Átkelés – az életmű, amely reflexióra, belső értékelésre hív, s már kirajzolja a megtett utat, a honnan-hova irányát. Az Átkelés pillanatai, mozzanatai, élménnyé vált eseményei, keresései és a megtalált ösvények, utak, révek, kapuk tárulnak fel a szemlélőnek.
Nagy Gábor Munkácsy-díjas festőművész életmű-kiállítása
Szeged, Reök Palota
Az egész Reök Palota egyetlen Nagy Gábor-üzenet, 350 alkotással. A covidos idők miatt 2020 októberétől várják az alkotások a befogadókat, elhúzódó szünettel, s csak most nyílt meg újra a tárlat. Ezalatt a hosszú idő alatt a képek, grafikák, kisplasztikák belakták a palota belső terét, szinte már odatartoznak, otthonosan érzik magukat, s a látogatót is hazaérkezés-élmény fogadja. Így nem csak az alkotások érzik jól magukat a kivételesen szép belső térben, hanem teremről-teremre vándorolva, vissza-vissza fordulva, befogadódva, egyre inkább bevonódva léphet be bárki Nagy Gábor majd fél évszázad alatt született műveinek világába.
Nagy Gábor tárlatvezetésével jártuk be ezt a sajátosan otthonos, tiszta, szeretettel láttatott világot. Az ő gondolatait idézem fel a következőkben.
Az embernek csak néhány, egy pár meghatározó élménye van – s idővel ez tisztul, van, ami elmarad, más fölerősödik. A döntő a gyermekkor: nekem a nagyszüleim s Csongrád. E két élmény kibontása ez az életműkiállítás. A nagyszülők az emberi szeretetre, a kapcsolódásra és szakma, az anyag, a szerszám iránti szeretetre tanítottak meg. Csongrád horizontális osztású világ: ég, föld, víz, gát. S az itt, ebben a térben zajló emberi történetek, pl. az a tiszagáti történet, amikor tanúja voltam, amint egy házaspár biciklin vitt egy szekrényt. Hiszek abban, hogy az élményeknek hihetetlen nagy formateremtő szerepük van, s minél személyesebbek, annál jobb. Az én utam a rajzolás: ahogy a beszéd is a megismerés egy formája, úgy a rajz is, én ezen keresztül közelítem meg a világot. A rajz a legalapvetőbb gondolkodási folyamat számomra, ahogy nagyapámmal is úgy beszélgettünk, hogy közben rajzoltunk is egymásnak.
Átkelés – az életmű, amely reflexióra, belső értékelésre hív, s már kirajzolja a megtett utat, a honnan-hova irányát. Az Átkelés pillanatai, mozzanatai, élménnyé vált eseményei, keresései és a megtalált ösvények, utak, révek, kapuk tárulnak fel a szemlélőnek.
Néhány megtalált fókusz, amely kiviláglik, felfénylik a megtett úton:
- Elfelejtett portrék. Jegyzetek. Emberek, akik voltak, nyomot hagytak, eltűntek. Arcok, mozdulatok. Beépültek és elő-előbukkannak, váratlanul. Titkosan létezők, elmúltak és jelenvalók. Az egész életmű alapjai, egy kisebb teremben összegyűjtve. Ez a forrás, az alap.
- Angyalok, szárnyas emberek. Mindennapi munka közben, sötétlő férfialakok, akiknek szárnya van, suta mozdulatú bolond, hatalmas szárnnyal… Az Angyal a szabadság és a felfénylő jelenlét, tisztaság, igaziság alakja, s közben „küldött” is, képviselő, közvetítő. S bárkiben felragyoghat egy pillanatra a jelenléte – ahogy azután hirtelen és nyom nélkül, a találkozás, a megpillantás jóérzésének mentén el is tűnik (mint minden becsületes angyal a Bibliában).
- Fűkatedrálisok. Egy ásónyomnyi földminta, metszet, rejtettségből feltáruló struktúrák. Az ellentétek: az elvont és a konkrét, az absztrakt és a tárgyiasan olvasható világ határa, találkozása, ütköztetése – „az elvont és a konkrét határmezsgyéjén egyensúlyozva”, a transzcendens jelenléte az anyagi világ (sötét) rétegeiben, annak a meghökkenésével, amit János apostol így fogalmaz: „és az Ige testté lett”.
