a Rovás művészeti, kulturális
és művelődési lapja

 
 

Augusztus 23-tól 29-ig tartotta a Rovás a nyári szabadegyetemét, amely szintén Debrődön valósult meg.  Ebbe a mestertáborba a főként Magyarországról meghívott művészek tehetséges diákjaikat is magukkal hozhatták. Kiváló lehetőség ez a fiatal művészeknek, hiszen annyit tanulhatnak egy röpke hét leforgása alatt, mint egy szemeszter alatt. Képriport következik. 

A fiatalok esetében mindig az a legnagyobb hátrány, hogy nincsenek tapasztalataik. Sem technikai téren, sem az önkifejezés területén. Azzal, hogy az egyes táborokban együtt alkothatnak a már befutott képzőművészekkel vagy akár a saját tanáraikkal, óriási tudás- és tapasztalati bázist szerezhetnek, persze, csak akkor, ha elég nyitottak rá. A műhelymunkák során folyamatosak a korrekciók, magyarázatok, kísérletezések. Ez az, ami megfizethetetlen, hiszen a művészek más körülmények között nem árulják el a szakmai fogásokat, ha úgy tetszik, titkokat. Mindezeken túl pedig egyéb tanácsokkal, például a továbbtanulás terén is szolgálhatnak a fiataloknak a táborban résztvevő művészek, vagy akár egy-egy csoportos kiállításba is bevesznek tehetséges fiatalokat, hogy ezzel is ösztönözzék őket a tovább fejlődésre.

Fotók: Urbán György