A 48. Kazinczy Napok előadásai

Néhány hete, szeptember 21-én ünnepeltük gróf Széchenyi István születésének kétszázhuszonötödik évfordulóját. /1/ Az emlékév számos lehetőséget ad a legnagyobb magyar örökségének, műveinek alaposabb megismerésére. Előadásomban a Hunnia című töredékben maradt írásáról beszélek, amelyet a nagy programadó műve, a Stadium folytatásaként írt, de tartalma miatt a kiadatását megtiltották 1858-ban.

Bevezetés

Az országgyűlések már 1790-től sokat vitatkoztak nyelvünk hivatalossá tételéről. 1825-ben a pozsonyi megyeházán a kerületi ülésen a magyar nyelv ügyéről tanácskoztak. Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István november 3-án kért szót. A latin helyett magyar nyelven szólalt meg. Birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a kifejezése szerint „a nemzeti nyelv gyarapítására”, Magyar Tudós Társaság felállítására. Ezt a pénzt eredetileg a Pestet és Budát összekötő híd építésére szánta. A célkitűzését több főnemes jelentős összeggel támogatta. Az alsótábla az 1832--36. évi országgyűlés első hónapjaiban szorgalmazta, hogy a törvények nyelve a magyar legyen a latin helyett. A főrendek azonban ezt nem fogadták el. Gróf Széchenyi István és Kölcsey Ferenc hiába érveltek hatalmas beszédeikben.

A gróf családja mindkét ágon évszázadok óta közösséget érzett a magyarsággal. Érdemes szólni arról, hogyan sajátította el Széchenyi István a magyar nyelvet. Édesanyja, Festetich Julianna grófnő Bécsben nevelkedett, német anyanyelvű volt. Így Istvánnak is a német volt az első nyelve, viszont gyermekkorában hamar megtanult magyarul a dajkájától. Huszártisztként már csak speciális magyar szavakat sajátított el. Először németül kezdte írni naplóját. Hogyan mélyült el a magyarságtudata? A Széchenyi-kutató Csorba László ezzel zárja le a vitatott kérdést az anyanyelvvel kapcsolatban: 

„Ahogyan azután kialakult életprogramja, olvasmányai és barátai segítségével behozta nyelvi hátrányát, és a legmagasabb intellektuális elvárásoknak is megfelelő szintre fejlesztette magyarnyelv-tudását.” /1/ 

Az 1831-ben írt Stadium lapjain reformterveit tizenkét pontban, törvényben fejtette ki. A tizedik pontban így fogalmazta meg a magyar nyelvű közigazgatás és bíráskodás követelményét: 

„Magyarországban csak magyar nyelven szóló törvény, parancs, ítélet kötelez.”/2/  

Ezt a javaslatát külön munkában akarta kifejteni. Amikor a Lipcsében kiadott könyv példányai Magyarországra érkeztek, a kormányzat lefoglaltatta őket 1833 novemberében.

A Hunnia gondolatai

Széchenyi István az országgyűlés napjaiban tevékenyen vett részt a munkában, de néhány ellenzéki követelést korainak tartott. A császár 1833-ban az Al-Duna szabályozásának királyi biztosává nevezte ki, így a gróf elhagyta az országgyűlés városát. A gyakorlatban akart ismét tenni hazájáért.

Az 1834-es esztendő Széchenyi István életében mozgalmas volt. Két ízben tett al-dunai ellenőrző utat: a szabályozási munkálatokat kísérte figyelemmel. Júniustól egyre több munkás kezdte bontani és robbantani a Vaskapunál a sziklapadokat. A gróf nem riadt vissza a nehézségektől. A második útja majdnem négy hónapig tartott augusztus végétől. Több megbeszélést folytatott az orsovai pasával, majd a havasalföldi fejedelemmel. Jól tudta, hogy milyen nehéz vállalkozás a „vaskapui átjáró” létrehozása. A cél az volt, hogy a magyar árukat el lehessen juttatni a tengerre.

