A 48. Kazinczy Napok előadásai

Az egyre rendszeresebbé váló seregszemlék a mozgalom színvonalának általános emelkedése mellett a színjátszásnak már nem csupán szórakoztató oldalát domborították ki, de nevelői küldetését is teljesítették.

A szlovákiai magyarság életében a színjátszás a legelterjedtebb kulturális tömegmozgalmak egyike. Már a múlt század 20-as 30-as éveiben is sokan kapcsolódtak be az öntevékeny színjátszó mozgalomba, egyre többen vallják szenvedélyüknek a színházat, a világot jelentő deszkákat, Thália varázslatát.

E lelkesedés fűtötte mozgalom a második világháború vészterhes esztendeiben természetesen visszaesett, háttérbe szorult. Az 1949--50-es esztendőkben a Csemadok helyi szervezeteinek megalakulásával egy időben szinte gomba módra szaporodtak falvainkban a színjátszó csoportok. Persze, mint az élet minden szakaszán, az újra kezdés itt is nehéz. Csoportjaink a legmostohább körülmények között iskolákban vagy fűtetlen, szegényes kultúrtermekben játszottak. Műsoraikat kezdetben alig irányítja valaki, többnyire közösen állították össze, szülték meg produkciókat. Játszottak Kisfaludyt, Moliere-t, operettet és drámát, de főképp az úgynevezett népszínműveket. Egyszóval mindent, amit csak elő tudtak keríteni az eldugdosott ládafiában vagy a padláson porosodó magyar könyvek, műsorfüzetek közül.

E lelkes, de lényegét tekintve mégis széteső munka koordinálása az 50-es évek elején kezdődött, amikor a Csemadok titkárságai irányítani kezdték a csoportokat, megfelelő színműveket sokszorosítottak, majd a járási népművelési intézetekkel karöltve megkezdték a falusi csoportok vezetőinek szakmai képzését. A Csemadok körzeti, járási, később pedig központi versenyeket hirdetett, melyek kivétel nélkül az öntevékeny színjátszó mozgalom színvonalának emelkedését, széles körű terjedését, gyors népszerűségét eredményezték. A csoportok között erős versengés folyt, majd néhány évvel később a pozsonyi Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztálya meghirdette a Szocialista Dráma Fesztiválját. Aligha kell külön hangsúlyozni: ezek a versenyek s az egyre rendszeresebbé váló seregszemlék a mozgalom színvonalának általános emelkedése mellett a színjátszásnak már nem csupán szórakoztató oldalát domborították ki, de nevelői küldetését is teljesítették. 

Az elmúlt fél évszázad krónikájának sárguló lapjai bizonyítják, hogy ebben az időszakban főképp a városi csoportjaink megkezdték a számottevő mindmáig emlékezetes sikereket eredményező rendszeres munkát. A színjátszás főként a tömbben élő területeken vert újra gyökeret, így elsősorban a Csallóközben, Gömör tájain és a Bodrogközben is. Az ötvenes évekből emlékezetes a dunaszerdahelyi színjátszók tevékenysége, akik sikeresen szerepeltek csehországi fesztiválokon is, de máig emlékezetes Plachy Imre rendezésében a perbenyiki színjátszók szabadtéren, elő állatokkal megrendezett János vitéz című előadása.

A műkedvelő színjátszás mennyiségi és minőségi fejlődését bizonyítva már az első országos mércével mérhető sikerek is jelentkeztek. A Csemadok komáromi színjátszói a Vitézek és hősök c. színművel Prágában országos seregszemlén díjat nyertek. A Csemadok dunaszerdahelyi csoportja pedig kétszer is sikerrel szerepelt a műkedvelő színjátszók szlovákiai országos versenyén, ahol a szlovák együttesek között minden előzetes várakozást fölülmúlóan állta meg a helyét. Csoportjaink, rendezőink, színészeink évről-évre több különdíjat nyernek legjobb rendezésért és a legjobb színészi alakításokért. E szép sikerek láttán nem véletlen, hogy Csallóközi Színház néven éppen Dunaszerdahelyen alakult meg az első állandó, önálló műkedvelő színpad. A szerdahelyiek példáját röviddel később Léván követik, ahol a járási népművelési intézet keretében második állandó műkedvelő színpadunk, a Garamvölgyi Színház kezdi meg érdemdús tevékenységét.

