a Rovás művészeti, kulturális
és művelődési lapja

 
 

Az 1945 és 1948 közötti csehszlovákiai deportálások és kitelepítések, valamint a hontalanság évei a témája ennek a kiállításnak, amelyet először 2006-ban mutattak be az Európai Parlament brüsszeli székházában. 

A kiállítást Krivánszky Miklós, a Deportálások Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetsége megalapítója és elnöke mutatta be,  aki 2002 óta küzd társadalmi aktivistaként azért, hogy a meghurcolt mintegy 12 ezer család valamennyi tagja kárpótlást kapjon a megpróbáltatásokért. 

 

SOHA TÖBBÉ 1945 – 1948

Kiállítás a magyarok kollektív bűnösségének elvére épülő csehszlovákiai deportálásokról

Az ENSZ egy 1950-ben ratifikált egyezményének megfelelően minden egyes intézkedés, mely előre megfontoltan és szisztematikusan tönkreteszi etnikai csoportok életkörülményeit, és amely fizikai és mentális traumákat okoz, akadályozza a természetes szaporodást és a teljes értékű életet, továbbá amely népcsoportok teljes vagy részleges kiirtását célozza, népirtásnak kell tekinteni. Minden etnikai alapon folytatott diszkrimináció népirtás.

 

CONSEQUENS OF AN UNFAIRE DECISION

EGY IGAZSÁGTALAN DÖNTÉS KÖVETKEZMÉNYE

1/ Az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke nemcsak feldarabolta és szétosztotta az ezeréves Magyar Királyságot a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Csehszlovákia, a Román Királyság és Ausztria között, de az elcsatolt területekkel együtt idegen, magyarellenes hatalmakhoz taszított 3,3 millió magyart is. A győztes erők a népek önrendelkezési elvére hivatkozva világra segítették a Csehszlovák Köztársaságot, majd ugyanezt az elvet figyelmen kívül hagyva hozzácsatoltak 63 ezer négyzetkilométert a Magyar Királyság területéből, az ott élő 1 072 000 magyarral együtt. Bár tudatában volt a trianoni béke igazságtalanságának, az 1918 és 1938 között fennálló első Csehszlovák Köztársaság elmulasztotta a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinek teljesítését – eltekintve néhány, külföldön jól eladható gesztustól –, és az állampolgárság megvonásával, a magyar intelligencia félretolásával, a közigazgatás átszervezésével, a nyelvtörvénnyel, a magyar nyelvű oktatási hálózat felszámolásával, a föld-reformmal, a magyarok szomszédságában létrehozott telepes falvakkal és gazdasági elnyomással igyekezett megtörni a Csehszlovákiához csatolt szlovákiai magyar közösséget.

2/ A felvidéki magyarság kiemelkedő vezetői a két világháború között: Esterházy János, aki egyedül szavazott a szlovák zsidó törvény ellen és Szüllő Géza, aki a magyar érdekeket képviselte a Népszövetségben Genfben és felszólalt a sérelmek ellen.

3/ A Beneš nevével fémjelzett, húsz esztendőn át tartó erőszakos asszimilációs nemzetiségi politika azt eredményezte, hogy a szlovákiai magyarság egymilliósról 700 ezresre apadt. Az európai erőviszonyok változásai – mindenek előtt a náci Németország megerősödése –, Csehszlovákia nemzetközi elszigetelődése és számos elnyomott nemzetiségének elégedetlensége, szintúgy a szlovák függetlenségi törekvések 1939. március 15-én Csehszlovákia felbomlásához és a szuverén cseh állam megszűnéséhez vezettek. 1939. szeptember elsején, a Szovjetunióval és Szlovákiával együttműködve, Németország megtámadta Lengyelországot. Ez jelentette a II. világháború nyitányát.

 

PREPARATIONS FOR ANNIHILIATION OF A NATIONAL COMMUNITY

ELŐKÉSZÜLETEK EGY NÉP MEGSEMMISÍTÉSÉRE

1/ Eduard Beneš, Csehszlovákia elnöke, 1939-ben: „…elhatároztuk, hogy harcolunk és megvédjük a szabad és demokratikus Csehszlovák Köztársaságot, … amely igazságos minden nemzetiségéhez…” 1940-ben: „A magam részéről azt hiszem, hogy nem kapjuk vissza teljesen régi határainkat, de nem áll érdekünkben, hogy emiatt ismét tönkretegyük a kapcsolatainkat a magyarokkal.”

2/ Klement Gottwald, a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkára, 1943-ban: „... a Csehszlovák Köztársaságnak szláv nemzetállammá kell válnia a háborút követő politikai fejlemények nyomán.”

3/ Gustáv Husák, későbbi elnök, 1945-ben: „A szlovák parasztoknak és munkásoknak, akiket a gazdag déli területekről kiszorítottak, fel a hegyvidéki zugokba, meg kell kapniuk ezt az ősi szlovák földet, hogy megfelelő életük lehessen.”

