A 49. Kazinczy Napok előadásai

Újraírni, zanzásítani a kötelező olvasmányokat - divat, hogy a mai gyerekek értsék az író, költő szavát. Roppant káros zanzásított összefoglalókkal pótolni ezek elolvasását. Egy másik megoldás: a legterjedelmesebb művekből részleteket közölnek, összekötő szövegekkel téve követhetővé a cselekményt.

A kötelező olvasmányok érthetőségéről, netán azok átírásáról már régóta folyik a diskurzus, vita. Igaz, ez elsősorban prózai művekre vonatkozott. Azonban a téma felvezetéséhez mindenképpen tanulságul szolgálhat ennek rövid áttekintése.

Lássuk tehát az érveket pró és kontra!

Nógrádi Gergely két kötelező olvasmányt is átírt modern nyelvezetre, az egyik az Egri csillagok, a másik a Kőszívű ember fiai. Nem újraírta, nem zanzásította, hanem olyan formába öntötte a nyelvezetét, ami érthető egy mai 11 éves számára is.

A Szent Péter esernyője olvasása során annyiszor meg kellett állnunk magyarázatot fűzni a rengeteg, mára tökéletesen ismeretlen kifejezés mellé, hogy tíz oldalnál nem jutottunk tovább. Rettenetesen sajnáltam, de be kellett látnom, hogy már egy számomra is nehezen olvasható regény újabb harminc év múltával egyszerűen érthetetlen, és legfőképp élvezhetetlen a maga 120 éves magyarságával.

Miért kell ugyanannak a 15 regénynek kötelezőnek lenni 100 évig?

A gyerekek azért nem olvasnak, mert nem szoktak olyan regényeket a kezükbe adni, ami lekötné őket, ami valódi olvasmányélmény lehetne.

Felvetődik az is a vita során, hogy például az Egri csillagok csakúgy, mint a legtöbb kötelező olvasmány, nem gyerekeknek íródott. Ez azért nem jó érv, mert az általános iskolai irodalomóra nem gyermekirodalom-óra, a lírai alkotások sem a gyermekirodalom részei.

A Kötelező olvasmányok mértékkel vagy: Klasszikusok újramesélve, egyenesen Spiró György, Vitray Tamás vagy Vizi E. Szilveszter ajánlásával készültek. Az Egri csillagok szó szerint át van írva. Nézzünk egy részletet az eredeti Egri csillagokból:

„A patakban két gyermek fürdött, egy fiú meg egy leány. Nem illik tán, hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják: a fiú hétesztendős, a leányka két évvel is fiatalabb.
Az erdőben jártak, patakra találtak. A nap tüzesen sütött. A víz egy vápában szekérfordulatnyi tavacskává szélesült. Tetszett nekik.

Először csak a lábukat mártogatták bele, azután beleereszkedtek térdig. Gergelynek megvizesedett a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is ledobta. Egyszer csak ott lubickolt meztelen mind a kettő. Fürödhetnek: nem látja őket senki.

A pécsi út odább van, túl a fákon. Az erdőben nem jár senki. Ha valaki meglátná őket, lenne is nemulass! Mert a fiúcska csak hagyján – az nem úrfi; de a leányka a tekintetes Cecey Péter úrnak a leánykája – kisasszony – és úgy illant el hazulról, hogy senki sem látta. Még így csupaszon is látszik rajta, hogy úri galambka: fehér, mint a tej. Ahogy ugrándozik a vízben, két kis szöszke hajfonata röpköd a nyakán”.

Ehelyett a gyerek ezt kapja:

„A patakban két gyermek fürdött: egy fiú meg egy lány. Meztelenül lubickoltak, az erdő mélyén senki sem láthatta őket.”

A Nemzeti Tankönyvkiadó ezt írja egy csupán kivonatokat közlő házi olvasmány kötetének ajánlójában:

„Ugyanakkor roppant káros zanzásított összefoglalókkal pótolni ezek elolvasását. Ezért határozott úgy kiadónk, hogy a legterjedelmesebb művekből részleteket közlünk, összekötő szövegekkel téve követhetővé a cselekményt. Így a tanulók át tudják tekinteni a mű egész ívét, felépülését, ugyanakkor az író eredeti szövegével találkoznak, s annak egyik-másik szép részletére csodálkozhatnak rá.”

