Előadásomban elsősorban Csontváry anyaghasználatát mutatom be, de érintek festéstechnikai és képszerkesztési kérdéseket is, valamint bemutatom karrierjének kezdeteit, áttekintem kapcsolatát Munkácsyval és Wilhelm Ostwalddal.

Csontváry Kosztka Tivadar a legismertebb magyar festőművész Munkácsy Mihály mellett. Képei színgazdagok, ragyogók, lenyűgözők méreteikkel. Csontváryt övező misztikus magyarázatok sora végtelen; képeinek értelmezése nem ismer határokat.

De ki is valójában Csontváry? Igazak-e a Csontváryról lefektetett alaptézisek az 1960-as évekből, mint hogy őrült volt, vagy zseni, ahogy teszi fel a kérdést Pertorini Rezső pszichiáter vagy Németh Lajos, a Csontváry monográfia szerzője?

Előadásomban elsősorban Csontváry anyaghasználatát mutatom be, de érintek festéstechnikai és képszerkesztési kérdéseket is, valamint bemutatom karrierjének kezdeteit, áttekintem kapcsolatát Munkácsyval és Wilhelm Ostwalddal. Csontváry nagy önéletrajzát 1913-ban írta, azonban csak az 1950-es évek legvégén került publikálásra. Önéletrajza szűkszavú, festészetéről, tanulási fázisairól, utazásairól alig lehet olvasni ebben a műben. Megkérdőjelezhető a szöveg 100%-os originalitása is, hiszen a kézirat elveszett, így feltételezhető, hogy a szöveget modernizálták, átírták vagy akár húztak is belőle.

Kevés kézzelfogható adat olvasható ki az Önéletrajzból az 1894-es évszám előtti időszakról. Csontváry állítása szerint 1894-ben lett festő. Nézzük meg az Önéletrajz alapján az ezt megelőző időszakot:

• 17 éves korában megismerkedett a selyemfestéssel, a színes selymek látványa lenyűgözte.

  „Jól emlékszem arra, hogy a selyem remek színezése reám rendkívül kellemesen hatott, a különböző színárnyalatnak az ismerete az áru osztályozásánál előnyöket biztosított.”

• 1873-ban megismerkedett Szoldatits Ferenccel, aki Nazarénus festő volt. Feltehetően az ő hatására keresztelkedett ki Csontváry.
• 1880-ban Rómába utazott Szoldatitshoz:

  „X atya Szoldaticshoz ajánlott Bauer német gyóntató felkeresésével, noteszomba pedig a következőket írá bele: io inviarlo questo bravo pittore nome Theodoro Kostka in vostro bono mani.”, aki Raffaello modorában festett oltárképeket. Ekkor látta Raffaello stancáit is.

• 1881-ben érte az elhivatás élménye Iglón, a patika előtt, de ezt az életre szóló mondatot csak 1913-ban jegyezte le.

  „Principálisom távoztával kiléptem az utcára, a rajzot elővettem tanulmányozásra: s ahogy a rajzban gyönyörködöm egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom: Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.”

Csontváry szorgalmasan gyakorolt, és még az 1880-as évben megkereste Keleti Gusztávot, minden fiatal tehetség mentorát, hogy rajzait korrigálja. így ír erről:

 „Mély tisztelettel kérem Nagyságodtól azt, valjon lehetséges-e egy hónap alatt, illetve három hét alatt egy ilyen festménnyel kész lenni – vagy sem?

Ha igen, úgy méltóztassék a móddal megismertetni, mi minden szükséges ehhez, a festéket hol szerezhetem, milyen ecseteket vegyek, s hogy kezeljem, t.i. a festéket hígítsam, avagy már készen is kaphatni, milyen vászonra fessek, hogy kell és mivel annak alapot adni, használjam-e a vonalzót és milyet az éles határok húzására, avagy az egész kép szabad kézből készüljön?

Továbbá sejtelmem a festészetről, illetve az olajos festék sajátságaira nézve, mit szépítsem a valót, bizony csak az úgynevezett mázolásig (anstreichen) terjed.

