a Rovás művészeti, kulturális
és művelődési lapja

 
 

A bizonyosságok körébe tartozik, hogy nem valaminő, az augsburgi ütközet (955) előtti nyugati csatározásban szerzett hadizsákmányt látunk, hanem magyar munkát. Mégpedig igen magas színvonalút!

Bárki olvashatja, vagy közkézen forgó rovás-ábécék segítségével kibetűzheti a NaD iNRi magyar föliratot. E két szó annak bizonysága, hogy a rovás országszerte elterjedt, tehát „székely” minősítése itt is téves. A XI. században, mégpedig Salamon királyunk idejében, szolgáltak ugyan határvédő székelyek Pozsony környékén, tehát Nagymácsédtől nem messze, de a kereszt ennél legalább másfél évszázaddal korábbi. (Varga Géza véleménye.) A bizonyosságok körébe tartozik, hogy nem valaminő, az augsburgi ütközet (955) előtti nyugati csatározásban szerzett hadizsákmányt látunk, hanem magyar munkát. 

Mégpedig igen magas színvonalút! A széptani elemzés nem tárgya ennek a kis tanulmánynak, de nem lehet említetlenül hagyni a kompozíció nemes arányait, a fölületek egységességét, az igényes kidolgozást. Ez megfelel a korabeli magyar ötvösművészet színvonalának és művelői tanulékonyságának! És akkor tárgyunk kortársait messze meghaladó átszellemítettségéről még nem is beszéltünk!

Szatmári Imre írja Bizánci típusú ereklyetartó mellkeresztek Békés és Csongrád megyében c. tanulmányában: „Kora Árpád-kori leleteink jellegzetes csoportját képezik a szórványosan előkerülő, bronzból készült mellkeresztek. Az ide sorolható tárgyak egyik részének csuklósan összekapcsolódó, egymáshoz pontosan illeszkedő, belső üreget képező elő- és hátoldalból álló szerkezete ereklyék elhelyezését és őrzését is lehetővé tette. 

E tárgytípus kialakulási helye (Közel-Kelet) és időszaka (6-7. század), továbbá az egyértelmű bizánci kultúrkörhöz való tartozása, illetve a fölöttébb hagyományőrző formakincse és díszítőművészete ismert, s jól körülhatárolt. Széleskörű elterjedésének módja, későbbi gyártóhelyeinek meghatározása és az egyes darabok keltezése terén azonban még sok az eltérő vélemény.” //

A lengyel Agata Sztyber szerint az első kaptorga lelet a III. században került elő a Fekete tenger északi partján.:

http://www2.almamater.uj.edu.pl/99/46.pdf Kaptorgi - Przykład kunsztu wczesnośredniowiecznego złotnictwa] [w:] Alma Mater, str. 283−286. Tehát nem csak a bizánci ízlésű egyházművészet, hanem a sztyeppei ötvösök kultúrájának nyomait is kereshetjük az ereklyetartókon. 

A nagymácsédi kereszt megformázása és alakjainak ruházata erősen emlékeztet a bizánci görög feszületek ábrázolásaira, ha akarnánk, sem tagadhatnánk, hogy készítője bizánci mintát követett. Ugyanakkor fölirata egyértelműen magyar ötvösre vall. Ez igen szakszerű és tiszta, ráadásul olvasásbiztonságát erősíti a két szó fölötti vízszintes vonal, mely összekapcsolja az egybetartozó betűket. Segíti a nem túlságosan gyakorlott olvasót! Ez a magyar rovásban elterjedt szokás volt.

Az öntéstechnika tanúsítja, hogy több darab készülhetett belőle, tehát nem egy megrendelő számára, hanem piacra gyártódott, s a vevők értelemszerűen keresztények voltak. 

A fölirat első eleme – balról jobbra olvasva – nad //, azaz Nagy, Jézus Király jelzője. A szó szerepel Tihanyi Alapítólevélben (1055), nogu alakban, de a nagymácsédi rovás legalább száz esztendővel korosítja e nyelvemlék-szavunkat! 

Jó, ha emlékezetünkbe véssük, hogy a kereszt eddig szóbajött tágas keletkezési idejében, a IX–X. században még nem létezett ún. keleti és nyugati kereszténység. A skizma, a Nagy Egyházszakadás, csak 1054-ben következett be, és mifelénk akkor sem kavarta föl a mindennapi vallási életet.

Hárman egy kereszten?

Ilyesmit egyik evangélium sem említ. Csak a két gonosztevőről, a latrokról esik szó, akik közül a Jézustól jobbra haldokló megtért, és üdvözült, ellenben a másik a kárhozatot választotta. Természetesen mindhárom elítéltet külön keresztre feszítették.

Kiket ábrázolt az ötvös a nagymácsédi leleten?

A Moravia Magna tudós szerzője szerint „A Krisztus megkínzatásánál és sírba tételénél szereplő” három Máriát: Szűz Máriát, Mária Magdolnát és Kleofás feleségét. Azért nőket, mert mindhárom alak „női arcú és hosszú hajú.” 

Merész.

Jézus is hosszú hajú volt és szakállas Veronika kendője és a Turini lepel tanusága szerint. A nazírok, Isten választottai nem vágatták a hajukat s nem borotválkoztak. Jézus is közéjük számíthatott, bár fogadalmat nem tett, és a bortól sem tartózkodott, sőt, első csodája során, a kánai mennyegzőn, éppenséggel bort teremtett.