4/ Vladimír Clementis, külügyi helyettes-államtitkár, 1945-ben: „…a végleges megoldást el tudjuk intézni magunk is…”

5/ Mialatt Szlovákia a keleti fronton a németek oldalán harcolt, addig a csehszlovák száműzöttek telve a győzelem reményével a csehszlovák állam újbóli létrehozását tervezgették és a szlovákiai magyarokkal való leszámolást készítették elő. A száműzetésben élő csehszlovák vezetőknek az 1938-as bécsi döntés az első Csehszlovák Köztársaságban élő népcsoportok teljes felszámolását célzó asszimilációs politikájuk csődjét jelentette, ami arra sarkallta őket, hogy hatékonyabb stratégiát dolgozzanak ki a nemzetiségi kérdés megoldására, vagyis egy homogén állam megteremtésére – ahogy ők fogalmaztak. Beneš álnokságára jellemző, hogy amikor 1942-ben Nagy-Britannia jóváhagyta tervét a csehországi németek kitelepítéséről, akkor már ő is nyíltan kijelenti, hogy hasonló állásponton van a magyar kisebbség kérdésében is. Erősen lobbizott azért, hogy elérje a Szovjetunió és az Egyesült Államok beleegyezését a magyaroknak a szudétanémetekkel együtt való deportálásához. Elképzelését a Csehszlovák Kommunista Párt vezetése is támogatta.

6/ 1945 elején, amikor már nem volt kétséges a szövetséges erők győzelme, Gustáv Husák a következőket nyilatkozta: „A szlovák parasztoknak és munkásoknak, akiket a gazdag déli területekről kiszorítottak, fel a hegyvidéki zugokba, meg kell kapniuk ezt az ősi szlovák földet, hogy megfelelő életük lehessen.” Ez a minden történelmi alapot nélkülöző kommunista stílusú történelemhamisítás szolgáltatta az egyik ürügyet ahhoz, hogy a magyarokat elűzzék ezeréves szülőföldjükről. A cseh és a szlovák politikusok 1945 márciusában Moszkvában egyeztették elképzeléseiket a csehszlovák állam újjáalapításáról. A második világháború után a győztes nagyhatalmak „szemet hunytak” Szlovákia fasiszta múltja felett, így az, Csehszlovákia részévé válva, a párizsi béketárgyalásokon a győztesek között foglalt helyet, kollektív háborús bűnökkel vádolva a felvidéki magyarságot.

7/ Kulcs a térképen használt jelekhez: Magyar népcsoportok / Szlovák népcsoportok / Az 1938. november 2-án Bécsben újra Magyarországhoz csatolt területek határa

 

THE KOSICE (KASSA) GOVERNMENT PROGRAMME

A KASSAI KORMÁNYPROGRAM

1/ A Zdenek Fierlinger vezette csehszlovák emigránsok új kormányt alapítottak és átvették a hatalmat a szovjet csapatok által elfoglalt Kassán. Az 1945. április 5-én kihirdették kassai kormányprogramot, amelyben az állam újjáépítése mellett immár a szlovákiai magyarság teljes felszámolása is „hivatalos formát kapott”. A kollektív felelősség alapelvét alkalmazva háborús bűnösnek nyilvánították a magyarságot, és a németek mellett őket vádolták Csehszlovákia szétverésével. Ám, ahogyan Fábry Zoltán fogalmazott: „Csehszlovákia ellen a németeken kívül a szlovákok vétkeztek legjobban. Ezért, ha valaki kiköltöztetendő Csehszlovákiából, akkor az csak a szlovákság lehet.”

2/ A kormányprogram kidolgozásában minden „demokratikus” párt részt vett. A tizenhat fejezet közül főként a VIII., XI. és XV. foglalkozott a magyar kérdéssel. A VIII. fejezet az állampolgárságuktól fosztotta meg a magyar és a német lakosságot, a XI. kimondta a magyar földtulajdon elkobzását, a XV. pedig elrendelte a nemzetiségi iskolák bezárását. Az intézkedések a szlovákiai magyarság teljes felszámolását célozták: vagyonukat állami felügyelet alá helyezték, a magyar közalkalmazottakat elbocsátották, beszüntették a nyugdíjak folyósítását, betiltották a magyar nyelvű istentiszteleteket, elűzték papságukat, az egyetemekről kitiltották a magyar diákokat, feloszlatták a magyar kulturális és társadalmi egyesületeket, pártokat és elkobozták vagyonukat, a magyarokat kártérítés nélkül kilakoltathatták lakásaikból, lefoglalták üzleteiket és műhelyeiket, zárolták bankszámláikat, betiltották a közhivatalokban a magyar nyelv használatát, a magyar nyelvű újság- és könyvkiadást, nem bírhattak rádióval, nem indíthattak és nem vehettek részt polgári perekben, „államérdekekre” hivatkozva határozatlan időre bármikor, bárhol közmunkára kényszeríthették őket. Ha a magyarellenes jogfosztó intézkedéseket összevetjük a szlovák kormány 1941-es ún. zsidó kódexével, akkor azt láthatjuk, hogy az új kormányprogramból mindössze két intézkedés hiányzik: a vonaton való közlekedés tilalma és valamiféle megkülönböztető jel viselésének előírása.

