a Rovás művészeti, kulturális
és művelődési lapja

 
 

Bár a barokk művészet még egyetemes jellegű egész Európában, azonban egyre határozottabban lépnek fel a nemzeti vonások, amelyek az egységes formanyelv látszata ellenére is kissé megosztottá teszik a nagy egészet. E nemzeti hatás azonban pusztán egy-egy akcentusként érzékelhető.

A barokk (2. rész)

Az elmélkedés sorozat soron következő részében arra keresem a választ, hogyan próbálta a művészet az alkotást eladni a Szörnyetegnek...

Legutóbb azon lamentáltam, hogy a XVII. század olasz művészete nevezhető-e a cinquecento folytatásának, hiszen maguk a kortársak seicentonak, vagyis hatszáznak nevezték. Avagy evidencia, hogy megváltozott a világfelfogás? Véleményem szerint észrevétlen volt az átmenet.

Észrevétlen, akárcsak a korszak nagy mestereinek fény-árnyék játéka, vagy két szín átmenetekor a határvonal egybemosása. Az átmeneti korszakot jelentette a manierizmusnak is nevezett stílus. Modorosság vagyis a nagy elődök modorában való alkotás.

Mivel már Raffaello művészetén fellelhető Leonardo és Michelangelo együttes hatása, így akár őt is megjelölhetnénk az átmenet kezdetének.

Leonardo távlatokba belevesző részletei, ködös háttere, fokozatosan kezdett elsötétedni, majd a mester alkonyából este lett. Lehanyatlott a nap, az éj sötétjében pedig épphogy csak pislákol valami. A sötét hátterek és a kevés fény, amely csak részleteiben világítja meg a létezőket, hihetetlenül drámai jeleneteket eredményezett. Elsődlegessé vált a hatás, az üzenet pedig másodlagossá. Színpadias pózokká alakult a történés... 

Michelangelo Merisi, művésznevén Caravaggio alkotásai az itáliai barokk remekművei közé tartoznak. Ha megfigyeljük Leonardo Sziklás madonna című képét, nyugodt visszafogottság jellemző rá. Távolságtartás, szomorúság – pedig a hét boldogság egyikéről szól a kép, mégis, mintha a fájdalmak előre vetítését tapasztalnánk. Érdemes megnéznetek a képet, állítólag többször is megfestette, egyik verziója a párizsi Louvre-ban, a másik a londoni Nemzeti Galériában látható.


A Szent Anna harmadmagával című Leonardo alkotás is földöntúli perspektívát kínál, ez is a hét boldogság egyikével foglalkozik. A boldog beteljesedéssel talán? Vagy egyszerre mindegyikkel...
Caravaggio képei egészen mások. A kételkedő, a reménykedő szellem alkotásai. Azé, aki egyáltalán nem biztos abban, amiben hinnie kellene. De, hogyan is lehetnénk biztosak abban, amiben hiszünk. Amiben biztos az ember, azt tudja. Tudás és hit között pedig, nyilvánvaló az ellentét... Viszont, csak a tudás és a hit szintézisével juthatunk előre. Caravaggio, a zaklatott életű, hányatott sorsú művész, az üldözött, a számkivetett − külön fejezete az egyetemes művészettörténetnek.
És hol vannak már üldözői, hol vannak már vádlói? Hol vannak azok az emberek, akik megvetették, megszólták, kiközösítették...?

Leghíresebb alkotásai között tartjuk számon a Szent Péter keresztre feszítését, Jézus tövissel koronázását, Mátét az angyallal, Máté elhívatását, vagy a Részeg Bacchust.
Nyers, mondhatni durva realizmus jellemző rá, viszont nagyszerű színharmónia és könnyed ecsetkezelés. Megrázó jelenet Péter a kereszten. Szögekkel átvert kezei és lábai hátborzongatóan élethűek.


A részeg Bacchus című képe önarckép és vallomás. A bor és a mámor istenét ábrázolja, másnaposan, fáradtan, egy átdorbézolt éjszaka után. Kiábrándultan...

