„A szobor: átszellemült anyag, az élet káprázatával felruházott élettelen, anyagba kalapált extázis, csiszolt felületre izzadt érzelem, kristállyá dermedt életérzés, varázslat, üzenet, melynek anyagisága csak megjelenésében igaz“.
„A szobor: átszellemült anyag, az élet káprázatával felruházott élettelen, anyagba kalapált extázis, csiszolt felületre izzadt érzelem, kristállyá dermedt életérzés, varázslat, üzenet, melynek anyagisága csak megjelenésében igaz“
Ezek a gondolatok Diénes Attila Munkácsy-díjas szobrászművésztől származnak.
Diénes Attila Marosvásárhelyen született – születésének dátumát nem árulom el, mert úgy érzem, Attila kortalan, örök fiatal.
Az első évek az Erdélyi életérzéssel telítettek, az első szakasz a kolozsvári képzőművészeti egyetem utáni útkeresésé, amelyet a „Metamorfózis“ összefoglaló cím jelöl. Ennél az első művészi fázisnál a figuratív elemek átalakulnak növényi és mértani formákká, vagy közösen alkotnak egy csendéletszerű kompozíciót (Metafizikus kompozíció).
A kezdeti korszak másik fő alkotása a Büszke Nő. Itt a tartást, az anyaságot, a megalkuvásra képtelen erős női tulajdonságokat öntötte stilizált formába.
A következő lépésben ezeket szinte a nonfiguratívig absztrahálta. (Ünnep, Anya és Lánya, Menyecske, Büszke Nő és egyéb munkái).
Diénes Attila 1988 óta él Magyarországon, több más honfitársához hasonlóan ő is eljött a Ceusescu-féle fojtogató légkörből. Hiszen a Ceusescu-diktatúrában a művészek csak metaforák segítségével mondhatták el a véleményüket a rendszerről.
„Az igazságérzetem, és az a skizofrén állapot, hogy mást kell mondani, mint amit érzünk, hogy nem lehet nevén nevezni a tényeket, az igazságot, értelmetlenné tette az életről való filozofálgatást és szűkszavúnak éreztem a szobrászatomat. Így változtattam át absztrahált formavilágomat egy figuratív, metaforikus kifejezőeszközé“ – indokolta meg Diénes Attila későbbi formavilágbeli változását művészetében. Ide sorolható művei a Megalkuvó Harlekin, A többarcú Harlekin, A Manipulált, A Maszk.
Diénes Attila harmadik korszaka az Átlényegült Formáké. Marosvásárhelyről az Anyaorszába való költözés után új formavilág bontakozott ki nála. Így születtek főleg bronzból készült alkotásai csiszolt felülettel, mint az Extázis, Tájnéző, A nagy ölelő, Lovag, Múzsa stb. című szobrok.
Az újabb szakasz az aktuális szobroké, legújabb munkái az előző korszakok folytatásaként születnek. A művész a klasszikus szobrászati eszmények szellemében, a tradicionális anyagokat és eszközöket alkalmazva alkotja elvont, elvonatkoztatott munkáit. Fa, kő és bronz kompozíciói kisplasztikák és kisszobrok, illetve monumentálisnak ítélhető művek sorakoznak ide. Diénes Attila párhuzamosan műveli a figuratív és az átértékelt formavilágot, soha nem ment divat irányzatok után. Megmaradt a formákban gondolkodó énjénél, a belső kényszerből születő szobrainál.
Ahogy fogalmazott, „szobraimmal azt mondom el, amit szóval, vagy más kifejező eszközzel, nem lehet“. Mivel a szobor környezetteremtő, közvetíti, amit nem lehet szóban elmondani: a tapintás érzékiségét.
Bár szobrász, de pályáját szürrealista grafikákkal, absztrakt festményekkel kezdte, de manufaktúrává fejlesztett egykori marosvásárhelyi műhelyében hatalmas méretű, elvont motívumokat használó, gyapjúból szövött faliszőnyegeket, s öntött, faragott, gyúrt kis- és nagyméretű kő, fém, fa, agyag és kombinált anyagú szobrokat és iparművészeti tárgyakat is készített. A szintén saját tervezésű és kivitelezésű, de az elkészítéshez a felesége bőrvarró munkáját is igénybevevő bútorokat is meg kell említeni.
Diénes Attila alkatilag a szűkszavú, de sokat gondoló és gondolkodó alkotók közé tartozik, szobrai ennek a lelki beállítódásnak a lenyomatai.
A kiállításról még itt olvashatnak: http://www.felvidek.ma/felvidek/kultura/52367-dienes-attila-kassai-tarlata
Kovács Ágnes