Végül, hogy kezdjem a munkát, kifeszítsem, avagy leszögezzem, vagy felakasztva úgy fessek a vászonra?

Mindezek a tapasztalt festő előtt oly kicsiségek, melyekről már rég megfeledkezett, előttem azonban minden új, s nincs fogalmam azon mód és eszközökről, melyek segítségével kifejezést adhatnék annak, mi bennem – a sötétség fátyolával burkolva – életre ébredni vágy.” - írja 1880 november 30-án.

Keleti meglátva a neki küldött erősen amatőr rajzot azt válaszolja Csontvárynak, hogy az úr tanuljon meg rajzolni, aztán lehet beszélni a festészetről.

E levél nem vette el kedvét Csontvárynak, az amatőrök lendületével, és a kapott kritikán felháborodva, céljait nem feladva haladt tovább a festészet útján. Csontváry autodidakta módon képezte magát a Hermes füzetek és híres festmények másolásával és újra szerkesztésével.

Tekintsük át a visszamenőlegesen született égi jóslatot! Ezzel a jóslattal, – mely a római utazás után élt át, miután látta Raffaello munkáit – Csontváry kitűzte a célt maga előtt, hogy nagyobb festő lesz Raffaelnél, akit a 19. század végén a legnagyobb festőművésznek tartottak a világon, s az égi jóslat lejegyzésekor valószínűleg Csontváry azt is érezhette, hogy ő már túlszárnyalta Raffaellot. Raffaello nagyságához és saját értékeléséhez kapcsolódóan festhette meg Csontváry a Piros ruhás gyermek című festményt, ahol látnokként ábrázolja magát. Az ábrázolás erősen hasonlít Girolamo Di Giovanni Da Cameron festményére, mely képről a 19. század végén úgy tartották, a gyermek Raffaellot ábrázolja, akit édesapja festett le. Ez alapján így egyértelmű, hogy Csontváry e képet használta fel gyermekkori önarcépének alapjául, ahol túlnőve Raffaellot, látnokként ábrázolja magát, kék szemekkel tekintve a jövő felé.

Csontváry, bár első festményének születését 1893-ra datálta, mint iskola előtti tanulmányt, már jóval korábban is festett. A művészettörténet tényként kezelte a Csontváry által megadott évszámot, azonban már az 1880-as évek közepétől azonosíthatók festményei. Az egyik legismertebb, idézőjeles iskola előtt készült alkotása a Parkrészlet, mely a Gácsi kastély alatti egyik sétányt ábrázolja egy vízelvezető árokkal. Kevésbé ismert alkotása az Itáliai trecento és quattrocento festészet alapjait használó mű, mely Sissi királynőnek állít emléket.

A pillangókat ábrázoló műve is egy sorozat elemének tekinthető, mely a Felvidék és az alacsony Tátra élővilágát mutatja be. Talán mindannyian jól tudjuk azonosítani eme lepkéket, de ugyanúgy láttunk már tövisszúró gébicset vagy gémet közvetlen környezetünkben.

Csontváry művészetében igen komoly fellendülést hozott a fotográfia megjelenése és ehhez kapcsolódóan a képeslapnyomtatás elterjedése. Az is feltételezhető, hogy Csontváry gyógyszerészként saját maga is értett a technikához, hiszen a leghíresebb fotográfusok a gyógyszerészek közül kerültek ki vegyészeti ismereteik miatt.

Csontváry képei megalkotásához alkalmazta a képeslapokat, az általa összeállított látványt LÁTLATNAK nevezte el, amivel az adott helyszínt jelenítette meg minden részletével együtt 1 képbe tömörítve. Ez figyelhető meg ezen a festményen is, mely a tátrai turizmus meghonosítóját és a Ferenc József-emlékhely építtetőjét, Egenhoffer Terézt ábrázolja. Egenhoffer a Millenium évében a Gerlachfalvi-csúcs Ferenc József-csúcsra való átnevezés kezdeményezője volt, majd saját költségén diorit emléktáblát állíttatott a Gerlachfalvi-csúcson. 1896 és 1916 között minden évben a Gerlachfalvi-csúcson ünnepelte Ferenc József születésnapját (augusztus 18.), az emléktáblához virágot helyezett el. Az emléktáblát, mint a magyar emlékek többségét, a trianoni békediktátum után, 1920-ban rombolták le. A hölgy hátterében, rajzos megoldással ábrázolja Csontváry a Ferenc József-emlékhelyet, valamint mögötte a frissen átkeresztelt csúcsot.