A 60-as évek elején megkezdődik a színjátszó mozgalom töretlen ívű tovább fejlődése, egyik legfontosabb feltételének, a rendszeres szakemberképzésnek irányítása. Első lépésként Rozsnyón hívták össze legjobb együtteseink vezetőit, hogy közösen megbeszéljék a mozgalom időszerű feladatait és problémáit. Egyre rendszeresebbé váltak a többnapos szakmai szemináriumok, később a 2-3 éves tanfolyamok is, ahol a rendezőképzés előre kidolgozott tanterv szerint a legjobb szakemberek bevonásával történik. Az első központilag szervezett tanfolyamon négy amatőr rendező szerez oklevelet, a párkányi Hofbauer József, a vágsellyei Kardos Győző, valamint a dunaszerdahelyi Érsek György és Babusek Károly. Csoportjaink vezetői és tagjai fokozatosan tudatosítják: a színjátszó mozgalommal szemben olyannyira megnőttek az igények, hogy már távolról sem elég csak betanulni egy két-színdarabot, hanem a próbákat színházi ismeretekkel felvértezett, sokoldalú szaktudással bíró rendezőnek kell irányítania, aki távolról sem csupán tolmácsol, de alkot is a színpadon. A színmű szövege csupán nyersanyag lehet, melyből a rendező ötletgazdag elképzelései és szaktudással megalapozott tanácsai, illetve a színész természetes tehetségét kiegészítő tudatosan irányított színjátszása révén érik valóban értékes művészetté, hovatovább egyenlőségjelet téve az olykor bizony csak kézlegyintéssel kezelt műkedvelői munka és a hivatásos színjátszás közé.

A múlt század hatvanas évei elején szervezték meg Komáromban a Jókai Napokat, amely kezdetben nem csak a színjátszás, de a szlovákiai magyar írók, költők, újságírók találkozóhelye volt. A szlovákiai magyar kultúra piros betűs ünnepe lett a vers- és prózamondók, az irodalmi színpadok és az amatőr színjátszók országos fesztiválja, a komáromi Jókai Napok, amely lehetőséget adott az öntevékeny színjátszó mozgalom munkájának objektív értékelésére és megfontolt összegzésére. Az előző évek kezdeményezéseiből már az 1. Jókai Napokon a hagyományos színjátszók mellett részt vehettek az irodalmi színpadok is. Az első fesztiválon bemutatkozott a Csemadok Lévai helyi szervezetének Juhász Gyula Irodalmi Színpada, Sándor Károly rendezésében mutatta be a Himnusz az emberhez c. műsorát, amellyel Juhász Gyula költészetét idézték fel.

Szóljatok, tam-tam dobok volt a címe annak az irodalmi műsornak, amelyet Gyüre Lajos összeállításában és rendezésében a nagymegyeri 12 éves iskola irodalmi színpada mutatott be. Kassáról érkezett az Új Nemzedék Irodalmi Színpad, Czére Brigitta és Varga Géza állította össze a József Attila élete című irodalmi műsort, amelynek díszlettervezője és rendezője Suba Emil és Varga Géza volt. A Csemadok rimaszombati szervezetének Fáklya Irodalmi Színpada a kortárs magyar, cseh és szlovák irodalom alkotásaiból válogatta Híd c. összeállításának anyagát. A műsort Veres János rendezte. A Nyitrai Pedagógiai Intézet Irodalmi Színpada, a Fórum Szót kérünk c. műsora a korabeli színlap tanulsága szerint szintén a Jókai Napok műsorán szerepelt először. Ebben a műsorban fiatal költőink versei hangzottak el, többek között Batta György, Bárczi István, Dunajsky Géza, Gajdosik István, Kmeczkó Mihály, Mészáros Károly, Simkó Csaba József és Zirig Árpád versei.

