A ködös távlatoktól a honfoglalásig – avagy jegykövek az eligazodáshoz. Segítség az eligazodásnál, ha történelmünk fontosabb állomásait keresi valaki. Múltunk elvészni látszik az indulatok hóviharában, őseink nyomát hóval lepi be a tél. Kőrakások és mérföldkövek ezek, óvatos körültekintéssel válogatva össze, hogy aki akar, visszataláljon.

Nem áll szándékomban történelem tankönyvet írni, sem játszani az okost. Nem rendelkezem nagyobb tudással a kelleténél, különös képességeim sincsenek, a családban sem hagyományozódik apáról fiúra a történelemtudomány – így különleges történelmi megfigyelések és összefüggések birtokában sem vagyok.

Van viszont valami, ami arra ösztönöz, hogy írjak az elmúlt korszakokról és a kiemelkedő emberekről. A történelmet formáló eseményekről, a sorsfordító, bátor elhatározásokról; az akaratos céltudatosságról. De a bizonytalan útkeresésről is, ballépésekről, önvádról és felemelkedésről.

Kisebbségi létezésbe kényszeredetten, két-három kultúrából táplálkozva, kissé más arcát mutatja a világ, mint egy nacionalistának vagy akár egy kozmopolitának. Mint egy olyan embernek, aki saját fajtája, népe, nemzete kultúráját mindenki más elébe helyezi vagy egy olyannak, aki elvágja a gyökereit, felégeti a hidakat maga mögött és nekilódul a nagyvilágnak. Kisebbségiként a másság fogalmához is másként áll az ember. Nem hangoskodik, tartózkodik a nyilvános véleménynyilvánítástól, visszafogja magát, kerüli a konfliktusokat... Nemesedik. Egyszerűsödik.

Bár, nem tudom, hogy mind ezek nem csak feltételes módban mondhatók-e el, hiszen akárhogy is nézzük, az ember emberből van. Vagyis: finomodhat, csiszolódhat, okosodhat... Ha eljut odáig, hogy tudatosul benne, hogy nem tud semmit...

Mint festőművész eleinte néhány rajzórával kiegészítendő a havi jövedelmemet, tanárként helyezkedtem el egy felvidéki magyar iskolában, ahol a későbbiek során igencsak nagy hasznát vettem művészettörténeti ismereteimnek. Az egyik tanév elején arra kért az igazgató, nem vállalnék-e néhány óra történelmet is – mivel történelem-szakos híján vannak éppen.
– Majdnem ugyanaz, mint a művészettörténet... – elmélkedett.

– Majdnem!

A művészettörténetben ugyanis kevesebb a hazugság!

A művészettörténeti korszakokat ugyanis békén hagyta a politika. Bár Budapesten a Hősök Terén kicseréltek néhány szobrot, meg domborművet, átírtak néhány feliratot – de hát a Millenniumi Emlékmű inkább szól a történelemről, mint a művészetről. Talán ezért sem emlegetik Zala György nevét legnagyobb szobrászaink közt, mivel a történelemből inspirálódott, abban meg köztudottan érdekelt a politika. Pedig jobb szobrász bármelyik nagyszájúnál, de mit lehet tenni...

Egészen más megközelítésben kezdtem a történelmet tanítani, mint ahogy az szokványos. A művészetet hívtam segítségül és a hatás nem maradt el.

Összefüggéseiben kezdtem megmagyarázni a dolgokat, hogy mi miért történt, miért úgy és miért nem másképp... Régmúlt idők nagyhatalmait hasonlítva össze napjaink nagyjaival, azokra a hibáikra is fel lehet hívni a figyelmet, amely végzetük is volt egyben. A jelen hibáit keresve sok hasonlóság fedezhető fel, hiszen a történelem állandóan ismételi önmagát... Illusztrációképpen rengeteg képet lehet mutatni az egyes művészettörténeti korokból. Kordokumentumokat. Művészek, filozófusok gondolatain keresztül fel lehet hívni a figyelmet egy korszak szellemi szintjére; egy-egy nemzet küzdelmein keresztül a hősi erényekre, a nemeslelkűségre, a visszafogott nagyságra.

Úgy elemezve egy-egy történelmi eseményt, mint egy kompozíciót.
A harmincéves háború nagyszerűen elemezhető Velázquez: Breda városának átadása című képe alapján, de még Vermeer: Nő az ablaknál és Levelet olvasó nő című képei segítségével is. Napóleon és kora kitűnően bemutatható Jacques Louis David festményei által, de akár Géricault: A császári gárda tisztje című alkotásán keresztül is. Nem sorolom. Az őskortól napjainkig kiváló képanyag áll a rendelkezésünkre. Csak a tanárnak is fel kellene készülnie az óráira, összerendeznie gondolatait és nem rutinból tanítania.

