Létezik egy „világ”, melyet a „monarchia mitológiájának” nevezhetnénk. Krúdy Szindbádja pedig ennek a „világnak” egy jellegzetes hőse.

Bevezetés

A Szindbád-történetek műfaji kérdése már régebbtől foglakoztatja a szakirodalmat. A korábban „egyértelműnek” tűnő novellaciklus vagy elbeszélésciklus mellett több Krúdy-kutatónál is, mint például Bodnár Györgynél, Bezeczky Gábornál, Dérczy Péternél, Gintli Tibornál vagy Sturm Lászlónál megjelent a „regényként” (összetett regényként) történő olvasat. Bori Imre szerint azonban a hagyományos regényformák nem megfelelőek. Egy új formájú regény-lehetőséget említ. Az azonban nem konkretizálódik, hogy milyen is lenne az. /1/ 

A Szindbád-szövegek lehetőséget mutatnak egyfajta „mitológiai” olvasatra és értelmezésre. A történetekben megjelenő „mítoszi” elemek nem adnak lehetőséget arra, hogy az egyes elbeszéléseket mítoszként olvassuk, de a történetek összessége mintha mitológiává állna össze. Lehetséges, hogy a Bori Imre által említett új formájú regény esetleg épp egy ún. „mitologikus-regény” lenne. Egy szöveg műfaji megjelölése óhatatlanul is befolyásolhatja az olvasót, így annak meghatározása rendkívül fontos. Emellett azonban ha lehetőség van arra, hogy úgy tekintsünk a Szindbád-történetekre, mint egyfajta „mitológiára” vagy „mitologikus-regényre”, és a főhősre, mint mitológiai hősre, úgy ennek belátása –amellett, hogy a Szindbád-történetek egy részben pontosabb olvasati és értelmezési lehetőséggel bővülnének, – megerősítésként is szolgálhat egy olyan feltevéshez, mely szerint létezik egy „világ”, melyet a „monarchia mitológiájának” nevezhetnénk. Krúdy Szindbádja pedig ennek a „világnak” egy jellegzetes hőse. 

A mitologikus-felfogásomat Szegedy-Maszák Mihály, Tokarev, Northrop Frye és Jan Assmann munkáira alapozom, melyek alá is támasztják egyes észrevételeimet. Eszerint a mitológia olyan laza szerkezettel bíró történetek elbeszélése, melyek kategorizálásánál kulcsfontosságú szerepet tölt be a hős, és tetterejének viszonyítása. Northrop Frye szerint a mítosznál „a hős minőségileg magasabb rendű a többi emberhez és a környezetéhez képest” /2/. A románcnál, mely a következő kategória „a hős fokozatilag áll a többi ember és a környezete fölött, akkor ő a románc (azaz a regényes történet) tipikus hőse; tettei csodálatosak, de ő maga emberi lényként jelenik meg. A románc hőse olyan világban él, melyben bizonyos fokig felfüggeszthetők a természet mindennapos törvényei.” /3/ Northrop Frye azonban kiemeli, hogy a románc esetében is nagy szerepe van a csodának, elsősorban a bonyolítás érdekében, /4/ és hogy a csodának vagy másképp a fantasztikumnak köszönhetően gyakran „alig lehet egészen elkülöníteni a mitikus a romantikus és a magas mimetikus folyamatokat” /5/, vagyis a mítoszt, a románcot (regényest) és a hőskölteményt. „A mítosz az irodalmi szerkesztésmód egyik véglete, a naturalizmus a másik, de kettejük közt ott van a románc […] mely a mítoszt emberies irányba mozdítja el.” /6/ „Minél közelebb van a románc a mítoszhoz, annál inkább tapadnak a hőshöz isteni tulajdonságok.” /7/ Northrop Frye rendkívül közelinek ítéli meg a románcot és a mítoszt. Az általa említett románci ismérvek gyakran a mítoszok jellemzője is. „A románc áll legközelebb a vágyteljesítő álomhoz.” /8/ „Örökös gyermeki jellegét kiemeli átható nosztalgiája, vágyakozása valami képzeletbeli aranykor után mind térben, mind időben.” /9/ A legnaivabb formájában ez a forma végtelen: a középpontban álló figura se nem fejlődik, se nem öregszik. Az egyik kalandot a másik után éli át, egészen addig, amíg a szerző szuflája el nem fogy. /10/ 

Általában jellemző a mitológiákra még, hogy a történeteket átszövi a fantasztikum, gyakran emlékeztet a mesére, az álomra, a rítusra vagy a babonára. Fellelhető a nosztalgia és a vágyakozás valami képzeletbeli fénykor után. A történetet ezért az elbeszélő gyakran egyfajta múltba, „kezdeti korba” helyezi el. Gyakori a történetekben az idő tetszőleges kezelése vagy épp az időtlenség, a szövegrészletek ismétlődése, variabilitása és a történet egészének befejezhetetlensége. Szorosan kötődik egy néphez vagy csoporthoz, mely esetleges megértéséhez is hozzájárulhat. Képes azonban túlélni keletkezési kultúráját, és egyfajta nosztalgikus történetként funkcionálni tovább.

Több tényezőt vélek felfedezni, melyeknek köszönhetően úgy tekinthetünk a Szindbád-történetekre, mint egyfajta „mitológiára” vagy „mitologikus-regényre”. Ilyen a szövegek sorrendjének kötetlensége, a történetek közti hasonlóságából és bizonyos elemek ismétléséből eredeztethető variabilitás, a történet egészének befejezetlensége, az időtlenség vagy a fantasztikum jelenléte a történetekben. Ezúttal azonban csak egy tényezőt kívánok részletezni. Ez a főhős-személy, mint mítoszi hős. 

Major Imre

RovArt archívum

 /1/ Vö. Bori Imre: Krúdy Gyula „nagy évtizede”, http://adattar.vmmi.org/cikkek/10474/hid_1974_02_03_bori.pdf (2014-4-13)

  /2/ Vö. Frye, Northrop: A kritika anatómiája, 1998, 33.

  /3/ Vö. Uo., 33-34.

  /4/ Vö. Uo., 34.

  /5/ Uo. 35.

  /6/ Vö. Uo. 118.

  /7/ Uo. 159.

  /8/ Uo. 158.

  /9/ Uo. 159.

 /10/ Uo. 159.