Mint ahogy Csontváry további festményein is jól megfigyelhető, a műveinek megfestéséhez alkalmazta a korszak modern technikáját; a nagyméretű művek esetében az sem kizárt, hogy a művek vázlatánál nem a hagyományos nagyítási eljárásokat használta, hanem már vetítőgéppel nagyította fel a látványt az Uránia Tudományos Színház megvásárolható diaképei alapján. De a segédeszközök használata semmit sem von le Csontváry nagyságából.

Még egy érdekes részletet árulnak el a képeslapok és a Csontváry festmények összehasonlítása; mindkét esetben lehet azonosítani a felületen mesterséges színezékeket, melyek igen színtartóak, ezekről a színezékekről még sok szó fog esni a későbbiekben.

Szót kell ejtenünk Csontváry vakító fehér színéről is még, mely páratlan a magyar festészet történetében.

De a kérdés, ez a vakító fehér páratlan-e az európai festészetben? A válasz, némileg igen. Nekünk, magyaroknak nem ismeretlen a festmények „barna szósszá” válása, gondoljunk csak Munkácsy Mihály festményeire; a fő művek, mint a Műteremben, az Éjjeli Csavargók, a Zálogház, a Siralomház képekről már csak a magas ólomtartalmú festékekkel készített fehér területek láthatók, mint az arcok és a világos drapériák.

Munkácsy az olajfestékei mellet egy saját keverésű olajos-gyantás anyagot is használt a képein, melyet saját maga bitümnek nevezett, mely nem egyezik meg a festészeti bitumennel. Ez a barna anyag önálló életet élt, s Munkácsy képeit akár 15 év alatt tönkre tette, vagyis Munkácsy végig nézhette fő műveinek halálát. 

Csontváry büszke volt ragyogó színeire, vakító fehérjeire, ahogy olvashatjuk az újságban, világító színeinek titkát nem tárta fel soha. Az általa alkalmazott olajmentes festéstechnika nem sárgította el a fehéreket, restaurálatlan képein vakítanak ezek a területek.

Csontváry Önéletrajzában, – talán ugyanakkor, mint amikor a fent említett, Pesti Hírlapban megjelent cikk íródott, – említést tesz Wilhelm Ostwaldról, mint akit meghívtak az Ő kiállításának, s világító fehérekkel készített képeinek megcsodálására. Érdekes tény, hogy Ostwald 1902-ben publikált egy nagyobb művet az általa kifejlesztett pasztellfestékekről, melynek alapanyagai és viselkedése kísértetiesen emlékeztet Csontváry anyaghasználatára. A kifejlesztett pasztellfestékeknek ugyan úgy van bázis alapanyaga, enyv és kazein a kötőanyaguk, valamint Ostwald textilszínezékeket is ajánl kipróbálásra, mert azok színereje és árnyalatai kiválóak. Ez a recept tényleg igen erősen hasonlít a Csontváry által használt anyagra, melyet kutatásaink során azonosítottunk. De akkor miért mondják azt, hogy Csontváry olajjal festett?

Az előzőekben feltett kérdésre a válasz egyértelműen, hogy ezt senki sem tudja, miért írják olajtechnikával készült műveknek Csontváry színgazdag festményeit. Bár lassan 50 éve már elkezdték kutatni Csontváry anyaghasználatát Németh Lajos, Csontváry monográfusának vezetésével, az ügy érdekes fordulatot vett, mikor a saját kutatásai során kiderült, hogy alig 1-2 éve a következő dián ismertetett Nemzeti Galériás anyagvizsgálati kutatás teljes dokumentációja eltűnt az irattárból.