Amint a felidézett címekből és témavázlatból kiderül, ezek az irodalmi színpadi műsorok valamelyik költő vagy költői csoportosulás gondolatai mentén kialakított összeállítások voltak.

A Magyar Területi Színház Irodalmi Színpadi Stúdiója volt az első, amelyik Ember botanika címmel Beke Sándor rendezésében és a színház művészeinek közreműködésével tágította ezt a horizontot. Az ő előadásuk színházszerűségével rámutatott arra, hogy az irodalmi színpad és pódium műfaj számos utat kínál a színházi önkifejezésre. Ezt megelőzően a Pozsonyi Színművészeti Főiskola magyar hallgatói hasonló irodalmi műsort mutattak be dzsesszzene kíséretében a pozsonyi Tatra- revüben Korunk és költészetünk címmel. Tálán másodéves volt a színművészeti főiskolán Thirring Viola, Beke Sándor és Vavreczky Géza, amikor szlovákiai viszonylatban elsőként mutattak be színvonalas műsort Tőzsér Árpád és Dobos László műveiből.

Néhány évtizeddel ezelőtt a nyár eleje számomra is egybefonódott az országos fesztiválra való felkészüléssel. Az 1976-ban alakult Pinceszínpadunkkal izgalmat, élményt és persze presztízst is jelentett a Jókai Napokon való részvétel. A város zászlódíszbe öltözött, a boltok kirakataiban a színjátszó csoportok előadásainak plakátjai és fényképei hirdették, hogy egy hétre a szlovákiai magyar kultúra központja lett Komárom. Mindenki ott volt, aki számított. Nem csak a vidéki kultúraszervezőktől, lelkes amatőr társulatok tagjaitól volt hangos a város, de erre a hétre leköltöztek Pozsonyból a költők, írók és újságírók is. Az Európa Szálló kávézója egy hatalmas irodalmi klubbá változott, ahol irodalomról, színházról és általában a művészetről folytak izgalmas viták. Jó volt ott lenni lelkes fiatalok, elhivatott pedagógusok, kreatív művészemberek társaságában.

Feltöltődést hozott a csoportvezetők számára a szakmai értékeléseken való részvétel, de az amatőr rendezőkből verbuválódott „ellen”zsűri vitáiban is élmény volt ott lenni. Fiatal rendezőként megtiszteltetésnek számított, hogy az amatőr színházi mozgalmunk olyan nagyjai fogadtak maguk közé, mint a pozsonyi Dériné Színkör rendezője, Lőrincz János, a lévai Nagy Laci bácsi, a dunaszerdahelyi Riedl Sándor, a komáromi Szuchy Emil, a rimaszombati Veres János, a naszvadi Holubek László, a királyhelmci Kassai Béla, vagy a kassai Mussák Viktor és Szanyi József, hogy csak néhányat említsek meg közülük.

Szellemes, lényegre törő, néha a személyeskedésig fajuló viták határozták meg a Szakszervezetek Háza bábtermében az éjszakába nyúló beszélgetéseket. Spontán módon alakult ez a csoport a színjátszó mozgalom elhivatott tagjai köréből. Emlékezetesek számomra az évről évre egyre színvonalasabb irodalmi, illetve kisszínpadi előadások. A Gergely József által vezetett és a mozgalom számára sok tehetséget kinevelt Lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpad, a pozsonyi magyar gimnáziumban működő és Kulcsár Tibor vezette Forrás Diákszínpad, Kis Mihály komáromi Petőfi Színpada, Szobi Kálmán búcsi Lantja, az oratórikus versszínház nagy mestere, az ipolysági Vass Ottó József Attila Színpada, Gáspár Tibor és Kis Péntek József komáromi gimnazistákból profi színészeket is kinevelő együttese, a kassai Pinceszínpad, Szép Szó, Iksz és a MGSZT diákszínpadok, a dunaszerdahelyi Fókusz, a marcelháziak és az azóta is alakult, megszűnt és újraalakult színjátszó csoportok garmada.