Útközben, szeptember 14-én új könyv írásába kezdett. Elhatározta, hogy írásban szólal fel a magyar nyelv érdekében. A Hunnia című könyvet a Stadium folytatásának szánta. A naplójában arra találunk utalást, hogy december 11-én még írta a könyvét az út befejezése előtt: 

„Szorgalmasan dolgozom mindmáig a Stadium II. Részén.” /3/

A könyv bevezetésében is a Stadiumra hivatkozik. Költőien ír a reformkor kezdetéről: 

„Virradni kezd egy szebb hajnal, új lelkesedés ébred, gyúl a honszeretet égi tüze, s feltámad hamvaibul az egész emberiség díszére egy nemzet, mely ezer viszontagsági közt soha, még soha nem fejtheté ki magát férfiúi korra.” /4/

De a magyarság egy része nem örült ennek. Ezért a szerző leírja a felső- és alsóház között kialakult vitát. Elítéli azokat, akik elhagyják anyanyelvüket. Nyíltan beszél a mágnások és nemesek hibáiról. Szokatlanul erős szavakkal bírálja a nemesek nagy részének életvitelét, műveletlenségét. A saját birtokukat elhanyagolják, a nemzet ügyei pedig nem érdeklik őket. Szerinte a magyar nyelv kiszorult a palotákból a kunyhók falai közé. Más népek példáját idézi, amelyeket nyelvük egyesített.

A latin nyelvet embertelen bilincsnek nevezi, mert nem hagyja a magyart fejlődni. A magyarság felemelkedésének feltételeit így foglalja össze egy mondatban: 

„Tántoríthatatlan egyességben szokásainkat nemesítjük, értelminket tágítjuk, alkotmányunkat feudalis szennyeiből kitisztítjuk, anyanyelvünket mindinkább s inkább kiképezzük és csinosítjuk, szóval ha ügyünket annak józansága és szépsége által megkedveltetjük.”/5/ 

Később utálatos kísértetnek nevezi a latin nyelvet. Érvekkel, indulatos szavakkal, kérdő- és felkiáltó mondatokkal cáfolja meg a latin nyelvet védők véleményét. Szerinte a latin a nemzeti lét számára átokká vált. Dühösen kiált fel: 

„Ez a magyarság átkának, ez nemzetünk kárhozatának gyökéroka!” /6/

Szerinte azonban a nemzetiségekre nem szabad ráerőltetni a magyar nyelvet. A magyarság és a nemzetiségek kapcsolatára sokszor visszatér. Azzal érvel, hogy hazánkban az alkotmány egyedülálló módon biztosítja a szabadságot a nemzetiségeknek. Így a nyelvhasználati jogukat nem korlátozná, ha a magyar lesz a hivatalos nyelv. Meggyőződése, hogy össze kell fogni a közérdek és „a díszes jövendő” érdekében. A nemzetiségiekkel meg kell állapodnunk!

Az Amerikai Egyesült Államokat állítja követendő példaként az ország lakossága elé több oldalon is: 

„Ha a szövetséges Amerika egyéb példáit, helyzetünk és időkorunk nagy különbségi miatt tán nem is fogadhatjuk mindenben józanul el; nyelve, vallása és részeinek külön szerkezete körülti bölcs türödelmét mindazáltal bár ruháznók magunkra minél előbb.” /7/ 

Tehát a nyelvi és vallási türelmet tartja követendőnek.

A szerző gondolkodásában a magyar nyelv ügye összefonódik a nemzeti fejlődéssel. A nyelv gyarapításához maga is példát mutat azzal, hogy kerüli művében a latin kifejezéseket. Legfeljebb zárójelben tünteti fel őket az új magyar szavak mögött, például jelek (symptomák). Körmondatai gondos olvasásra késztetik az olvasót. Műve a szónoki beszédre emlékeztet bennünket. Erre utal a Barátim vagy a Hazafiak megszólítás. Az egyik részben egyenesen az uralkodóhoz intézi szavait.

