A Kassára hozott képeinek címe: Evidentia latent, azaz lappangó világosság, lappangó nyilvánvalóság, megkerülhetetlen tény, amely azonban első látásra nem látható... Ott van valahol, csak nem fért rá a vászonra - a vászonra, ahol csend és béke honol.
MaJel Rovás Központ, FiguratiF Galéria, Kassa, Erzsébet utca 42.
2022. mársius 3. - március 29.
Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim!
Sok szeretettel köszöntöm Önöket a zentai születésű Verebes György festő- és grafikus művész kiállításán itt, a MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában. Egyben külön köszöntöm a festőművész urat, és köszönöm, hogy jelenlétével is megtisztelte a megnyitót.
Engedjék meg, hogy pár mondatban bemutassam Önöknek Verebes György festő- és grafikusművészt, bár nagyon nehéz röviden összefoglalni azt a tevékeny és aktív életpályát, amely őt kíséri. Mert a Munkácsy-díjas Verebes György a képzőművészet mellett más művészeti területeken is aktív: rendszeresen publikál irodalmi lapokban, kiállításokat nyit meg, valamint több jazz- és világzenét játszó zenekarban közreműködik, mint alapító tag, zongorista, zeneszerző, színházi zenét ír. (Csak zárójelben jegyzem meg, milyen érdekes az, hogy idén már ő a második itt kiállító képzőművész, aki egyben zeneművész is...).
A művészeti munkássága mellett aktív szervező is, hiszen a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője. Ezt a nagy hagyományú művésztelepet az ország egyik művészeti központjává emelte, olyannyira, hogy 2017-ben Magyar Örökség díjjal tüntették ki őt ezért. A Magyar Festészet Napja Alapítványnak előbb kuratóriumi tagja, majd 2017 óta az elnöke. Tavaly pedig a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjai közé választotta. Röviden csak ennyit mondanék tevékeny életpályájáról, viszont e mögött a 9-10 soros ismertető mögött érezzük, és tudjuk, hogy mennyi munka áll.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Most pedig engedjék meg, hogy úgy szóljak Verebes György itt kiállított képeiről, mint egy egyszerű befogadó, akit lenyűgöztek ezek a nagyméretű festmények, ezek az érzéki kezek, a vásznon tapasztalható mesterségbeli tudás, az anatómia pontos ismerete.
A Kassára hozott képeinek címe: Evidentia latent, azaz lappangó világosság, lappangó nyilvánvalóság, megkerülhetetlen tény, amely azonban első látásra nem látható... Ott van valahol, csak nem fért rá a vászonra - a vászonra, ahol csend és béke honol.
Vagy épp a csukott szemek mögött rejlik az a bizonyosság. A kiegyensúlyozott, mennyei nyugalmat tükröző arckifejezés, a lélek legárulóbb tükre az arc közvetíti felénk azt a bizonyosságot. Vagy mégsem? Hiszen a szem csukva van. Márpedig az arc akkor közöl valamit, ha van tekintet is.
És vajon miféle bizonyosságról van szó?
Az sem látható, kié a kéz, amelyet újra és újra megfest – pedig olyan ismerős... Egy valakié? Vagy minden kéz más és más emberhez tartozik? Miért fest szinte már-már kényszerűségből csak kezeket? És nem lehet, hogy tulajdonképpen nincs is szüksége a mondanivalójához másra, mint az emberi kéz oly kifejező képességére? Hisz nézzük csak meg – s ebben kétségkívül a címek segítségünkre vannak – mi mindent fejezhet ki a kezekkel: Szentély, Menedék, ... stb. A kéztartásokban pedig nincs negatív, erőszakos gesztus.
Aztán ott a Mudra sorozat, amely cím nagyon beszédes, akárcsak a kéz maga. A mudra egy több ezeréves, ősi indiai kézgyógyítási technika, emellett az öt elemmel, a tűzzel, levegővel, éterrel, földdel, vízzel való kapcsolatteremtés.
És ki az az ember, akit megjelenít? Egy bizonyos valaki? Vagy akárki? Vagy Isten teremtménye az EMBER? Vagy a létbe vetett ember? Vagy netán minden arc más és más emberé?
Megannyi kérdés merül fel bennem, s bár – készülve a mai megnyitóra – sok tanulmányt elolvastam Verebes György művészetéről, mégsem merném megválaszolni a kérdéseket. Inkább csak érezni merem őket.
Verebes György a festészet sok útja közül azt választotta, ahol emberközelben maradhat.
A következőket olvastam valahol:
„Az első arc úgy jelent meg a képfelületen, mintha felhőből bújt volna elő. Nem volt semmiféle előzetes koncepció, egyszerűen csak észrevettem, hogy ott van, eleinte alig felismerhetően, de később, ahogy a szemem hozzászokott a látványhoz, egyre kivehetőbben, végül szinte sugárzón. Nem tehettem mást, minthogy elfogadom. Ahogy jöttek sorban, csak felismernem kellett őket. Arcok, kezek.”
Ezt szintén valahol olvastam:
„Saját bevallása szerint sokáig kereste képzőművészeti útját. Először történelmi témákat festett, arc nélküli emberi formákat, torzókat. A test kifejező ereje érdekelte. Kidolgozott magának egy stílust, festői módszert. Művészetét alapvetően a gondolati líraiság mind mélyebb és szélesebb feltárásának igénye szabta meg, vállalva művészi tehetsége, küldetése által parancsolt feladatokat. Archaizálón, a festészet klasszikusainak nyelvezetén érlelte saját stílusát, megteremtve az egymásba érlelt tónusok útján a felület nemes patináját. „Zöldföld és kadmiumvörös, aranyokker és kobaltibolya, szerves és szervetlen…. A színek alkímiája a látás tudomása.
A látás tudomása a bizonyosság, ami nem kíván bizonyítást.”
Talán ez utolsó mondatban rejlik a cím értelmezése: Evidentia latent – olyan bizonyosság, amely nem is kíván bizonyítást. Mert ott van Verebes György művészetében, színlátásában, ecsetkezelésében, témaválasztásában, rajzkészségében.
A kiállítás március 29-ig, minden hétköznap 10 és 22 óra között látogatható.
Kovács Ágnes
