A legkedvesebb szerzőm, Esterházy Péter paródiájából idézek:

„...Egy mondatban legyen népalany, nemzetállítmány, Jóisten, focilabda, „mindétig”, „azidőtt”, „mondhatnók”, „pincnök”, csipetnyi Ottlik, optimális bináris keresőfák, Gödel, kávéskanálnyi Janis Joplin, édesapám, többi mondatrész...”

Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötetéről

Bödőcs Tibor népszerű humorista, aki egyébként eredetileg magyartanárnak tanult.

Szerintem most is az: irodalomtanár. Legalábbis ebben a könyvében biztosan így van.

Karinthy előtt is, és utána is sokan írtak irodalmi paródiákat, egészen jókat is. De valahogy egyikük sem törte át a szűk értelmiség és a széles nagyközönség közötti gátat.

Emlékszem, először kiskamasz koromban olvastam az Így írtok ti-t, és visítva nevettem, pedig akkor még a felét sem ismertem a kifigurázott költőknek/íróknak. Aztán, amikor megismertem őket, akkor is végig kacarásztam a kötetet, sőt, már tanár koromban sem mindig tudtam hangos derültség nélkül felolvasni tanítványaimnak a legsikerültebb darabokat.

Olvastam nagy íróktól (pl. Ottliktól) hogy nekik is a Karinthy-paródiák hozták meg a kedvüket Babits, vagy Móricz, vagy Kosztolányi megismeréséhez. Igaz, Szabolcska Mihályhoz senkinek sem lett kedve – viszont ő az a magyar költő, aki biztosan Karinthynak köszönheti a neve fennmaradását – ha még oly dicstelen fényben is.

Életemben másodszor Bödőcs Tibornak sikerült eljuttatnia odáig, hogy csurogtak a könnyeim a nevetéstől.

Találomra belelapoztam a könyvbe, és az első vihorászást ez váltotta ki belőlem:

„Ahogy a gyulai népi mondás tartja: rosszul nézel ki, Krasznahorkai-mondatba már ne kezdjél bele!”

(Mert Karinthy nyomán Bödőcs is kis „lexikonszócikkekkel” indítja a tulajdonképpeni szöveget.)

Már a kötet felosztása is nagyon szellemes. Első fejezet: Bajszosok. Második fejezet: Budapestiek. Harmadik fejezet: Nem balett-táncosok.

Utóbbi Rejtő Jenő elévülhetetlen poénjára utal. (A művészek között vannak a szimbolisták – akik szimbolán játszanak – vannak a kőfaragók, és vannak a balett-táncosok.)

Rejtő a humor zsenije, nehéz elképzelni, hogy vajon őróla hogyan lehet humoros paródiát írni. Nos így:

„...Ott hintázott a széken Björg Hamsvaaarh, a hörgészeti Nobel-díj szépreményű várományosa, amatőr szívsebész, valamint A cecelégy hatása a korai reneszánszra című tanulmány finom tollú szerzője, hóhér és tánctanár, a dán rendőrök réme. Megjelenése egyesekben jogos kérdőjeleket vetett fel: sétapálca, vödör, talicska, elefántborjú, fürdőköpeny és Izland térképe voltak a bal kezében. A jobb kezével pedig szórakozottan, de barátságosan szalutált. A szóbeszéd szerint egyszer Velence minden lakosának eltörte az orrát, kétszer. Aztán koktélt rendelt, és a bakancsát kezdte tisztogatni...”

És akkor most nézzünk egy olyan szerzőt, aki nem kifejezetten a humoráról ismert – sőt.

Marcel Proust:

„...nagybátyám s atyám, két kariatida tartják a sonkákat szuszogásokkal, halk toppantásokkal, morogva, prüszkölve...a felejtés szakadékának szélén nagyapám távolodó hangjába kapaszkodva, ahogy lassan vízbemerülő harangként egyre csak halkulva, piano szidja nagyanyánkat, aki egész nap baszott vizet adni a kacsáknak...”

Szerepelnek a karikatúrák között magyar és világirodalmi klasszikusok, (Kosztolányi, Krúdy, Márai, Móricz, Márquez, Hemingway stb.) valamint kortársak (Parti Nagy Lajos vagy Hazai Attila, Nádas Péter stb.).

A legtöbbször valamilyen „nagy elbeszélés” mentén született a karikatúra. Pl. a Rómeó és Júlia (Hemingway), vagy a Micimackó (Krasznahorkai László). És vannak bravúrosan megírt történetek a mindennapokból: a gyereket óvodába vinni (Krúdy), disznóvágás (Proust).

Két olyan szerző is a tartalomjegyzék tagja, akiről első blikkre nem mindenki tudja, hogy ki fia-borja: Hántes S. Tamás (Hunter S. Thompson, a gonzó újságírás atyja) és Pepsi Kalasnyikov (Viktor Pelevin – Generation P/azaz Pepsi-generáció), de ha most segítettem a megfejtésben, akkor jó.

Nem tudom megállni, hogy legkedvesebb szerzőm, Esterházy Péter paródiájából idézzek:

És itt van a legjobb jó barát, a kötet szerkesztője és a fülszöveg írója, Cserna-Szabó András:

„...Útközben találkozott Kecsöp Jánossal a lángosos bódénál, aki Sikonda Juditnak csapta a megélénkülő, helyenként meg is erősödő nyugati szelet, de hogy kúrtak-e, onnét az nem látszott tisztán...”

Azt hiszem, ez a paródia-kötet elérte azt a magaslatot, amit Karinthyé: ha valaki nem ismeri a kifigurázott írókat, akkor is istentelen nagyokat tud nevetni rajta – ha pedig ismeri őket, akkor még nagyobbakat. És minden bizonnyal minden olvasónak lesz kedve megismerkedni azokkal a parodizált írókkal, akiket eddig nem ismert.

Bödőcs Tibor édesapját kérdezték, mit szól ahhoz, hogy a fia már ír is.

„Addig se iszik”

- válaszolta a bölcs öreg.

Mi pedig addig is olvassunk!

Veress Zsuzsa