3/ 1945. április 5-én Fierlinger, Gottwald és Clementis kihirdeti a kassai kormányprogramot.

4/ A kassai kormányprogram kihirdetésének színhelye.

5/ Eduard Beneš aláírja a kassai kormányprogramot

 

HUNGARIANS IN INTENMENT CAMPS IN POST-WAR EUROPE

INTERNÁLÓTÁBOROKBA HURCOLT MAGYAROK A HÁBORÚ UTÁNI EURÓPÁBAN

1/ 1945. május 5-én szlovák katonák törtek be a pozsonyi magyarok lakásaiba, és 50–100 fős csoportokban Ligetfaluba deportálták őket. Egy szlovák orvos, dr. Gustáv Niepel bizalmas jelentésében olvashatjuk a következőket: „Ligetfaluban a deportáltak a legszükségesebbekkel sem voltak ellátva, öltözetük hiányos, élelmezésük gyenge, ami főként a kisgyermekeknél mutatkozott meg, akikből sokan éhhalálra voltak ítélve.” Hasonló internálótáborok működtek Dunaszerdahelyen, Szereden, Komáromban, Ipolyságon, Eperjesen, Párkányban, Érsekújváron, Késmárkon, Szentgyörgyön, Varannón, Stubnyán és Vihnyepeszerényben, ahol magyarok ezreit tartották a zsidó koncentrációs táborokra emlékeztető, embertelen körülmények között.

 

DEPORTATION / « CRADDLE ON FAGGOTS »

KITELEPÍTÉS / „HAMVÁBAN HOLT ÉLET”

1/ Amint a kassai kormányprogramot kihirdették, világossá vált, hogy embertelen és elnyomó rendelkezéseinek célja a magyarság megsemmisítése. Beneš 1945. május 19-én kelt, 5/1945. számú rendelete a magyar és német kereskedők, iparosok vagyonát, műhelyeit nemzeti gondnokság alá helyezte, egyszóval kirekesztette a nem szláv lakosokat a gazdasági életből. Miután a köztisztviselőket és tanárokat elbocsátották állásukból, a Szlovák Nemzeti Tanács 69/1945-ös rendeletére hivatkozva a „megbízhatatlan” magyarokat a magánszférából is kiszorították. Az 1946. évi 83. törvény alapján minden „áruló” munkaviszonya megszűnt. A csehszlovák várakozásokkal ellentétben, az Egyesült Államok vétója miatt, a potsdami konferencia 1945. július 17-én csak a németek kitelepítését hagyta jóvá. Gyöngyösi János magyar külügyminiszter jelezte, hogy kormánya a felvidéki magyarokat csak földterülettel együtt kész befogadni. Ez elfogadhatatlan volt a csehszlovák kormányzat számára, amely nem szándékozott visszaadni „területi hódításait” Magyarországnak. Így civilizáltnak és európainak korántsem nevezhető módszerekkel igyekezett elérni, hogy a lehető legtöbb magyar elhagyja ősi lakhelyét, a magyar kormány pedig aláírja a lakosságcsere-egyezményt. A 33/1945-ös elnöki rendelet megfosztotta csehszlovák állampolgárságuktól a felvidéki magyarokat, akik ennek következményeképpen nem voltak többé jogosultak egészségügyi ellátásra, nem kaphattak nyugdíjat, és megvontak tőlük mindenfajta szociális ellátást. A 46/1946-os elnöki dekrétumnak megfelelően „megtisztították” a közigazgatást, vagyis innen is elbocsátottak minden magyart. A kényszermunkáról szóló 88/1945-ös elnöki rendelet értelmében a 16 és 55 év közötti magyar férfiakat, valamint a 18 és 45 év közötti nőket közmunkára kötelezhették – azaz rabszolgamunkára kényszeríthették. A Kisebbségi Megbízotti Hivatal 1946. október 18-ai határozatának megfelelően a magyarok csehországi kényszermunkáját összehangolták azokkal a kolonizációs tervekkel, amelyek magyar többségű járások szlovákokkal való betelepítését irányozták elő. A Szlovák Telepítési Hivatal vezetőjének irányításával addig kellett folytatni a magyarok kiköltöztetését, amíg a magyarkérdés meg nem oldódik. 1946. november 4-én az elnöki hivatal olyan rendeletet adott ki, amely minden magyar lakos deportálását lehetővé tette, és a zsidótörvényekhez hasonlóan meghatározta azt is, ki tekintendő magyarnak.

