a Rovás művészeti, kulturális
és művelődési lapja

 
 

Az "első hullám" idején már sikeresen bebizonyítottuk, hogy működik és nagyon jó hatással volt úgy a résztvevőkre, mint a széles baráti körre: embereket hozott össze, termékeny fórumot sikerült teremteni, műtermeinkben pedig nagyszerű alkotások születtek.

A Covid második hulláma miatt kidolgoztunk egy programot, amelynek a "szükség S" nevet adtuk. Fontos platform a túléléshez, hogy ne kelljen

leállnunk és a küldetésünket e nehéz időben is beteljesíthessük.

A program megvalósításához viszont a ti segítségetek is "szükség S"

A virtuális térben, a világhálón és a saját műtermeinkben valósulhatna meg ez az elképzelés, 

felvázolom a tervezet négy fejezetét, kérek mindenkit, szenteljetek egy kis időt az elolvasására.

 

I. ALKOTÓMŰHELYEK (eTelep) 2020. október 23-a és 2021. január 23-a között

Az "első hullám" idején már sikeresen bebizonyítottuk, hogy működik és nagyon jó hatással volt úgy a résztvevőkre, mint a széles baráti körre: embereket hozott össze, termékeny fórumot sikerült teremteni, műtermeinkben pedig nagyszerű alkotások születtek.

Hogy miért "Szükség S" a segítséged? 

Mert Nélküled nem jön össze ez az egész!

Arra szeretnélek felkérni téged, hogy vegyél részt egy újabb közös alkotótevékenységben, amelyet 2020. október 23-a és 2021. január 23-a közötti időszakban valósítanánk meg. Az év első felében a téma az "Együvé" volt, a mostani pedig "Reakció" lenne a körülöttünk lévő világra, a minket érintő hatásokra, reakció jelenre és múltra, de lehet ez lehetséges jövendölés a jövőt illetően.

1. A megvalósítás a saját műtermeinkben történik. Aki elfogadja a részvételt, vállalja, hogy otthon, a saját műhelyében, atelierjében, stúdiójában megvalósít néhány műalkotást az adott témakörben

2. Viruálisan a Rovás Facebook oldalán lenne az alkotóműhelyt meghirdető plakát, aztán az első naptól kezdve folyamatosan feltölti ki-ki a plakát alá kommentben a vázlatait, leírja elképzeléseit, válaszol a kérdésekre és hozzászól mások elképzeléseihez. Ez a pont néhány hónapig tart, az alkotók pedig folyamatosan rakják fel alkotásaik aktuális állapotát, kötetlenül, de jelen vannak a FB-on (egyébként is napi szinten jelen vagyunk, nem jelent plusz tevékenységet).

3. A www.rovart.sk címen (az új honlap beindulása után a www.rovart.art) működő három nyelvű internetes újságunk által bemutatjuk az alkotóműhely tevékenységét (ISSN 1337-7167): itt olvasható az esemény librettója, láthatók az alkotók fotói, folyamatosan bemutatjuk az egyes résztvevők portfolióját (ha akarják, írásaikat, elemzéseiket). Az újság angol és szlovák oldalára fordításokat teszünk fel; három nyelven, három célközönség számára lesz ezáltal elérhető egy-egy művészi életrajz, hitvallás, és nem utolsó sorban az esemény maga.

4. RovArt eShop és Virtuális Galéria - a napokban indítjuk be az első szlovákiai magyar műtárgy-eladásra szakosodott e-shopot, itt lehetőség lesz az alkotások értékesítésére.

5. A pandémia után csoportos és önálló kiállításokon mutatjuk be a két eTelep alkotásait több nagyváros galériájában.

 

II. KIÁLLÍTÁSOK Botár László virtuális kiállítása után Zeman Zoltán kiállítására kerül sor október 22-én.

  1. Virtuálisan a Facebook Rovás oldalán lenne az adott kiállítás megnyitója (hasonlóan, mint az alkotóműhelyek esetében): feltesszük a kiállítás plakátját, aztán a vernisszázs napján a kiállító művész feltesz 20-50 képet. A képek felrakása 4-6-os csoportokban történik, mindegyik alá kommentben írja az alkotás címét, a keletkezés évét, technikát, méreteket... Aztán folyamatosan válaszol a kérdésekre és igazi, élő dologgá alakítjuk közösen a vernisszázst.
  2. A www.rovart.sk címen (az új honlap beindulása után a www.rovart.art) működő három nyelvű internetes újságunk által bemutatjuk a kiállítást: itt olvasható a megnyitó szövege, az angol oldalra az angol fordítást töltünk fel, szlovákot a szlovák oldalra, és az alkotások reprodukcióit nagy felbontásban is láthatóvá tesszük. Három nyelven, három célközönség számára lesz ezáltal elérhető a kiállítás.
  3. Rovat Shop és Virtuális galéria - az alkotások a művész rövidített és lényegre törő életrajzával (három nyelven) árusításra is kerülnek: beárazva, mérettel, technikával, évszámmal és természetesen, a mű címével
  4. Udvar-galéria lehetőség: kinyomtatnánk az alkotásokat 70x100-as méretben szivacs-kartonra (capa-doska, ez kb. 0,5 cm vastag lap) és a kiállító művész legjobb alkotásaira felhívjuk a figyelmet a művészeti központunk udvarán is (mivel az ebédszünetben a bisztrónkba járó embereknek nem feltétlenül marad idejük a galériánkat is meglátogatni, kihozzuk a galériát hozzájuk). A Covid-korlátozások ellenére is az éttermek bizonyos megszorításokkal ugyan, de működhetnek, és bár minden kulturális rendezvényt betiltottak, beleértve a kiállításokat is - központunk udvara nyitott, falait, hogy mivel díszítjük, ránk tartozik. Úgy állíthat ki nálunk egy-egy képzőművész vagy alkotócsoport, hogy itt sem kell lenniük. Virtuálisan is és a reprodukciók által a valóságban is. A kiállítás üzenete a bezárt határok és az alkotók kényszerű távolmaradásának ellenére is átjöhet, sőt, még több embert szólíthat meg, mint a hagyományos esetben (amikor sokszor csak a megnyitó időpontjára összpontosul a látogatók tömege).

 

III. ELŐADÁSOK

Az előadások szintén a Rovás Facebook oldalán történnek, szintén egy plakát felrakását követően. A plakáton taglalt időpontban az előadó bejelentkezik a saját számítógépéről, akár több időpontban is.  Az előadáshoz aztán kommentek által lehet hozzászólni, lehet vitatkozni, érveket és ellenérveket ütköztetni.

 

IV. ESTI ISKOLA

A Rovás Art School FB-oldalán történik, oktató videók, rajzok és kommentek feltöltésével. Nemcsak az oktató, de a képzésben résztvevő is feltölthet videót egy-egy munkamenetről, állapotról, hogy jól teszi-e azt, amit tesz. Az oktató válasz-videóban vagy akár élőben reagál és vezeti ezáltal az érdeklődőket.

Szabó Ottó