A kisebbségi lét egyik rákfenéje önmagunk alábecsülése, másságunk elrejteni akarása, kultúránk megtagadása; a beolvadás. A többségi nemzet az egész iskolaügyet is a saját dominanciája érdekében szerkesztette meg, úgy állítva össze a tanterveket, hogy magyarul tanulni eleve hátrányt jelentsen. A kisebbségi iskolák közvetve szintén hozzájárulnak az öntudat, a határozott kiállás, a büszke állásfoglalás lerombolásához, ha nem hoznak létre egyfajta sajátságos hozzáállást az adott helyzethez. A tanterven kívül összeállítani egy másik tantervet, ahol egyetlen cél a tanítvány megmaradása. És megtartása.
Az oktatásra és a nevelésre kell a legnagyobb erőket összevonni. Kellene...

Ha nem kellene éppen most haza sietni... Haza hazának...

Sokkalta nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a regionális történelmi összefüggések, a „saját történelem” oktatására. Értem ez alatt, hogy bár megtanulja a diák Drakón törvényeit, Szolón reformjait, a helytállás szent példáit, Caesart és Octavianus Augustust..., megismerkedik Marcus Aurelius sztoikus filozófiájával, Augustinus Aureliusnak a független egyénről alkotott elképzeléseivel, közel kerül Róma bukásának összefüggéseihez, a mai Európa államainak elrendeződéseihez és többévszázados mozgásához – önmagáról, őseiről, saját eredetéről nem tud semmit.

Mint amikor nagymamám a szilvalekvárt főzte az udvaron – püfögött, rotyogott, köpködött a forró cibere szerteszét – a „népek katlanjában” fortyogva úgy főzték ki a mai Európát. Közben hosszabb-rövidebb időre különböző hősök és nemzetek bukkantak elő, és merültek el újra...

Nagyapa, dédapa..., ükapa – mit tudni róluk? Sírtábláik is elenyésztek...

És nemcsak háborúról szól a történelem. A történelmet emberek írják. Emberek, akik gyengék is voltak sokszor. Meg gyengédek is. Meg vidámak is...

Szádelő például, a Gömör-Tornai Karszt gyöngyszeme se nagyon tudott nevének eredetével mihez kezdeni. Diákjaimon mértem le, akiknek feladata volt a helységnevek feltérképezése. Pedig nem is messze, a szemhatáron belül van (volt, mondjuk úgy inkább) Szádvár, erdővel benőve. Szádalmáson is hiába kérdezősködnél... Hát nem szomorú? Viszont tanítjuk példának okáért a partraszállást Normandiában, a D-napot, a második világháború nagy csatáit és fontos eseményeit, de amikor a falunkban állt a front, azt meg sem említjük. A szovjet és a román katonák rémtetteit...

Nagy felelősség nyugszik a történelemtanárokon. Átképzéseket kellene szervezni a számukra, úgy, mint ahogyan azt a nagy, nyugati cégek is teszik. Nagyon könnyű történelemtanárként népszerűnek lenni és több, mint könnyű visszaélni az adott helyzettel. Ahányszor az utcán szkínhedekbe botlok – taknyos felső tagozatosokba általában – minduntalan megfogalmazódik bennem és folyamatosan erősödik a felismerés, hogy a történelemtanáraiktól kellene számon kérni nézeteiket. Az ilyen tanároknak pedig nem kellene tanítaniuk!

Minket, akik itt egymás mellett élünk, függetlenül a nemzetiségi hovatartozástól nem lehet objektív elvek alapján kategorizálni. Közelebb áll hozzám a szomszédomban lakó szlovák ember, mint a pesti vagy miskolci magyar.

Nem akarok elméleteket gyártani, csak az észrevételeimet közlöm. Kiválogattam olyan meghatározó állomásokat vagy mérföldköveket a magyar történelemből, amelyek elengedhetetlenül fontosak egy öntudatos, határozott, saját magára és őseire büszke, szubjektív világkép kialakításához.

Nem lehet azt mondani ugyanis, hogy csak a szubjektivitás az igazság. Ez így veszélyes nagyon. Káros és beképzelt individualizmushoz vezethet. Lemérhetetlenül nagy műveltségre kell ugyanis szert tenni ahhoz, hogy a szubjektivitásod ne legyen félreértés. Félreértelmezés és tévedés.