A spanyol barokk legjelesebb képviselője a nagyszerű Diego Velázquez. Leghíresebb alkotásai, a Bréda ostroma, a Margarita hercegnőről, IV. Fülöpről és a spanyol udvar méltóságairól festett portréi; az udvari bolondokat, törpéket, szellemi fogyatékosokat ábrázoló képei egy zseniről tesznek tanúbizonyságot... Ezekben az alkotásokban nem a szépet énekelte meg. Sem a jót... Inkább az igazságtalanságot, a sors szeszélyességét, a szerencsétlenséget... Új dolog a művészettörténetben, hogy nem a fennkölttel, az esztétikummal, az isteni transzcendenciával foglalkozik az alkotói géniusz, hanem a valósággal: az pedig hamis, ellentmondásos, megtévesztő, képmutató és kegyetlen...


Nemcsak a külső foglalkoztatta, nemcsak az arc tökéletes ábrázolása, hanem a belső tulajdonságok is. A színek harmóniája minden képén lenyűgöző. Általában a meleg barna tónusok uralják a hátteret, amelyből a fény hatására bukkannak elő a részletek. Híres alkotása a Vénusz a tükör előtt. Egy csodásan megfestett női aktot ábrázol a kép, aki a nézőnek háttal fekszik, arcát csak a tükörben látni, nézi, ahogy csodáljuk formás alakját, izgató idomait. Ez is egy szokatlan alkotás. Ez sem az isteni nagyszerűség és a földöntúli szépség megéneklésére tett kísérlet, hanem a férfival szándékosan játszó nőről és a férfi vágyakozásáról szól... Hasonlítsuk csak össze Giorgione Alvó Vénuszával, Goya Meztelen Maya-jával, Édouard Manet Olympiájával vagy Lucien Freud kövér, alvó, visszataszító aktjával...

Margarita hercegnőt többször is megfestette, hiszen a kislányt már alig születése után eljegyezték I. Lipóttal, aki az osztrák korona örököse volt. Általában minden gyerek ilyennek képzel el egy hercegnőt: aranyhajú, kékszemű, gyönyörű ruhában, mosolyáért a sárkánnyal is képes megvívni a szegény ember legkisebb fia. Szegény hercegnő... Nagyon fiatalon, tizenévesen szülte első gyermekét, aztán, amint az elvárás volt akkortájt, mint egy méhkirálynő... Örökösök egész hadával látta el az uralkodót... Szegény hercegnő.

Bréda ostroma kordokumentum − fegyverekről, ruhákról, emberekről. A harmincéves háborúról... A képen a hosszú csatározásban megfáradt franciák átadják Bréda városát a spanyoloknak. Győzött a jobbik, a francia vezér fejet hajt a spanyol vezér előtt...

Barokk... Mondtam már róla sok mindent, íme, itt egy újabb megközelítés: sokak véleménye szerint, úgy, ahogy van, giccses az egész, amolyan szájbarágós, felfokozott, túllicitált és eltévelyedett. Eladta magát a katolikus egyháznak, alávetette magát a főúri kényeskedésnek és csaholó ebe lett a hatalmi propagandának...

A katolikus egyház ellenreformációs ideológiahadjáratának hű és kész kiszolgálója. Nem is művészet, hanem eszköz a papok kezében...

A XIX. században kezdik felfedezni sokrétűségét és hogy a jezsuita-művészet pusztán az egyik oldala. Kezdik felfedezni, hogy a barokk olyan, mint egy sok karátos drágakő, amely annál értékesebb, minél több oldalt sikerül bele csiszolni. És igen, az egyik oldala ilyen...

Nem csak a szentek szenvedéseinek eltúlzott és túllihegett kifejezéséről szól, hanem magáról a kifejezésről. Korábban az ábrázolás volt jellemző és statikus, zárt kompozíciókat alkalmaztak. A barokk dinamikus és nyugtalan, izzó és lángoló, viharos és túláradó. A kifejezésre törekvés pedig már a későbbi expresszionizmus irányába mutat.

