MaJel Rovás Központ, FiguratiF Galéria, Kassa, Erzsébet utca 42.
2019. június 20 - 2019. július 19.
Sándy Gyula eperjesi születésű építész születésének 150. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás a MaJel Rovás Központban Kassán. A Felvidéken, Eperjesen született Sándy Gyula egész életében megőrizte kötődését ehhez a vidékhez, emberileg is, építészetileg is. Stílusát a neogótika határozta meg, de egyénivé tette azzal, hogy keverte azt az éppen aktuális divatos jegyekkel.
A kiállítást Bodó Péter a budapesti Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze és Dr. Varga Mariann, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ művelődésigazgatásai menedzsere nyitotta meg.
Dr. Varga Mariann: Bodó Péter művészettörténész, a Sándy hagyaték kutatója az építész Sándy Gyuláról beszél, majd Sándy műveiről és kötődéséről a Felvidékhez. Így én Sándy Gyuláról, az alkotó, a magán és közéleti emberről szeretnék megosztani Önökkel néhány gondolatot, valamint arról, hogyan hozza meg akarva-akaratlanul az eredményeket az együttműködés.
A Felvidéken, Eperjesen született Sándy Gyula egész életében megőrizte kötődését ehhez a vidékhez, emberileg is, építészetileg is. Engem kezdetektől elvarázsolt az a mesevilág, amit építészként innen indulva alkotott, és kíváncsivá tett Sándy Gyula, az ember iránt is. Mire is bukkantam, amint igyekeztem fölfedezni az életét, megismerni a tervezés, az építészet mellett más tevékenységeit és kapcsolódási pontjait is?
Arra, hogy Sándy nemcsak az építőművészet mellett kötelezte el magát egy életre, hanem az oktatás mellett is. Már az egyetem elvégzése után tanársegéd a Műegyetemen, majd a Felső Építő Ipariskola rendes tanára, 1914-ben tanárrá nevezték ki a Műegyetem, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Igényes tankönyvei jelentek meg, sokat publikált és részt vett az első hivatalos építészeti szabályzat létrehozásában.
Arra bukkantam, hogy Sándy Gyula sokoldalú közéleti ember is volt, számos társadalmi, szakmai és egyházi tisztséget töltött be. Titkára volt a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek; főépítésze az evangélikus egyháznak; felügyelője a nagytarcsai evangélikus gyülekezetnek; s elkötelezett volt a műemlékvédelem ügye iránt.
Arra bukkantam, hogy Sándy a művészetek közül nem csak az építészettel kötött örök szövetséget. Szenvedélyes fényképész is volt; első gépét maga építette. Mindez persze nem meglepő egy olyan család tagjaként, ahol az édesapa festőművész, az egyik nagybáty Ferenczy István szobrász.
Továbbá arra bukkantam – amint az eddig elmondottak is mutatják –, hogy sokirányú együttműködés jellemezte Sándy Gyula életét, amely minden területen eredményt hozott számára.
A színes alkotó élet, az eredményes együttműködés példaként szolgált számunkra is. Több forrásból induló kezdeményezéseket fogtunk össze, és ennek a folyamatnak az eredményeként jött létre ez a mostani kiállítás is. A Magyar Művészeti Akadémia által meghirdetett ösztöndíj segítette a Magyar Nemzeti Galéria munkatársát, Bodó Pétert Sándy Gyula életművének kutatásában. Ugyancsak MMA ösztöndíjasként készítette Sándy művészetét tökéletesen feltáró, izgalmasan megmutató fotóit munkatársunk, Bélavári Krisztina, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ fényképésze. S ahogyan a korábbi, magyarországi kiállítási helyszíneken remek partnereink voltak, úgy itt, a Felvidéken is élmény volt együttműködni a Gömör-Kishonti Múzeummal, a Pozsonyi Magyar Intézettel és most a Rovás Polgári Társulással. Köszönet érte.
„Napsugáros tornyok épülése közben Nagy és nemes volt lelkem hivatása …”
Sándy Gyula ezzel a mottóval kezdte önéletírását, én ennek a szép gondolatnak az idézésével zárom köszöntőmet. Kérem, fogadják szeretettel közös örökségünk ezen gyöngyszemét.
Bodó Péter: Sándy Gyula a 20. század első felének egyik legtermékenyebb építésze volt. Legelső épületeit már az 1890-es években felépítette és már ekkor kialakított egy egyéni stílust, melyhez többé-kevésbé egész pályafutása alatt ragaszkodott is. Ennek kialakulásában nagy szerepet játszott szülőföldje, Sáros és Gömör-Kishont vármegyék. Eperjesen született és ugyan már hároméves korában Budára költöztek, de rendszeresen visszajártak Gömörbe, meglátogatni a Rimaszombatban maradt rokonaikat. Ilyenkor festőművész édesapjával nagy kirándulásokat tettek, kifejezetten keresték a középkori várromokat is. Különösen sok időt töltöttek Murány környékén, de megfordultak Nógrád, Fülek, Salgó és Somoskő váránál is. Távolabbi utazások alkalmával pedig eljutottak többek között Trencsénre, Zólyomra, Nyitrára és Dévénybe is és a várak mindenhol lenyűgözték.
Ezek hatására a kis Gyulában hamar kialakult a középkori építészet iránti vonzalom. Így stílusát a neogótika határozta meg, de egyénivé tette azzal, hogy keverte azt az éppen aktuális divatos jegyekkel: a 90-es években a népi építészetből vett faragott fa elemekkel, a századfordulón szecessziós növényi díszekkel, majd a 20. század első éveiben a magyaros szecesszióra jellemző téglaszalagokkal. A stílusok ilyenfajta keverésének egyik legszebb példája a kassai mozgóképszínház 1909-ben tervezett épülete, melynek a lótuszfejezetes oszlopok orientalizáló hatást adnak. Ugyancsak 1909-ben egy korcsolyacsarnokot is tervezett Kassára és e megbízásának azért is örülhetett, mert ő maga is jól korcsolyázott, versenyeken is komoly eredményeket ért el. Ezen az épületen már megfigyelhetők a pártázatos reneszánsz jegyei is, ami elsősorban a Felvidék keleti részére volt jellemző és amit Sándy a későbbiekben nagyon gyakran alkalmazott. Hasonló stílusú korcsolyacsarnokot tervezett azután még a budapesti Széll Kálmán térre is a legmodernebb vasbeton szerkezeteket felhasználva.
Sándy minden épületén előszeretettel alkalmazta a legújabb technikákat és fontos volt számára a tartós anyagok, főleg a tégla használata is, hogy a homlokzatok minél kevésbé rongálódjanak, így alacsonyak legyenek a fenntartási költségeik. Ennek is köszönhette, hogy elnyerte a két világháború közötti Magyarország legelső nagyszabású középítkezésének, a hatalmas Budai Postapalotának a tervezési lehetőségét. Ez tekinthető fő művének is. Méreteikben jóval kisebbek, de ugyanilyen jelentősek életművében az evangélikus templomok, melyből huszonhét épült fel tervei szerint, nagy részük a húszas-harmincas években. Ezen napsugaras tornyait – amik a kiállítás címét is ihlették – gyakran pártázat koronázza, tehát felvidéki származása még munkásságának kései szakaszában is nyomot hagyott.
A kiállítás a felsoroltakon kívül az életmű egészét igyekszik bemutatni, hogy a kassai közönség is megismerhesse a Felvidékhez számos szállal kötődő építész munkásságát. Fogadják szeretettel!
Dr. Varga Mariann, Bodó Péter