2/ Az általános munkakötelezettséget elrendelő, 88/1945-ös számú Beneš-dekrétum kihirdetése.

3/ A Szlovák Nemzeti Tanács határozata a magyar és német köztisztviselők elbocsátásáról.

4/ Jegyzék azokról a dolgokról, amelyeket a közmunkára kötelezettek, vagyis a deportáltak magukkal vihettek.

5/ Utolsó emlék a szülőföldről.

6/ Búcsú a szomszédoktól.

7/ Az élők mennek, csak a halottak maradnak.

 

 

 

 

FORCED LABOUR

KÉNYSZERMUNKA

1/ A Csehországba deportálások folytatásaként a csehszlovák hatalom úgynevezett „Dél” akciója a még megmaradt magyar családokat a Szudéta-vidéki németek helyére szándékozott költöztetni. Az akció, amelyet Daniel Okáli belügyi népbiztos koordinált, azokat sújtotta, akik „állambiztonsági okokból” nem kaphatták vissza csehszlovák állampolgárságukat. Az 52/1949-es idegenrendészeti és a 138/1948-as lakásgazdálkodási törvény értelmében az érintettek minden tulajdonukat elvesztették. A „Dél” akció több mint 2000 magyar család kitelepítésével számolt.

2/ A Prágai Nagykövetség jelentése, miszerint Szovics Ignácot és családját a csehszlovák hatóságok kényszermunkára ítélték, mert Magyarországra szándékoztak áttelepülni.

3/ A Csehországba deportált magyarok rendőrségi nyilvántartó igazolványa.

4/ A Köbölkútról kitelepített Silló család 1947-ben, Roztoky u Prahy-béli szegényes otthonában.

5/ Zsemlérből Celjére deportált magyarok 1947 nyarán, cseh gazdájuk lovaival.

6/ Tardoskeddi deportáltak a tachovi téglagyárban, 1948 nyarán.

 

ON THE FIERCE PATH OF FORCED LABOUR

A KÉNYSZERMUNKA KEGYETLEN ÚTJÁN

1/ Embertelen körülmények között, marhavagonokban közel 50 ezer magyart deportáltak a komáromi, dunaszerdahelyi, ógyallai, galántai és somorjai járások falvaiból a csehországi žateci, Mladá Boleslav-i, plzeòi és kladnoi járásokba. A kijelölt helyre való megérkezésük után gyakran napokig vagy hetekig kellett várakozniuk, nélkülözve a legalapvetőbb higiéniai feltételeket is, amíg „el nem keltek”. Útközben, a vonaton, a mínusz 15-20 fokos hidegben, számos gyermek, idős és beteg ember halálra fagyott a fűtetlen vagonokban. A deportáltakat sokszor arra is kötelezték, hogy ingóságaikat házaikban hagyják. Akik ellenálltak, azokat megkötözve dobálták be a vagonokba.

2/ Tardoskeddről deportált magyar nők a tachovi téglagyárban, 1948 nyarán.

3/ A felsőszeli Bartos család a deportálására vár.

4/ Magyar deportáltakkal teli vonat 1945 decemberében, úton Csehország felé.

5/ Szlovákok költöznek be a deportáltak hátrahagyott házaiba és gazdaságaiba.

6/ Magyar nyelvű utasítás a csehországi kényszermunka végrehajtásáról. A térkép jelmagyarázata: Csehszlovákia főként magyarok által lakott területe / A deportálás néhány célállomása / Határterület / Városok területe

 

…AND THE OFFICES WERE PREPARING THE LISTS!

… ÉS A HIVATALOK KÉSZÍTETTÉK A LISTÁKAT!

1/ Mivel a nagyhatalmak nem akadályozták meg a deportálásokat, Gyöngyösi János külügyminiszter 1946. február 27-én Budapesten, a magyar kormány nevében kénytelen volt aláírni a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezményt. A magyar kormány a szovjet vezetésű Szövetségi Ellenőrző Bizottság felügyelete alatt írta alá az egyezményt, azzal a szándékkal, hogy visszafogja és korlátozza a csehszlovák felet. A csehszlovák hatóságok jól tudták, hogy a paritás elve nem szolgálja a céljaikat, hiszen ha ehhez tartják magukat, 100 ezer Magyarországon élő szlovákra nem cserélhetnek ki 700 ezer felvidéki magyart, ráadásul egyoldalú döntéssel ki akarták toloncolni az országból a „háborús bűnösöket” is. A szlovák népbíróság „emberfeletti” erőfeszítéseinek köszönhetően a háborús bűnökért elítéltek száma 1946 végére elérte a 75 ezret, pedig ugyanezen év májusának derekáig még csak 184 ítélet született – céljukat tehát elérték.

2/ A Szlovák Nemzeti Tanács 33/1945. számú rendeletével összhangban kiadott közlemény, amely a rejtőzködő „fasiszták, kollaboránsok és árulók” leleplezésére, valamint a legközelebbi nemzeti bizottságnál történő bejelentésére szólítja fel a szlovákokat.

