Márai Sándor: „...Csontváry képei, s amit láttam tőle reprodukcióban, engem mindig mélyen, könnyekig meghatottak. Elnézve e képeket, azt a borzongást éreztem, melyét csak a zseni magánya tud kelteni bennem, bizonyos műveken, képeken, írásokon megérzik az az irtózatos magány, melyben készültek, távol kortól, időtől, emberek ízlésétől, melyben s kik között készültek, egyesegyedül, bezárva a magányban a rögeszmével, melynek neve művészet…”.

1930. október 5-én lényegesen megváltozott Csontváry és művészetének értékítélete. Az Ernst Múzeumban ekkor nyílt meg az a gyűjteményes kiállítás, melyen felfedezték igazi értékét. A kiállítás előestéjén Márai Sándor így írt róla.

„Az a fajta művészet, melyet csontváry csinált, nem is szorul az utókor elismerésére, nem is volt szüksége rá.

Ez a lázas szemű, koldusszegény, futóbolond magyar piktor, aki félmeztelenül becsavarogta a Földközi-tenger partvidékét, s óriási vásznakra kente fel vízióit, a finánc Rousseauval egyidőben élt s valami hasonlatosat is alkotott, teljesen magából, a maga őrültségéből, művészi kényszerképzetéből merítve csak, kérlelhetetlenül s veszteghetetlenül.

Csontváry képei, s amit láttam tőle reprodukcióban, engem mindig mélyen, könnyekig meghatottak. Elnézve e képeket, azt a borzongást éreztem, melyét csak a zseni magánya tud kelteni bennem, bizonyos műveken, képeken, írásokon megérzik az az irtózatos magány, melyben készültek, távol kortól, időtől, emberek ízlésétől, melyben s kik között készültek, egyesegyedül, bezárva a magányban a rögeszmével, melynek neve művészet…”.

Egészen vázlatosan tegyünk egy képzeletbeli utazást életének legfontosabb felvidéki helyszínein.

Kisszeben

Itt született egy cseh-lengyel család harmadik gyermekeként. Apja gyógyszerész. Visszaemlékezéseiben résztesen ír gyerekkori élményeiről. Gyerektársai körében a Burkus nevet kapja. Itt tanul népiskolában majd gimnáziumban. Egyik iskolatársa Szinyei Merse Pál festőművész. Magával ragadja a tátrai táj szépsége, amelybe szó szereint beleszeretett. Ittlétének egy tűzvész vetett véget, melyben meghal az egyik testvére, Izabella, aki valószínűleg azonos azzal a piros ruhás lánnyal, akit egyik korai festményén is megörökített. Szülőházán emléktábla található.

Szerednye – Eperjes

Apja megunva a kisszebeni konfliktusokat, felsége szülővárosába és ottani családjának otthonába költözött. Itt végzi el a gimnáziumot, de az iskola helyett jobban szereti azt kikerülni és a természetet járni. Visszaemlékezéseiben többször leírja az itt megtörtént, csaknem végzetessé vált könnyelműségét: Nagypénteken vadászat közben megsebzett egy  madarat, egy csatornán kellett átugrania, de a havas partról lecsúszott a „feneketlen csatornába” s „csak halálos erőlködéssel vergődtem ki a partra” – írja. „Hideg sötét lett, napfogyatkozás közeledett.”

Egy második alkalommal a puskával gyűlt meg a baja. A fáért induló kocsival ment az erdőbe, melynek szélén érett szilvákat látott. A puskájával verte volna le a szilvákat, de a puska elsült, a golyó pedig a lába között csapódott a földbe.

Harmadszor az ”almáskerti kunyhóban” aludt az öccsével, ahol egy veszett kutyára találtak, emelyet nem tudtak elkergetni. Az apját és vadász laboránsát kellett felébreszetni, hogy a kutyát elűzzék.

Eperjes

Apja részben megúnva gyermeke iskolakerülését, egy  szünidei napon Eperjesen hagyta egy ismert nagykereskedő gyárosnál. Tivadar csak megkésve jött rá a cselre, el akart szökni,  de volt ott három szép, szelíd, mosolygós arcú leányka (Wainek Mária Irma, Leontine és Gizella) illetve még egy kisasszony, akik ebben megakadályozták. Három és  fél évet volt itt, kitanulta a kereskedői szakmát, amelyet azután nagy haszonnal alkalmazott gyógyszerérsz minőségében, főleg Gácson.

Tiszalök - Léva

Apja Tiszalökön nyit gyógyszertárat, amelyet azonban alig tud fenntartani. Eperjesi tapasztalataival is felvértezve lett itt gyógyszerész gyakornok. Kocsiszámra gyűjti és árusítja a gyógynövényeket, mellyel egy időre megmenti a felszámolástól a gyógyszertárat, és jut neki arra is, hogy elmenjen az 1873-as Bécsi világkiállításra. A gyógyszertárat 1874-ben elárverezték. Apja Jászapátira költözött.

