Tom Ziegler: Grace és Gloria (Kassai Thália Színház)

Két nő. Egy idős és egy fiatalabb. Egy beteg és egy egészséges. Egy haldokló és egy tovább élő. Néhány egyszerű kategória két szereplő számára. Csak épp a két szereplő nem kategorizálható és nem nyomható be egy-egy előre gyártott skatulyába.

Tom Ziegler Grace és Gloria című darabja olyan kérdéseket feszeget, melyekkel nem szívesen nézünk szembe. A halált könnyebb a tudat alá söpörni, nem gondolni rá. Pedig a járvány árnyékában többször is szembesülünk vele, mint szeretnénk.

Az idős, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Grace-t a darab elején két védőruhába öltözött egészségügyi dolgozó támogatja be a színre, ők segítik ágyba, aztán sorsára hagyják. De rövidesen megjelenik egy szociális dolgozó, Gloria, aki segíteni akar mindenáron, mindegy, hogy az a másik akarja, vagy nem. És elkezdődik ezzel egy viszony, egy lassan kibomló kapcsolat két vadidegen között, akik végül szinte nélkülözhetetlenné válnak egymás számára. A kapcsolat fokozatosan bontakozó színei számos kételyt ébresztenek a nézőben. Ki a gyengébb kettejük közül? Ki szorul rá jobban a másikra, ki segít kinek? Ki az, aki várja a halált?

A kiváló dramaturgiai érzékkel megírt darab nagy szereplehetőség két nagy kaliberű színésznő számára, Czajlik József rendező érzékeny színészvezetése mellett. Szerepe van itt az arc minden rezdülésének, minden véletlen gesztusnak. Nagy lélekjáték folyik a szemünk előtt. Egymás megerősítése, egy távozó és egy itt maradó kölcsönös ajándéka egymásnak, életszemléletek ütközése, az élet és halál értelme és értelmetlensége; kiábrándultság, félelem, vágy, harag, nevetés, alázat és szeretet. Nagyon sok itt a megmutatni való, bár a felszínen csak apróságok történnek.

Kövesdi Szabó Mária (Grace) és Varga Anikó (Gloria) mindezt megmutatja. Pózok nélkül, magától értetődően. Sebezhetően, fájdalommal és rajongással, alázattal és egymásra figyeléssel. Élmény nézni, ahogy segítik egymást másfél órán át, a végső jelenetig. A Thália beszűkített színpadán, a vertikálisan elkülönített lakrészekben, bezárva vergődik ez a két lélek. Odakint a rombolás zajai, az öregasszony már eladott birtokán buldózerek teszik semmissé egy élet addigi eredményeit és emlékeit. A halálvárásba zártan kapaszkodik egymásba két ember. Kevés a helyük, kevés az idejük. De képesek egymásnak reményt adni, hitet adni, szeretetet adni. A tovább éléshez is, az elmúláshoz is. Képesek meglátni a dolgok humoros oldalát is, és képesek elfogadni egymás hibáit és gyengeségeit.

Számomra a legszebb a darab záróképe, melyben egy kosár alma is hangsúlyos szerephez jut. Talán az egymástól szerzett tapasztalat és tudás is ott van abban a kosárban. A feloldott félelmek és a megnyugvás, az elfogadás és elengedés is ott van abban a kosárban. És benne van az egész életünk.   

Kozsár Zsuzsanna