Kultúránk fontos építőkövei ezek az öntevékeny színjátszó csoportok, de a művészeti munka más ágait beleszámítva felvidéki magyar létünk talán legmeghatározóbb megnyilvánulásai voltak. Nem csupán értelmes szabadidőprogramok, de kultúránk megőrzésen túl közösségszervező, nemzetmegtartó szerepe is felbecsülhetetlen.

Tizenhat éves pinceszínpadi rendezői munkám során számtalan olyan élményben volt részem, melyet másfajta tevékenység nem pótolhatott. Kreatív fiatalokkal dolgozni önmagában is kitüntető feladat, s ha ez a munka sikerrel is párosul, az többet jelent bárminemű anyagi megbecsülésnél. A taps, a siker, a szakmai elismerés – ma is úgy érzem, érdemes volt ezt csinálni. A kitüntetések mellett egy sokkal fontosabb dolgot is számon tartok. Tevékenységünk során közösséget alkotva magyar fiatalokat hoztam össze. Több mint másfél évtized alatt tagjaink köréből hat házasság köttetett, akiknek gyermekei magyar iskolába jártak. Ők örökségünk tovább vivői.

Krónikánkat lapozgatva nosztalgikus élmények jutottak az eszembe. Sajnálattal gondolok arra, hogy a mi időnkben még nem tudtuk videokamerára rögzíteni előadásainkat. Csupán fényképek őriztek meg néhány pillanatot az előadásainkról. Ezek közül hadd említsem a folyamatosan váltakozó szereplőgárda legemlékezetesebb műsorait, a Felebarátod feleségét című irodalmi riportokból szerkesztett műsorunkat, Fehér Klárától a Csónak c. szuggesztív drámánkat, a Latinovits Zoltánra emlékező Feldúlt törvényeink c. dokumentumjátékot, a Francois Villon verseiből összeállított Szegény Francois c. műsorunkat, Peter Schaffer Equus c. drámáját, Schwajda György Segítség c. tragikomédiáját, a Krúdy Gyula novellájából dramatizált Álom c. mozgásszínházunkat vagy a Piroska c. zenés kabarénkat. Mind-mind más csapathoz kötődő emlék. A 16 év alatt 18 műsort mutattunk be, tízszer vettünk rész a Jókai Napokon, három fődíj birtokosai vagyunk, de minden alkalommal értékelhető teljesítményünkért valamilyen oklevéllel tértünk haza Komáromból.

Egy rövid előadás keretében képtelenség beszélni azokról az értékekről, amelyeket több mint öt évtizedes munka során amatőr színjátszóink felmutattak. Minden időszaknak voltak vezető együttesei, amelyek meghatározták a fesztiválok jellegét, és sok esetben ösztönzőleg hatottak más csoportok munkájára is. Ilyenek voltak például a pozsonyi Forrás Diákszínpad, a Dériné Színkör, a naszvadi Csemadok színjátszói, a rimaszombati Fáklya Irodalmi Színpad, a dunaszerdahelyi Fókusz, a kassai Szép Szó, az örsújfalusi És? Színapad, a füleki Zsákszínház, a losonci Kármán József Színpad, a nánai színjátszók és ezt a sort nehéz lenne befejezni.

