Ferdinand von Schirach: Terror

Thália Színház, Kassa

Már a sajtótájékoztató után elkezdtem azon gondolkodni, bűnös-e a pilóta vagy ártatlan. Pedig akkor még semmit sem tudtam a körülményekről. Csak a puszta tényt tudtam: egy utasszállító repülőgép, fedélzetén 164 civillel és egy öngyilkos merénylővel egy teli futballstadion felé tart, ahol hetvenezren nézik a mérkőzést. A kiküldött vadászrepülő pilótája nem tudja irányváltoztatásra kényszeríteni a gépet, ezért lelövi. Nincs túlélő. 164 halott van és egy gyilkosság vádja alá helyezett pilóta.

Már a sajtótájékoztató után elkezdtem azon gondolkodni, bűnös-e a pilóta vagy ártatlan. Pedig akkor még semmit sem tudtam a körülményekről. Csak a puszta tényt tudtam: egy utasszállító repülőgép, fedélzetén 164 civillel és egy öngyilkos merénylővel egy teli futballstadion felé tart, ahol hetvenezren nézik a mérkőzést. A kiküldött vadászrepülő pilótája nem tudja irányváltoztatásra kényszeríteni a gépet, ezért lelövi. Nincs túlélő. 164 halott van és egy gyilkosság vádja alá helyezett pilóta.

Bűnös? Ártatlan? Életeket mentett? Életeket oltott ki?

Aki beül a Thália Színház legújabb előadására, ezekkel a kérdésekkel szembesül az eljátszott bírósági eljárás alatt. A kép fokozatosan árnyalódik, kiderülnek bizonyos körülmények, katasztrófa-elhárítás, kimondott és ki nem mondott parancsok, áldozatokat gyászoló hozzátartozók, egy nagyon merev, a törvény betűjén túl nem látó vádló és egy nagyon laza, törvények fölött szárnyaló védő... és a végén a döntés a közönség kezében van. Ítélkező hölgyeim és uraim, Önök nem tartózkodhatnak. Dönteniük kell. El kell ítélniük vagy fel kell menteniük a vádlottat.

500 ezernél több esküdt, azaz néző az egész világon

Ferdinand von Schirach (1964) drámáját ma világszerte játsszák. Van egy gyűjtő honlap, ahol megnézhető, melyik országban, melyik színházban hányan szavaztak a pilóta ártatlansága mellett vagy ellen. Nagyon érdekes ez a térkép a maga zöld, piros, sárga és fehér karikáival. Zöld karikával azokat a színházakat jelzik, ahol minden eddigi előadáson felmentették a nézők a pilótát. Sárga a karikája azoknak a helyeknek, ahol az eddigi összesítés alapján több a felmentés, mint az ítélet, de voltak előadások, ahol az aznapi szavazatok többsége alapján a pilótát bűnösnek találták. Piros karika csak egy van: Japán. Ott a pilótát 23 esetből 15-ször elítélték, és – bár voltak felmentéssel végződő előadások – a szavazatok összesítésénél is többen tartották őt bűnösnek, mint ártatlannak. És vannak fehér karikák – ezek azokat a színházakat jelzik, ahol a darabot már játsszák, de az eredményt még nem tüntették fel, vagy a közeljövőben várható a darab premierje.

A fehér karikák egyike most (a premier utáni napon) a mi kassai színházunk. Csoda egy érzés látni, hogy például az USA, Japán, Kína, Izrael, Venezuela, Ausztrália és sok-sok európai ország mellett ott vagyunk mi is a térképen.

Sajnos nemcsak a színdarab térképén, hanem lényegében az egész világot fenyegető terror-térképen is ott vagyunk. Ma ez a fenyegetettség mindenki számára nyilvánvaló. Épp ez a nagyszerű ebben a kortárs német drámában: olyan problémát érint, amire eddig még nem születtek jó megoldások, de amit már lehetetlen a szőnyeg alá söpörni.

A színdarab térképe alapján szerte a világon a nézők többsége számára elfogadható az ártatlan emberek feláldozása, ha ez a kisebbik rossz, ha ezzel elhárítható egy sokszorosan nagyobb katasztrófa. Azok az utasok így is, úgy is meghaltak volna – hangzik el. De vajon így van-e valóban? Nem tudjuk. Nincs tanú, aki elmondaná, hogyan is történt az eltérítés, hogyan viselkedtek az utasok, vajon passzívan tűrték-e, vagy megkísérelték az ellenállást, és sikerrel jártak volna vagy sem. Nincs tanú, de van egy kétségbeesett SMS-üzenet, mely megint új színt hoz az ügybe... de ne lőjük le az összes poént.