Léva, Igló

1873 decemberétől itt gyógyszerész gyakornok (Boleman Ede). Kalandos az idevezető útja, útközben nem tudnak szállást kapni, s hogy ne fagyjanak meg, felgyújtják Zselízen a nekik ajtót nem nyitó kocsmáros szalmakazlát. Gyógyszerész tankönyvet ír. Beiratkozik Budapestre, ahol a jogi kart is látogatja.

Budapest

Tanul. Egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesít és írnoki munkát vállal. Vasárnapokon a katonaságot szolgálta, hétköznapokon a fővárosi tanácsnál a közigazgatásban gyakornokoskodik. Készül az érettségire s mint rendkívüli hallgató is beiratkozott a jogegyetemre. Támogatja apja orvostudori tanulmányait.

Szeged

1879 márciusában átéli a nagy szegedi árvizet, ahova az egyetemi hallgatók „élén” ment kisegíteni. Csónakját elsodorta a víz, maga pedig megfázott, aminek következményeként az egész életére kiható krónikus légzőszervi betegsége alakult ki. Megszakítja tanulmányait, „Testem-lelkem pihenésre szorult, sorsom azt kívánta, hogy keressek üdülést a gyógyszertárban“ . Visszatér Iglóra.

Igló

Gógyszerész gyakornok Kalmár Bertalannál. Itt éri a misztikus élmény – 1880. október 13-án vagy 14-én.

„Eleget bámultál fiam, csináld utánam. Ezeket az alvó ökröket, melyek legközelebb vannak hozzánk, rajzold fel erre a papírra. Kezedet én irányítom, ne gondolj semmire, csak figyeld az ökröket, hogy fel ne ébredjenek.

Ne gondolj semmire, csak érezve lásd a kezedet, majd én vezetem s az eredményt a végén bíráld. Boldognak érzem magam, hogy ezt megcsináltam. Ha téged ez  a kis rajz is boldoggá teszen, itt van egy kis mag (ez a hatezer éves cédrusnak a magja), ennek hat ezer esztendeig kell fejlődnie, te pedig leszel a világ l.f.n. R”.  (Csontdok, 47. o.)

A mag nyilvánvalóan egy cédrus magja, a rövidítés feloldása pedig: Te leszel a világ legnagyobb napút festője nagyobb Raffaelnél.

Igló – Szepesi vár

Tátrai barangolásai során eljutott a Szepesi várba is, ahol a Kosztka Tivadar 1880 felirattal örökítette meg a látogatását. A feliratról többen is beszámoltak, közöttük Uherkovics Gábor, a Janus Pannonius Múzeum Évkönyvében 1989-ben közzétett írásában, a „Szepesi adat Csontváry életéhez c. rövid írásában. Néhány hete bejártam a vár területét, de a turisták részére elérhető területen nem találtam rá a feliratra. Lezárt a várpalotai rész, ott viszont még van remény...

Róma

Megnézi Rafaello képeit, megbékél a sorsával, mert az alkotásokban nem találja az általa keresett természetet. A Vatikánban találkozik az akkortájt ott tartózkodó kispappal, Prohászka Otokárral. Nem annyira ismert tény, hogy Ottokár 1866-ban Losoncra költözött, s a római katolikus magyar iskolában a nyelvet alig ismerő Ottokár három évet töltött el. Kiválóan tanult és osztályelső lett. Nemcsak tantárgyként tanulta meg itt a magyar nyelvet, de a helyi, az országhoz hű közösségében megtanult ezen a nyelven érezni és gondolkodni is. Az itt eltöltött három évnek köszönhető, hogy Kosztka 1881-ben magyarul beszélhetett vele. P. Ottokár ezt követően 1869-től két éven át a nyitrai gimnáziumba járt, ahol legkiválóbb tanulók közé tartozott.

Prohászka Ottokár valóban püspök lett – később Csontváry elküldte neki az egyik füzetét, amit Prohászka Székesfehérváron 1917. július 6-án keltezett, a budapesti Fehérvári úti műterembe címzett levelében meg is köszönt. „Mélyen Tisztelt Uram! Nagyon köszönöm szívélyes megemlékezését s azt, hogy érdekes füzeteivel megtisztelt. Kiváló tisztelettel Prohászka O.”  (MezeDok).

Gács – megnyitja a gyógyszertárat

Rómából Eszékre megy, ahol gyógyszertárában dolgozik. Havi 50 frt-ot megtakarítva 1882-ben Munkácsy Pilátusát látva Párizsba indul, hogy Munkácsyval találkozzon. Őt nem találja, de a kezébe kerül az Egyetértés c. lap,  amelyben olvasta Tisza Kálmánnak az 1883. június 4-i 22370 sz. belügyminisztériumi rendeletét, miszerint gyógyszertárakat lehet felállítani. Ekkor határozta el, hogy az anyagi függetlensége elérése érdekében él a lehetőséggel. Hazatérve a Nógrád megyei Gács községben folyamodott  gyógyszertára megnyitásáért.

