Elszomorított a hír, szívemben megrendültem, mint oly sokan még...

Az ember földi létezése véges, tudom jól. Tudom, hogy minden élő, mint végső célja felé, erre igyekszik, e kapu felé. Tudjuk, hogy végül mindent itt kell hagynunk: sokan kétségbe esnek e miatt, sokak örökségét hálátlan utódok herdálják el. A művész eleve azért alkot, hogy itt hagyhassa műveit, hogy az alkotásaiba nemesedve élhessen tovább. 

Nagy Jánost egyetemistaként ismertem meg. Támogatott, biztatott, általa ismertem meg a csehszlovákiai magyar képzőművészeket, segített nekem, a pályakezdőnek a kapcsolatok kiépítésében, az első önálló kiállításaimat is neki köszönhettem... Párszor aludtam nála, olyankor reggelig beszélgettünk, csodáltam szobrait és régiség gyűjteményét, a művészethez való hozzáállását és egyéni világszemléletét. A rendszerváltás után az ő segítségével jutottam ki Bécsbe és kerülhettem kapcsolatba az ottani magyarokkal. Ha csak tehette, ott volt a kiállításaim megnyitóján, örült a keleti szabadcsapat, a Rovás létezésének, figyelemmel kísérte tevékenységünket. A Rovás Alkotóközösség, az eNRA évi csoportos komáromi bemutatkozásaira is rendszeresen eljött a Limes Galériába.

Fogadjon be az Úr az Ő égi műtermébe, drága János bátyám! Nyugodj békében! Mi folytatjuk tovább.

Szabó Ottó

Nagy Jánost Duray Miklós búcsúztatta, aki beszédében Szabó Ottót és a Rovást is megemlítette:

„Máig sokan nem tudják, hogy a közszereplőt sem az hitelesítette elsősorban, hogy megválasztották, hanem te és a hozzád hasonlók hogyan tudtak vele azonosulni, el tudtad-e őt helyezni szobraid sorában. Ezt soha senki sem kérdezte tőled, sem másoktól. Ez volt az a kimondatlan közösségi erő, amit máig nem fogalmazott meg senki, amit csak érezni lehet. Aki ezt nem érzi, az sok mindent nem tud. Azt azonban tudni kell, hogy ez nem Nagy János személyi vonzódása valaki vagy valakik iránt, hanem az együttgondolkodásé.

Nekem eddig nagyon kevés ilyen személyes élményem volt. Az egyik te voltál, a korábbiakban Szabó Gyula festőművész, később Bacskai Béla, most közeledik ide Dúdor István, Janiga József. Az élőket nem említem. Ez nem azt jelenti, hogy többen nem lehetnek hozzátok hasonlóak, de ide kell érniük. Be kell lépniük a kapun. Szerencsére számukra nyílik az ajtó. Látod, milyen derűlátó vagyok a szomorúság közepette? Hiszen itt állnak sorban, például Szabó Ottó és csapata a Rovás és az általad 1990-ben alapított Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága, amely 2014-től a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesülete nevet viseli. Ez nem véletlen, hiszen egy időben te adtál nekik kiállítási lehetőséget a Lilla Galériában.”

https://felvidek.ma/2021/04/elindultam-de-nem-megyek-el-orokre-itt-kell-maradnom/?fbclid=IwAR2kx3TT_lQUdNeTTO_gBdQCasgj-0-AuaeWjhsqSHpyLQUB__K8b6oqDMY