Idén jelent meg Lackfi János Szerelmi nyomozás című kamaszregényének szlovák kiadása. Ebből az alkalomból a Rovás FB oldalán élő adásban beszélgettünk a fordítóval, Cselényi Fodor Olíviával.

Mielőtt rátérnénk magára a könyvre és a fordításra, arra kérlek, hogy mutatkozz be a nézőknek: a kassaiak ismer(het)nek, de most többen nézhetnek bennünket a városon és a régión kívül is.

Cselényi Fodor Olívia vagyok, Kassán születtem és nőttem fel és jelenleg is ide kötnek a mindennapok, annak ellenére, hogy a családommal vidéken élünk.

Nyelvtanár vagy és fordító. Milyen jellegű szövegeket ültetsz át leggyakrabban egyik nyelvből a másikba? Szakszövegek, irodalmi szövegek, gyermekirodalom...

Az elmúlt 3-4 évben nagyon sok oktatási és kereskedelmi jellegű szöveggel dolgoztam egy – most már talán hosszútávúnak is nevezhető – együttműködés kapcsán. Első ránézésre azt hinné az ember, hogy az ilyen típusú szövegek nem méltóak arra, hogy irodalmi fordítással együtt emlegessük őket, viszont ennek a szöveg típusnak is megvan a saját zsánere, illetve olyan sajátosságai, melyekre érdemes odafigyelni, ha szeretnénk a célközöségre a kívánt hatást gyakorolni. Nem utolsó sorban jó edzésnek is tekinthetjük.

Ebben az időszakban kezdtem komolyabban és tudatosabban foglalkozni a műfordítás gondolatával is, habár terjedelmét illetőn, ez egészen biztosan nem közelítette meg a szakfordításaim terjedelmét. Ez viszont teljesen rendben van, hisz itt nem a mennyiség a mérvadó.

Melyik irányú fordításból van több: magyarból szlovákra vagy szlovákból magyarra? Melyiket kedveled inkább? Esetleg más nyelvekre is átkirándulsz?

Szakfordításokat illetően legtöbbször angol és magyar nyelvről fordítok szlovákra, néha csehre, illetve magyarra is. Időnként spanyol nyelvre is átkirándulok, de ez igazán nagyon ritkán fordul elő, amit sajnálok is. Irodalmat pedig egyelőre magyar nyelvről szlovákra.

Áruld el, hogy hogyan van ez a gyakorlatban: előbb tájékozódsz egy könyvkiadónál, hogy mire lenne igény, vagy kilincselsz és felkeresed a kiadókat és felkínálod nekik, hogy ezt és ezt lehetne lefordítani. Hogy megy ez a gyakorlatban nálatok fordítóknál - avass be minket.

Az igazat bevallva, nem tudom milyen a hagyományos gyakorlat. Még a tanulmányaim befejeztével kopogtattam kiadóknál, de visszatekintve látom, ez naiv próbálkozás volt, ugyanis, valószínűtlen, hogy csak úgy megbíztak volna valamilyen munkával, ha nem mit felmutatnom.

Mára úgy vélem, hogy a műfordítás is olyan pálya, ahol az embernek alulról kell feltornáznia magát. Kezdve pl. részletek publikálásával irodalmi folyóiratokban. Nekem egy kedves barátnőm – Vályi Horváth Erika, aki egyben kolléga is, segített elindulni úgy, hogy néhány részletemet megjelentetett két általa összeállított antológiában.

Továbbá szerencsére, áttekintésre is szükségem volt, és bizony egy-két barát is hasznos tanáccsal látott el. Ezeknek köszönhetően kezdtem el gondolkodni azon, hogyan tudnék tovább haladni az úton, ezek segített feltérképezni, mibe volna érdemes belevágni, hogyan lehetne hozzá anyagi hátteret biztosítani. A többi már valahogy magától ment. Egy kézirattal kopogtatni a kiadónál mégis csak más fényt vetet rám.

Most térjünk rá konkrétan Lackfi János könyvére, a Szerelmi nyomozásra. Hogyan talált rád a könyv, vagy miért pont erre a könyvre esett a választásod?

