A Rovás 14. Nemzetközi Képzőművészeti Szabadegyetemén Debrődön felemelő élményben lehetett részünk. Mechler Anna író- és költőnő, aki az MMA ösztöndíjasaként vett részt a táborban, három csodálatos verssel lepett meg bennünket a záró kiállítás alkalmával, amelyeket az ott eltöltött hét alatt írt. Míg a festők festettek, Anna kezében az ecsetet a toll, a vásznat a fehér papír helyettesítette.
Festmény
Az én vásznam: fehér papír,
a tollam lágy ecset,
A szín: a szó, mi tétován
betölti a teret.
A gondolat formát keres,
fülemben lüktet már,
De sánta még a ritmusa,
saját alakra vár,
És néha félek: nem talál
épp magának valót,
Vagy nem hallom, ha hív, kiált,
rossznak hiszem a jót,
Százszor kihúzva részeit
fázom és izzadok,
És oly nehéz kimondani
egyszer, hogy kész vagyok…
De itt a vers, még friss, bohó,
értő fülekre vár,
Szóképek, színpompás szavak –
festményem készen áll!
Mechler Anna
A debrődi növénytemplom
A régi templomnál fehérre nyílt a rózsa,
Az ég a földhöz ér, fa nőtt a főhajóba,
Az oltár nagy kövéből páfrány nő,
Virágok nyílnak ott, hol állt a térdeplő.
Az ősi hársakon fénylett a látomás,
A földből víz fakadt, feltör egy hűs forrás,
Harangvirágok kelyhe cseng a fal tövén,
S egy hűvös szellő lombot ráz, remeg a fény,
S megáll a perc, az óra, többé nincs idő,
A fűben itt is, ott is barna gomba nő,
Bárányok fémkolompja zengi ritmusát,
A pásztor épp utánuk küldi a kutyát;
Bár mind romok, amikből fű, virág fakad,
Nem bántja fájdalom a vén faágakat,
A korhadt, íves oszlopsor magába zár,
S élet van mindenütt: legyőzve a halál.
Mechler Anna
Nyár végi eső
Koppan a földön a csepp,
Egyre kuszább, vizesebb,
Szomjasan isznak a fák,
Híznak a víg pocsolyák,
Csúszik az út, csupa sár,
Nem csivitel a madár,
Szürke idő, csupa könny,
Szürke a néma közöny,
Víz fut a pajta falán,
Fázik a lomb is a fán,
Kondul az esti harang,
Fázik a szélben a hang,
Föld puha illata száll,
Így oson innen a nyár.
Mechler Anna