Október 25-ig látogatható Duncsák Attila ungvári származású, Kassán élő festőművész tárlata a MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában. Idén éppen 40 éve, hogy Ungvárról Kassára települt.
Különleges kegyben részesülhettem Szabó Ottóval akkor, amikor meglátogattuk Attilát, hogy összeválogassuk jelen kiállításra ezt a különleges kollekciót. Mert hiszen egy-egy magánlakás az mindenkinek a saját szentélye, ahová csak úgy, bármikor nem léphet be az ember. Duncsák Attila esetében kettős szentélyről beszélhetünk, hiszen a műterme is a lakásban van. A kollekció pedig azért különleges, mert ezeket az alkotásokat egyenesen a falakról akasztottuk le, ezek a festmények az egész lakásnak egyéni hangulatot kölcsönöztek. A nagyrészt üresen maradt falakra tekintve viccesen meg is jegyeztük, hogy van egy hónapuk arra, hogy kifessék a lakást.
Mindannyian tudjuk, Duncsák Attila Ungváron született, háborús időkben. Sorsa igazi 20.-21. századi magyar sors. Édesapját Szibériába vitték, ahonnan megrokkanva érkezett haza, vele együtt a sztálini Szovjetunióban a kárpátaljai magyarság reményvesztetté vált. Nagy szerencse érte, amikor a csodás Szentpétervárott (akkor még Leningrádban) folytathatta tanulmányait, ahol kerámia- és üvegszakon szerzett diplomát 1967-ben. Ungvárra visszatérve, ahol nem volt sem kerámia-, sem üveggyár, murális munkákat vállalt.
1982-ben nagy elhatározásra jutott: családostul Kassára költözött. Ennek idén, egy hónap híján éppen 40 éve! Itt praktikus okok miatt áttért a festészetre, a temperában találta meg a kifejezési eszközt. Mint mondja, ez egy kicsit hasonlít a régi technikára, a temperát méhviasszal befedi, így olyan, mint egy olajfestmény. Első önálló kiállítását is Kassán rendezte 1985-ben, s az elmúlt évtizedekben a felvidéki magyar és szlovákiai képzőművészet egyik meghatározó alkotója lett, otthon és külföldön egyaránt.
„Duncsák Attila azért telepedett le 42 évesen Kassán, hogy közelebb kerüljön Európához és kivívja helyét egy új hazában, melynek szerves része az ott élő magyarság is. Csendes kitartással megváltoztatta életét, de ugyanolyan csendes kitartással megtartotta jogát az álmaihoz, egy megálmodott világhoz. Álmai tele vannak jelentésekkel, szimbólumokkal, asszociációkkal, amelyeknek jó része érthető egy másik, európai kultúrájú ember számára is” - tartja Kubička Kucsera Klára művészettörténész.
Szabó Haltenberger Kinga művészettörténész szerint, „az, hogy üveggel és kerámiával foglalkozott, különösen korábbi festményeinek technikáján érződik, a festék anyagszerű felrakásán. S talán épp ennek köszönhető az a rendkívüli plaszticitás, amely képei térhatását adja.”
Feledy Balázs művészeti író fogalmazta meg, hogy „Duncsák Attila mindig tömörít, képei több időpillanatot egyesítenek egy kompozíció keretében, így azok telítettsége, sűrűsége mindig felfokozott. Motívumaiban ott van a valóság formavilága - elsősorban emberábrázolásában, az arcok kiemelésével, az emberi test egyes részletei megjelenítésében -, ám összességében mindebből egy sajátos szürrealisztikus, víziókkal és látomásokkal telített képi világ keletkezik. Művészetének jelentős fundamentumát adják történeti, művészettörténeti utalásai, emlékei, melyekben központba kerülnek a németalföldi és itáliai művészet jeles alkotói, művei.”
Duncsák Attila szerint
„A lényeg pedig valahol az, hogy ne ebből a világból szóljon, hanem a képről szóljon hozzád egy másik világ.”
Olyan különleges kollekciót, olyan alkotásokat láthat itt a közönség, amelyek még nem, vagy már nagyon régen voltak láthatók kiállításon.
Kovács Ágnes
A megnyitót Pősze Attila Petőfi-programos ösztöndíjas szaxofon játéka vezette fel.