Összefoglalómban azonban még néhány szót ejtenék a kassai amatőr színjátszás múltjáról és jelenéről. A Csemadok kassai színjátszó csoportja az 50-es évektől a Thália Színház megalakulásáig rendszeresen tevékenykedett, és a Jókai Napokon való részvételén kívül több tucat előadást tartott évente Kassán és környékén, a Bodrogközben és az Ung-vidéken, valamint a gömöri falvakban is. Bemutatkozott az első Jókai Napokon is Gáspár Margit Hamletnek nincs igaza c. egyfelvonásos művével. Az előadást Marossy Lajos rendezte. Az akkori csapat ma is élő tagjaitól megtudtam, hogy az együttes 1969-ig 11 bemutatót tartott: Állami áruház, János vitéz, Kormánybiztos, Légy jó mindhalálig, Boci, boci tarka, Lakásszentelő, Mágnás Miska, Százházas lakodalom, Cigány, Senki fia, Nem olyan világot élünk. Akkoriban a műkedvelő színjátszó együtteseinknél ilyen és ehhez hasonló címek és témák voltak a legnépszerűbbek.

A napokban ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Kassai Gimnazisták Színjátszó Társulata, legelső előadásuk Presser Gábor–Sztevanovity Dusán A padlás című musicalje volt. A társulat az évek során többféle műfajban is kipróbálta magát, a fiatalabb közönségnek szánt mesejátékok mellett megjelentek a hagyományos színdarabok és az abszurd művek is. A diákszínjátszók mindig nagy célokat tűztek maguk elé, a József Attila verseiből összeállított Ködből, csöndből című lírai előadásukért Rimaszombatban, a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyen aranysávos minősítést kaptak, Komáromban, az 52. Jókai Napokon pedig megnyerték a zsűri díját a kiváló lírai adaptációért. Ezzel az előadással Bazár György megkapta a legjobb alakítás díját, Bodnár Attila és Kristóf Bálint pedig a zeneszerzésért járó különdíjjal térhetett haza. A csoport tavaly novemberben az Egressy Béni Színjátszó Fesztiválon Szepsiben a Három szegény szabólegény című mesejátékával nívódíjas lett, emellett négy másik díjjal is gyarapodott. A csoport nemcsak Kassán, hanem számos más településen is bemutatkozott már. Több olyan előadásuk volt, mellyel öt díjat is nyertek, de Bodon Andrea tanárnő szerint a legkiemelkedőbb Slawomir Mrozek Özvegyek című darabja volt. Nem kevesebb, mint hét díjat nyertek vele, és bemutatták a budapesti Szkéné Színházban is.

Kassán, a Márai Sándor Gimnáziumban sok fiatal érdeklődik a színjátszás iránt, a diákszínpad pedig lehetőséget nyújt a tehetségek kibontakoztatására. Jelenleg 24 tagja van a csoportnak, de a létszáma állandóan változik. A csoport egykori tagjai közöl néhányan a színészi pályát választották.

Jelenleg megújult a Pinceszínpad is Kassán. E hónap második felében rendezi meg a Pince fesztivált, melyen Karády-est címen Varga Lívia, ifj. Havasi Péter és Jakab Zoltán mutatkozik be.

Őrjárat címen Séta Márai Sándorral. Földön és levegőben. Az örök regény és örök valóság tájai felé. Vallomások és gondolatok – a második világháború eseményeinek tükrében – európaiságról, kereszténységről és felelősségről. Ifj. Havasi Péter önálló estje.

Vagina monológok címen egy érdekes publicisztikai dokumentumjátékot láthat majd a közönség. Vendég együttes is szerepel a Pincefesztiválon, a Füleki Zsákszínház az idei Jókai Napokon is sikerrel bemutatott kamaradarabját, A pulóveres lány című legújabb produkcióját mutatják be Kassán.

A fesztivál záró előadása a Pinceszínpad legújabb bemutatója, a Mit csinál ma este, kisasszony? című zenés kabaréműsor lesz.

A színjátszással kapcsolatos eddig megjelent szakmai művek kérdését vizsgálva mindenekelőtt a Csemadok KB által sokszorosított formában kiadott módszertani anyagokról, valamint a Népművelési Intézettel közösen megjelentetett kiadványairól kell szólni. Ezek a füzetek főképpen a rendezőképző tanfolyamok tananyagát tartalmazták, de több esetben megjelent olyan szakmai kérdéseket tárgyaló tanulmány is, amely az imént említett tananyagon túlmenően joggal tartott igényt a színjátszás iránt érdeklődők egész táborának figyelmére.