Amikor elhatároztam, hogy kipróbálok egy részletnél valami terjedelmesebbet is lefordítani és megjelentetni, azzal szembesültem, hogy a 10-15 éves olvasók nálunk nem tudnak olyan gazdag kínálatból válogatni, mint a tőlük fiatalabbak, illetve idősebbek. Ezért döntöttem az ifi regény zsánere mellett. Konkrét könyvekre meg ismét egy másik kedves barátnőm, Horňák Nelli könyvkereskedő hívta fel a figyelmemet. Több cím is szóban forgott, ezekből végül kettőt fordítottam le, ez egyik a Szerelmi nyomozás volt. A választás oka egyszerű: szórakoztató, de ugyanakkor nem komolytalan. Ez talán az, ami a legjobban megfogott benne, az igényes humora és az, hogy bizonyos szintű tudást és tájékozottságot is követel az olvasótól. Úgy gondolom, több ilyen könyvet kellene olvasniuk a kis tiniknek, mert észrevétlenül okít és bővíti az értékrendet.

Nagyvonalakban milyen könyvről van szó - gondolom, mivel kamaszregény, minden benne van, ami korunk kamaszkorú gyermekeit foglalkoztatja: főként a suli körüli dolgok, tanárok, osztálytársak, na és persze, a szerelem, az érzelmek, amelyekkel meg kell birkózniuk.

Igen, igaz, ez mind benne van.

A cselekményszál egy szerelmi üzenet kapcsán indul el, de számomra nem ezen van a hangsúly.

Fontosabbnak tartom, hogy olyan értékekre irányítja az olvasó figyelmét, amiket az ember tinédzserként még talán nem tudatosít annyira… a barátság; összetartás; az, hogy maradjunk hűek önmagunkhoz, ne akarjunk mások lenni. Minden szereplő egy sajátos figura, egyeseket akár furának is nevezhetnénk, de a szerző olyan bájosan írja le őket, hogy magam is a barátjukká akartam válni. Pl. egy stréber nem igazán közkedvelt a valóságban, főleg nem a tinik között, de itt igenis szerethető srácként jelenik meg. Minden szereplő kimagasló teljesítményt nyújt más-más szférában, ennek ellenére egy jól működő csapatot alkotnak, ahol senki sincs kiközösítve.

Az egyetemen tanultam fordításelméletet, és a tanár azzal kezdte az órát, hogy fordítani nem lehet, de muszáj. Persze ez a megállapítás leginkább a költeményekre értendő. Olvasgatva a könyvet magyarul, nem tűnik nehéznek lefordítani, mert Lackfi - ifjúsági regény révén - nem bonyolítja túl a mondatait, sőt, inkább a kamaszok által beszélt nyelvhez közelíti a stílust, sokszor becsempészve egy-egy szlenget is.

A költeményekre nézve ez az állítás szerintem nagyon is igaz. Azonban prózánál sem mindig olyan egyszerű, mint amilyennek gondolhatnánk. Nekem egy másik hasonlat maradt meg az emlékezetemben: „A fordítás olyan, akár a feleség. Vagy hű, vagy jó.” A kettőt valahogy ötvözni kell. Számomra nagyon fontos, hogy minél nagyobb mértékben megmaradjon az eredeti szerkezet. Viszont ez nem mindig jól sül el. Pl. ahogy említetted, a nyelvezete nagyon is kamaszos és nekem a hosszadalmas mondatok is tetszettek. Remekül tükrözik a kamaszos „zagyválást” – illetve, azt, amit mi felnőttek zagyválásként értelmezünk. Szlovák kontextusba nehéz volt átültetni őket, nem volt olyan gördülékeny és fennált a kockázat, hogy az olvasó elveszti a fonalat. Végül a szerkesztőkkel arra jutottunk, hogy a hosszabb mondatokat felbontjuk. Én viszont szerettem volna a szlovák olvasónak is megadni a lehetőséget, hogy ilyen többsoros, akár fél oldalas mondatok fejtegetésével szórakozhasson.

Honnan vannak ismereteid a szlovák fiatalok nyelvhasználati szokásairól? Hiszen közöttük kell mozogni, vagy minimum egy kamasz gyerek szülőjének kell lenni ahhoz, hogy követni tudjuk mai kifejezési fordulataikat. Te hol tanulmányoztad ezt szlovák környezetben?

