Az infrastruktúra kisebbé és olcsóbbá, valamint könnyebben hozzáférhetővé vált, a kreatív lehetőségek pedig bővültek, a földalatti kiadványok valóságos áradatáról beszélhetünk a hatvanas években: nyomtatványokról, írt és fotografált, tervezett és elrendezett, kinyomtatott és bekötött anyagokról, amelyeket terjesztettek vagy eladtak – mindezt független módon.

Jelentős az előtörténete annak, ami a szimbolikus 1968-as évben tetőzött, és különböző kontinensek nagyvárosaiban fiatalok tiltakozási hullámához vezetett: ez számtalan szubkultúrához vezethető vissza, amelyek elsősorban nagyvárosokban jöttek létre (és később, alkalmanként onnan vándoroltak vidékre). Nem kis része ezeknek a dada, szituacionizmus, lettrizmus stb. hagyományainak követőjeként tekintett, és nagyrészt baloldalinak vallotta magát. Fókuszukban a társadalmi változások előmozdítása, a gazdasági korlátoktól való megszabadulás, valamint az életmód és munkavégzés új lehetőségeivel való kísérletezés állt.

Kulturális termelékenységük óriási volt, és manapság nehéz nem észrevenni ennek a jelentőségét. Mivel ugyanakkor az infrastruktúra kisebbé és olcsóbbá, valamint könnyebben hozzáférhetővé vált (a fénymásolás lépett a hektográf módszer helyébe), a kreatív lehetőségek pedig bővültek, a földalatti kiadványok valóságos áradatáról beszélhetünk a hatvanas években: nyomtatványokról, írt és fotografált, tervezett és elrendezett, kinyomtatott és bekötött anyagokról, amelyeket terjesztettek vagy eladtak – mindezt független módon.

Az avantgárd művész-magazin, ami rendszerint még mindig egy mecénásra támaszkodott (például George Bataille három magazin-projektje, a Documents, a Minotaure és a Labyrinthe) a „csináld magad” publikációk, fanzine-ok és indie kiadványok megjelenésének nyitott utat. Kezdetben ezek szinte kizárólag olyan kiadványok voltak, amelyek mögött nem állt rendszeres kiadói vagy terjesztési tevékenység, nem szerepeltek az általánosan használt központi könyvesbolti katalógusokban, és saját utakon állították és terjesztették őket.

Fontos, úttörő szerepe volt ebben a vietnámi háborút ellenzők röpiratainak az Egyesült Államokban. Ezek szerzőit besorozták a hadseregbe, ahol igyekeztek ellenállni és társaikat informálni. Néhány magazinból pár év alatt nemzetközi hálózat bontakozott ki az ellenkultúra aktivistáira építve. Eszmecseréket folytattak, és folyamatosan tájékoztatták egymást saját csatornáikat használva, valamint fesztiválok és turnék szervezésével, és a barter és non-profit kereskedelem keverékének népszerűsítésével.

Az USA-ban az East Village Other, a Los Angeles Free Press és a Berkeley Barb voltak az úttörő kiadványok, a Whole Earth Catalog jelentőségének alábecsülése nélkül.

Különleges státuszt élvezett az OZ, amely Ausztráliában indult 1963-ban, Londonba költözött 1967-ben, és 1973-ban megszűnt. A mind tipográfiai, mind tartalmi szempontból rendkívül haladó szellemű lapot rendszeresen cenzúrázták vagy akár be is tiltották. Létezésének rövid ideje alatt több pert indítottak ellene obszcenitás és pornográfia vádjával.

A németül beszélő európai országokban különösen úttörő szerepet töltött be a Hotcha! Fun Embryo Information magazin, amit Zürichben Urban Gwerder adott ki.

Az 1969-ben megjelent Underground? Pop? Nein! Gegenkultur! (Underground? Pop? Nem! Ellenkultúra!) lapjain a lemezkiadó, publicista és koncertszervező Rolf-Ulrich Kaiser így írt a szcénáról:

„Az USA-ban 150-nél több földalatti újság és magazin jelenik meg. Teljes forgalmuk a becslések szerint 2,5 millió. Körülbelül 8 millió olvasójuk van.”

Később számos, ebben a körben aktív szerzőből kerültek ki olyan zenei kiadványok alapítói, mint a Rolling Stone az Egyesült Államokban és a Sounds Angliában.