A lebutított, lájtosított, megrongált és tönkretett olvasmányok olyanok, mintha a természet csodáival csak tévén keresztül ismerkednénk, vagy interneten keresztül barátkoznánk. A lényeg ki van lúgozva belőle: az élmény személyes átélése.

Csobánka Zsuzsa író, irodalomtanár:

„A lebutított klasszikusokkal szemben vannak fenntartásaim. Mert a történetet el lehet mesélni szóban is, nem az lenne a lényeg, hanem a szöveg stiláris jegyei, az adott szerző írásmódjának jellemzői, eszközkészlete. Ebben az esetben az elveszhet”.

Fűzfa Balázs irodalomtörténész, tankönyvszerző:

„Feltétlenül szükség van a klasszikusok újramesélésére. A Don Quijoténak például Spanyolországban több korosztályos változata létezik. A magyar gyerekek számára pedig nem kisebb költő és műfordító írta át rövidítve Cervantes halhatatlan regényét, mint Radnóti Miklós...

A nagy klasszikusok (Jókai, Móricz, Mikszáth) nyelve ma már nagyon nehézkesen fogadható be egy 10–18 éves fiatal számára. Modern nyelvi formába öntve viszont a halhatatlan történetek átemelhetők a jövőbe – ha tetszik: »másként mentve«”.

Pethőné Nagy Csilla tankönyvszerző, irodalomtanár: Én a „jól választott részletet, de az eredetiből” pártján állok. Az irodalmi mű egy önálló szöveg, ilyen értelemben a rövidített, lájtosított verzió teljesen más szöveg, pusztán a sztorira koncentrál, a nyelvezete pedig teljesen látókörön kívülre kerül.

Ha a Toldi értelmezési nehézségeit vesszük számba, akkor ennek négy okát adhatjuk meg: elsősorban a mára archaikussá vált kifejezések, a költői képek és a nyelvjárási elemek alkalmazása, valamint a diákok által olyannyira nem szeretett leírások.

Ha jól megnézzük, ez minden a 20. század előtt írott szépirodalmi alkotásra érvényes lehet. Ebből máris arra a dőre következtetésre juthatnánk, hogy csak kortárs irodalmat taníthatunk.

A klasszikus idézet: Ösztövér kútágas hórihorgas gémmel.  –  Egyetlen szót sem ért belőle a gyerekek. Igen, tudjuk, de ha megtanítjuk velük az archaizmusok jelentését, vajon nem olyan, mintha egy idegen nyelvet tanulnának? És ez jó vagy rossz? Mintha az anyanyelv idegen nyelv volna, azonban mégsem.

Lássuk tehát bevezetésül az első ének második strófájának első négy sorát:

Ösztövér kútágas hórihorgas gémmel

Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel:

Óriás szúnyognak képzelné valaki,

Mely az öreg földnek vérit most szíja ki.

Metafora és archaizmus is szerepel benne. Az archaizmusokat három csoportba sorolhatjuk. A fogalmi archaizmusok, azaz szavak, mint archaizmusok (pl. nádorispán), jelentésbeli archaizmusok, azaz szójelentések, mint archaizmusok (pl. agy ’koponya, koponyacsont’) és formai archaizmusok, azaz szóalakok, mint archaizmusok (pl. tere ’teher’).

Fogalmi archaizmusok:

És mint toportyán, ha juhász kergette,

Magát egy kiszáradt nádasba vette: (’réti farkas’)

Hanem midőn már szépen megpitymallott, (’az égbolt hajnalban kivilágosodik’)

Nem is teremtőztem béresnek, villásnak,

Hogy petrencét hordjak akárki fiának (’szálas takarmányból két rúdon vagy egy villával vihető kisebb rakás, csomó’)

Belevágta fejét a szemöldökfába (’ajtókeret felső, vízszintes fája’)

Egy öreg cimbalmos hevert a szurdékban (’a kemence mögötti keskeny szöglet, zug: kuckó’)