Nézzük meg a dián az első felvételt. Itt a vászon összetekeréséből származó sérülések aláalapozását látjuk fehérrel, ahol a gyenge kötőerejű alapozás kipergett. Érdekes tény, hogy az igen vékony alapozásra Csontváry önmagában színezett festékréteget vitt fel, vagyis nem vékony ecsetvonásokról beszélünk, hanem pasztózusabb felületekről.

A következő felvétel legalább 20–30 évvel készült s festményről. A felületi kipergések javítása olajfestékkel készült, s valahogy ezt a javítást nem tolerálta a felület, mert erősen elszíneződött. Ezek a foltok világosabbak, s a cédrus mindkét oldalán jól megfigyelhetők.

1964-ben kezdődött a Magyar Nemzeti Galériában a képek restaurálása és átfogó vizsgálata. A festmények kutatását Németh Lajos személyesen irányította.
A vizsgálatok előtt pár évvel Fülep Lajos nyíltan felhozta a Csontváry-képek sérülékenységét és szorgalmazta a festmények mielőbbi végső helyen való elhelyezését a brüsszeli kiállítás után. Fogalmazásában Csontváry

„Már nemcsak a miénk, arra hivatott, és útban van afelé, hogy az egész emberiségé legyen”.

Bár nem ismeretes semmilyen adat a Brüsszelből hazakerült, sokáig elveszettnek vélt, összetekert művek állagáról, feltételezhető, hogy az 1964-ben, Németh Lajos által vezetett anyaghasználati kutatást a sérült képek pergése indukálhatta.     
A Csontváry-képek a restaurálás előtt koszosak voltak, lakkrétegük igen vastag, sárgult. Érdemes összevetni a monográfiában, restaurálás előtt publikált művek fotóit és a mai „állapotukat”. Németh Lajos így foglalta össze a kutatás eredményét, amit a Csontváry-emlékkönyvben olvashatunk:

„Csontváry sokat kísérletezett, írásaiban is fel-felbukkan, hogy foglalkoztatták festéktechnikai kérdések is. Képei néha ugyancsak bonyolult problémák elé állítják a restaurátorokat. Csontváry hiteles képeit 1964-ben és 1967-ben vizsgálták meg a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztálya felkérésére szakmai bizottságok a restaurálás, illetve az állagmegőrzés szempontjából.       
E vizsgálatok megállapították, hogy a vásznak állapota általában jó, csak a huzamosabb ideig hengerre tekertek károsodtak. Általában kétféle alapozást használt. Többször temperával keverte az olajfestéket, de a tempera nem tojás és kazein kötésű.        
Kapos Nándor szerint valószínűleg gumiarábikumot is használt kötőanyagul… Ennek célja tiszta, olajmentes, pasztellesen világító hatás elérése volt, a megoldás az Eyck fivérek genti oltárának égboltján alkalmazott eljárás analógiája.     
Csontváry nem lakkozta a képeit, néhány erős lakkozás (pl. Hídon átvonuló társaság) a téves konzerválás következménye.” - summázta az elveszett tanulmány eredményét összefoglalva Németh Lajos

A Németh Lajos által vezetett restaurátorokból álló team egyfajta tempera jellegű festéket állapított meg a fent leírtak alapján mely pasztellesen világító hatást kelt. Pont olyat, mint Wilhelm Ostwald képein és az általa kifejlesztett anyagnál, azzal a különbséggel, hogy Csontváry már az 1880-as évektől használta e sajátos keveréket, melyet tökéletesíthetett Ostwald szövege nyomán.

Mindezek után szomorú tényként kell elkönyvelni, hogy a restaurátorok a mai napig olajfestékkel restaurálják a Csontváry képeket, megkockáztatva ezzel azt, hogy a ragyogó fehéreket elsárgítja majd a felületre felvitt olajos kötőanyagú festék. Nézzük meg, milyen anyaghasználati lehetőségei voltak Csontvárynak. Mint ismeretes, Csontváry fő tevékenysége volt gyógyszertárának felvirágoztatása, s mint ahogy korábban láthattuk, Keleti bácsi „eltanácsolta” Csontváryt a festéstől még a 80-as évek elején. Csontváry terveit és lendületét nem feladva folytatva haladt a festővé válás rögös útján autodidakta módon képezve magát. Fontos tény, hogy Csontváry a fővárostól távol élt, s ne felejtsük, hogy a tubusos olajfestékek használata igencsak gyerekcipőben járt. Nemhogy Csontváry, sok Budapesten vagy Bécsben élő művész sem jutott hozzá a tubusos olajfestékek adta kényelemhez.