Nem sokan tudják rólam, de az anyanyelvem szlovák. Számomra ez a nyelvezet nagyon is otthonos környezet, hiszen én is voltam kamasz és felnőttként is hasonló hangnemben kommunikálok a barátaimmal. Ráadásul a tanításnak köszönhetően naponta fiatalokkal, tinikkel beszélgetek. Természetesen a nyelv eme része rohamosan fejlődik, nem állítom, hogy mindent nyomon követek. Ha olyan kifejezésre akadok, amivel nem boldogulok, egyszerűen rákérdezek.

Bevallom őszintén, ahogy olvasgattam a szlovák fordítást, sok olyan szót találtam, amelyeket még nem hallottam, persze, én nem szlovák környezetben élek, nem is beszélem túl jól a nyelvet. Ugye, egy idegen nyelvet nem lehet elsajátítani csak az iskolapadban ülve, el kell menni az adott országba, köztük kell élni évekig, a kultúrájukban is otthonosan kell mozogni. Nálad ez hogyan volt? Az talán azért nem elég, hogy mi itt Kassán alapvetően kétnyelvű környezetben mozgunk.

Számomra ez a kérdés mindig kicsit más volt, mivel vegyes családban nevelkedtem. Mindkét nyelvet, mindkét környezetet sajátomnak tekintem. Viszont ez az, ami pl. egyelőre eltántorít attól, hogy angol, vagy spanyol nyelven íródott szövegekkel is próbálkozzak. Az életem nagyobb részében már tanultam, vagy beszéltem angolul, meg is fordultam angol, illetve spanyol nyelvterületen, mégsem érzem olyan otthonosan magam ebben a közegben, mint a magyarban és a szlovákban. Tehát értem mire gondolsz. Számomra a kétnyelvű környezetem ajándék, bár, tisztában vagyok azzal is, hogy sokan ezt másképp élik meg.

Kíváncsi lennék arra, hogy például a köpőhal és a tarajos sül kifejezéseket megnézted-e a szótárban?

Természetesen. Nagy segítség az internet is. Pl. a „bikinihíd” teljesen új fogalom volt számomra és szótárakban nyomát sem találnánk.

Kiragadtam néhány konkrétumot azokból a fejezetekből, amelyeket átküldtél nekem ízelítőül. Rábukkantam egy szövegrészre, ahol az eredetiben az a mondat van, hogy „mi szállni vágyunk, mint vérző sas a hegyre, idézi Kosztolányit a magyartanár, mert Kosztolányi-mániás.” Azt ugyan meghagytad a szlovák fordításban, hogy „mi szállni vágyunk, mint vérző sas a hegyre” de persze, Kosztolányi neve nem mond semmit a szlovák olvasóknak. Nem mérlegelted esetleg, hogy egy szlovák jeles költőtől csempéssz be hasonló idézetet, hogy ily módon a neve is kimondassék, akár a magyar verzióban? Mondjuk Ján Botto vagy Pavol Országh Hviezdoslav neve?

Minden fordító különböző módon közelíti meg a szöveget. Én inkább ahhoz ragaszkodtam volna, hogy hagyjuk meg Kosztolányit, hisz ha még ismeretlen is a szlovák olvasó számára, ma már néhány perc kérdése, hogy rákeressen. Másrészt ezzel neveljük is az olvasót, ne becsüljük alá a képességeit és a tudását. Mivel itt gyerek olvasóról van szó, a szerkesztőkkel arra a döntésre jutottunk, hogy a szerzők neveit kihagyjuk – mivel más írókra, költőkre is van utalás. Viszont azt, hogy Kosztolányi helyett más, valódi szlovák költő nevét csempésszem bele a szövegbe, úgy hogy az eredetiben nincs ott, túl nagy módosításnak tekintem. De elképzelhető, hogy más fordító így tette volna.

Ami az idézetet illeti, ha létezik szlovák fordítás, könnyű a dolgom, a létező fordítást használnám fel. Természetesen ilyenkor fel kell tüntetni a forrást. Ez esetben nem tudok arról, hogy a fenti idézetnek lenne szlovák fordítása, hosszas keresés után sem találtam rá, így aztán át kellett költenem.

