Az ókori világ

Időszámításunk előtt a 4. évezredben jönnek létre a Kelet nagy rabszolgatartó társadalmai; általában folyók termékeny árterületein: Egyiptomban a Nílus két partja mentén, és Mezopotámiában a Tigris és az Eufrátesz között.

Az őskor embere a szellemvilág érzékelhető közelségében élt. Minden dolog lényegeként valami szellemet vagy szellemiséget vélt felfedezni; mágikus tisztelettel és félelemmel teli csodálattal figyelte a természeti erők romboló és építő tevékenységét. A szellemek világa és az ember lelkivilága világot-átrendező hatalmas erővé állt össze – történelmet formáló erővé.

Az őskor időszakát prehisztorikus időszaknak vagy történelem előtti kornak is szokták nevezni. A történelem születése sajátos metszéspontján fekszik világok találkozásának.

Amikor a mágikus világkép mitologikus világképpé alakul, elkezdődik az ókor. A mágia viszont csak visszavonult, megbújt a háttérben; jelenlétével napjainkig nem tudunk mit kezdeni. Szorongásaikban, érthetetlen félelmeikben, a művészetek számtalan fantáziaélményében, megmagyarázhatatlan jelenségekben él tovább!

A legliberálisabb gondolkodásmódban csakúgy jelen van, mint az összes vallás bizonyos külsőségiben; ráolvasásokban, belső szuggerációban, sportban, nagy teljesítményekbe vetett hitben, rezignációban vagy lelkesedésben, minden művész lelke legmélyén, minden tudós álmaiban és vágyaiban, az autónkban, a pénzben, a számítógépünkben, szerencsét hozó csecsebecsékben, kabala-hülyeségekben, apróságokban és nagy dolgokban, jelekben és jelzésekben, szimbólumokban és jelvényekben, gyűrűkben és érmékben, és láncokban …, az egész anyagi világban és az összes elvonatkoztatásban...

De visszatérve az ókorhoz:

A mitológia – a mágiával ellentétben – a világot határozottan egy kiismerhető és befolyásolható evilágra, és egy kiismerhetetlen és befolyásolhatatlan túlvilágra osztja. A mágia világában nyitva vannak a dimenziók. A szellemek világa és az emberek világa egyszerre van jelen az időben és a térben. A mesék és álmok szürreális világa belelóg a valóságba.

Az ókor ezzel szemben más.

Külön magyarázatot kapnak a természeti jelenségek; keresi, kutatja az önmagára ébredő emberi tudat az élet értelmét, megpróbálja megmagyarázni saját egzisztenciáját, létezése szükségszerűségét.

Az ókor lényegében a szabad, független egyéniségek kialakulásának időszaka. Az ősi közösség rendszere felbomlik. Megszületnek az istenek, akik javarészt még ugyanolyan kiszámíthatatlanok és szeszélyesek, mint az őskor szellemei és démonai, azonban nekik már illik következetesnek lenni az általuk hozott törvények miatt. Ezek azok a törvények, amelyek megfoganták a Bűnt és maguk után hozták a Büntetést.

Az istenek világa követeket küldött az emberek közé, akik emberként isteni lélekkel születtek a világba, hogy irányítsák az általuk kiválasztott népeket. Ők a papkirályok, a despoták, akik tisztában vannak isteni származásukkal.

Időszámításunk előtt a 4. évezredben jönnek létre a Kelet nagy rabszolgatartó társadalmai; általában termékeny árterületeken: Egyiptomban a Nílus két partja mentén, és Mezopotámiában a Tigris és az Eufrátesz között.

A művészetet ekkortájt leginkább az építészet képviseli, amely magába foglalja a szobrászatot és a festészetet is. E két művészeti ág önállóan még nem létezik: az építészet díszítőelemeiként szolgálnak pusztán.