Nem rí oly erősen, egy kicsit juházott. (’csillapodik’)

 

Alaki archaizmusok:

Hasztalan leskődött ott az édes álom, (’lekeslődik, hosszasan les, figyel’)

Nem bírt általtörni a szomorúságon,

S nyakán csimpalyogva ajkán csókja égett. (’görcsösen a nyakába kapaszkodik, csimpaszkodik’)

Jól tudom, mi lappang bokrodnak megette, (grammatikai változás és átvitt értelem)

Béresek közt is től cudar csihésnek (’tettél’)

Nádtors lőn az ágya, zsombok a párnája (’lett’)

Futá minden ember a bizonyos halált.

Méne elbusulva, némán haragjában

Úgy bolyonga Miklós. Nyakán ült a búja,

Oldalát kikezdte annak sarkantyúja,

 

Jelentésbeli archaizmusok:

Toldinak a szíve hajlott a kérésen,

„Legyen úgy” felelte, marhádat elvészem… (’vagyontárgy, értéktárgy’)

Szarvát lenyügözték az első lábához (’nyűggel, kötéllel vagy lánccal leköt vmit, tehetetlenné tesz’)

Megolvasni a pénzt egy sírdombra leültek (’megszámol’)

Nesze, szolgám, madár-látta cipót hoztam. (’olyan (kenyér), amelyet vki mezei munkáról vagy hosszabb útról visszatérve, maradékként hazavisz, és gyermekének kedveskedik vele mint „madár látta” ajándékkal’)

És megparancsolta erős-kegyetlenül,

Hogy saját kezedbe adjam szegetlenül. (’olyan (kenyér), amit még nem szegtek meg, nem vágtak belőle’)

 

Szólásszerű mondatok:

Kebelén kenyere, hátán volt a háza.

Ha örül az ember, csak nyűg, hogy van esze.

Hadd jőjön fel öcséd és álljon ki azzal:

Vagy erőt vesz rajta, vagy keze miatt hal,

El sem búcsúzott, csak a kapufélfától.

Foga fejérit mindjárt kimutatta.

 

Az alkonyat és a hajnal leírása többször megjelenik a műben többsoros többszörös metaforákkal. Íme, egy-egy:

Elfeküdt már a nap túl a nádas réten,

Nagy vörös palástját künn hagyá az égen,

De az éj erőt vett, csakhamar beronta,

Az eget, a földet bakacsinba vonta,

 

És kiverte szépen koporsószegével:

Fényes csillagoknak milljom-ezerével;

Végre a szép holdat előkerítette

S ezüst koszorúnak fejtül odatette.

 

Fölvevé a hajnal piros köpönyegét,

S eltakarta vele az égboltnak felét,

De nem volt oly kényes a bársony ruhába

Hogy be ne pillantson a szegény csárdába.

 

Ezenkívül egyéb megszemélyesítések és a hasonlatok teszik gyönyörűvé és kifejezővé ezt az elbeszélő költeményt:

A kulacs sikoltott és kibuggyant a vére

Széles utca a víz: ember a sövénye;

 

És ne feledkezzünk meg a humorról sem:

Egy cseléd vizet tesz félakós bögrében,

Mely ha forr tűzön s nem fér bőrében,

Akkor a baromfit gyorsan belemártja,

Tollait letörli, bocskorát lerántja

Van, ki a kis bárányt félti izzadástul;

S bundáját lerántja, még pedig irhástul;

Martinkó András Értjük vagy félreértjük a költő szavát című interjúkötetben a következőképpen nyilatkozik többek között: 

„… a magyar olvasók egy jelentékeny része … nyelvileg nem érti (az irodalmi) szöveget.” „… nálunk kb. 50 év elteltével a következő nemzedék már nem érti pontosan és teljesen az ötven év előtti költészet nyelvét.” „… alig van az ötven év alatti magyar olvasók között olyan, aki Arany Toldiját akár csak háromnegyed részben megértené.”