Nekem konkrétan nagyon tetszett az, amikor azt a mondatrészt, hogy „mi többre vagyunk é-hér-dehe-mehe-sek, ahogy az énektanár dalolja” úgy fordítottad, hogy „my sme proste čeeem-pjoons”, és erről mindenkinek máris a fülében felcsendül a Queen örökzöld dala. Ez nagyon tetszik, ahogyan megoldottad.

Látod, itt pl. eléggé elrugaszkodtam az eredetitől…

Konkrétan Lackfi János Szerelmi nyomozásánál melyek voltak fordítói szemmel a kedvenc részeid - most nem a történetekre gondolok, hanem fordítói szemmel nézve. És melyek voltak azok a részek, amelyek a legnagyobb kihívás elé állítottak?

Nem csak ezzel a regénnyel kapcsolatos, de leginkább azoknak a részleteknek örülök, amelyek újdonságot jelentenek, vagy megtanulok általuk valamit. Pl. a már említett bikinihíd, vagy a flódni.

A legnagyobb kihívás pedig talán a szerzőkre való utalás volt. És a szereplők nevei. Számomra teljesen elfogadhatók a magyar eredetű vagy hangzású nevek, mit pl. Csenge vagy Béla. Nyilván, ez a származásom miatt van így. Viszont ebben a regényben szinte minden szereplő nevén igazítottunk egy kicsit a szerkesztők javaslatára. Ha szlovák olvasó fejével gondolok bele, ez is elfogadható, főleg, ha gyerekolvasókról van szó. Viszont pl. angolul író szerzőknél nem is kérdés, hogy a szereplő Mike, vagy Mišo legyen. Az ideális világomban Vojto megmaradt volna Bélának, és Tino Bálintnak. Viszont ideális állapot nincs, adtam a szerkesztők szakértelmére és tapasztalataira, sőt a munkájuk értékes segítség volt számomra.

Van olyan, hogy egyszerűen nem lehet lefordítani valamit, mert annyira magyar jellegű és kultúrkörű az a mondat vagy a gondolat. Ilyenkor valahol máshol kell ezt a hiányt pótolni. Ennek a könyvnek az esetében volt-e ilyen probléma? Mondanál-e konkrét példát erre?

Nem emlékszem ilyenre, sem itt, sem más szövegeknél. Egyszerűen, mindent le kell fordítani. Végső esetben ilyenkor körülíráshoz, vagy lábjegyzethez folyamodnék.

Mennyi ideig tartott a fordítás? Napi hány órát dolgoztál? Mi a módszered?

A nyers kézirat kb. 2 hónap alatt készült el, de ezalatt az idő alatt nem kizárólag ezzel az egy szöveggel foglalkoztam, nem is naponta. Nehéz lenne megmondani mennyit – ahogy engedték más kötelességek. Onnan viszont még hosszú volt az út a kiadáshoz. Az eredeti 2016-ban jelent meg, 2018-ban fordítottam le és idén októberben jelent meg a fordítás.

Mi a módszerem? Először is, elolvastam és megpróbáltam elemezni a nyelvezetét, jellemezni a szereplőket, felismerni a részleteket, amelyek megadják a jellegzetes stílusát. Mindezt szem előtt kellett tartanom. A nyersfordítást újra-olvasva minden alkalommal igazítottam rajta valamit. Ez veszélyes vállalkozás, mert az ember hajlamos lenne még tizedszerre is változtatni a részleteken.

Vannak-e már visszajelzések a fordítás kapcsán? Megszólalt-e a szakma, fordítótársaktól milyen véleményeket kaptál?

Visszajelzéseket még nem kaptam. Illetve a szerkesztők kifejezték tetszésüket, ami nagyon jól esett, mert gyermekirodalom terén nagyon gazdag tapasztalattal rendelkeznek, látszik, hogy értik a dolgukat. Viszont végső soron az olvasók véleménye a mérce, remélem nekik is tetszeni fog.

Kovács Ágnes

A beszélgetésről készült videó vissza nézhető itt:

https://www.facebook.com/majelrovaskozpont/videos/388711585788558