Ennek részeként 1883. szeptember 17-én Szentesről írt levelet Budapestre, Kammermayer Károly királyi tanácsos polgármesternek, hogy a foglalkoztatásáról szóló bizonyítványt  –  „minthogy az 1876. évi 51091 számú tanácsi határozattal a fővároshoz díjnokul felfogattattam, s zene minőségemben három évig ott működtem ill. az elnökségnél ... az ezen időről szóló bizonyítványt kiállítani a címemre elküldeni méltóztassék“. Mivel elfelejtette mellékelni az 1 frt-os bélyegjegyet a fővárosi hivatal azt a szentesi polgármesteri hivatalon kérte  számon. Ezt utólagosan kellett megtennie, hogy megkapja a kért bizonyítványt.

Gácson ketten pályáznak, gyógyszertár megnyitását kérte egy Bárány János okleveles gyógyszerész is. De míg az ő pályázata nem ihlette meg az érdekelteket, a Kosztkáé  viszont igen.

Az engedélyeztetési folyamat 1884. februárjától októberig tartott, melynek során a megbízott megyei egészségügyi bizottság részletesen megvizsgálta, hogy az új gyógyszertár nem veszélyezteti-e a meglévők érdekeit, s ehhez a Gácsi Posztógyár véleménye mellett kikérte a gácsi járáshoz tartozó települések, a gácsi járási szolgabíró, a gácsi, libercsei, tiszovnyiki, divényi, lónyabányai, abelovai körjegyzőségek községeinek, a gyógyszertáraknak, valamint az ezért illetékes losonci, kékkői hivatalok véleményét és jóváhagyást.

Miután a Megyei Közgyűlés megállapította, hogy nem merült fel komolyabb kifogás a gyógyszertár létrehozása ellen, a Minisztérium 1884. október 15-én engedélyezte a gyógyszertár megnyitását, melyre Kosztka egy évet kapott. A hírt a helyi lapok is közzétették.

Kosztkának két hónap elegendő volt ahhoz, hogy  berendezze a gyógyszertárát.  A Nógrádi Lapok és Honti Híradó tudósítása szerint a gácsi patika december 10-én nyílt meg és a „Vörös kereszthez lesz czímezve.” A gácsi járási szolgabíró iktatókönyvi bejegyzése szerint a gyógyszertár 1884. december 14-én nyílt meg.

Később megkapta a cím használatához szükséges engedélyt is.

A Gácsi patika céljai

Vállalkozására nagyon felkészült! Ezt tükrözi a később, 1887-ben a Gyógyszerészi Hetilapban „A gyógyszerárulás, tekintettel a vidékre” c. írása, amelyben egy, a gácsi helyzetet részleteiben feltérképező és ismerő, józan meglátású vállalkozó gyógyszerész képe rajzolódik ki előttünk.

Felmérte, hogy Gácshoz 40 kis község közel 30 ezer lakosa tartozik, ami egy tisztes piaci hátteret képez, s elhatározta „hogy a lehető egyszerű és olcsó kiszolgálással fogom a vidéket szolgálni s megnyerni. …egy egész bizottság ostromolt meg (persze az érdekelt gyógyszerárulókból), hogy ha oly olcsón adom a szereket, a nép, melyekhez szokva nincs, nem fogja elfogadni mint jó gyógyszertári szereket ... mert a nép úgy van szoktatva.” Kosztkát ugyan sokkhatás éri, de igazi vállalkozóként cselekszik: „Ez mégis csak sok! Figyelő állást foglaltam el... s én kiismertem ellenfeleim fegyvereit, kiismertem a gyengeségüket s hallgattam.”

Hirdetés - gyógyszerész gyakornok

1885 szeptemberében a Losonc és Vidékében többször közzétett hirdetésében már „úri, intelligens modorú, ép, egészséges és csinos külsejű fiatal” gyógyszerész gyakornokot keres – két évi tartamra egy év segédi kötelezettséggel.

Hogy sikerrel, arról szokatlan módon egy a lapban 1886. márciusában közzétett becsületsértési nyilatkozatból értesülhetünk. A vádlott Czibulka Lajos gyógyszerész, egyetemi hallgató. Segéd(jelöltj)e pedig Kosztka Tivadar, aki érdekeltségi viszonyánál fogva Turek Jaroszlavot mutatta be Czibulka Lajos megbízottjaként. Azt hogy végül is mi lett az ügy kimenetele, nem tudni, de ez most nem is lényeges.

Hirdetés - Legjobbat legolcsóbban

1886 közepén a „Legjobbat legolcsóbban” c., a  Losoncz és Vidéke és a Nógrádi Lapok és Honti Híradó hetilapokban tette közzé hirdetéseit, hogy a gyógyszertárát és annak szolgáltatásait a „fürdő-idény beálltával a szenvedő közönség érdekébe” állítsa.

