Eleinte vitatkoztunk, mérgelődtem, míg el nem fogadtam, hogy nemcsak idősebb, okosabb is vagy nálam. Hogy az észrevételeid jogosak, és nincs mögöttük sosem személyes támadás. És attól fogva értettük egymást. Jóval korábban, mint ahogy a főszerkesztő-helyettesed lettem a Rovart-honlapon.

Már nem válaszolsz

Megértettük egymást. Nem kezdettől fogva. Eleinte vitatkoztunk, mérgelődtem, míg el nem fogadtam, hogy nemcsak idősebb, okosabb is vagy nálam. Hogy az észrevételeid jogosak, és nincs mögöttük sosem személyes támadás. És attól fogva értettük egymást. Jóval korábban, mint ahogy a főszerkesztő-helyettesed lettem a Rovart-honlapon. 

Sosem volt még ember, akivel ennyire jól tudtam volna együtt dolgozni. Olvastunk egymás gondolataiban.

Régen nem veszünk már aktívan részt a honlap dolgaiban. Mikor te elmentél, mentem én is, hiszen csak miattad vállaltam el. Nekem ott te voltál az ismerős, a bensőséges, a közvetlen, aki elfogad fenntartások nélkül, akit elfogadok fenntartások nélkül.

Mostanában már a személyes kapcsolatunk is csak az egymásra gondolás szintjén maradt meg. Régen nem találkoztunk, de azért megvoltál, mindig ott voltál valahol a lelkemben. Minden színházi élménynél felvillant az is, vajon te mit szólnál az előadáshoz. Olvastad-e, amiket írtam egy-egy darabról? Nem tudom. Már nem fogod elárulni.

Olyan hihetetlen, hogy elmentél. Lehetett volna még vagy harminc év. Mikor itt vagy. Kézközelben. Hogy ha kétségem támad valami komplikált helyesírási dologban, megsegíts. Hogy ha kétségem támad önmagamban, megerősíts. Mert ezt tetted. Olyan finoman, szinte észrevétlenül, hogy fájdalmat még véletlenül sem okoztál.

De most igen, Enikő. Hát miért kellett elmenned? Miért ólálkodott körülötted éveken át az a gyilkos kór? Miért éppen te?

Nézem a gyertyalángot, ahogy libeg, nézem a sötétet a lángon túl. Üresség van. Kívül és belül.

Kozsár Zsuzsanna