- Fűcsapdák, tájcsapdák, angyalcsapdák, csapdák. Tájsebek. Az emberiség történelme és saját tapasztalatunk: „bitang jól tudunk csapdákat állítani”, hamisítani, fenyegetni, fenyegetődni. Tévutaink, önbecsapásaink, együtt, egyénileg, az eredendően ártatlan, szép és igaz természet, a táj (oktalan) megsebzése.
- Állatok. Lovacska, bárányok. Ők is átkelőben, vagy álldogálva, várakozva, figyelve. Egyedüli imádkozóként egy Úti kápolnánál. Csónakban, kiszolgáltatottan, csoportosan, magányosan. Szomjazva, itatás előtt. Ők is átkelnek, rájuk is hull a fény, vagy eső, finom pásztákban. Védtelenek, ártatlanok, törékenyek.
- Átlényegülő tárgyak. Felismerhető vagy nem azonosítható régi faelemek, magukkal hozzák a történetüket. Hogyan kapcsolódik egyik anyag a másikhoz? Fa és fém, fa és fa, fa és festék. „Nagyapám 100 éves árja, amellyel a szíjat varrta, lyukasztotta, nyelén a tű okozta sebek”. A szerszám tisztelete, a munka tisztelete, az egyszerű tárgyak oltárrá válása. Ugyanaz az Átkelés az emberi munka mindennapisága és szakrális mivolta között.
Az egész teremtett világ – emberek, angyalok, állatok, tájak – és az emberi alkotások, „az emberi munka gyümölcse” is – megjelenik a maga konkrét és valóságos, úton lévő, megsebzett és átlényegülő mivoltában. Néha a három dimenzió: ég/menny-föld-alvilág/pokol világosan kirajzolódik, mint az Átjáró (2013) című festményen.
A kiállítás egésze, mint egy hatalmas középkori szárnyasoltár: felvonultatja és értelmezi a mindenséget, s nem nevet ad minden létezőnek, mint Ádám, hanem időt, teret, figyelmet – tiszteletet és méltóságot – adva jeleníti meg a maga átkelő mivoltában.
Nagy Gábor festőművész egyben révész is, aki ismeri az utat, és vezet másokat is. Beállt Mesternek a keresők-tanítványok számára legfontosabb munkába: biztosan vezet, gondos, figyelmes, szelíd és erős kézzel, ahogy a mezőtúri révészek is irányítják a mai napig a révet – akár naponta százszor is. Ők otthon vannak az átkelés súlyosan fontos ügyében: ismerik az innenső és túlpartot is, a veszélyeket, a lehetőségeket, a vizek mélységét és az ég szeleit, fényeit, viharait. Az útjelző, feltűnő/eltűnő angyalokat.
Ilyenek a révészek.
Ihletett igeként a Bölcsesség Könyve 7,15-21 szavai álljanak itt végül, Nagy Gábor köszöntéseként is.
Adja meg nekem az Isten, hogy bölcsen beszéljek és ahhoz méltóan gondolkodjam, aminek részese lettem! Mert ő irányítja a bölcsességet és vezeti a bölcset. Hiszen a kezében vagyunk mi magunk, a szavaink, egész értelmünk és minden ügyességünk. Mert ő adta nekem a dolgok biztos ismeretét, hogy értsem a világmindenség szerkezetét és az elemek működését, az idők elejét, végét és közepét, a napfordulat változását és az évszakok váltakozását, az év lefolyását és a csillagok állását, az állatok természetét és a vadállatok indulatait, a szellemvilág hatalmát és az emberek gondolkodását, a növények különbségeit és a gyökerek gyógyító erejét.
Mindent megismertem, ami el volt rejtve s ami látható volt; mert a mindeneket művészien alakító bölcsesség megtanított rá.
Így van, így legyen. Amen.
Tornay Krisztina