„…gyógyszertáramban ezentúl a természetes ásványvíz eddig forgalomban lévő mindenféleségei a legfrissebb töltésben, a budapesti piaczi áron megszerezhető; … Megrendelések postával naponta, vasúttal hetente egyszer eszközöltetnek.“ „Az üdülő közönségnek zsírt növelő erősítő szerül melegen” ajánlotta a „magyar és francia cognacot” literenként 1 frt, 1.50 kr a franciát pedig 2,56-tól 6 frt-ig terjedő áron és jó minőségben. Az ajánlatai között szerepelt a minőségét és jutányos árát tekintve is „egész Magyarországon feltűnést keltett” borszesz és az ezzel készült gyógyszerek.

Ezzel párhuzamosan elementáris erővel próbálta magát láttatni a helyi és megyei  közéletben. Kezdeményezője a gácsi népiskola és a helyi kisdedóvó megújításának, a tervezett leányiskola megalapításának. Utóbbi célra gyógyszertára helyiségeit is felajánlotta valamint a tanítói fizetés javára a gyógyszertár évi jövedelmének 100 forintját is.

Kosztka megpróbálkozik segítséget nyújtani, a fentiekben oroszlánszerepet vállaló Miessl Zsigmond, katolikus plébánosnak, aki csak néhány hónappal korábban érkezett Gácsra. Tevékenysége eredményeként újjáalakul a népiskola, létrejön a leányiskola, az addigi szlovák nyelvű miséket és prédikációt magyarrá változtatja.  Együttműködésük olykor baráti, olykor ellentétekkel telített. Miessl eredményeit a felsőbb intézmények nagyra értékelik, amit 1888. júniusában  a Minisztertanács a  Koronás Arany Érdemkereszt odaítélésével jutalmazott.

Írások és cikkek

Közben a Losoncz és Vidéke és a Nógrádi Lapok és Honti Híradóban c. hetilapokban egymás után jelentek meg, az ezekkel kapcsolatos, oktatási és főleg mezőgazdasági kérdéseket feszegető, pontos meglátásokat tartalmazó  írásai, melyek közül főleg az iskolákat érintő írásai váltottak ki viharokat.

Felső Nógrádmegyei Magyar Közművelödési Egyesület

1885 második felétől alapítóként és aktív szervezőként kapcsolódott be a Felső Nógrádmegyei Magyar Közművelődési Egyesület létrehozásába.  Tagja lesz az elnökségének, ahonnan  festői útja legelején, 1891-ben távozott. Helyére a losonci gimnázium tanárát György Lajost választották meg.

Konfliktus  – sósborszesz hirdetés

Tevékenysége azonban nem mindig váltotta ki a helyiek elismerését. 1886 végén több konfliktusba keveredett. Az ekkor közzétett hirdetésében a sósborszeszét kínálta, amely mint írta „igen jó hatásúnak” bizonyult, amelyet a szövege szerint hatóságilag megvizsgált dr. Plichta Soma járási főorvos és Pokorny Ede gyógyszerész, akik szerint az „kimondatott és jobbnak ismertetett el”.  A gond csak az volt, ahogy erről az érintettek nem tudtak, s azonnal tiltakoztak is. Kosztka nyilvánosan válaszolt, igyekezett megvédeni az igazát, de miután a következő hirdetésben kimaradt a kritikus rész, beismerte a vétkét is.

Konfliktus  - Forgách Sándor

Ugyanezen időben gróf Forgách Sándor, is őt vette célba, mert mint írta, nem teljesítette a leányiskolával kapcsolatos 100 koronás támogatási ígéretét. A részletek elemzése nélkül Kosztka védte az igazát, elismerve ugyanakkor azt is, hogy a 100 frt-os ígéretét addig nem teljesítette. De, mint írta nem „fitogtatási mániából vagy hiúságból”, hanem azért, mert a „szükség oly erő­vel nehezedett Kosztka úr vállaira szemben az állítólag „szegény” Gács községgel, hogy ez elöl magyar állami pol­gárának, ha még oly szerény körülmények között él is, itt e hazában, kitérnie nem volt szabad.”

„Nyíltan tehát ismételten kijelentem, hogy a 100 frtnak folyósítását – szegény ember létemre is – azon­nal eszközlöm, mihelyt Gács község szegénységi bizonyít­ványa az alispáni kéz által megerősíttetik s hozzám bemutattatik.”  Kifejtette, hogy Gács nem tartozik a legszegényebb községek közé. Forgách Sándornak van annyi jövedelme, amiből tudná az óvodát segíteni – de ezt nem teszi, és a község is tehetné ugyanezt, ha akarná.

A korabeli olvasók, és az utókor nagy kárára ezen eseménysort követően Kosztka Tivadar gyakorlatilag kivonult az aktív közéletből.