A barokk valójában Európa hatalmi pozíciójáról szól, a jólétről, a csillagokig szárnyaló európai szellemről. Ez a fausti ember kora.

Minden történelmi korszakban felfedezhető, hogy mihelyt fejlődésében eléri egy kultúra a csúcsot, művészete és szellemisége átvált egyfajta túlzásba. Nincs medre, tehát túlárad, nincsenek korlátai, tehát felülértékeli az erkölcsöt és az etikát, meghódít más népeket, mert túlnő önmagán és mivel nincsenek határai, a kezdeti nagy eufória után szétfolyik és eltűnik a kövek között. Saját partjai lerombolt kövei között.

Ez történt a görögökkel a hellenikus időszakban, ez a rómaiakkal a dominátus idején, ez a német-római birodalommal a barokk idején..., és itt van most benne nyakig Amerika... Az Európai Unió pedig – mint birodalom, kész röhely. Nem lehet a végén kezdeni, a hanyatlásig el kell jutni, az sok munka, kérem...

A barokk stílus jellemzői leginkább az építészetben figyelhetők meg. Itáliában a Szent Péter bazilika hatalmas épületkomplexumán a legnyilvánvalóbb az átmenet a reneszánszból az új szemléletbe.
Az épületet reneszánsz stílusban, Donato Bramante tervei alapján kezdték építeni. A kupolát Michelangelo tervezte, az épület előtti óriásai tér és a teret körül övező oszlopcsarnok-folyosó már barokk mester műve: Lorenzo Berninié, akinek az interiér kialakításában is óriási szerepe volt.

Lorenzo Bernini nemcsak kiemelkedő építésze korának (XVII. század), hanem kiváló szobrásza is, sőt, festményei is rendkívüliek. Az ő műve a Szent Teréz extázisa című márvány kompozíció, amely a vallásos áhítat misztikus átélése. Teréz apáca volt, akinek gyakran voltak látomásai, többször esett elragadtatásba. A kompozíció épp egy ilyen pillanatot fejez ki. Szent Teréz arca valami olyasmiről árulkodik, amit ma talán rohamnak neveznének az ideggyógyászok. Előtte angyal áll, aki furcsa mosollyal az arcán egy nyílvesszővel kezében megcélozza az önkívületbe esett alak szívét.


Ugyancsak Bernini alkotása a Szent Péter trónszéke − hatalmas bronz és márvány kompozíció, meg üveg és aranyozott ezüst −, amely a Szent Péter bazilika egyik oltára.


A barokkot összehasonlíthatjuk a reneszánsszal úgy is, ha összevetjük Michelangelo Dávid szobrát és Berniniét. Michelangelo szobra szinte álló helyzetben jeleníti meg Dávidot, ahogy a vállán lógó parittyában a követ megfogja. Szemei elszántságot mutatnak, de arca még nyugodt. Bernini szobra csupa megfeszült erő, csupa mozgás − a Góliáttal vívott harc döntő pillanatában ábrázolja Dávidot.


Az építészetben is megfigyelhető ez a dinamika. A reneszánsz épületeket leegyszerűsítve jellemezhetjük kockák és hasábok kombinációinak, a barokkra ugyanezen geometriai testek lendületes hullámvonalakkal való megrajzolása jellemző. Jellemző továbbá a trapéz, vagy rombusz alaprajz, a falak egyenes vonala helyett az ívvonal alkalmazása.
A bejárati oldal timpanonjának befogói homorú ívekké alakulnak át, majd a későbbiekben az ilyen ívek enyhe „S” betűvé változnak.

Bár a barokk művészet még egyetemes jellegű egész Európában, azonban egyre határozottabban lépnek fel a nemzeti vonások, amelyek az egységes formanyelv látszata ellenére is kissé megosztottá teszik a nagy egészet. E nemzeti hatás azonban pusztán egy-egy akcentusként érzékelhető.

Sokan Európa aranykorának tekintik ezt az időszakot. Szerb Antal szerint a barokk az európai ember végtelenbe törő akaratkultuszaként is jellemezhető.