Lényegesebb, hogy a keresztény világképben a kereszt a legfontosabb jel. A mindenség, ég és föld, halál és föltámadás, szenvedés és dicsőség, vagyis a legnagyobb ellentétek egyesítője. Még Péter is azt kérte, hogy fejjel lefelé feszítsék meg, mert ő méltatlan az Úr által elszenvedett halálra. Ennélfogva erősen túlzó képzelőerő kell az Evangéliumban éppen csak megemlített Mária Magdolna és netán Kajafásné keresztre helyezéséhez.

A szemlélődő gondolkodás sosem a külsőből indul. Szíve megérzi, hogy kiket mintázott a mester. Olyasvalakiket, akiket élő ember színről színre sosem látott.

A vizsgált korszak műveltségének kutatója boldog, ha írott támpontokra lel, ezért bátran elolvassa a mű föliratát, melyen világosan látható Názáreti Jézus, a Fiúisten egyik földi nevének rövidítése, tehát az ő keresztjéről van szó. És róla is?

Ki a másik kettő?

A két rendíthetetlen? Édesanyja és János apostol, akik elkísérték utolsó útjára? Lelkileg bizonyára sokat átéreztek szenvedéséből, de őket nem szögezték a fára. Sem a történelemben, sem ezen az ábrázoláson. Ha mégis erre utalna a mű, akkor ennek valaminő jele mutatkozna. A két alsó alakot egyöntetű redős köpeny borítja, karjuk-lábuk nem látszik. 

Tehát a kereszten vannak, de mégsem megfeszítettként! Szenvedés sem gyötri arcukat, ó, de már Jézusét sem! Tehát földi kínok többé nem érinthetik őket. Túl vannak ezen a világon!

Nem „női” és nem is „földi” arcot viselnek, ezen is átléptek. Jézus így tanít a mennyei létről: „…nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint az angyalok a mennyben.” //

Ezért oly egyformák a mennybéliek külső vonásai?! 

A három arc azonossága fél évezred múlva szent Andrej Rubljov csodálatos Szentháromság ikonján mutatkozik újra. Ott szárnyas, különböző színű ruhákban asztal körül ülők viselik: a Három Isteni Személy. Ők is nagyhajúak és szakálltalanok, de mégsem nők! Nem is férfiak, nem is angyalok, holott szárnyuk ezt mutatja!

Így látta őket Rubljov és így a Nagymácsédi Kereszt Mestere: látszólag erőst különbözőképp, de a lényeget tekintve egyezően. Egyiket a másiktól nem különítik el jellegzetes személyi, nemi vonások: a műről három iker-arc és tekintet néz ránk. Szemből, egyenesen. Mintha ugyanazok volnának, de mégsem, végtére is hárman vannak, akár a Három Isteni Személy, a három személyű egyetlen Isten? A Megfeszített testén látható két másik Személy, az Atya és a Szentlélek. Nincsenek fölszögezve, de a Szentháromság egységéből következhetett a művész számára, hogy ők is részesei az isteni önáldozatnak és megdicsőülésnek…

„Én és az Atya egy vagyunk."  Nyilvánítja ki Jézus János evangéliumában. // Ki érti ezt a kifacsart mondatot? Csak az, aki látja, ami látható belőle! A lélek által. A lelki látás szemlélés, benső folyamat és állapot, amelyben a hívő tapasztalatot szerez a Valóságról.

Ezért állítják az avatottak, hogy ikont csak az készíthet, aki szent látványban részesült. Aki látta, átélte az isteni egységet. Misztikusnak nevezik az ilyen alkotót. Hozzá képest a leghíresebb művész legföljebb Rafaello, Munkácsy vagy Picasso lehet…

Elmélkedésünk egyik súgója a Megváltó jobbjánál függő pálmaág. Köztudomású, hogy a pálma a győzelem, a dicsőség jele. Krisztus baljáról zsinórón különös valami függ: maggal viselős gyümölcs? Kipattanni készülő mag? // 

A mű tehát egy közös látványba, élménybe sűríti a keresztrefeszítést, az élet elpusztítását, és újjászületését, a föltámadást, a Három Személyű Egy Istent.

És íme, a Föltámadásban is egyek. Jézus mögött ugyan ott a kereszt, de már nem a halál, hanem Megváltás jele, ezért már nincs rá fölfeszítve, sőt sebhely sincs az Úr Krisztus kezén. Kitárt karral áll a világ előtt, a maga szentháromságos teljességében és mindannyiunkat kész megölelni.

Már értjük a fölirat jelzőjét is: Nagy, mert Szentháromságos Egy!

Forrás: Czakó Gábor Nyelvédesanyánk c. könyve

RovArt archívum

 

/1/ /www.sulinet.hu/oroksegtar/data/muzeumok/Csongrad_megye/Muzeumi_kotetek/pages/studia_arc-haeologica/magyar/013_bizanci.htm

/2/ A különböző fényképeken, sőt, a 10 koronás szlovák pénzérmén is így, ebben a sorrendben láthatók a betűk. Nem tudható, hogy magán a Kereszten is így van-e. A szöveg rövidsége miatt ez nem okoz zavart az értelmezésben.

/3/ Mk 12, 25

/4/ Jn 10,31

/5/ Maleczki József nyelvész magánlevélben írt véleménye szerint a „pálmalevél” inkább búzakalász, azaz ’élet’, a „maggal viselős gyümölcs” pedig „szem”, a ’hatalom, a mindenhatóság mindent látó jelképe’.