A regény teljes egésze erről a folyamatról szól, több szereplő lelki világában zajló őrlődéseken keresztül mutatja be, mit okoz az emberben a nyelvvesztés, s milyen gondolatfolyamokat idézhet elő.
Az irodalom sok mindenre tanít minket. Ezt a regényt nyelvészeten adta fel egyik egyetemi tanárom, hogy a tantárgy lényegét saját képzelőerőnk, gondolataink világa alapján értsük meg. A mű a 20. század 80-as éveiben íródott, ennek ellenére mai napig aktuális problematikával foglalkozik. Finn író számol be arról, hogyan élik meg kisebbségi helyzetüket Svédországban az oda jobb megélhetés reményében kiköltöző finnországiak. Olvasva a regényt azonban részben magunkra ismerhetünk benne mi is, szlovákiai magyarok. Bár kisebbségi létünket nem önszántunkból választottuk, a történelem viharos századai hozták így, mégis itt vagyunk. De meddig? Az asszimiláció egyre erősebb már az ország délebb fekvésű területein is, fokozatosan elvesztjük nyelvünket, kultúránkat, identitásunkat.
Véleményem szerint ugyanis a nyelvvesztés során nemcsak nyelvét veszíti el az ember – az édes anyanyelvét –, hanem gyökereit, hagyományait, mindent, ami a földhöz köti. Gyökerek nélkül pedig ki élhet? A növények példáján figyelhetjük meg leginkább az életet adó jelentőségét: táplálja és megtartja azt. Hovatartozásunk, valahová tartozásunk érzése gyengül: nyelvünkkel együtt önmagunk egy részét vesztjük el.
A regény teljes egésze erről a folyamatról szól, több szereplő lelki világában zajló őrlődéseken keresztül mutatja be, mit okoz az emberben a nyelvvesztés, s milyen gondolatfolyamokat idézhet elő.
A lelki síkról visszakanyarodva, a nyelvvesztés elsősorban a nyelv tudásában nyilvánul meg. Az egyik nyelv elvesztését valószínűleg egy újabb nyelv okozza, amit azonban az adott személy – bár anyanyelvi szinten egy idő után elsajátíthat – ritkán érzi magáénak. Az elvesztés és a tanulás folyamata feltehetőleg párhuzamosan zajlik, mindeközben közrejátszanak a lelki folyamatok, így a személy meghatározatlan ideig félnyelvűvé válik. Ebben az esetben az illető nem kétnyelvű, hiszen mindkét nyelvet hibásan beszéli.
A félnyelvűséget konkrét példákon figyelhetjük meg a regényben. Juha és Sirkka testvérek, szüleikkel költöztek ki Svédországba kilenc éve. Sirkka még csak tizenegy volt, Juha pedig tizenhat. Egymással hol svédül, hol finnül kiabáltak, állítása szerint viszont Sirkka nem ért finnül. Anyjuk, igyekezete ellenére, még mindig rosszul beszéli a svéd nyelvet, amiért Sirkka haragszik rá. Szégyelli azt is, ha finnül beszél, de azt is, ha svédül. Az anya tehát a legjobb példa a szemilingvizmus jelenségre, de gyermekeinél ugyancsak megfigyelhető az.
Erkki esetében nehéz meghatározni, hogy félnyelvű-e, hiszen a svéd nyelvet – saját elmondása szerint – jól beszéli. Finnül írja regényét, tehát feltételezhetjük, hogy ezt a nyelvet is jól ismeri. Úgy gondolom, rá inkább illik a kétnyelvűség fogalma. Regényét folyamatosan írja, miközben Sirkkán próbál segíteni – minden erőfeszítése ellenére sikertelenül, hiszen a lány önmaga csapdája.
Erkki művének főszereplője Hannu, egy finn kisfiú, aki családjával együtt Svédországba költözött. Az iskolában verik és folyamatosan megszégyenítik, nemcsak a diákok, de a tanárok is. Nem érti, mi történik vele, bezárkózik, viszont a bántalmazások kiölik gyökereit. Gyermekfejjel rájön, ha úgy beszél, reagál, ahogyan svéd kortársai, békén hagyják. Beolvad, elnyomja önmagát. Számomra úgy tűnt, Hannu esetében szintén megjelenik a szemilingvizmus.
