Sárospatak, Tokaj-hegyaljai Egyetem

2022. 02. 08. - 06. 30.

Update

A kiállítást Kovács Ágnes nyitotta meg: 

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim!

Nagyon örülök, hogy itt állhatok és megnyithatom ezt a kiállítást. Az örömöm kettős: egyrészt mert Szabó Ottó a férjem, és többnyire én szoktam megnyitni a kiállításait, másrészt, mert egykor én is ennek a nagymúltú intézménynek a falai között végeztem tanulmányaimat, és nagyon szép emlékek élnek bennem azokból az évekből. A kilencvenes évek elején egyike voltam azon hallgatóknak, akik a Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról elsőként tanulhattak a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán. Itt vannak kedves tanáraim, köztük Kelemen Judit, aki a patronáló tanárom volt.

De most vissza Szabó Ottó művészetéhez. Ha egy mondattal kellene visszaadnom, hogy mi jellemző művészetére, akkor azt mondanám, hogy sosem arról szólnak a képei, ami első ránézésre a szemünk elé tárul. Nem arról szólnak, amire hirtelen odafigyel az ember.

A mondanivaló mélyebben van, sokszor a háttérben, vagy az előtér és a háttér között bújik meg.

A kínai írásjegyekhez hasonlóan Szabó Ottó képeinek kompozíciói is két (néha több) elemből állnak: van a fonetikus elem, ami azt mutatja, hogyan olvassuk az írásjegyet és van a jelentés elem. A fonetikus elem nála vizuálisan olvasható, ez az, amit legelőször felfedez az ember, ez az, ami miatt a néző megáll a festménye, rajza, szobra, térinstallációja – alkotása – előtt. 

A jelentés-elem mélyebben van. A hozzá vezető értelmezést gyakran sok-sok vonal erezetből álló, rajz-szerű, a művész által utaló elemnek nevezett, középső mező segíti. Az alkotás előtt álló néző akkor válik befogadóvá, amikor mindezeket felfedezi. Gyakran előfordul, hogy egy-egy alkotás jelentés elemét csak évek elteltével képes felfedezni az ember. Mert leragad a látványnál, hiszen Szabó Ottónál a fonetikus elem esztétikai értékkel is bír.

A fonetikus elem figuratív, egy szempillantás alatt képes hatást kiváltani. Az olajfestés technikájának abszolút ismerete jellemzi, a sötét színekből a világosabbak felé haladva építi fel képeit, a fonetikus rész komponenseit sohasem dolgozza ki a tökéletes befejezettségig, ezek a néző agyában állnak össze, a részletek kidolgozásába így vizuálisan bevonja a nézőt is.

A jelentés elem viszont filozofikus elmélkedésekre hívja a befogadót, erről a tartalomról a nézőnek nincs tudomása, meglétét csak sejtheti, – és ehhez már kell a befogadó és a befogadás. A jelentés elem egyfajta „Update” – frissítés, újra értelmezés: a Heidegger-i létbevetettséget, a Kierkegaard-i örök szorongást és bűntudatot elemezi, akik filozófiája újra aktualizálódott a ma viszonyai, történései, ok és okozati összefüggései által. És nem csak az övék, hanem a keresztút is, az Emberfia szenvedéstörténete is újra van értelmezve.

Észrevételeket és tanulságokat ír le a képzőművészet nyelvén, művészetének formanyelve a kínai kalligráfia, a shu fa tanulmányozása által alakult olyanná, amely ma csak őt jellemezi. Amely által saját stílusa lett és kézjegyét azonnal felismeri már az is, aki csak nézőként találkozott vele. 

Szabó Ottó szerint Heidegger és Kierkegaard filozófiája a ma viszonyai, történései, ok és okozati összefüggései által újra aktualizálódtak. „Képeimet és gondolataimat mindig ciklusokban festem, az elmélkedéseim folyamatok, nem lehet őket egyetlen képbe zárni. Olyan ez, mintha valamit szeretnénk elmondani valakinek, és több megközelítésből is próbáljuk őt rávezetni, hogy értse” - magyarázza képei kapcsán Szabó Ottó. Majd ekképpen folytatja: „Update: Kierkegaard szerint minden ember egy zárt külön világ, minden individuum örök inkognitóban él, ez az inkognitó tekinthető az emberi létezés egyik alapfogalmának. Tökéletesen egyetértek vele. Az egész élet egy megismerési folyamat, amely magunkhoz visz közelebb, míg végül felfedezzük az átjárót legbelül. Mások csak a maszkot ismerik, az álruhát, amit hordunk. Ha annyira közel engedünk valakit, hogy a testünket is megismerheti, akkor is próbáljuk azt szépnek láttatani, izmosabbnak, mint amilyen, izgalmasabbnak és érzékibbnek – de a valóból, az igazságból semmit sem fedünk fel. Meztelenül is inkognitóban maradunk. A kitárulkozás sem igazi kitárulkozás, itt is szerepet játszunk, ahogy a befogadáskor is és az egyesülésben is.

Ha az érzéseinket elmondjuk, akkor pedig fogalmazni próbálunk, mívesen kifejezni a gondolatainkat – máris a saját nagyszerűségünkre vagy a különlegességünkre próbáljuk felhívni a figyelmet, ismételten megjátsszuk magunkat, csalunk. A másik ember sosem fog megismerni, akármilyen közel van, még ha belőlem van, akkor sem...”

Szabó Ottóra jellemző, hogy az érzéseit, értelmezéseit dolgozza fel, nyitott kompozícióit bármikor tovább gondolja, a nézőt is közös elmélkedésre invitálja, képeibe minden kiállítása előtt bele fest – mint ahogy ezekbe is belefestett.  Teljesen új alkotásait onnan lehet felismerni, hogy azok egyfajta imprimatúraként vannak kiállítva – hogy egy nyomdászati szakkifejezéssel éljek – tehát egy olyan véglegesnek mondható vagy véglegesnek is mondható fázis, amelybe mégis, maga a szerző még változtatásokat tehet. És teszi is ezt, egy-egy új kiállításra készülve, így a régebbi képein már több a réteg, az általa öregnek nevezett festmények pedig már sokat próbált, vastagabb festékrétegű, vonalakkal sűrűbben barázdált hátterű világok. 

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A kiállítást ezennel megnyitottnak nyilvánítom. Köszönöm, hogy meghallgattak!