A Vesforraló című irodalmi pályázat a Petőfi Program keretén belül, a Rovás szervezésében, Magyarország Kassai Főkonzulátusának támogatásával valósult meg, amelyet magyar középiskolások körében hirdettek meg.
A beérkezett és beválogatott pályaművekből egy kiadvány is készült és a Rovart felületén is közöljük ezeket a verseket.
A díjazottak:
I. díj: Bari Fatima
II. díj: Gaboda László
III. díj: Bombicz Eleonóra
különdíj: Csajkovsky Tímea
különdíj: Homolya Krisztina
Anthony Michael
Egy karácsonyi vásár
Megállok, s körbenézek,
Egy utolsó pohárra még éppen csak benézek.
Éppen csak megállok?
Éppen csak körbenézek.
Igen, így van, én csak ÉPPEN ezt tehetem.
Ezt s nem mást, mert nekem
éppen csak ez jár.
Hallom, épphogy hallom
A susogást, a zenét, a gyöngéd csók hangját, baráti jókívánságokat, a tiszta gyűlöletet.
Éppen csak hallom, éppenhogy érzem a cigifüstöt, a búfelejtő bor illatát, ó, a mámorító bor. Éppen csak beleiszok, épp csak belefúlok, mert nem bírom már megállni, hisz itt az ideje, hogy egy picit én is elfelejtsem búmat. Bár nem örökre, hisz ő el nem felejthető. Ő, éppen ő az, aki mindig veled marad, de miért? Miért pont ő? Nem lehet cserélni. Nem kérdés, kijelentés.
S éppen csak hallom, éppen csak érzem, ebben a nagy magányban, a szorongató sötétségben a hangját. Suttogva ordítja, ez még csak az eleje. Ennek itt még nincsen vége.
Épp csak egy pillanatra, éppen egyre azt hittem vége, de kiderült, hogy mégse.
Bari Fatima
amióta tudom mire
csendes béke ez
rég nem zuhanunk
a jó repülő oka
azóta álmodok is
jazzt hallgatok kávézok
nem fésülöm ki a hajam
nagy ablakos lesz a házam egyszer
remélem marad még napfény
csak biciklivel járok
folyópart meg színes házak
lehet kávézónk lesz
sokat írok
nem lesz olyan édes a sütemény
ezért járnak majd sokan
majd nyugodtan
mert sziget lesz az
addigra göndör a hajam
és nem sietünk majd
ugye nem?
ezentúl
én nem nagyon akarok regényeket írni mert ott hosszú ideig kell ugyanazt akarni
nem mintha másképp lenne egyébként
amióta álmodom hiszem
megfogható a levegő
érezhető
az út visz el a lábam helyett
összetörni az üveg tud
már nem vátesz
ember akarok
lenni semmi
kezet fogó
majd megírom miért
azóta vagyok végtelen hálás hogy látok pedig nem tiszta
és talán az Isten azért szeret minket annyira
mert mindig vasárnap fogadjuk meg
hogy ezentúl csak szeretni fogunk
színház
néha azért beszélek hangosan a fejemben
hogy meghalljam amit gondolok
apám szerint tanárnak lennék jó
anyám nem igazán tudja
amúgy én az lennék aki most nem
nagymamám a kedvenc ebédemet főzi
ha fél hogy meghalok
de hisz ez nem olyan egyszerű
reggelente összeszedem a harmatot
éjjel kifacsarom
hasonulok
ebédre valami görögöt
te nem érzed hogy ez nem az a Föld?
ha majd lesz mondandóm
akkor
addig csak a fehérekre lépek
nemet mondok
teszek valamit ami (nem) helyes
most hallom
színház lesz a kapcsolat álmomban
legyen úgy
jó étvágyat
Bombicz Eleonóra
Werdende Mutter
Amikor azt álmodom, hogy
gyereket várok,
a hátamon ébredek.
Ahogy a te gyereked
a karomon ül,
minden pöszén
utánam ismételt szó
visszhangot ver
a véremben, és
megmérgezi a
kétellyel,
hogy vajon
lesz-e egy másik
élet, aminek
a fele én vagyok.
Ha kiszárad a fa, amire
fészket raknék,
elfoglalom az erdőt.
Nem akarom, hogy
a méhnyakam
egyetlen funkciója
az legyen, hogy
majd egyszer
megöljön;
hogy a mellem
csupán mások
fantáziájával töltött
lufi legyen,
amire szájkosarat adok,
meg kényszerzubbonyt.
Azt akarom, hogy valakinek
a szívverésem
jelentse az otthont.
Mondják, hogy nekünk
a család már nem fontos.
Én meg azt mondom,
hogyha kell,
máglyát rakok a valaha volt
összes álmomból
és meggyújtom –
csak a születendő gyermekem
mentem ki, és elrejtem,
hogy eszetekbe se juthasson
vele harcoltatni a
ti harcaitok.
Ha én gyereket szülök, annak
szárnya lesz,
és majd sírok, ha repül.
Éjfél a folyónál
Bámulom a szétterülő
tarka fényeket,
és nem értem,
miért nem elég valakinek
a csillagos ég;
aztán rájövök, hogy ez más –
emberek az álmaikat viszik
ilyenkor az utcákra,
hogy a levegőbe röpítve
úgy láthassák meghalni őket,
ahogyan születtek:
magasan, tündökölve.
