-medencei magyarok képviselőinek a Világszövetség munkájának a bekapcsolásába. A „rendszerváltó közgyűlés” 1991-ben az indulatok színtere lett; a csoportérdekek, a kiszorítósdi és a leszámolás indulatos körtánca. Ennek ellenére 1992-ben és 1996-ban sikeres világtalálkozókra került sor, ami a gyarapodás és a felfelé ívelés felé mutatott, de a személyi ügyek iszapbirkózásai közepette egy szűk csoport megkaparintotta a vezetést, s azt több mint húsz esztendeje bitorolja.

Dobos László, aki megtapasztalta, hogy milyen az emberi lét a magasban, hogy milyen az, amikor az ember egyik napról a másikra senki lesz, szigorú mércével mérte önmagát és a körülötte lévőket. Azt sem tagadta, hogy volt idő, amikor hitt a rendszerben, egy új világ igézésében, mert ízig-vérig cselekvő-közösségi ember volt, a kisebbségi közösség önmaga vállalta szolgája. Többször hangoztatta: Nem vagyok magammal elégedett, sem írói, sem politikusi tevékenységével. Különösen szépírói tevékenységével, mert könyveinek számát szerénynek tartotta, ezek – hasonlóan más alkotók műveihez - a mindenkori politika ellenében születtek.

Dobos művészetének szembeötlő sajátossága, prózanyelve, amely regényeiben és esszéiben ölt testet. A képgazdag, metaforikus stílusa sokszor a szabadvers képzetét kelti az olvasóban, tömörítései, fokozásai, szóhalmozásai a zsoltárost idézik. A vérébe ivódott paraszti erkölcs és szokásvilág ott van életében és munkásságában. Saját életének és regénybeli hőseinek a legfontosabb hitvallása a lázadás, a teremtő küzdelem; mindegyiken megjelenik sajátos kézjegye: a doboslászlós sors-regény.

Közéleti és politikusi tevékenységének a meghatározója a Fábry-i változni és változtatni  elv volt, amit bizonyított az Irodalmi Szemle főszerkesztőjeként, a Madách Lap- és Könyvkiadó igazgatójaként, a CSEMADOK elnökeként, miniszterként és a Világszövetség tisztségviselőjeként. Ízig-vérig közösségi ember volt, a százhúszat verő szív hőfokán igyekezett terveit megvalósítani, másokat megszólítani, mozgósítani és a közös munkába bekapcsolni. Valamiféle újtestamentumi szeretet és bölcsesség sugárzott belőle, ami amolyan népvezéri magasságokba emelte őt. Nem volt hiba nélkül való; daliás termete, egyenes beszéde arisztokratikus pózt adott megjelenésének, ami azonban csak látszat volt, mert rendkívüli érzékkel tudott embereket megszólítani, megnyerni konkrét célra, feladatra.

Munkásságát a kezdetektől Czine Mihály, majd a hetvenes évektől Görömbei András méltatta. Két monográfia foglalkozik életével és munkásságával: Kovács Győző: Dobos László /2006/ és Márkus Béla: Dobos László élete és műve /2010/. Díjai közül kiemelendő a Madách-díj /1969/ és a Madách-nívódíj /1988/, Bethlen Gábor-díj /1990/. A felvidéki-felföldi magyarok közül elsőként vehette át a Kossuth-díj-at, 1991-ben.

Dobos László legfőbb érdeme, hogy a sokszor kilátástalannak tűnő kisebbségi körülmények között is volt víziója, cselekvési programja, mert szerinte életünkben nem lehet helye a lemondásnak és az önfeladásnak. Megdöbbenve tapasztalta, hogy a közösségi morált egy radikális, individualista morál váltja fel, az önmérséklő civilizációt egy élethabzsoló, gátlástalan, hedonista amerikanizmus. Szerinte az újkori magyar történelem drámája: megosztottságunk…, a magyarságvesztés mementó… A hazai magyarság jövendő egysége, szerintem, a polarizált gondolkodáson és az érdekegyeztetésen alapszik. Ennek üzenet értéke van a kisebbségi és többségi magyar glóbusznak egyaránt, mert magyarságunk megtartásának nincsen más alternatívája.

 Kassa, 2020. október 20.

Máté László