3/ Az Aranyosmaróti Kisajátítási Bizottság Balkó Pétert – mivel vonakodott magát szlováknak vallani – árulónak, valamint a csehszlovák nemzet és állam ellenségének nyilvánítja, és vagyona teljes elkobzására ítéli.

4/ Balkó Péter egyike annak a 75 ezer magyarnak, akit „feltételezett háborús bűnei” miatt elítéltek, kifosztottak, deportáltak, és átköltöztettek.

5/ A politikailag megbízhatatlannak nyilvánított személyek listája. Különösen figyelemreméltó a 43. sorszám alatt szereplő 9 éves iskolás leány.

6/ A Komáromi Kerületi Bíróságon háborús bűnök miatt 1945 augusztusa és 1946 júliusa között elítéltek jegyzéke.

 

 

TORRENT OF REFUGEES

A MENEKÜLTEK GYÖTRELMEI

1/ Sokan minden holmijukat hátrahagyva, életüket kockáztatva a Dunán úsztak át Magyarországra, hogy a deportálás és a kényszermunka keserűségei elől meneküljenek.

2/ A zaklatások hatására, életét kockáztatva, 40 ezer magyar menekült át Magyarországra. A menekülőket a csehszlovák rendőrség és hadsereg üldözte. Sokan közülük a jeges Dunában lelték halálukat. A magyarság elleni megtorlás szálait kezdetektől fogva komoly gazdasági érdekek mozgatták. A magyarok és németek földjeinek kisajátításával az volt a céljuk, hogy azok szlovák és cseh kézre kerülhessenek

 

 

NO EXCEPTION, NO MERCY

NINCS KIVÉTEL, NINCS KEGYELEM

1/ Testileg-lelkileg elgyötört magyarok csoportjai Dunacsúnynál, a szülőföldet elhagyva, háborús bűnök vádjával megbélyegzetten

 

 

ONE OF THE PERIOD’S PRESS REACTIONS LE PATRIOTE ILLUSTRE 9 JANUARY 1947, NO. 3, A BELGIAN WEEKLY IN FRENCH

A SAJTÓREAKCIÓK EGYIKE: EGY FRANCIA NYELVŰ BELGA HETILAP, A LE PATRIOTE ILLUSTRÉ 1947. ÉVI 3. (JANUÁR 9.) SZÁMÁNAK TUDÓSÍTÁSA A MAGYAR KISEBBSÉGEK DEPORTÁLÁSÁNAK DRÁMÁJA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRON

Közép-Európa békéjét minden pillanatban súlyos incidensek veszélyeztetik. A magyar külügyminiszter arra szólította fel a budapesti csehszlovák képviselet vezetőjét, hogy adjon hivatalos magyarázatot a határ menti területeken élő magyar kisebbségek elleni szlovák katonai akciókra. November hónapban a „Pravda” közölte Simy szlovák földművelésügyi miniszter bejelentését, amelyben a politikus a következőket nyilatkozta: „A kormány tárgyalásokat folytat a magyar kisebbségekről; a közeljövőben megkezdik evakuálásukat, és a szlovák föld a szlovákoké lesz.” Ám úgy tűnik, hogy a pozsonyi kormánynak nem volt türelme kivárni a tárgyalások végét. A határ felé haladva a földek a legtermékenyebbek, kis patakoktól öntözött, facsoportokkal hintett, gazdag legelők terülnek el a tájon. A Duna-parti P. kicsi falvában, Magyarország és Szlovákia határán, a szlovák rendőrök az urak. Izzó és aggodalommal teli a levegő. Azzal kezdik, hogy megtiltják a lakóknak házaik elhagyását, és mindenfelé katonai őrszemek köröznek. A pályaudvarra csak rendőrségi engedéllyel szabad menniük, azt viszont, mivel otthonaikat nem hagyhatják el, igen nehéz megszerezni. A szerencsétlenek tisztában vannak azzal, hogy a deportálás vár rájuk. Az anyaországba próbálnak menekülni, kockáztatva a folyón való átkelést. Egy csapatnyi menekültnek sikerült egy csónakot szerezni, de szinte még el sem hagyták a partot, amikor a szlovák csendőrök észrevették őket, riadót fújtak és egy őrjáratot küldtek az üldözésükre. A magyar őrszemek, látván, hogy honfitársaikról van szó, valóságos csetepatéba keveredtek velük. Az eredmény: két sebesült. Ezeket az intézkedéseket a szlovák kormány 88. számú dekrétuma alapján hozták, amely a kényszermunkáról rendelkezik. A dekrétum ugyanakkor korhatárokhoz köti az érintettek körét, és az állapotos anyákat, valamint a 16 évesnél fiatalabb gyermekek édesanyjait is felmenti a kényszermunka alól.