Az 1966-ban alapított Underground Sajtó Testület (Underground Press Syn­dicate, UPS) a szub- és ellenkulturális sajtótermékek koalíciója volt. Míg az alapítók csak öten voltak, a szindikátus néhány év alatt óriási mértékben megnőtt, mind földrajzi (az Egyesült Államok határain túlra, az összes kontinenst érintve), mind pedig a tagok számát tekintve. A hálózat létrehozásának koncepciója központi jelentőségű volt a koalíció számára, ezért a testület tagjai elkötelezték magukat amellett, hogy ingyenesen, kölcsönös segítségnyújtás gyanánt újra kinyomtassák egymás cikkeit. A gazdasági szempontból jelentős tevékenységek, mint a hirdetésszerzés közös platformjának kialakítása, soha nem valósultak meg. 1973-ra azonban a földalatti folyóiratok fellendülése véget ért, és a legtöbb tag inaktívvá vált. Az a próbálkozás, hogy a UPS-t átalakítsák Alternatív Sajtó Testületté (Alternative Press Syndicate, APS) is inkább utolsó próbálkozásnak tekinthető, mint egy új kezdet elindítójának. A testület fénykorában a tagságát számláló körülbelül 270 kiadvány olvasótábora biztosan meghaladta az egymilliót, és kulcsfontosságú szerepe volt a baloldali és alternatív mozgalmak hálózatának működésében világszerte.

A kreativitást, a kompromisszumra való hajlandóság hiányát, alkalmanként az ehhez kapcsolódó agresszív fellépést egészen a hetvenes évek közepéig, a punk megjelenéséig nehéz volt meghaladni. A punk – és fanzinkultúrája – színrelépésével minden addigi kezdeményezés meglehetősen lágynak, finomkodónak tűnt, és egyik napról a másikra akaratlanul belevitte a magazintervezést a posztmodern korszak gyakorlatába. Ezek közül a fejlemények közül néhány természetesen a kiadványszerkesztés újításaival és a képernyőn megjelenő tervezés decentralizációjának lehetőségeivel kapcsolatos, míg a határok átlépésével –köztük gyakran a jó ízlésével is – járó punk tervezői radikalizmus és kísérletező kedv inkább attitűd volt, mint technikai lehetőség. A punk kifejezetten fanzine-kultúra volt, amely tudatosan és függetlenségre törekedve a népszerű, bevett gyártási és terjesztési csatornákon kívül kereste a helyét, és mindent önállóan akart végrehajtani.

A punk pontosan azért volt politikus, mert néha agresszív módon utasította el a hagyományos politikát. A punk csináld magad-kultúrája tartósan megváltoztatta a fiatalok önképét kulturális és szubkulturális aktivitásukról, így teremtve alapot kulturális szempontból a digitalizációs technológia eredményeinek teljes kihasználásához. Hirtelen lehetségessé vált a hozzáférés mindenhez, amit csak a szív kívánt, akármennyire is furcsa vagy szokatlan legyen az. A szubkulturális csoportok örömmel kísérleteztek új gazdasági modellekkel, cserekereskedelemmel, szabadon hozzáférhető zenei és vizuális adatokkal, valamint az ezeket lehetővé tevő határtalan kreatív lehetőségekkel. Mellékhatásként megszűnt a korábbi underground sajtó kizárólagossága. A potenciális olvasóknak vagy hallgatóknak nem kell egy közösség tagjává válniuk, és bennfentes ismeretekkel rendelkezniük, hogy megoszthassák az összes digitális fanzine-t és e-zine-t. A létrehozás és forgalmazás eszközeinek és csatornáinak a felszabadulását követően (kisajátítás által) az internet a gazdasági értéklánc utolsó bástyájának ledöntését hozta el: a fogyasztót. Minden hozzáférhető, és minden elfoglalható és fejleszthető.   

1976 és 1979 között John Holmstrom grafikus, Ged Dunn kiadó és Edward McNeil megjelentette a Punk nevű magazin tizenhét számát New Yorkban. Ez a legrégebbi punk magazin. További fontos punk-zine-ok az Egyesült Államokban a Flipside (Másik oldal), a Search&Destroy (Keresés és rombolás, egy Iggy and the Stooges szám címe) és a Slash (Vágás). Nagy-Britannia legkorábbi punk-zine-ja a Sniffin’ Glue (Szipu) volt, amit Mark Perry alapított. 1976 után szerte Európában megjelentek a punk-zine-ok.

Zeman Zoltán

Felhasznált irodalom:

Lars Müller, Protest: The Aesthetics of Resistance, 2018.

Milton Glaser, Mirko Ilic: The Design of Dissent, 2017.

Liz McQuiston: Protest! A History of Social and Political Protest Graphics, 2019.

Margaux Lebel: First Things First Manifesto, 2016

Bonnie Siegler: Sings of Resistance, A visual history of protest in America, 2018.