Csontváry mániákusan festett, s alkalmazta azt a kreatív anyaghasználatot művei elkészítéséhez, melyet akár már ifjú kora óta ismert.

Ahogy elvarázsolták 17 évesen a selymek színei, mi sem lehetett természetesebb, mint a tőle 150 méterre lévő Gácsi posztógyár lehetőségeit igénybe venni Sticker Edén keresztül.

A szerves, mesterséges színezékek, a pácsók és egyéb anyagok, valamint a gácsi vászon használata egyértelműen azonosítható a képein, amint ennek bizonyítását hamarosan láthatjuk.

A Bal felső fotón a gácsi Forgách kastély látható, vagyis Gács község látlata, melyen Csontváry számára minden fontosabb helyszín és épület meg lett jelenítve.

A domb tetején élethűen ábrázolva ott látható a Gácsi kastély, alatta a tó, mely feltehetően sok szép emléket ébresztett Csontváryban.

A gácsi „látlaton” a fehér épület a tó másik oldalára került, pedig ez a gácsi posztógyár alsó épületét ábrázolja. A látlat lényege az, hogy nem feltétlenül kell mindent a helyén ábrázolni, így került a Baalbek képre is az Áldozati kő, mely tematikailag oda illik a festmény világába, hiába több kilométerre helyezkedik el a festmény helyszínétől.  

Csontváry életében fontos szerepet töltött be a textilgyár, mint feltehetően az is, hogy a gácsi tó partján álló üvegházba az őszelőn még nem került be a banánpálma. Csontváry a képen ábrázolta a múló nyarat, az akkori élete helyszínét, a textilgyár adta „festészetet”, s mindezt egy elégikus, idilli világ látványába helyezte. Ezen a Csontváry képen is megállt az idő, az őszülő természet utolsó napsugara még sétálni hív.

A művészettörténeti rövid kitekintés után azonban térjünk vissza a tényekhez. A gácsi textilgyár Közép-Európa egyik legnagyobb textilüzeme volt alsó és felső gyárával. Mai képzelettel fel nem fogható a szövő Jenny-k zakatolása, a Jacquard szövőgépek termelése, a színes posztók és selymek előállítása. A termelés hátulütője volt azonban a környezetszennyezés is, amiről helyi lapokban az 1910-es évek elején több cikk is olvasható volt a gácsi és losonci textilgyárak vörös színű mosóvizeiről, melyet a helyi patakokba engedtek, megijesztve ezzel a helyi halászokat.

Csontváry anyaghasználat kutatása céljából összehasonlító elemzést végeztünk el Csontváry festményeinek vörös-lakkos színein és a kontrollmintákon. A vizsgálathoz olyan festményekből vettünk mintát előzetesen szakrestaurátorokkal, amik a Csontváry-kánont képezik, vagyis a műveket egyértelműen Csontváry alkotásnak tekintik. Érdekes tény, hogy Németh Lajos nem foglalkozott a magángyűjteményekben lévő Csontváry képekkel, lerázta magáról a „hivatalos” közegen kívül található Csontváry-képek kérdését. Az általa kanonizált és konkrétan elemzett képek közgyűjteményekben találhatóak, mely az anyagvizsgálati kutatásokat erősen megnehezíti, annak ellenére, hogy a magángyűjteményekben megtalálható Csontváry művek száma sem elhanyagolható.

Ahogy változtak a textilipari színezékek receptjei úgy változtak Csonváry képeinek komponensei is, segítve ezzel a művek pontos datálását.     
A vörös árnyalatok feltérképezésekor a lakkos tulajdonságokkal bíró, áttetsző üvegszerű anyagokon kívül szintén figyelembe vettük a vas-tartalmú vegyületek felhasználását a textiliparban, ilyen vegyületek voltak a pác-sók, melyek szintén kimutathatók Csontváry festményein; vagyis a vörös textilszínezékeken és a pácsókon kívül a művek egyéb összetevői is származhattak a gácsi posztógyárból.
Mivel Csontváry festői technikájában nem alkalmazott klasszikus értelemben vett olajfestéket, színei különleges napfény-hatások elérésére adtak lehetőséget,
vagyis festői technikája a Napút festészetének alapkövét is jelenti; mely távol tartotta a galéria tónus kialakulását festményeitől.

