Az 50. Kazinczy Napok előadásai
Iskoláskor küszöbén gyakran adódik éles konfliktushelyzet: milyen iskolába menjen a gyerek, melyik nyelvét vigye tovább a tanulásban. Egy rövidlátó, egyoldalú, esetleg kirekesztő döntés súlyos lelki-szellemi törést okozhat ekkor, melynek nemcsak az iskolába tartó apróság, hanem a családi kapcsolatok is hosszú távú elszenvedői lehetnek. A család nyelvei közül az adott lakhelyen kisebbséginek számítóra ilyenkor leselkedik a legnagyobb veszély, leggyakrabban ilyenkor kezd megszakadni a továbbadás, átörökítés folyamata.
Többnyelvűség a családban: konfliktus vagy perspektíva?
Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy, tartja egy régi európai szólás. Ha minden egyes nyelv sajátos világképet tükröz is, akkor több nyelv tudása több kultúra mélyebb ismeretét, nagyobb nyitottságot és rugalmasságot is jelenthet egyben. A több nyelvet beszélő jobban megértheti környezetét és embertársait, nem fogad el és nem fialtat előítéleteket. A több nyelvet beszélőben nemcsak színesebb világ lakozik, a világ is jobban feltárul előtte.
Egy gyermek születhet egy- vagy többnyelvű családba, így lehet egy vagy két anyanyelvű. (Szigorúan nézve tehát anya- és „apanyelve“ eltérő lehet, de mindkettőből válhat tökéletes „anyanyelv“.) Az anyanyelv, mivel azt születésétől fogva, természetesen, a gyermeki nyelvelsajátítás folyamatában tanulja az ember, jelenti azt a nélkülözhetetlen, megkerülhetetlen és biztos alapot, mentális és pszichikai hátteret, amelyre minden további tudás és nyelvtudás is épülhet. Éppen ezért azok lesznek a minden szempontból sikeres többnyelvű, sok idegen nyelvet szépen beszélő emberek, akik anyanyelvüket is folyamatosan fejlesztik, használják. Aki azonban anyanyelvét-nyelveit elhanyagolja, netán elhagyja, nemcsak szellemileg szegényedik, lelkileg is örökre sérül. Alap nélkül lesz, akinek bármely csillogó nyelvi palotája is legyen, egy komoly viharban összedőlhet, akár egy kártyavár.
Nyelvválasztás, iskolaválasztás
Sok vegyes családban konfliktus forrása lehet, hogy melyik nyelvet adják tovább a gyermeknek. Ilyenkor általában az a nyelv szokott vesztes lenni, amelyiknek országától a szülők távol élnek, amelyik tehát éppen kisebbségbe szorult, vagy amelyiket netán kisebb presztízsűnek vélnek. Érdemes azonban meggondolni, hogy bármelyik szülő is mond le a saját anyanyelve továbbörökítéséről, az később komoly családi konfliktusok forrása lehet, még ha nemes önfeláldozással teszi is azt. Egyrészt változhat a család lakhelye, másrészt a gyermek az egyik nagyszülői ággal esetleg egyáltalán nem tudja majd megértetni magát, harmadrészt a lemondó szülő később esetleg mindezt megbánja, csakhogy akkor már késő lesz. Negyedrészt és nem utolsósorban: megfosztják gyermeküket attól a szellemi és lelki többlet-lehetőségtől, amelyről fentebb esett szó. Ma már a világhálón keresztül is számtalan lehetőség van arra, hogy akár egy nagyon távoli országban élve is elérjünk magyar kulturális értékeket, könyveket, zenét, sőt a rádió- és televízió műsorok egy része is bárhol megtekinthető. Sehol nem vagyunk elzárva a magyar szó lehetőségétől.
Iskoláskor küszöbén mégis gyakran adódik éles konfliktushelyzet: milyen iskolába menjen a gyerek, melyik nyelvét vigye tovább a tanulásban. Egy rövidlátó, egyoldalú, esetleg kirekesztő döntés súlyos lelki-szellemi törést okozhat ekkor, melynek nemcsak az iskolába tartó apróság, hanem a családi kapcsolatok is hosszú távú elszenvedői lehetnek. A család nyelvei közül az adott lakhelyen kisebbséginek számítóra ilyenkor leselkedik a legnagyobb veszély, leggyakrabban ilyenkor kezd megszakadni a továbbadás, átörökítés folyamata. Természetesen más és más többnyelvűségi kérdések merülnek fel egy kisebbségi magyar és egy eleve többnyelvű, vegyes családban, néhány megállapítás azonban általánosan is igaz az anyanyelv(ek) megőrzésére. Egyetlen kisebbségi nyelv sem értéktelenebb a többséginél; akinek a kisebbségi nyelv anyanyelve, annak a kisebbségi még becsesebb is. A szülőföldjén élő magyar kisebbséginek azt is figyelembe kell vennie, hogy a magyar nyelvet az anyaország mellett számos más szomszédos országban is beszélik, a Kárpát-medencén belül a magyar a legnagyobb beszélőközösség. Az, hogy a jövőben mekkora lesz ez a közösség, – mint ahogy ebben a könyvecskében többször szó esett már róla – elsősorban éppen rajtunk, a mi nyelvi választásainkon múlik. A kisebbségi nyelveket is számos jog illeti meg, ezzel a szülők nem mindig vannak tisztában. A többnyelvűség akkor hasznos, ha két vagy több nyelv valódi magas szintű tudását jelenti.
Péntek János az erdélyi magyarságra vonatkozóan gyűjtötte egybe az iskolaválasztás fontos szempontjait, és a gyakori kisebbségi tévhiteket is felsorolta: sokan gondolják tévesen, hogy a kisebbségi (magyar) nyelv feladása jobb iskolai eredményekhez vezet, holott ennek az ellenkezője szokott beigazolódni; a második nyelven való tanulás többletnehézséget okoz, tanulási zavarokhoz vezethet. A kisebbségi nyelv magas szintű tanulása nem plusz órateher, hanem életre szóló befektetés, a jó tanuló pedig a többségi nyelv és kultúra elsajátításában is sikeresebb lesz. Ha eleve feladjuk a kisebbségi anyanyelven való taníttatás lehetőségét, azzal egyúttal anyanyelvi kultúrájától, természetes nyelvi közösségétől is elvágjuk a gyermeket, és természetszerűen el fog majd távolodni mindattól, amit az anyanyelvi családja, rokonsága, kultúrája jelentett neki. Könnyebben fogja felcserélni nyelvét, vallását, nemzetiségét.
Az eleve többnyelvű családok esetében is igaz, hogy az anyanyelveket, tehát anya- és apanyelvet is egyenrangúan érdemes és kell tovább vinni, iskoláskorban is. A Kárpát-medencében ennek sok helyen megvannak az intézményes feltételei magyar és valamely más nyelv viszonyában. Még a távoli diaszpórákban is sokat tehet egy család azért, hogy a felnövekvő gyermekek egy szülő nyelvétől se távolodjanak el iskoláskorban sem.
Pomozi Péter
/Megjelent az 50. Kazinczy Napok emlékkönyvében. Az előadások elektronikus közlése a Csemadok Kassai Városi Választmányával együttműködésben történik./