Egyiptomban i.e. a 3. évezredben hatalmas piramisok épülnek, amelyek az örök életbe vetett hit leképezései. A fáraó soha el nem múló dicsőségét szolgálták hirdetni az adott időszakban. És hol van már Egyiptom régmúlt dicsősége; hol van már az a nép, az a hitvilág, az a gondolkodás… Közel ötezer év telt el és az emberi kéz munkája, a túlvilági életbe vetett hit örök időkre való emléket állított mégis. Egyiptom művészete a mai napig hirdeti a múló emberi élet és az örök élet határán, hogy dicső tettekben, magasztos alkotásokban megtalálható az örök élet boldogsága.

Egyiptom hatalmas oszlopcsarnokos templomai is a lélek halhatatlanságának tanúbizonyságai.
Egyiptomban viszonylag hamar kialakult a vallás tudományos igényű rendszere, a teológia – szakítva a mitologikus meseszerű magyarázatokkal. Egyiptom papjai hatalmas tudás birtokában szervezték az állam politikai és társadalmi életét.

Hitviláguk középpontján az isteni napkorong, Amon-Ré állt, aki a világot teremtette. A túlvilági életbe vetett hit volt az egyiptomi kultúra meghatározó tényezője.

Mezopotámia kultúrája sok hasonlóságot mutat Egyiptoméval. Itt is papkirályok álltak a társadalom csúcsán, akiket népük atyaként tisztelt. Ők is hittek a túlvilági életben, ők is hatalmas piramisszerű templomtornyokat építettek istenük dicsőségére. Keresték az örök élet boldogságát, vagy legalább a reményt, hogy van miért élni.

Az égbetörő emberi akarat leegyszerűsített formában jelenik meg Egyiptom építészetében csakúgy, mint Mezopotámiában. A háromszög, mint alakzat, mágikus jelleggel bírt az ókori geometriában és fantáziavilágban. A háromszög, mint szimbóluma a világot összefogó erőknek, jelképe a világot teremtő isteni akaratnak. A háromszög – három irányba mutató csúcsai egyszersmind egy középpont vonzásában, a vonzás és a taszítás egyidejűségében – fontos jelentéstartalommal bíró alakzattá vált. A gúla szimbolikája is ebből indul ki, de misztikus ereje még bonyolultabb. A piramis, mint a nagy tengerből kiemelkedő Ős-hegy… Rajta megpihen a Nap – örök útját járva a földi világban és az alvilágban.

A háromszög-kompozíció és piramiskompozíció fontos elemeivé váltak a későbbi Európa képzőművészetének. A piramis szimbolizálta a pontos hierarchiába rendezett világot – a törvényt, a fegyelmet és a rendet.

A mezopotámiai városok megerősített falai, függőkertjei és toronytemplomai ámulatba ejtették az antik görög történetírókat.

A toronytemplomok szimbolikája a piramisokéhoz hasonlatos. Az égbetörő emberi akarat, az istenek titkait meglesni akaró kíváncsiság, de az emberi önteltség és gátlástalanság emlékei is egyben.

Babilon toronytemplomának építésénél keveredett össze az emberek nyelve – állítja a Biblia – és a soknyelvű népség szétszéledt a földön, a torony építése pedig félbemaradt.
Babilon egyik királya, Hamurappi az, aki először a történelemben deklarálja törvényeit és a megtorlásokat. Egyben kötelezi magát az igazság és a rend betartására. Nála szerepel először leírva az Ószövetségi törvény: „Szemet szemért, fogat fogért.“

A folyamköz egyik városából, Ur-ból vándorol el népes családjával és jószágaival Ábrahám, az Úr hívó szavára, hogy nomád pásztorként éljen és teljesítse az Egyisten akaratát.
Mezopotámia az egyistenhit kialakulásának helye – a hité, amely mai napig befolyásolja gondolkodásunkat. Az egyistenhit, amelyet a választott zsidó néptől átvettek keresztények és mohamedánok, beépítve azt saját templomaik falába. 

Szabó Ottó