A Szabadelvű Párt

Kivételt azért találunk – 1887. május 29-én Losoncon részt vett a Szabadelvű Párt helyi szervezetének, a Vigadóban megtartott alakuló ülésén. Ezen a már említett Forgách Sándor, gróf, Miessl Zsigmond lelkész mellett beválasztották annak végrehajtó bizottságba.

Nem egészen mellékes, hogy a párt egyik legismertebb országgyűlési képviselője 1887-től 1901-ig Asbóth János író, politikus és utazó volt. Az ebben az évben megjelent  utikönyvében  Bosznia-Hercegovina közzétett metszetek és a Csontváry festmények  között  több kutató, legutóbb Molnos Péter talált hasonlóságokat.

Konfliktus  – regále csonkítás

Terveit majdnem derékba törte a Forgách Antalnéval való vitája, melynek alapját az képezte, hogy a Forgách család tiltakozása ellenére  gyógyszertára kínálatában előkelő helyet kapott a borszesz, avagy a pálinka. Utóbbi a Forgáchok számára is jelentős jövedelemforrás volt. A több hónapos pert a Forgáchok nyerték meg. 1887. júliusában „Kosztka Tivadar regále csonkítónak mondván ki” kártérítrésre kötelezték. Ezt csak úgy tudta téríteni, hogy egy losonci gyógyszerésztől kölcsönt vett fel, amit azonban nem tud időben visszafizetni.

A háttérben nyilvánvalóan anyagi okok is rejtőzködnek. A Forgách-családnak Patakalján (Podrečany) és a Gácshoz tartozó Telki-pusztán is volt szeszégetője. Kosztka a szeszárusításával ezek bevételeit  korlátozta.

Árverés

A vesztes pert követően a gyógyszertár ugyan a tulajdonában maradt, de a kirótt büntetés nehéz terhet rótt rá, amelyet nehezen tudott teljesíteni. Kifizetésére egy losonci gyógyszerésztől kölcsönt vett fel, amit nem tudott téríteni. Czellner Viktor gyógyszerész  megbízásából a gyógyszertár teljes berendezésével 1890 végén árverés alá került, melyet a Pesti Hírlap 1890 decemberében és 1891 februárjában a Losoncz és Vidéke tett közzé 1891. február 22-i számában.

Bérlők I.

Nem maradt információ arról, hogy az ügy pontosan hogyan végződött, az viszont biztos, hogy a gyógyszertár a tulajdonában maradt, de úgy, hogy azt már korábban Hackenberger László aradi gyógyszerésznek adta két évre bérbe, amit salgótarjáni levéltárban őrzött „igtatókönyv” 1891. február 23. / 2990. számú bejegyzése is megerősített. Őt testvére,  Kosztka László követte.

Anyakönyvvezető helyettes

1896-ban kb. 3 évre visszatér Gácsra, ahová a belügyminisztérium Nógrád vármegyében   anyakönyvvezetői helyettesnek nevezte ki. Ebben az időben saját maga vezette a gyógyszertárat is.

Kezelői állomás

1897 májusában gyógyszertári kezelőt keres – „két szobás lakással, nagy gyümölcsös kerttel.” Hirdetéseit a Gyógyszerészeti Hetilapban tette közzé, a losonci sajtóban nem!

Csak sejteni lehet, hogy a jelentkezők nem teljesítették a feltételeit, mert a következő számban újabb feltételekkel egészítette ki a hirdetését. Legyen nőtlen, értse a szláv nyelvet, s ebbéli minősítvényét küldje be. Az állomás be lett töltve,  de, hogy ki volt a kiválasztott személy, azt még nem tudjuk.

Kísérlet arra, hogy eladja a gyógyszertárat

Egy évvel később 1898 májusában 20 000 Frt-ért el akarja adni a gyógyszertárát.  „Középforgalmú gyógyszertár, szódavízgyár, egy nagyobb gyümölcsöskert közepén kőből épült kényelmes házzal ritkaszép klimatikus vidéken 20.000 frt készpénzért eladó, Vevő, ki a gyógytári teendők mellett kertbeni foglalkozásnak is barátja, szórakozást és kellemes otthont talál.” Az hogy ez Gácson van, csak az aláírásból derül ki.

Bérlők II.

A gyógyszertár bérlője 1899 decemberétől 1906. szeptember 7-i haláláig Danko Gyula helyi gyógyszerész lett. Kosztka az őszi időszak egy részét, de nem egyszer az év végét is Gácson töltötte. Ennek egyik apró bizonyítéka az a tudósítás, amely szerint 1906. december 31-én 5 korona felülfizetéssel támogatta a  Gácsi F.M.K.E. Magyar Olvasóköre könyvtárának gyarapítása javára rendezett színielőadást.