NÁCI MÓDSZEREK. Sajnos úgy tűnik, hogy a szlovák csendőrség nem képes betartani ezeket a megszorításokat, és a határ menti magyar kisebbséget a kegyetlen, tömeges deportálás fenyegeti. Nemrégiben például férfiakon kívül mezőgazdasági munkára kijelölt öregekkel és gyermekekkel töltöttek meg vagonokat. Ha a legcsekélyebb ellenállást tapasztalják, a munkásokat megkötözik és durván az UNRRA kamionjaiba lökik, amelyeket pedig gátlástalanul eltérítenek élelmiszerszállítási és segélynyújtási céljuktól. A rabokat az állomásra viszik, ahol állatszállító vagonokba zsúfolják őket, miután szétválasztották a férfiakat, a nőket és a gyerekeket. Az utóbbiak a nyakuk körül szalagot hordanak, amelyen nevük és úti céljuk szerepel. A vagonokat aztán bezárják, és lepecsételik anélkül, hogy tudnák, mennyi ideig maradnak majd bezárva. Felidézik egy kismama történetét, akit az útközben elszenvedett rossz bánásmód olyan rendkívül súlyos állapotba juttatott, hogy végül sebészeti beavatkozásra volt szüksége. Mihelyt a családok elhagyták lakásukat vagy kis házukat, hátrahagyott ingóságaikat, szerszámaikat, földjüket és javaikat az új lakóknak utalják ki. Az elszállítandó deportáltak még a pályaudvaron vannak, amikor az új tulajdonosok, a szlovák telepesek beköltöznek otthonaikba.

MIT FOG TENNI AZ ENSZ? A kegyetlen intézkedések olyan rendszer módszereire emlékeztetnek, amely ellen nemrég egész Európa fellázadt. Súlyosan megsértik a szlovák-magyar „lakosságcsereegyezményben” foglaltakat, amely a békekonferencia határozatainak megfelelően kimondja, hogy a két országnak szabályoznia kell a magyar kisebbség ügyét. Az normális, ha két kormány közösen határoz a lakosságcsere mikéntjéről. Kevésbé normális viszont, ha a szlovák hatóságok ennyire önkényes és egyoldalú intézkedéseket tesznek. Nem csodálhatjuk búskomorság nélkül a termékeny vidék nyugalmát, a Duna fenséges vizét, amelynek partjait gazdaságokkal teletűzdelt legelők övezik, ahol az emberiség eddigi legkegyetlenebb, legvadabb, leggyilkosabb háborúja után ily kevés idővel újrakezdődik a gyűlölködés. Akárcsak a budapesti kormány tagjai, akik a tényeket ismertető és támogatást kérő memorandummal fordultak a nagyhatalmakhoz, mi is azt kérdezzük magunktól, milyen magatartás várható e nyomorúsággal teli ügyben az Egyesült Nemzetek Szervezetétől. Ebben a percben az a kérdés, vajon a csehszlovákok kész tények elé állítják-e a békekonferenciát. Miközben Magyarország a válaszokat várja, intézkedéseket tesz a szlovák fasizmus áldozatainak, a vagyontalan menekülteknek a befogadására. Azok számára, akiknek a Dunán vagy máshol sikerül átjutniuk a határon, sebtében befogadó központokat létesítettek, és olyan szervezeteket hoznak létre, amelyek a magyar közösségbe való beilleszkedésüket segítik.

 1/ Üldözött magyar család az éj leple alatt próbálja elérni a Duna túlpartját, ahol a szabadság várja őket.

 2 / A magyar parton a határőrök nyújtanak segítő kezet üldözött honfitársaiknak.

 3/ Újabb menekültek csoportjai érkeznek a határ menti Rajka faluba. Néha egy-egy család külön kel útra sebtében megmentett, kevéske vagyonával. A menekültek között akadnak szerencsétlen társaiknál boldogabbak, nekik néhány nélkülözhetetlen jószágon felül mást is sikerült megmenteniük a rájuk vadászók kapzsiságától.

4/ Az éjszakai eseményektől megrettent kislány őrzi hírekért indult szülei szegényes javait. A kitelepített emberek nyomorúságos drámája akkor válik igazán szívszorítóvá, amikor olyat lát az ember, mint a bal oldali képen: unokáival körülvett nagymama minden vagyonát szorongatja a kezében.

 5/ Egy boldogtalan asszony könnyes szemmel meséli, hogy férjét és egy gyermekét elragadták a szlovák katonák.

 6/ A nehéz órák véget értek, a fájdalmak enyhülni látszanak: emberséges, megértő honfitársaik sorsuk ideiglenes rendeződéséig a menekülteknek adták szálláshelyül egy rajkai étterem báltermét, ahol meleg étellel is kínálják őket.