Jusson eszünkbe Ignotus, sőt hírhedt kijelentése Ady A fekete zongora c. versével kapcsolatos kijelentése! „Vesszek meg, ha értem, de nagyon szép!” Tehát a költemény esztétikai élményt tud nyújtani akkor is, ha nyelvileg, értelmileg, logikailag nem is értjük. Vajon ez igaz a Toldira is az általános iskolai korosztály körében? A Toldi Előhangja kapcsán Martinkó András még egy, a műben gyakran előforduló archaizmusra hívja fel a figyelmet, nevezetesen a kötőszói szerepben álló ki, aki vonatkozó névmás jelentésére. Például: És, kit a csizmáján viselt, sarakantyját” Egyes vidékeken – persze ma már inkább csak az öregek – használják az aki formát az ami helyett.

A bevezetőben említett átírás szóba sem jött még és szóba sem jöhet a lírai művek esetében. Nem is tudom, minek lehetne nevezni az archaizmusoktól és a költői képektől lecsupaszított Toldit. Mit tehetünk? (Szándékosan nem azt a kérdést tettem fel, hogy mi a teendő, hiszen magam is csak javaslatokat kívánok megfogalmazni.) Egyrészt a műben kulcskifejezésként szereplő archaizmusokat magyarázzuk meg, értelmezzük a diákokkal együtt azt a mondatot, amelyben szerepel. Tekintsük olybá őket, mint a matematika- és a fizikaórán elsajátítandó ismeretlen fogalmakat, azaz a terminus technikusokat. Másrészt idézve Martinkó András szavait újra, higgyük el azt, hogy „a költemény esztétikai élményt tud nyújtani akkor is, ha nyelvileg, értelmileg, logikailag nem is értjük” (Martinkó 1983: 5–8., 142–148). Legalább is nem minden szavát – tegyük hozzá. Természetesen van olyan diák, aki erre nem befogadó.

Még egy érv a Toldi tanítása mellett: Az archaizmusok elsajátíttatása kapcsolatban van egyéb tudományágakkal, például a néprajzzal és honismerettel, például: pásztortűz = a szabadban háló pásztoremberek tüzei (így védekeztek az éjszakai hűvösség ellen) az esti órákban lángjuk melegénél és fényénél mesékkel, történetekkel szórakoztatták egymást; a történelemmel, például: buzogány, parittya, kopja, pajzs = régi, középkori lovagi fegyverzet részei.

Pásztor Emil Arany-szótárának a bevezetőjében ekképp ír: 

„A Toldi … nyelvi remekmű is, mely a helyes, szép és gazdag magyar nyelvhasználatnak leggyakrabban emlegetett példája irodalmunkban. E mű ismerete és nyelvi gazdagságának valamelyes birtoklása kétségtelenül hozzátartozik általános műveltségünkhöz. Nemcsak gyönyörűséggel, hanem sok tanulsággal is olvassa gyermek és felnőtt. Sütő András az Anyám könnyű álmot ígér című könyvében, elemi iskolás korára emlékezve, így ír róla: »Téli estéken Arany Toldija tartott ébren … Újra meg újra visszatértem a Toldihoz. Nyelvünk erdőzúgását hallgattam benne. Miután végigborzongtam a réti farkasokat, és Bence hűségében apámra ismertem, miután karizmaimat a Miklóséival összemértem, azzal kötött le tizedszer is, ami a kielégített kalandvágy helyén egyre növekvő hiányérzetemet enyhítette: beszélni tanított. A lehetetlen sajgó kísértéseit éreztem: fölszippantani szavanként az egészet, utolsó jelzőjét is eltárolni az üres kamarákban«” 

(Pásztor 1986: 7)

E szeretettel teli mű, többek között a hazaszeretet és az édesanya szeretetének az elbeszélő költeménye, semmiképpen nem való a lecserélendő vagy leselejtezendő művek sorába.

Minya Károly 

/Megjelent a 49. Kazinczy Napok emlékkönyvében. Az előadások elektronikus közlése a Csemadok Kassai Városi Választmányával együttműködésben történik./

Felhasznált irodalom:

Martinkó András, 1983. Értjük vagy félreértjük a költő szavát? RTV – Minerva.

Pásztor Emil, 1986.  Arany-szótár. Arany János Toldijának szókészlete. Tankönyvkiadó, Budapest.