Dankó Gyula váratlan, 1906. szeptemberi halála után 1909 végéig Bentsáth Kálmán bérelte a gyógyszertárat, aki a baranya megyei Vérméndről érkezett Gácsra, egyébként Csacai születésű. Egyéves fia halála után távozott 1909 októberében. 

Ezután 1910 végéig  a nagyváradi származású Dőry Mihály gyógyszerész bérelte a gyógyszertárat.

1911-től a Tiszacsegi születésű Eisnitz Sándor a gyógyszertár bérlője, aki nem tudta téríteni a kért bérleti díjat,  ezért 1911. február 11-én levélben kérte a feltételek könnyítését, de miután ez nem történt meg, távozott. 1912-től a tiszolci Magyar Korona Gyógyszertár lett a patika tulajdonosa.

Az új bérlő a Békéscsabáról érkezett Székely Sándor lett, akivel Kosztka 1912. július 25-én kötött szerződést három évre, évi 2800 korona készpénz az összes adók, tűzbiztosítás és a többi évi járu­lék fizetésével és egyéb kötelezettségekkel. A bérbeadásnál, hasonlóan az előző bérlőkhöz, azt is kikötötte, hogy fenntartsanak számára egy szobát, ahol lakhat, s azt is, hogy a budapesti műtermében nem férő tárgyai és festményei a patika padlásán maradhassanak.

Tarpatak

A gyógyszertára annak ellenére, hogy bérlője nem vetette meg az alkoholt, jó kezekben volt. Ő maga így biztonsággal és nyugalommal járhatta Tátrát és a nagyvilágot.

1904–1906 között a szó mai értelmében ingázik a Tátra és Taormina között. Tanulmányozza a helyszíneket, keresi a naputat, s hónapokig tudatosítja, hogy még nem készült fel a nagy feladat teljesítésére. 

„A nyarat a Magas Tátrában töltöttem s a Tarajkán a Szilágyi Dezső emlékénél állapodtam meg. Innen gyönyörködtem a nagy tarpataki vízesésben, a Lomnici csúcs és társainak büszkeségében; a középormon levő eleven sziklák világítása és a mélységnek kifejezhetetlen távlata hatott rám.

Nem rajzoltam, nem festettem, hanem csak figyeltem és bámultam a természet monumentális szépségét, a hangulat csendes mély ütemét, a gyönyörnek a legszebb természet zenéjét.

Castellammaréból tavasszal Scardonéban a Kerka vízesést festettem s nyáron ismét a Tátrában vagyok s kiszépítem az első rajzot, a Tarajkáról nézve a nagy vízesést; háttérben az összes ormokkal s a kiálló sziklákkal, de az egyméteres rajz ki nem elégített.

Egyenesen Siciliába utaztam, ahol Syracusa, Gyrgenti, Palermo, Messina, Catania, Caltanisetta, Francaville, a St. Giovanni megtekintésével Taorminában állapodtam meg.

De mert a taorminai görög színház az Etnával rendkívül nagy távlatot követelt, nagyobbat a tátrai vízesésnél, hosszabb tanulmányozás miatt évi lakást béreltem ki, de kisebb részletek megfestése után, – a nagy motívumhoz hozzá nem nyúlhattam, nyáron visszakívánkoztam a Tátrába, a nagy-tarpataki völgynek újbóli tanulmányozására.

De hiába tanulmányoztam – a nagy monumentális feladatra még gyenge voltam.”

Taormina

„Visszavágytam Taorminába, s amikor ott is arról győződtem meg, hogy egy két méter hosszúságú napkeltében készült festménnyel célt nem érek s ezzel a világ elébe nem léphetek; a vászon megsemmisítésével szembekerültem a pozitívummal, és kértem a további felvilágosítást: e szóvita közben az a meggyőződés kristályosodott ki az egészből, hogy világkörüli útra kell mennem, s amit még nem láttam, meg kell néznem.

Kétezer korona segélyre volt szükségem, s ezt a kultuszminisztérium útján gondoltam kivihetőnek „sürgős esetben” kölcsönképen, de onnan felelet nem jött; én kénytelen voltam hazautazni s a pénz kérdését drogistám útján a Credit Lyonais bankkal csekkekkel nyélbe ütni.”

Ki lehetett a drogista – gyakorlatilag csak egy lehetőség van. A gácsi gyógyszertár aktuális bérlője – Dankó Gyula.

Kairó

Túlélve a kalandokat és egy hajótörést is Egyiptomba Kairóba ment a naplemente tanulmányozására. Eközben megtalálta a sokat keresett napút színeinek világító fokozatát. Felfedezéséről úgy a kultuszminisztériumot, mint Hollósy festőt Münchenben táviratilag tudósította. Miért oda ment? – kérdezhetjük.