A festékrétegekben a keresztmetszetek fotói alapján vörös, sárga és kék nagyobb csomókban elhelyezkedő színezékeket lehet találni, ezek az aggregátumok a textilszínezékek csomóba összeállt szemcséi, melyek nedvesség hatására elkezdtek oldódni, így színes udvart képeztek a színcsomó körül.  A vizuális megfigyelés alapján a Csontváry által használt vörös festék egyezik a modern kori „anilin” szemcsepreparátumaival.

A színes pigmentek elemzése céljából nagyműszeres vizsgálatokat is végeztünk, elsősorban a vörös szemcsékre fókuszálva.

Az anyagok részletes, Raman spektroszkópiával történt elemzése során egyértelművé vált az anyagok egyezősége. Jelen esetben kontrollmintaként a korabeli textilfesték-mintakönyvek textilszálait használtuk fel, melyek egzakt kiindulási alapot jelentettek Csontváry anyaghasználatának kutatásához. A vizsgálatok után kijelenthető lett, hogy Csontváry vöröses-lakkos színei a textilfestés során használatos színezékekkel egyeznek. Az analízis során a vörös festékek a pigment red 2, 3 és 5, melyeket az 1870-es évek végén, és az 1880-as évek elején szintetizáltak először.

Újra ugorjunk vissza Ostwaldhoz. Csontváry 2 recenziót, választ is írt Ostwald ismert műveire, az egyik a Zseni tenyésztése, a másik az Energia és Művészet.

Túl sok a „véletlen” közös csatlakozási pont e két ember között. Csontváry nemcsak hasonlóképpen gondolkozott, mint Ostwald, festészeti anyaghasználata is egyezett a híres tudós tanáréval, aki egyébként autodidakta festőművész is volt.

Ostwald ma is használatos színelméletét színezett textilszálakon is bemutatta, mivel a textilszínezékek nem fedő festékek, így kiváló a keverhetőségük szívó felületen, mint például a textilszálakon.

 Ugyanilyen anyaghasználatot láthatunk ma is a nyomdatechnika világában, de ilyen elven működött a képeslapok színezése is.

Csontváry és Ostwald is távol tartotta magát a sötétedő, barna szósszá váló olajfestékektől, a kérdés viszont még mindig az, hogy ismerték-e egymást, vagy csak véletlen egybeesés, hogy Csontváry gyógyszerészként talán még felül is múlta Wilhelm Ostwald Nobel-díjas tudós anyaghasználati kutatásait és kísérleteit, s alkotott olyan maradandót, nemcsak művészettörténetileg, hanem anyaghasználat okán is, mely ugyanilyen ragyogó, gazdag koloritú marad még 200 év múlva is, mint amikor Magyarország egyik legnagyobb festője megalkotta.

Összefoglalva, nézzük meg a textilgyári alapanyagok és Csontváry eddig felkutatott anyaghasználatát. Az azonosított textilfestéshez használt alapanyagok és a Csontváry festményeken azonosított komponensek között túl sok az átfedés ahhoz, hogy ezeket figyelmen kívül hagyjuk. Egy biztos, Csontváry nem a mai ételemben vett olajfestékkel festette műveit.

Hogy mi legyen az új festéstechnika meghatározása, az még kérdéses. A Napút ragyogó színei Csontváry művein azonban mindig felhívják a figyelmünket arra, hogy kitartással, hittel, pozitivizmussal maradandót alkothat az ember.

Remélem, e rövid előadás során is sikerült átfogóan bemutatnom Csontváry egyedi és rafinált, hogy úgy mondjam az örökkévalónak kitalált anyaghasználatát.

Végvári Zsófia, eredetiség vizsgáló