Elképzelhető, hogy Erkki saját élettörténetét írja le. Hasonló korú kisfiú lehetett ő is, amikor Svédországba költöztek, s néhol a regényben utal arra, nyomás hatására tanulta meg a svéd nyelvet. Fiatal korában feltehetőleg elnyomta magában finn énjét, csakhogy beilleszkedhessen. A nyelvével tehát identitását is elvesztette. Miután megtanult svédül, felnőttfejjel rájött, hogy gyökereivel tud csak a földbe kapaszkodni, így újból megtanul finnül, sőt, amint azt már említettem, a Hannuról szóló művét is finnül írja. Ahogy Hannu a nagyvilágban való utazásai során rájön, hogy végül is részben finn, ezért bátorkodhat hazamenni, úgy erősödik meg Erkkiben is az identitástudat. Vagy-vagy helyett felmerül az is-is lehetősége – tehát a döntés helyett felvállalni mindkét identitást. Ezt Hannutól tanulta, hiszen: „Hiába tagadtam, titkoltam, gyűlöltem, darabokra törtem és leköptem, mégis minden valamiképpen bennem él, és hat rám.” – mondja Erkki. A svéd és finn identitás nem zárja ki egymást, mindkettő hatással van életére, érzéseire, gondolkodására. Csak úgy lehet önmaga, ha mindkettőt vállalja, így válik kettős identitásúvá. Szinte fellélegzik, felszabadul a felismerés után, magában a Finnországban születtem című dalocskát dúdolgatja, majd, bár ezt a regény nem írja le, valószínűleg visszautazik Finnországba.
Sirkkánál más a helyzet. Az ő helyzetét nehezítette az is, hogy édesapja nem sokkal kiköltözésük után meghalt, amiért anyját okolta. Tizenkilenc éves lányról beszélünk, aki nem bírta feldolgozni a rá sorra nehezedő terheket: kiköltöznek Svédországba, ami teljesen idegen számára; meghal az apja; minderre még a kamaszkor összes többi problémája halmozódik, amit egyes esetekben önmagában is nehéz feldolgozni. Sirkka menekül – főképp önmaga elől, az önmagával való szembesülés elől. Fél a magánytól, ezért olvad be a közegbe, vallja magát svédnek, és tagadja meg finn identitását. Erkki valamelyest motiválja őt, próbál rajta segíteni, de a lány folyton visszazuhan, depressziós. Erkölcsileg züllött, prostitúcióval keresi a pénzét, amelyet jobbára alkoholra költ. Elnyomja saját gondolatait, érzéseit, melyek emiatt rohamokban törnek ki belőle, rendszerint alkohol hatására. Elfojtott finn identitása ilyen esetekben jön elő, finnül káromkodik, szidja anyját, amiért nem költöztek vissza Finnországba. Az identitás elvesztése nála a legkomolyabb formában nyilvánul meg, hiszen többször próbálkozik öngyilkossággal. Nem derül ki a regényből, végül mi történik vele, meglátásaim szerint azonban nem vár rá túl sok jó: bátyja már belefáradt a törődésbe, anyját utálja. Így marad magára a tömegben is, mellyel minden próbálkozása ellenére sem fog tudni azonosulni.
A regény teljes képet nyújt a nyelvcsere, a nyelvvesztés, a kisebbségi helyzet különböző formáiról, arról, hogyan dolgozza (vagy éppen nem dolgozza) fel az ember ezeket a szituációkat, milyen lelki folyamatok mennek végbe, melyek kívülre nem feltétlenül mutatkoznak meg. Különböző sorsok, különböző történetek – azonban mindegyik lehet valódi. Fontos ezért, hogy identitásunkat bátran vállaljuk, s erre ne legyünk restek nevelni a gyermekeinket.
Csobády Csilla