Mindenesetre az előadás alatt erősödik az alapvéleményem, minél tovább nézem, annál biztosabb vagyok döntésemben. De valami másban is annál biztosabb vagyok – és ez a felismerés megdöbbentő: valami hiba csúszott a dologba. Kavics került a gépezetbe. Miért is nem ürítették ki azt a stadiont? Miért is nem az emberek biztonságba helyezésével kezdték a katasztrófa elhárítását? Miért is bízták egyetlen pilótára a döntést? Miért ültették egy olyan gépbe, amelyen adott volt a figyelmeztető lövedéken kívül a valódi fegyver is? Meddig ember az ember, mikortól kezdve válik egy gyilkos fegyver részévé?

És ezekre a kérdésekre sincs meg a válasz. Van alkotmány, van az emberi méltóság védelme, van egy mindenkire érvényes zsinórmérték, de van kisebbik rossz meg nagyobbik rossz, gépek lelövésére kiképzett pilóta és alkalmas támadófegyver. Vannak érvek és ellenérvek. Van vádbeszéd és védőbeszéd. Nos, ítélkező hölgyeim és uraim, lehet dönteni.

Feszültségek a tárgyalóteremben

Az emberek többsége emocionális alapon dönt – vonjuk le, egy barátom és én, a következtetést. Szimpatikusabb a védőügyvéd, mint az ügyész, mert emberi, esendő, tele ismerős hibákkal, míg ellenfele tökéletesnek látszik. Nem tudom, ez rendezői vagy szerzői szándék-e, mindenesetre a főpróba szünetében többen is említették a közönség soraiból, mennyire utálni való az ügyész asszony. Ezt a szerepet a Tháliában Vasvári Emese formálja meg, az ő jellegzetes stílusában: sok-sok, időnként túlzott hangsúllyal, rengeteg gesztussal, nagyon erős színpadi kisugárzással, és minden ízében a racionalitást megtestesítve. Ellenpólusa, Menszátor Héresz Attila slendriánságával, gyűrött talárjával, számos apró megnyilvánulásával erős emocionalitást hoz a bírósági tárgyalóterembe – melege van, kávéra vágyik, a vádlott vállára teszi bátorítólag a kezét, hiába van az Ügy meg a Tárgyalás, ő mégis mindig ember marad, egyedi ember, nem egy két lábon járó törvénykönyv. És ezért a nem egészen professzionális viselkedésért, ezért a fegyelmezetlenül elő-előbukkanó szabálytalan egyediségért időnként meg is kapja a magáét a bírótól, Nagy Kornéliától, aki az alkalmi esküdtszéket, azaz a közönséget is nagyszerűen tudja kezelni az egész előadás alatt.

A vádlott színes egyéniségét, tettének mozgatórugóit Habodász István, a Tháliánál színészi gyakorlatát töltő kaposvári egyetemi hallgató mutatja meg nagyon hitelesen. A bizonyítási eljárás folyamán két tanú szerepel az ítélkezők előtt, egy katona és egy civil. Az előbbi a pilóta felettese (Bocsárszky Attila), az utóbbi az egyik áldozat felesége (Varga Szilvia). Ismét két ellenpólus: egy műszaki adatokról értekező tiszt és egy férje elvesztését gyászoló nő. Megtudhatjuk tőlük a történtek hátterét, előzményeit, következményeit, nemcsak a technikai részleteket, hanem egyes emóciókat is, sőt kialakulhat bennünk valami elképzelés a felelős személyek, valamint az utasok viselkedéséről is ebben a fenyegető szituációban.

A drámának talán ebben a részében csikorog legerősebben az a bizonyos gépezetbe került kavics. Számomra most már teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy a világ nincs felkészülve a terrorizmusra, sem a terrorcselekmények megakadályozására, sem egy már kialakult krízishelyzet kezelésére. De legalább szembesülünk vele a színpadon. Legalább beszélünk róla. Legalább gondolkozunk rajta. Remélem, ezt a bírósági drámát nemcsak egyszerű civil lakosok nézik meg világszerte, hanem olyan emberek is, akiknek valamilyen szinten valóban ott a döntés a kezükben.

Egy kavics a sok között

Czajlik József rendező még ezen a teljességgel friss és mai színdarabon is tud csavarni egyet, és úgy aktualizálja azt, hogy mindenestül a magunkénak érezzük az eredményt. A mi kassai tárgyalótermünk egy felújításra váró bírósági épület termeként jelenik meg a színpadon, abban a fázisban, amikor már szétvertek mindent, de még semmi jobbítási szándék nyomai nem láthatók (díszletterv: Gadus Erika). Ebben a romjaira hullott teremben provizórikus válaszfalak közt, felhalmozott építőanyagok közt kell az eljárás résztvevőinek végig szenvedniük az ítélkezési folyamatot. És a nézők, az ítélkező hölgyek és urak szavazásra kiadott kavicsai egyszer majd beépülnek tán egy erősebb, tartósabb, időtállóbb bírósági épület falaiba. Addig meg kavics a kavicsra, kőkupac a kőkupacra: erős vizuális üzenet itt és most, a szlovákiai alkotmánybíróság városában.

Kozsár Zsuzsanna

Fotó: Thália Színház, A dráma honlapja: http://terror.theater