 

PAINFUL PRESENT, FUTURE WITHE NO PROSPECT

FÁJDALOMMAL TELI JELEN, KILÁTÁSTALAN JÖVŐ

1/ A csehszlovák események mélyen megdöbbentették a magyar közvéleményt, a kormányköröket és néhány nyugati ország sajtóját. Az 1945 áprilisa és 1946 júliusa között a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz eljuttatott száznyolcvannégy tiltakozó jegyzék mindegyikét visszautasították.

2/ A magyar békecélkitűzések és a nemzet érdekeinek sikeres képviseletére a Nagy Ferenc által vezetett magyar kormánydelegáció 1946 áprilisában Moszkvában, ugyanazon év júniusában pedig az Egyesült Államokban és Angliában tárgyalt, egy igazságos békeszerződés megkötésén fáradozva. Azonban a határokon kívül rekedt magyarok védelmére, jogaik biztosítására, annak nemzetközi garanciáira, a felvidéki magyarság elüldözésének és kitelepítésének megelőzésére, és Erdély visszacsatolására vonatkozó elképzeléseiket a győztes hatalmak nem támogatták.

3/ A magyar testvérek ételt osztanak a menekülteknek.

4/ Nagy Ferenc magyar miniszterelnök.

 

HUMAN MARKET ONTHE RAILWAY STATION

EMBERPIAC A VASÚTÁLLOMÁSON

1/ Cseh gazdák vizsgálják és válogatják az ingyen munkaerőt a cseh vasútállomásokon.

2/ A szerencsésebbeknek 40 perc jut a bepakolásra.

3/ A deportáltak több mint 6600 házat, körülbelül 3900 hektárnyi termőföldjüket és majd minden ingóságukat hátrahagyták; ezek később szlovák tulajdonba kerültek. Szlovákok vagy más szláv nemzetiségek kapták meg a kitelepítettek vagyonát, miután senki nem várta őket vissza. A 27/1945-ös és a 28/1945-ös dekrétumok elrendelték a szlovákok magyarlakta területekre történő belső telepítését, valamint a magyar gazdaságok szlovák kolonizációját. A szlovák telepesek szabadon megválaszthatták, hogy melyik magyar gazda házába és földjére szeretnének költözni. 1946 végére a délszlovák telepítési zónába érkezett szlovákok száma elérte a 20 ezret.

4/ Hivatalos dokumentum a deportált személy „cseh gazdájánál” teljesítendő kötelességeiről.

5/ A Szlovák Kitelepítési Bizottság jelentése a csicsói és füssi reszlovakizáltakról (a kényszer hatására magukat szlováknak valló magyarokról), kitelepítettekről és hátrahagyott vagyonukról.

 

FORCED LABOUR

KÉNYSZERMUNKA

1/ 1947 tavaszán egyre növekvő számban szöktek vissza otthonaikba a Csehországba kitelepített magyarok. A politikai helyzet később némileg enyhült, és visszatérésük szervezett, hivatalos formát öltött, azonban a hazaérkezőknek csupán 55%-a költözhetett vissza saját otthonába, mivel a csehszlovák kormány a szlovák telepeseket kívánta a helyükön tartani.

2/ A Csehországból hazatért 118 deportált kérelme ingóságaik és földtulajdonuk visszaszerzéséért.

3/ Imelyből Jihlavába deportált magyarok 1945 novemberében.

4/ A csehországi Kroměříži Nemzeti Bizottság 200 koronára vagy 2 nap elzárásra ítéli a kitelepített Karkó Zoltánt, amiért önkényesen elhagyta a számára kijelölt helyet, tehát megszökött.

5/ Hivatalos körfelhívás, amely arra figyelmeztet, hogy a Csehországba deportált magyarok közül egyre többen szöknek haza, és űzik el az időközben otthonaikba beköltözött szlovákokat.

6/ Imelyből deportált emberek Dvur Krlov nad Labemban, 1947 nyarán.

 

HOPELESS PROTEST

REMÉNYTELEN TILTAKOZÁSOK

1/ Gyöngyösi János magyar külügyminiszter számos jegyzékben sürgette a nyugati hatalmakat, hogy Szlovákia magyarlakta területeit helyezzék nemzetközi ellenőrzés alá, és állítsanak fel egy nemzetközi testületet a csehszlovákiai magyar kisebbség ügyének rendezésére. A javaslatot elutasították. 1946. augusztus 14-én, a párizsi békekonferencián elmondott beszédében Gyöngyösi beszámolt a magyarok ellen elkövetett összes sérelemről és a velük szemben tanúsított brutális bánásmódról, így elérte, hogy az Egyesült Államok és Anglia visszautasította a magyarok deportálásának tervét. A memorandum mégsem befolyásolta a csehszlovákiai eseményeket, mivel az ügyről már jóval korábban döntés született, kiváltképpen arról, hogy Közép- és Kelet-Európa, illetve az itt élő népek szabadságának kérdését a nyugati államok a sztálini kommunista diktatúra (a Szovjetunió) kedvéért nem bolygatják. 1945 őszén Mindszenty József esztergomi prímás a Csehszlovák Püspöki Kartól kérte, hogy lépjen fel az embertelen cselekedetek ellen. A prímás 1946 novemberében hivatalos levéllel fordult a csehszlovák hatóságokhoz, hogy engedélyezzék számára a Csehországba deportáltak meglátogatását. Az engedélyt a prágai kormány megtagadta. A vég nélküli üldöztetések 1947 februárjában arra késztették, hogy VI. György brit uralkodóhoz és Truman elnökhöz forduljon, sikertelenül. A szlovák püspökség nevében Jantausch püspök tiltakozott a kényszermunka kegyetlenségei ellen, az 1947 februárjában Beneš elnökhöz és Ján Masaryk külügyminiszterhez elküldött memoranduma azonban szintén hatástalan maradt. A szlovákiai magyar közösségek tiltakozó akciói, ezek kegyetlen megtorlása és a magyar kormány ellenvetéseire adott csehszlovák reakciók világossá tették, hogy a cseh kormány csak akkor lesz hajlandó a deportálások leállítására, ha Magyarország aláírja a lakosságcsere-egyezményt.