„Mind ennél azonban jobban megörültem, mikor megszólított egy fiatal magyar ember, Paczka, a festő. Tanulmányokra utazik Olaszországba. Váltig nógattam, hogy ne menjen Olaszországba, hanem jöjjön velem Afrikába; az neki való, a kinek ereje a színezésben van; ott vannak az igazi tündöklő színhatások, csak el tudja találni; ott lehet bibliát festeni természet után. Egész Nabrezínáig folyton nógattam és itt is avval váltunk el, hogy Velenczében még alaposabban meggondolja a dolgot és talán még ugyanazon a hajón megyünk.

Ebből semmi sem lett; talán visszajövet találkozunk megint valamelyik olasz városban, akkorra majd még erősebb színekkel festhetem neki, milyen kár volt velem nem jönnie, megnézni a vörös tengert és a sivatagot, az utat, a melyen a zsidók elhagyták Miczrajim országát és a melyen Mária menekült Heródes elől. Nem is fogja előbb festeni legjobb képét, míg ott nem járt. (Molnos Péter monográfiája)

Taormina – Tátra

Egyéb kitérők után a Tátrába ment, elkészíti a a tátrai kép alapját „de már a Tarajkán nem gondolkozom azon, hogyan festem meg a nagy Tátra látképét a vízeséssel. Még csak rajzpróbára sem került a dolog, hanem egyenesen a nagy vásznat távirati úton rendeltem meg. A festmény megvolt alapozva s a felkai parkban télire elraktározva.”

Athénból Taorminába siettem, „ahol reám várt egy olyan naplemente, amellyel tisztában voltam, hogy az lesz a világnak a legszínesebb napút-festménye. Itt sem kellett gondolkoznom sokáig a kivitelre nézve, mindennel tisztában voltam – nem maradt egyéb, mint a vászon sürgős megrendelése.” Megfesti!

Tátra

„Ezzel az eredménnyel búcsúztam el a hosszú vajúdás után Taorminától, fel a Tátrába az elraktározott munka folytatására, s ahogy ezzel is készen lettem, észre vettem, hogy e két nagy munkával a világot már meglephetem.

E célból terveztem azt, hogy az irányadókat Budapestről különvonaton meginvitálom magamhoz egy villásreggelire, s a festményeket a parkban mutatom be meglepetésre.”

Nem történt meg. Önéletrajza szerint „Budapestet érintettem s néhány napra a városligeti nagy parkcsarnokban állítottam ki a nagy vásznakat keretek nélkül.”

Gácsi levél

Gácsról 1913. december 31-én kíván boldog újesztendőt a Kegyelmes Uramnak, császárnak, megfogalmazva saját kéréseit és igényeit is.

„Én a világ legnagyobb plein-air festményét Őfelsége tiszteletére kiállítani fogom, azt a munkát, mely Párizsban a világot túlszárnyalta... A Munkapárt győzelméhez pedig nemcsak a jó Isten segítségét fogom újból kérni, anyagi erővel is akarom támogatni... Kívánok a Felséges úrnak, hazánknak, Kegyelmességednek és családjának, a Munkapártnak 1914-es egészséges boldog újesztendőt. ... Gács, 1913. dec. 31. Cs. s hogy mint fejedelem is halhatatlanná legyen.“

Csontváry három hónappal korábban érkezett vissza Konstantinápolyból, melyről a Pesti Hírlap is beszámolt 1913. október 4-i számában.

A gyógyszertár átruházása

Székely Sándor 1914-ben megvásárolta, átruházta – valószínűleg hosszú távú köcsönre – a gácsi gyógyszertárat. Az információt a Belügyi Közlöny 1914/45 számában tette közzé.

Egyik írásában ezzel kapcsolatosan ezt írta: „Nem maradt más hátra, mint a lóti megbízatást  a kinyilatkoztató szellemnek visszaadni és türelemmel  az igazságot be kellett várni. Eközben történt az, hogy engem 1914. év végén a sors sarkallt vagyonomat biztonságba helyezni s a kezelését életjáradékkal biztosítani…”

Levelezés:  Kosztka – Székely

A kettejük közötti levelezés számos nehéz pillanatot örökített meg, s az I. világháború előre haladtával egyre megrázóbb lett. Ismert, hogy Kosztka a teljes vagyonát hadikölcsönökbe fektette, s azt elveszítette. Az időszakból megmaradt leveleiből egyértelműen kiderül, hogy megélhetési gondjai vannak, éhezik. Erre utalnak a Székelynek írt levelei, amelyekben arra kéri, hogy küldjön neki a gyógyszertár kertjében megtermett gyümölcsökből.

Székely az 1916. június 16-án keltezett, Gácsról küldött levelezőlapján (nyilvánvalóan Kosztka sürgetésére) a nehéz gácsi helyzetről számol be „Ön nem tudja: hogy Gácson a cigány asszonyok havonta 60-70 K. hadisegélyt kapnak, te hát nem dolgoznak. Ön nem tudja: hogy Gács és környékén egy szem gyümölcs nem lesz, mivel a hernyók mind elették, most kezdenek a fák hajtani. Ön nem tudja: hogy a gácsi járásorvos Pestről hozatott ide gombát – a saját ebédjére. Ilyen világ van itt! – Amint valahol fogok azonban látni, első kötelességemnek tartom, hogy Önnek megküldjem.”