A Népművelési Intézet önálló kiadásában rendszeresen megjelentek elsősorban rövidebb alkalmi műsorok, összeállítások és tartalmas anyaggal szolgáló alkalmi füzetek is.

Színműveket magyar nyelven a Szlovák Irodalmi Ügynökség adott ki Csehszlovákiában, éspedig évente átlagosan 13-15 új színművet, tovább bővítve így a színjátszóink rendelkezésére álló választási lehetőségeket. A rendszerváltásig csaknem 500 színmű, illetve műsorfüzet jelent meg Csehszlovákiában. Ebben arányosan oszlanak meg az eredeti magyar színművek, a szlovák drámairodalom és a világirodalom értékes alkotásai, valamint az irodalmi színpadoknak és a diákszínjátszóknak szánt kiadványok.  A Csemadok Központi Bizottsága, a Népművelési Intézet és a Központi Dramaturgiai Tanács által irányított hazai magyar nyelvű színműkiadás termékenyítően hatott hazai színpadi szerzőinkre is, akik közül a legtöbbet játszott szerzők Egri Viktor, Dávid Teréz, Klimits Lajos, Gál Sándor, Siposs Jenő, Lovicsek Béla és Kónya József voltak.

Terebélyesedő színjátszó mozgalmunk időközben újabb fesztiválokkal gazdagodott. Az előadóművészek Rimaszombatban ütöttek tanyát, ott rendezik meg ugyanis a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyt, ahol megzenésített versek előadói és lírai színpadok is lehetőséget kapnak a megmérettetésre. A Dunamenti Tavasz elnevezésű fesztivál a báb- és gyermekszínjátszóknak Dunaszerdahelyen ad otthont, egy újabb hangulatos színjátszó találkozó Szepsiben és Buzitán kerül megrendezésre Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál néven. 

Mivel ennek a fesztiválnak a kezdete óta aktív részese vagyok, nézzék el nekem, hogy erről részletesebben szólok.  Tizenhét évvel ezelőtt, a fesztivál megteremtésének alapgondolata az volt, hogy a falusi színjátszó csoportok számára is teremtsünk országos fórumot, lehetőséget arra, hogy a második vonalba tartozó együttesek is megmutathassák a színházi szakmának és az érdeklődő közönségnek a falusi színjátszás színvonalát, erejét, versenyképességét, és hogy ezek a csoportok is láthassák egymás produkcióit, s a szakmai értékeléseken műhelymunka keretében, egymás hibáin is okulva módszertani útmutatást kapjanak a csoportvezetők.

Az első fesztivál még a Falusi Színházi Csoportok Országos Versenye néven a Felvidék keleti csücskében, Királyhelmecen került megrendezésre. A Kulturális Minisztérium azzal a szándékkal hozta létre, hogy Szlovákiának ezen a részén is legyen országos rendezvény, s a fesztivál ösztönző hatással legyen ennek a vidéknek az amatőr színjátszó mozgalmára is.  A királyhelmeci fesztivál bár szakmailag izgalmas kezdeményezésnek bizonyult, a vendéglátó város szervezési hiányossága miatt mégis kudarcnak tekinthető. Akkor született döntés arról, hogy a kelet-szlovákiai régió másik városában kell próbálkozni ennek a fesztiválnak a megszervezésével. Bizalmat Szepsi kapott, azzal az előre megszabott feltétellel, hogy ha a szervezők itt sem tudnak megfelelni az elvárásoknak a következő éven Rozsnyón vagy Nagykaposon kell próbálkozni. Erre azonban már nem került sor, s azóta is Szepsiben s a közeli, kiváló színházteremmel rendelkező Buzita község ad otthont példás vendégszeretettel, a fesztiválnak sajátos hangulatot teremtve.