Szerinte a reformkori magyarságnak nem szabad tétlenül várnia, mert a nemzet megsemmisül, ha a nyelvét elveszíti. Kimondja, hogy a „nyelvnek felemelése által újjászületnék a magyar nemzet.” Az ország hibáit azonban ki kell javítani, mert csak így lehet előrelépni. A nyelv megtartásáért és az ország fejlődésért minden erőnek össze kell fognia. A szerző nyíltan kijelenti: „a nyelv a nemzeteknek lelke.”/8/

A tudományok jelentőségét emeli ki művében. Az írók és az akadémikus nyelvészek tevékenységére számít a magyarországi tudomány kibontakoztatásában. /9/ Megtaláljuk a műben a más írásaiból ismert gondolatát: Magyarországon a művészet, a tudomány még parlagon fekszik. /10/

Melyek a töredék visszatérő motívumai? Meggyőződése, hogy jól ismeri nemzete hibáit. Így látja a helyzetét: 

„A magyarból, kinek az igazi nagyság mértéke szerint nemzeti múltja nem volt és jelene nincs, még minden lehet…”/11/  

Ez a mű egyik legszebb gondolata. Kemény szavakkal elítéli azokat, akik a haladást és a magyar nyelv „hivatalosítását” gátolják. Aki a nyelvünk hivatalossá tétele ellen cselekszik, gondolkodik, az a szerző szerint „észbódult” vagy hazaáruló. Nyelvi leleménye a maradi személy jellemzésére: „paczallény.”

Gróf Széchenyi István a Hunnia legfontosabb gondolatait a töredék utolsó oldalain így összegzi: 

„Legyünk meggyőződve végre arról, hogy nemzetségink, vallásink és felekezetink százszínűségei közt soha nem forraszthat minket semmi is egy testbe, mint magyar nyelvünk hivatalosítása…” /12/

Végül azonban félbehagyta a könyv írását. Kiadatására talán azért nem gondolt, mert az 1836. évi III. törvénycikk jóváhagyta a magyarság törekvését: a nyelvünk hivatalos lett hazánkban.

A Magyar Akadémia körül

1842-ben az akadémián másodelnökként kénytelen volt megnyitó beszédet tartani az elnök, Teleki József távolléte miatt. Beszédében a könyve lapjain leírtakhoz hasonló gondolatokat szólaltatott meg. Az akadémia nyelvművelő feladata érdekében kért szót. Óva intett a nemzetiségek erőszakos magyarosításától is, a várható káros következményeket megjósolva. Szerinte a civilizáció magasabb foka gyarapíthatja a magyarok számát. A mondatai indulatokat váltottak ki a hallgatóságból. Egyesek azzal vádolták, hogy a pánszláv gondolatot terjeszti. /13/

A beszédében újra kiemelte a tudomány jelentőségét, bővebben fejtette ki a gondolatait. Az Akadémia legsürgősebb tennivalójának azt tartotta, hogy a tudományok magyar nyelvét művelje. A szabatos, gazdag nyelvet azért tartotta drága kincsnek, mert „magában rejti a nemzeti fennmarásnak zálogát.” E szavakkal szólította fel az akadémia tagjait, tudósait: „Őrizzük tehát e kincset, tisztelt tudós társaság, s ápoljuk soha nem lankadó hűséggel…” /14/ Végig a magyar nyelv művelése mellett érvelt, az előítéletekre, ellenérvekre válaszolva, szigorú logikával felépített körmondatokkal. Az emelkedett szónoki stílusú beszédét még abban az esztendőben kinyomtatták Pesten, A Magyar Akadémia körül címmel jelent meg.

A Hunnia megjelenése és elkobzása

Mégis miért és hogyan jelent meg a Hunnia a későbbiekben, mégpedig a szabadságharc bukása után? 1848. szeptember 7-én doktor Almási Balogh Pál a beteg grófot a döblingi elmegyógyintézetbe vitte. A nagy magyart évekig önvád marcangolta a nemzet sorsa miatt. Esztendőkig senkit sem volt hajlandó fogadni, még közvetlen hozzátartozóit sem.

1856 második felére azonban visszanyerte régi munkaképességét, és folytatta az írói munkát! Egyre többen látogatták meg, politikai kérdésekről beszélgetett velük. 1857-ben pedig Önismeret címmel olyan művet írt, amely a Bach-korszak ellen irányul. Ebben az esztendőben a magyar politikusok egy része memorandumot intézett az uralkodóhoz: Állítsa vissza a forradalom előtti állapotokat! De ő az iratot nem volt hajlandó átvenni. Széchenyiben is felmerült a múlt emléke, a nyelvért folytatott küzdelem. Novemberben felhatalmazta Török Jánost, az akadémia tagját a Hunnia, valamint a harmadik al-dunai ellenőrző úton elkezdett Buda-pesti por és sár című kéziratos művek kiadatására. Ám a Hunnia tartalma miatt nem nagyon hitt abban, hogy megjelenik Magyarországon.

Török János neve többször szerepel Széchenyi István Naplójában. Meglátogatták egymást a forradalom előtti években, Török Döblingben is felkereste a grófot. A halála előtti hetekben is járt nála. Török János publicista, nemzetgazdász Széchenyi munkatársa is volt. A forradalom utáni években konzervatív lapok szerkesztőjeként dolgozott. Elvitte a gróf kéziratait Heckenast Gusztáv nyomdájába. A nyomdász, aki annyiszor tett tanúbizonyságot bátorságáról, kiadta a töredékes művet.

A könyvhöz Török János írt előszót és jegyzeteket. Azt bizonygatta, hogy 

„a magyar nyelv most is a Fejedelem legmagasb akaratjában nyilatkozó törvény oltalma alatt áll.” /15/ 

Mégis 1858 júniusában a budai főkormányzóság sajtórendőri osztálya lefoglaltatta a Hunnia példányait. Csorba László ezt így indokolja monográfiájában: 

„A nyelvkérdést leszámítva azonban nemzeti regenerációs eszmefuttatásai még mindig annyira aktuálisak voltak, hogy a budai főkormányzóság sajtórendőri osztálya letiltotta a Hunnia kiadatását és elkobozta a példányokat.” /16/

Széchenyi István tovább harcolt a magyar nyelv ügyéért. Amikor a kormányzat követelte a Magyar Tudományos Akadémia alapszabályának megváltozatását, az anyanyelv művelésének kötelezettségét akarta háttérbe szorítani, a gróf az intézményhez írt levelében tiltakozott. Még az anyagi támogatást is meg akarta vonni. Az akadémia igazgatósága a levél felolvasását megtiltotta. De a levelet kéziratos másolatban terjesztették hazánkban. Széchenyi István egyre jobban szembekerült a monarchiával – nézeteinek változását mutatja a Hunnia kiadási szándéka is. Ne feledjük, hogy nyelvünk fenntartását az önkényuralom idején létkérdésnek tartották!

A mű utóélete

Heckenast a könyv kiadására az engedélyt csak a gróf halála után kapta meg. Az 1858-ban betiltott mű egy példánya sárvári rokonságom révén jutott hozzám. A könyv utóéletének miskolci vonatkozása is van. A Széchenyi tanításai Miskolc város közönségének támogatásával jelent meg a közműveltség emelésére 1926-ban. Dr. gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatási miniszter írta az előszót a Magyar Népművelés Könyvei című sorozat kötetéhez. A kiadvány öt részletet is közöl a Hunniából a főművekből kiemelt idézetek mellett. A Szózat Magyarország nemzetiségeihez című szemelvény ezzel a gondolattal végződik: 

„Egyesüljetek tehát, Hunnia minden nemzetei, a magyar géniusz szárnyai alatt s tartsátok híven kebleitekben, hogy: Egyesség nélkül Hunnia semmi.” /17/

Széchenyi István könyveinek kutatása 1945 után hosszú időre elakadt. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó a Hunnia című töredéket 1985-ben jelentette meg az 1858-as kiadás alapján. A szöveg beható kutatása nem előzte meg a reprint kiadást. A szerkesztésért dr. Fébó László közgazdász felelt.

