a Rovás művészeti, kulturális
és művelődési lapja

 
 

Július 12-e és 17-e között kerül megrendezésre a Gombaszögi Ifjúsági Tábor, a Felvidék Tusványosa. Az idei évtől a Rovás Alkotóközösség is rendelkezik itt egy pavilonnal, egy filagóriához hasonló alkotóműhellyel, amely abból a célból épült, hogy a képzőművészet is állandó jelleggel legyen jelen a tábor időtartama alatt. 

Többezer felvidéki magyar fiatal találkozóhelye ez, rengeteg programmal, koncerttel, szórakozási lehetőséggel, pajtákkal és színpadokkal, ahol különböző felvidéki szervezetek munkája kerül közelebb az egyetemista és középiskolás közönséghez.

Az idei évtől a Rovás Alkotóközösség is rendelkezik itt egy pavilonnal, egy filagóriához hasonló alkotóműhellyel, amely abból a célból épült, hogy a képzőművészet is állandó jelleggel legyen jelen a tábor időtartama alatt. Ezalatt az idő alatt betekintést engedünk az alkotói folyamatokba a jelen lévő 5-8 alkotó és 2-3 vendég révén, akik folyamatosan ott festenek majd és elmélkednek, akikkel elbeszélgethet bárki az alkotás kényszeréről, a technológiákról, akik által láthatóvá válik maga a folyamat, a műalkotás születése (a gondolattól a technika útvesztőin át az aláírásig).

Nem a hagyományos és a minden falunapon bevett modell szerint (amikor is beülnek a képzőművészet iránt nyitott fiatalok a festékben pancsikoni és összekenni egy absztrakciót) - hanem a szabad alkotótevékenység valósága szerint: egy élő alkotóműhely résztvevőinek vívódásaiba enged betekintést. Képzőművészetis egyetemistákkal, fiatal pályakezdőkkel, meghívott alkotóművészekkel lehet beszélgetni, tőlük akár szakmai korrekciót kérni az egyéni próbálkozásokra.

Az alkotók individuális programja lehetőséget adhat az általuk kiválasztott érdeklődőknek akár a bekapcsolódásra is - de nem ez a cél. A gombaszögi tábor néhány napja alatt különben sem tanulhat meg senki festeni, pláne egy-két óra festék pocséklást követően. Aki festeni vagy rajzolni akar megtanulni, arra ott vannak a Rovás táborai. Ezeken intenzív kurzusok keretében - napi 8-10, összesen 50 órában - el lehet sajátítani a rajz és a festészet alapjait. A Rovás táborok a haladók számára fejlődési lehetőséget biztosítanak azzal, hogy együtt alkothatnak a meghívott mesterekkel (a Rzeszówi, a Łodzi Egyetemekről, Munkácsról, Ungvárról, Marosvásárhelyről, Budapestről, Szegedről stb.).

A Rovás Képzőművészti Pavilon alkotótevékenysége egész nap zajlik, tematikus jellegű beszélgetésekkel minden délelőtt („Kávézz velünk” program) és szabad diskurzussal a nap folyamán.

Ezen kívül tervezünk egy kerekasztal beszélgetést: „Picasso és a Guernica, avagy: az alkotóművész és a politika” címmel, amelyre a Rovás és kiterjedt baráti köréből, együttműködő partnerei közül hívunk érdekes művészeket, akik aktívan megélik és alkotásaikkal véleményezik a jelen eseményeit, akik a jövőt fürkészik és művészetükkel megpróbálják értelmezni az életet. Mi nem osztjuk ketté a képzőművészetet jobb és baloldali alkotókra. Nálunk a művészethez és a befogadóhoz való morális hozzáállás a mérvadó.

 

Gombaszög, 2022. 07. 12 - 17.

A Rovás Képzőművészeti Pavilon programtervezete:

Július 12., kedd: Az alkotóműhely heti témája: „Bolond idők”.

16.00: a Rovás Alkotóműhely programjának megbeszélése, a meghívott alkotók bemutatkozása, szubjektív programjainak megvitatása. Bemutatkozik a Rovás.

Július 13., szerda, 9.00: „Kávézz velünk!” A Rovás Alkotóműhely reggeli elmélkedő programja.

A napi téma: „Hazugságok hálója”. Beszélgetés a szociális kamuhálóról. Közben szabad alkotótevékenység. Munkásságáról vall: Szabó Ottó festőművész és Antal Malvina szobrászművész.

Július 14., csütörtök, 9.00: „Kávézz velünk!” A napi téma: „Szeretném magam megmutatni”. Beszélgetés a kényszerről, hogy szebbnek, jobbnak, igazabbnak tüntessük fel a szépet, a jót és az igazat. Közben szabad alkotótevékenység.

14.30, Kocsmakert: Kerekasztal-beszélgetés „Picasso és a Guernica, avagy: az alkotóművész és a politika.” Verebes György, Posta Máté és Lucza Zsigmond festőművészekkel Szabó Ottó beszélget.

Július 15., péntek, 9.00: „Kávézz velünk!” A napi téma: „Jelen, múlt és jövendő”. Beszélgetés a múló időről és az időtlen idétlenségről. Közben szabad alkotótevékenység. Munkásságáról vall: Posta Máté és Szendrei Anna, valamint Lucza Zsigmond az Etyeki Műhely vezetője.

Július, 16., szombat, 9.00: „Kávézz velünk!” A napi téma: „Miért lettem képzőművész?”. Beszélgetés közben szabad alkotótevékenység. Munkásságáról vall: Zagiba Mátyás, Pobori Alexandra és Matus Dóra.

Július 17.: Táborzáró beszélgetés kávé mellett.