A jóból sose jut elég,
és a szikrákból most
azok arca rajzolódik az egekre,
akikért egy darabot
feladtak belőle anélkül,
hogy egy percig is bánnák.
Hallgatózom.
Szétrobbanó ábrándok zaját
viszi a víz.
Csajkovsky Tímea
A mindenség elmélete
Mezítelen léptek a frissen nőtt pázsitban
Nyári szellő simogatása a tópart előtt selyempokrócon Párizsban
Szívem perctérfogatának dorombolására súgtad az igent
Pocsolyától ázott cipőfűzőm hosszán a mosolyod csínja
A jó minden de veled még jobb szindróma
Az egzisztenciális avagy anélkül mi veled
A minden a biztonság
A part a lóca a fába vésett irónia
Mi a nevünket ríja
A százszorszépben a százegyedszerre is
A rapaui veled nekem nemcsak húsvéti
Nekem a Valentin is
A csoda a takarmányban a kelbimbó
A kalász hogy új élet
Terem
A vadász az őz a szarvasbőgés rejtelme
Hogy megyek ha hívsz hogy érzem az ösztön
Hív hogy lépjek hogy ne féljek
A jótól a rossztól s az hogy csak éljek
Addig s csak amíg
a világegyetem az univerzum a természet
Minden
Te vagy
Csak addig éljek amíg te
S már a tavaszt látom.
Gablyasz Dániel
Skizofrénia
A bús dereng-borong, míg a derűs derengésének dobja üresen dong.
A Haragos, mint King-Kong, komor-keserű komondorként keres komoly keselyűt, kivel hajba kapva, arcra csapva keservesen keresi dühének kulcsát.
A Lusta, mint lomha lajhár, lopódzik lukakba, hol lezserséget lel.
Az Irigy, mint káros mirigy, termel hormont, mely hol ront, hol még inkább rosszkedvet von maga után.
A Félős, mint kis elsős, retteg, teste romokra remeg, és rémképek rontják az aligha rémséges realitást.
Az Író, mint bíró, ki bűnöket felró, ki mondatokban mondja a pert, és szavakban a vádat, szöveggel húz fel örök erődöt és várat.
Görög László
Néztem
Elszállt a darvakkal,
Elszállt délre,
Messze tőlem,
Oda, ahol senki,
De senki se bántja.
Oda, ahol a darvak
Festik fehérre,
Fehérre
A nappal nyugtató kék zászlaját.
Gyökeret vert,
Vert lábam a földbe,
És csak néztem,
Ahogy szállt,
Szállt a darvakkal délre.
Eltűnt lassan,
Lassan a nap mögött.
Én csak állok,
Állok és sírok,
Sírja fölött.
Interbito
Ahhoz, hogy más ember legyél,
le kell, hogy vesd magad
az elmúlás legmélyére,
és ott kell hagyni minden fájdalmat,
sérelmet.
Majd összeszedni az ezer részre tört testedet,
és minden erőddel segíteni másokon.
Dummodo
Ha boldog vagy, éld meg a szomorúságot,
Ha irigy vagy, légy lelkileg gazdag,
Ha szerelmes vagy, légy egy kissé hűtlen
magadhoz, de hűséges a világhoz
és a benne lakó emberekhez.
Ha ezekre képes vagy, lehetsz még valaki!
Homolya Krisztina
Pillanat
Kiszállnék belülről valami taszít oda
Ahová te nem akarod
Hogy körülöttem legyen a karod
Eltakart szemekkel is odatalálnék
Ahol még nem járt egyikünk sem
Ha ott megtalálnám magunkat
Tátongó lyuk bennünk a másik helye
Mióta teher hogy vagyunk
De lehet hogy csak a hiány mondatja
Amit még saját pulzusod is megtagad
Veled szemben
Eltakart szemekkel
Veled szemben
Nem képzelődöm nem látom
Amit te igen
És csak kérdezném
De téged ez bánt
A legjobban mikor
Ott kéne állnom
De te nem akarod
Mert nem álltál még messze tőled
A helyemben
Eltakart szemekkel
Veled szemben
Színpad a lépcsőn
Tele volt üres üvegekkel
És bomlott a szájából a cigifüst
A szemüvegéről a fény úgy pattant vissza
Mint jövőbe látó üvegszem
Csak nevetett gyerekes álmainkon
Ő már tudta az igazat
De nem rombolta le az illúziót
Csak egy mosoly kíséretében tekintete továbbhaladt
Az ajkait figyeltem ahogy néha-néha mozdul
De indokolatlan volt a jelenet
Úgy döntött inkább máshol jár
S én nem kaptam több szerepet
Megvarrom lelked pedig már több rajta a folt mint az anyag
Két fülsüketítő ordítás közötti csendem vagy
Úgy veszel körül mint télen a napfény kevés melege és úgy karcolod a bőröm mint a darabokra szaggatott jégdarab olvadás után
Míg te feléled a másodperceim addig én tűnődöm hogy mi lennék neked a télben ha eszedbe jutna hogy nekem te mi vagy
Zúzmara és kemény fagy
Fotók: Köteles Bálint