A rendszerváltás után megélénkült az érdeklődés gróf Széchenyi István munkássága iránt. A műveit végre tárgyilagosan lehetett értékelni. A Jogtudományi Közlöny 1991. júliusi számában több tanulmány jelent meg a gróf nézeteiről születésének 200. évfordulója alkalmából.

Horváth Attila egyetemi adjunktus a Hunnia keletkezéséről és a kiadásáról írt. A tanulmány sok új adatot tartalmaz. Kiemeli: a gróf fontosnak tartotta, hogy az anyanyelvünket alkalmassá kell tenni a korszerű gazdasági és társadalmi viszonyok kifejezésére. A szerző felsorol olyan szavakat, amelyeket Széchenyi István alkotott e célból: 

„alkotmány, Budapest, erőmű, fuvattyú, kezdemény, kísérlet, működés, műtét, osztalék, részvény, sugárút, szabadosság, véderő.”/18/ 

Hozzáteszem, hogy elvonással hozta létre az ön magázó névmást, a maga névmás udvariatlan megszólításnak számított.

Horváth Attila a Hunnia kéziratának nyomdai előkészítéséről ezt írja: „Török János óvatosságból több részt kihúzott Széchenyi művéből." Majd így folytatja: 

„A bécsi rendőrminisztérium sajtóosztálya alapos javítások után átengedte…”/19/ 

A könyvet ennek ellenére végül lefoglalták. A Hunnia a szabadságharc eltiprását követő állapotok ellen is irányult. Horváth Attila így vélekedik erről:

„Az önkényuralom és a germanizáció korában határozott válasz volt a német nyelvet hivatalossá tenni akaró intézkedésekre.”/20/ 

Tehát a magyar nyelv ügye még mindig időszerű volt. A tanulmányból tudjuk meg, hogy a töredék lemásolt és a gróf által javított kézirata az Országos Széchényi Könyvtárban és a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában található.

A legutóbbi időkig a kéziratot nem kutatták tüzetesen. A Debreceni Egyetem BTK Történelmi Intézetében 2012-től behatóan vizsgálták a Hunnia szövegváltozatait. Idézek a jelentős munka leírásából: 

„Az alapkutatás célja Széchenyi István Hunnia című művének kritikai kiadása, amely az újonnan azonosított kézirat, néhány jegyzet-töredék, egy későbbi másolat és az 1860-ban megjelent kiadás összevetésén alapul.”/21/ 

Dr. Velkey Ferenc egyetemi docens a szakmai vezető. A kutatás kiderítette a befejezés dátumát is: 1834. december 15. – tehát nem később fejezte be.

Gróf Széchenyi István Kazinczy Ferenchez és a kortárs írókhoz, tudósokhoz hasonlóan elméleti fejtegetésével bővítette nyelvünk szókincsét: új szavakat alkotott és terjesztett műveivel. Szóvá tette a „szép társasági szózat” hiányát. A magyar társalgási köznyelv erősödését akarta, amely minden formai igénynek megfelel.

Érdemes a fiatalok figyelmét felhívni a Hunnia legfontosabb gondolataira még akkor is, ha számukra nehéz olvasmány. A mű tanulmányozása közben mindig érezzük, hogy gróf Széchenyi István a magyar nyelvet a nemzeti lét legfontosabb biztosítékának, nemzetünk lelkének tartotta. Védte és erősítette, gyarapította anyanyelvünket.

Dr. Petővári Ákos

/1/ Az előadás 2016-ban hangzott el.

/A Rovart folytatja a kassai Kazinczy Napok nyelvművelő rendezvénysorozat előadásainak folytatásokban való közlését, amelyet 2015-ben kezdtünk. A 48. Kazinczy Napok során elhangzott előadásokat a Csemadok kassai alapszervezete bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk. /