A XVIII. század 10-es éveitől Magyarország területén már nincsenek harcok, ezért a várak helyett a kastélyépítészet indult virágzásnak. A pozsonyi és a budai királyi vár átépítése mellett a pompás főúri kastélyok legszebb példái a Festetics-kastély Keszthelyen, a gödöllői Grassalkovich-kastély, a ráckevei Savoyai-kastély vagy a körmendi Batthyány-kastély, de mind közül kiemelkedik a magyar Versailles-ként is emlegetett fertődi Eszterházy-kastély.

A városok köztereit mindenütt az országban Szentháromság-emlékek és Mária-szobrok, pestisoszlopok díszítik, sok szép példája akad, mint: a kassai, pozsonyi, besztercebányai, stb; de gyakoriak a kálvária-csoportok, például Tatán, Pápán, Győrött, Kalocsán, Kőszegen.

A török kiűzése során visszafoglalt területek templomainak helyreállítása többnyire barokk stílusban történt, tükrözve az ellenreformáció sikerességét. A templomok kifestésével jórészt osztrák mestereket bíztak meg. Ismert osztrák mesterek, akik MO-on tevékenykedtek, például: Johan Lucas Kracker (jászói apátság), Franz Anton Maulbertscht (az egri líceum kápolnájának mennyezetfestménye), mindketten számos templom díszítésén dolgoztak.

A kor neves magyar freskófestője idősebb és ifjabb Dorfmeister István volt. Az idősebb mester a szigetvári plébániatemplom mennyezetképén Zrínyi Miklós hőstettét, Kőszegen a plébániatemplomban pedig a szentgotthárdi csatát örökítette meg fiával, ifjabb Dorfmeister Istvánnal közösen

Hogy összefoglaljuk: 

Magyarország a mohácsi csatavesztést követően elvesztette önállóságát, a Magyar Királyság pedig megszűnt létezni. Szapolyai végignézte a pusztulást többtízezres seregével, de mivel magyar király akart lenni, nem avatkozott be. I. Ferdinánd szintén beavatkozhatott volna, de nem tette, a Habsburgok már régóta fenték a fogukat a Kárpát-medencére. A Jagelló pedig vesszen, különben sem való magyar királynak (pedig magas volt és karcsú, de ne foglalkozzunk a mai budapesti főpolgármesterrel).

Az ország ismét hadszíntérré változott, területén elkeseredett harcot vívtak a törökkel a magyar főúri és bárói ligák – gyakran egymással is rivalizáló csapatai; az erdélyi fejedelmek pedig gyakran török támogatással harcoltak az osztrákok ellen. Az ország három részre szakadt, a népesség csaknem 60 %-kal csökkent. Zárójelben jegyezné meg Nógrádi György, hogy a török kiűzését követően a hiánypótló betelepítések járultak hozzá ahhoz, hogy a végén a magyarság kisebbségbe került a saját hazájában, a Kárpát-medencében.

A török hódoltság nem jelentette mégsem a nemzet pusztulását (jó, tudom, ekkor még nem beszélünk nemzetekről), érdekes módon, a török megelégedett az ország középső részének felperzselésével és a népesség rabszíjra fűzésével, érthetetlen módon a vallásukat sem nagyon kényszerítették a magyarokra, mint tették ezt mindenütt máshol.

A 16. századra jellemző, akárcsak napjainkra, hogy a megosztott és egymással rivalizáló, kivagyiságukban elvakult európai hatalmak vannak a mérleg egyik serpenyőjében, és a törökök a másikban: mert csak a vak nem látja, hogy napjaink közel-keleti és észak-afrikai történései, valamint a hatalmas menekültáradat mögött ők állnak. A magyarság pedig a mérleg nyelve, tetszik nektek vagy sem, testvéreim azúrban, vagy zöldben..., kékben vagy miben... A hülyeségben.