Nem véletlenül írtam a lemérhetetlen kifejezést – ma a mérhetetlen nem jelent semmit, csak szó. Akik feleslegesen sokat beszélnek, használják előszeretettel az óriásival, gigászival, fenomenálissal egyetemben. Azért írtam le mindezeket, mivel a műveltség nem mérhető IQ-tesztekkel – ezek pusztán a középszerűség hierarchiába rendeződését szolgálják.

Íme, itt van néhány jegykő a tájékozódáshoz. Kopjafák szebben hangzanának, de mivel úton-útfélen, árkon és bokron, mindenütt állítjuk manapság őket, még a végén eltévednél.
Neked magadnak kell ismereteiddel betölteni a helyközöket, ide használhatsz szubjektív világképet, saját véleményt, tetszőleges idézeteket és sajátos értelmezést.

Kr. e. 4000 körül: Az uráli népek legkorábbi régészeti nyomai az Urál hegység keleti oldalán.

Kr. e. IV. Évezred: Az uráli nyelvcsalád felbomlása.

Kr. e. III. Évezred: A finnugor kor.

Kr. e. 2000 körül: A finnugor nyelvi egység felbomlása.

Kr. e. II. Évezred: Az ugor együttélés korszaka.

Kr. e. 1000-500 között: Az ugor egység felbomlása, az önálló magyar etnikum kialakulása.

Kr. u. 370 után: A hunok átkelnek a Volgán.

Kr. u. 424 körül: Ruga nagyfejedelem székhelyét (orduját) a Kárpát-medencébe, a Tiszántúlra helyezi.

Kr. u. 445: Attila a hunok egyeduralkodója.

Kr. u. 453: Attila nagyfejedelem halála, két évvel utána a hun birodalom összeomlik.

Kr. u. 500-600 között: A magyarság Nyugat-Szibériából a Volga folyó és az Urál-hegység közötti területre (Magna Hungáriába) költözik.

Kr. u. 700 körül: A magyarok nagy része elhagyja Magna Hungáriát és délre, a Volga-Don közé, Levédiába költözik.

9. század

Kr. u. 820-830-as évek: Kazár belháborúk - a lázadó kabar törzsek a magyarokhoz csatlakoznak; a magyarok elszakadása a kazár birodalomtól.

Kr. u. 836-838: Magyarok az Al-Dunánál, a Kárpátok előterénél.

Kr. u. 838: Kazár erődítmény építése a Donnál (Sarkel téglavára).

Kr. u. 843: A verduni szerződésben Jámbor Lajos római császár fiai megosztoznak a frank birodalmon: a Keleti Frank Királyságot, amelyhez Pannonia is tartozik, Német Lajos kapja.

Kr. u. 846: Pribina pannoniai karoling őrgróf központja Mosaburg (Zalavár).

Kr. u. 850-es évek: A magyarság Levédiából Etelközbe költözik.

Kr. u. 860: Konstantin szerzetes magyarokkal találkozik a Krím-félsziget tájékán.

Kr. u. 861: Pribinát megölik a morvák; fiát, Kocelt Német Lajos apja méltóságába helyezi.

Kr. u. 862: A magyarok először jelennek meg a Kárpát-medencében a frank Karlmann, Oriens prefektusa szövetségeseként.

Kr. u. 867: Konstantin (Cirill) és Metód Rómába vezető útjuk során Mosaburgban időznek, ahol Kocel tanítványokat rendel melléjük.

Kr. u. 871: Kocel hatalmának vége.

Kr. u. 874: Svätopluk Morvaország fejedelme.

Kr. u. 881: A magyarok és kabarok Svätopluk oldalán Bécs mellett a frankok ellen harcolnak.

Kr. u. 882: Az Orosz Őskrónika ehhez az évhez kapcsolódóan Kijev mellett Magyar hegyet említ.

Kr. u. 887: Német Lajos unokája, Arnulf lesz a Keleti Frank Királyság uralkodója.

Kr. u. 892: A magyarok Arnulf keleti frank király szövetségeseiként Svätopluk ellen harcolnak.

Kr. u. 894: Árpád fia Levente vezetésével a magyar hadak - bizánci szövetségben - legyőzik Simeon bolgár cárt; Svätopluk szövetséget köt a magyarokkal (Fehér ló monda), akik megtámadják a frank fennhatóság alatt álló Pannoniát; Svätopluk halála.

895 tavaszán
Árpád fejedelem a magyar fősereggel átkel a Vereckei-hágón; Álmos nagyfejedelem halála Erdélyben; az Alföld és Erdély elfoglalása.

Szabó Ottó

RovArt archívum