Következő, 1917. július 13-án keltezett lapját Alexander Székely névvel már a hadszíntérről küldte el Budapestre „… Várom Gácsról az értesítést, hogy mikor ír már Művész úr, hogy küldhessem a pénzt – mai napig még nem jött semmi értesítés. Szíveskedjék ide írni tuloldali címemre. Bizton hiszem, hogy azt a csekély nyilatkozatot, amit kértem az adósok behajtására – már megküldötte Gácsra. – Hogy van Művész Úr! – Járt e már törökök közt. Itt igazán nem gusztusosak! …”

Csontváry eleget tesz Székely kérésének, s elküldi számára a nyilatkozatot, melyben felhatalmazta őt arra, hogy a gyógyszertárral együtt az ott maradt orvosi vényeket és a követeléseit is átvette, s ezzel megszerezte a jogot azok behajtására.

Utolsó levélváltás  Kosztka – Székely

A kapcsolatuk utolsó része az 1918. októberi levélváltás volt, amelyben Székely gyakorlatilag azt közölte Kosztkával, hogy nincs módjában neki segíteni, sőt ő kért segítséget.

„Művész Úr én elmondhatom Önnek, hogy az Ön évjáradékának pontos fizetése lehetővé tételéért én adósságot csinálok adósságra …. Nem akarok szemrehányást tenni Önnek, de én igen rossz vásárt csináltam. Itt vagyok 7 éve és <ép[p]en> annyi az adósságom, hogy gondok nélkül nem tudok egy nap sem lefeküdni. –  Se állatorvos se körorvos az egész háború alatt és én katona vagyok még most is!” – írta többek között.

Az idézett levél megírása után néhány nappal megalakult a Csehszlovák Köztársaság, amelynek légiós katonái 1919 tavaszán elfoglalták Gácsot és Losoncot is, ami alapjaiban változtatta meg a Gács és Budapest közötti kapcsolatot.

Hermann Lipót

Néhány hónappal később, 1919 tavaszán amikor Kosztka Tivadar Budapesten felkereste Hermann Lipótot (1884–1972, festő, grafikus, Munkácsy-díjas, érdemes művész), hogy kétségbeesésében segítséget kérjen tőle, ezt mondta neki:

„1919 márciusában a kommün első napjaiban Csontváry is jelentkezett a szakszervezetben. Megpillantottam különös sovány figuráját, az ing plasztronját és nyakkendőjét helyettesítő kendővel a nyakában, szandállal a lábán. Hozzám fordult, akinek ott némi funkciója volt.

• Nézze Lipót - mondotta. Tudja, hogy a patikám bérbe adtam, annak jövedelméből éltem. De most hogy is mondjam, államosították. Valami pénzre volna szükségem.

Zavarban volt, talán nem akarta bevallani, hogy éhezik, és a kérés különben sem volt szokása. Ekkoriban még nem utaltak ki segélyt a művészeknek, de Csontváryval kivételt tettünk. Előlegeztünk neki a szakszervezeti tagsági díjból egy szerényebb összeget, ami azonban nem sokat jelentett neki, hiszen semmije sem volt.”

Csontváry halála – hibás dátum

A pénz nélkül maradt, súlyoson nélkülöző Csontváry Kosztka Tivadart 1919. május 13-án a budapesti Koch Róbert kórházba szállították, ahol az 1919. június 21-i orvosi zárójelentés szerint délután 4 órakor „szívelégtelenség, tüdőtágulás és belérhártyagyulladás” következtében elhunyt. Csontváry haláláról a Gyógyszerészeti Közlöny csak megkésve, 1922/1 számában számolt be.

Székely Sándor elköltözése Kecskemétre… a patikát Cornides Károly vette át

A Gyógyszerészeti Közlöny 1919. november 15-i száma közli, hogy Székely Sándor közös megegyezéssel Cornides Károlyra ruházta át a gyógyszertárat.

A gácsi patikát Cornidesz Károly (1865–1932) felkai (szepesség) gyógyszerész vette át, akitől az épületet 1922-ben Ruzsinszky Gyula vásárolta meg.

A gyógyszertárat Cornidesz a falu központjába költöztette, ahová magával vitte a teljes gyógyszertári felszerelést is.

Székely Sándor 1919 őszén Kecskemétre költözött, ahová magával vitte a padláson elhelyezett festmények egy részét is.

Emléktáblák

Csontvráy Gácsi emlékét jelenleg két emléktába őrzi, az egyiket 2010. augusztusában avatták fel, a másikat az emlékév keretében 2019. június 21-én lepleztük le.

Puntigán József helytörténész, Losonc