Az ugor királyok különben is, elnyomták a szlovák és a magyar népet, hazudják az itteni történelemkönyvek – a magas külföldi vendég pedig halálra röhögi magát... A gyerekek pedig megtanulják. Az ugor királyok és a magyar nép... A 19. században pedig, amikor mindkét nép egyszerre ébredt öntudatra (gondoltátok volna?), akkor a magyarok kitalálták, hogy ők az ugorok utódai és rátelepedtek a szlovákokra és úgy elnyomták őket, hogy még.

De már megint előre szaladtam...

Különben meg: arra a legjobb menekülni.

A magyar urak egy része, ki tudja miért, Szapolyait választja uralkodójául (talán, mert ő volt az ország legnagyobb birtokosa). Hallottam szlovák értelmiségitől Ján Zápoľskýnak is, mintha szlovák lenne, hiszen apja Szepes megye főispánja volt és a Szepességhez közel van a lengyel határ... (mintha a „lengyel határon túli“-ra utalna a név) – pedig a család neve Szapolya település nevéből ered, horvátul Zapolje.

Másik része I. Ferdinándot választotta, hiszen testvére a német-római birodalom császára. Közösen majd segítenek visszaszerezni a veszett magyar területeket...

V. Károly uralkodása idején (1519—1556) érte el a Habsburg-birodalom a legnagyobb kiterjedését. Mint spanyol király 1516-ban, anyai nagyatyja, Aragóniai Ferdinánd halála után lépett trónra. Másik nagyatyjának, I. (Habsburg) Miksának halála után a német választófejedelmek 1519-ben a német-római birodalom császárává választották, uralma alá került Spanyolország, Itália egy része (Dél-Itália, Szicília és Szardínia), Németalföld, a Franche Comté (vagyis Burgundia) és a német birodalom.

Egy nemzetek feletti keresztény univerzális birodalom" császáraként (mintha a ma Európai uniójáról beszélnénk – épp csak kihagyjuk belőle a keresztény kifejezést), szóval a Weltreich uralkodójaként testvérének I. Ferdinándnak adományozta Ausztriát, Stájerországot, Krajna és Karinthia hercegségeket és Tirol grófságot, valamint mindazokat az örökösödési jogokat, amelyek alapján a Habsburg család igényt tarthatott a magyar és a cseh koronára.

Míg a nyugati terület (Németalföld, Burgundia, Spanyolország) megindult a tőkés fejlődés útján, addig a keleti területeken (osztrák örökös tartományok, német birodalom, Cseh- és Magyaroszág) konzerválódtak a feudális viszonyok.

A Habsburgok befolyása miatt a francia király (I. Ferenc) még a törökkel is szövetkezve Habsburg-ellenes koalíciót hozott létre

...de nem akarok történelmi elemzésekbe fulladni, mindezeket azért vázoltam fel, hogy lássuk, milyen bonyolult a világ és hogy mennyire nem tudunk semmit a barokkról sem. A reneszánszról sem és a középkorról sem...

A 17. század Anglia és Hollandia felemelkedését, Spanyolország és Portugália hanyatlását hozza, a 30-éves háborút, Erdély aranykorát, Magyarország pedig a század végére felszabadul a török iga alól. Felszabadul... a felszabadító Habsburg csapatok bent maradnak az országban. Átveszik a török helyét, megszállt területként kezelik az országot. Ez ellen lázad fel II. Rákóczi Ferenc, alig tíz évre a török kiűzésére: az ország ismét harcban áll...

Foglalkoznunk kellene a Nagyságos Fejedelemmel is, sőt, az őseivel meg pláne: a Zrínyiekkel, a Rákóczikkal és a Báthorykkal, de ezt a feladatot már rátok bíznám, ha lehet... Nézzetek utána és ha már visszanéztek II. Rákóczi Ferenc korából, elődei Magyarországának egyéb történéseit is vizsgáljátok meg, például a Wesselényi-féle összeesküvést.

A barokk a 18. század elejére európai korstílussá vált. XIV. Lajos, Nagy Katalin cárnő és Mária Terézia kora, ebben a században azonban már egy új szellem járja be Európát − a felvilágosodásé, a század végén a francia forradalommal megváltozik és átalakul Európa értékrendszere...

Szabó Ottó