2/ Mindszenty József prímás és a csehszlovákiai magyar klérus a bebörtönzés kockázatát is vállalva tájékoztatta a magyar és külföldi szerveket, valamint a nyilvánosságot a csehszlovákiai magyarok ellen elkövetett szörnyű sérelmekről.

3/ Gyöngyösi János magyar külügyminiszter: „A csehszlovákok nem titkolták, hogy a lakosságcsere által – egyfajta etnikai határvonalként – homogén tömböket kívánnak létrehozni a magyar határ mentén."

4/ Tüntetés Békéscsabán, 1946 nyarán. Magyarok és szlovákok együtt tiltakoznak a magyarságot ért súlyos sérelmek és az erőszakos telepítések ellen.

5/ Segítséget kérő magyarok a Kormánybiztosi Hivatal épülete előtt.

6/ A Magyarországra üldözöttek és menekültek nyugat-európai újságíróknak beszélnek szenvedéseikről, valamint a csehszlovák hivatalok embertelen intézkedéseiről.

 

THE BALANCE OF DEPORTATIONS, DISPLACEMENTS AND OF THE CZECHOSLOVAK ASSIMILATION POLICY

A KITELEPÍTÉS, A MAGYARÜLDÖZÉS ÉS A CSEHSZLOVÁK ASSZIMILÁCIÓS POLITIKA MÉRLEGE

1/ A magyarok 1945–1948-as kálváriájának mérlege a következő:

– 40 ezren menekültek Magyarországra,

– 50 ezer embert telepítettek Csehországba,

– a két ország közötti megállapodás alapján Magyarországra áttelepített 89 ezer főn felül,

– további 75 ezer „háborús bűnöst” toloncoltak Magyarországra a csehszlovák hatóságok egyoldalú döntése alapján;

– 400 ezer magyar vallotta magát szlováknak (reszlovakizálódott) a kényszer hatása alatt, illetve

– több mint 100 ezer szlovák került főként magyarok által lakott területekre.

A Never Again 1945–1948 című kiállítás, amely 2006-ban az Európai Parlament brüsszeli székházában került először bemutatásra, a felvidéki magyar kisebbségi sors nyolcvanöt éves, megpróbáltatásokkal és szenvedésekkel teli útjának legkönyörtelenebb, legembertelenebb időszakát, az 1945 és 1948 közötti deportálásokat és kitelepítéseket – a hontalanság éveit mutatja be.

Anyagát Fehér Csaba, a révkomáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeum igazgatója állította össze. A kiállítás egy olyan felfokozott társadalmi és poltitikai érdeklődés közepette készült és nyílt meg, amikor még mindig hangos válaszra vár: kik és milyen szándékkal követték el a magyarság elleni bűnöket, vállalják-e a bűn terhét, kárpótolhatók-e a meghurcoltak, illetve kinek kötelessége a kárpótlás? Lehet-e tovább élni, együtt élni a beneši dekrétumokkal, változtak és közeledtek-e egymáshoz a nézetek, illetve van-e hajlandóság a kérdés megoldására?

A kiállítás azzal a céllal született, hogy az 1945–1948-ban bekövetkezett és évtizedeken át agyonhallgatott magyar nemzeti tragédia ne múljon el nyomtalanul.

A kiállítás ismertetőjét összeállította: Tyekvicska Árpád. Az angol és francia szöveget fordította: Bódi Zsuzsanna. A szöveget gondozta: Szederjesi Cecília. Kiadja a Nógrád Megyei Levéltár. Felelős kiadó a levéltár igazgatója. Készült Balassagyarmaton, 2007-ben

Kézirat gyanánt! Könyvárusi forgalomba nem kerül.

A kiállítás február 24-ig tekinthető meg minden hétköznap 10 és 18 óra között az Erzsébet utca 42. szám alatti FiguratiF Galériában.