Az elmúlt 16 év Szepsiben és Buzitán sikeres volt. Itt csupán a saját köreinkből érkező, de a helyi lakosok részéről is évről évre egyre nagyobb érdeklődés fogadta az előadásokat. Szepsiben a magyar színjátszás egyik a városhoz kötődő személyiségéről, Egressy Béniről nevezték el a fesztivált, akinek később a város főterén szobrot is állítottak. A műfajában sokrétű verseny ösztönzőleg hatott a környék csoportjai számára is. Szepsi kedvenc találkozóhellyé vált az esztrádműsorok, kabarék, klasszikus és alternatív színjátszás művelői, a falusi hagyományőrző dramatikus játékok, az irodalmi, vagy ha úgy tetszik, a versszínpadi produkciók, de a mozgásszínház hívei számára is. Ebben a műfaji kavalkádban a produkciókat értékelő és a díjakat kiosztó szakmai zsűrinek van a legnehezebb dolga.

A Szepsi Egressy Béni Színjátszó Fesztivál azonban mára már a szlovákiai magyar amatőr színjátszó mozgalom rangos, számon tartott és a résztvevők számára presztízst jelentő fesztivállá nőtte ki magát idősebb testvére, a komáromi Jókai Napok mellett.

Az Egressy Béni fesztiválon a felvidéki színjátszó mozgalom szinte minden „számító” csoportja szerepelt már dramaturgiai szempontból is változatos repertoárral, a világ drámairodalmának legjelentősebb íróit, de kortárs szerzőket is felvonultatva. Bemutatták a népi színjátszás remek darabjait, operetteket és musicaleket is. Ez a fesztivál a színjátszók számára kiváló lehetőséget teremt, mert a négynapos seregszemlén mindvégig jelen vannak a fellépő csoportok tagjai, láthatják egymás produkcióit, és jóízű beszélgetéseket folytatnak a látott előadásokról. Az Egressy-fesztivál lehetőséget teremt betekinteni a határon túli amatőr színjátszás világába is. Fellépett már itt számos magyarországi, lengyel és szlovák csoport is, ily módon hidat teremtve csoportjaink számára a külföldi vendégszereplésre, határon túli fesztiválokon való részvételre is.

Az idén /1/ 18. alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál már jelentős mérföldkőnek számít. Szepsi olyan hely, ahol a hazai magyar színjátszó mozgalmunk alkotói számára fórumot biztosít, ahol a magyar nyelvű színjátszás hagyományos és alternatív művelőinek egyaránt lehetőségük van a megmutatkozásra, a megmérettetésre és a szakmai fejlődésre is.

A fél évszázados múlt – az öntevékeny művészi munka gyakorta változó körülményeihez mérten – tekintélyes idő. Csak olyan valaki tudja igazán értékelni ezt, aki azt is tudja: színjátszóink áldozatos munkája és elért sikerei mögött mennyi fáradság, lámpaláz, lemondás, akarat, öröm és csalódás rejlik, aki azt is tudja, mennyi szervezési-irányítási tapasztalatra, kitartásra, ügyességre, ötletre van szükség helyi viszonylatban ahhoz, hogy a kezdeményezés egykori rügyeit bontogató s ma már virágba borult mozgalom lépést tudjon tartani a korral.

Mindent egybe vetve: Sok ez, vagy kevés?  Azt hiszem: Elég!  S egyben a jövő héten kezdődő 18. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál résztvevőit is jó teljesítményre kötelezi! 

Havasi Péter

/1/ Az írás 2016-ban született

/A Rovart folytatja a kassai Kazinczy Napok nyelvművelő rendezvénysorozat előadásainak folytatásokban való közlését, amelyet 2015-ben kezdtünk. A 48. Kazinczy Napok során elhangzott előadásokat a Csemadok kassai alapszervezete bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk./