a Rovás művészeti, kulturális
és művelődési lapja

 
 

A koronavírus miatti járványhelyzetből kifolyólag a MaJel Rovás Központ 2020. április 30-án már 7. hete tartott zárva. Botár László csíkszeredai festőművész kiállítását virtuálisan, az internet segítségével sikerült megvalósítani, és hogy kicsit közelebb hozzuk a művészt az érdeklődőknek, egy virtuális párbeszédet kezdeményeztünk vele a Rovás Akadémia FB oldalán. Ebből a beszélgetésből született az alábbi, riporttá szerkesztett anyag.

Botár László kiállítását a RovArt oldalán, az alábbi linkre kattintva érhetik el:

https://www.rovart.com/hu/botar-laszlo-virtualis-kiallitasa_4170

Szabó Ottó: Immár 10 éve, hogy a Rovás a nyár első hetét Erdélyben tölti.  Háromszéken, Középajtán voltunk sokat (Berszán István esperes meghívására), három éve pedig Csíkba keveredtünk, akkor ismerkedtünk meg Botár Lászlóval. Örülünk, hogy bemutathatjuk az alkotótevékenységedet, ahogyan annak is, hogy elfogadtad a felkérésünket. Jól vagy, mostanság?

Botár László: Köszönöm kérdésed Ottó. Én mindig jól vagyok.

Szabó Ottó: Mit értesz autonóm művészet alatt?

Botár László: Az autonóm művészet alatt a nem alkalmazott művészetre célzok.

Szabó Ottó: Én is ragaszkodom a művészet autonómiájához, ezért kérdem, hogy ugyanazt gondoljuk-e? Én nem szeretem, ha megmondják, mit mondjak, megmutatják, hová nézzek és elmagyarázzák, hogy mit lássak ott.

Botár László: Ezért autonóm a festészet. Az alkalmazott művészetek esetében a megfelelések sora szabja meg a munkádat. Főleg a megrendelőnek kell megfelelni, de őt is lehet irányítani.

Szabó Ottó: Meg, hogy mit fog majd mondani a család, a szerelmed, a barátod, a nemzeted, az egyházközösséged, a munkahelyeden a kollégák...

Kovács Ágnes: Engem a dizájneri munkáid is érdekelnének. Milyen megrendeléseid voltak, miket csináltál?

Botár László: 1991-ig traktorokat terveztem, majd belsőépítészettel foglalkoztam. Ha van megrendelés most is tervezek szívesen, de mostanában festő lettem inkább. Volt még csomagolásterv, logóterv valamint plakátok és katalógusok.

Kovács Ágnes: A belsőépítészeti munkáidból hol láthatok referenciákat?

Botár László: A csíkszentkirályi Hargita Gyöngye RT irodái, Csíkszereda, Apáczai Csere János Pedagógusház néhány irodája, Kereskedelmi Bank fiókja, magánlakások Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, irodák Brassóban, a Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus bútor- és bebútorozási terve. Nagyon sok egyedi bútortervem is van, amit persze kiviteleztek is, de ezeket nem publikáltam sehol.

Koreň András: Kivételesen nem kaphatnánk ízelítőt a bútorterveiből?

Botár László: Bútoraimból keveset a honlapomon lehet látni: www.botarlaszlo.com

Csobády Beáta: „Botár László az említett „terhekkel-javakkal" áldva-verve járja a maga útját, próbálja megragadni, nem a változót, hanem az örökkön változóban, nemritkán divatozóban az állandót, és azt maga látása, színérzéke, ízlése segítségével munkáiba egyéníteni." (Kányádi Sándor)

Szabó Ottó: A Kányádival való kapcsolatod érdekelne engem is.

Botár László: Kányádi Sanyibácsival jóban voltunk. Sokat hallgattam őt, mert, ha ő ott volt, tudnivaló, hogy csakis ő beszélt. Egy kiállításra készülve felvittem a Hargita Fürdő-i házához egy akkora anyagot, ami befért egy Daciába, hogy megnézze azokat és írjon megnyitószöveget. Én kiraktam körbe az udvarában a képeket, mire ő a magas lépcsője tetején megállt és azt mondta. Most megnyitom Botár László szabadtéri kiállítását. Huncut módon már látta a munkáimat egy másik tárlaton és kész beszéddel várt.

Gergely Papp Adrianna: Engem érdekelne, hogy a most látható festmények aránylag rövid időn belül készültek-e?

Botár László: Ezen alkotások javarésze nagyon friss. Ha az elkészítés rövidsége érdekli, hát gyorsan dolgozom, ritkán térek vissza másodjára is javítgatni. De ez is megtörténik. A témát magamban érlelem majd egyszerre, robbanás szerűen kerül a vászonra vagy akármire.

Gergely Papp Adrianna: Nekem is ez jutott eszembe róluk. Szabatosan, lendülettel megfestett dolgok.

Botár László: Sokan eléggé leszűkítve a gesztusfestészethez sorolnák munkáimat. De van egy nagy DE. Mindég jelen van egy nagyfokú rendezőelv ami a felületet a mondanivalónak alárendelve és a vizualitás törvényeit betartva megkomponálja. Ez a dizájner énemből fakadhat.

Szabó Ottó: Mondanál néhány szót Csíkról?

Botár László: Csíkot én csak dicsérni tudom. Hitelesebb szerintem, amit te éreztél, amikor többször is itt jártál. A tájról meg a Google nálam többet mond:)

Szabó Ottó: Mennyire más, ha más, mint Erdélyország más részei? A művészetéről, van-e valami sajátosan csíki?

Botár László: A csíki tájról annyit mondanék, hogy ha valaki járt itt egyszer, az visszavágyik ide. Semmi ördöngös nincs ebben a tájban, de "szigetként" különös entitást képvisel.

A hely specifikus művészetben csak annyira hiszek, hogy a hely szelleme, lelkülete ad egy morális támaszt abban, hogy egyéniséggé fejlődjön valaki. Itt Csíkban a zord idő nem elzárkózásra késztet, hanem inkább minél szélesebb megismerésre sarkall. Na és itt vannak az elődeink: Nagy István, Márton Ferenc, Nagy Imre, Sövér Elek vagy a nagy kortársaink, akiket észrevétlen asszimiláltunk. De örökségük csak a kitartást tanítja, az elhivatottságot és a szakmaisághoz való ragaszkodást sugallja és semmiképpen szolgamód történő másolásukat jelenti.

Szabó Ottó: Most min dolgozol?

Botár László: Hát Ottó lelkem, a májusi, immár virtuálissá vált, csíkszeredai FREE Campre dolgozom. Bemutatom a műkritikusokat, majd naponta egy-egy alkotó következik, nagyjából névsor szerint. Ennek te is részese leszel. Remélem élő, közös festésben is lesz részünk.

Botár László: Gondolom, sikerült megválaszolnom a feltett kérdéseket. Részemről nem tekintem lezártnak a bemutatkozást. Naponta visszatérek az oldalra és próbálok válaszolni a későbbi kérdésekre. Köszönöm a Rovásnak a lehetőséget a bemutatkozásra.

Köszönjük a beszélgetést!

rovart