FiguratiF Galéria, MaJel Rovás Központ, Kassa, Erzsébet utca 42.
A magyar nemzet mondhatjuk, különleges kapcsolatban állt mindig a Boldogságos Szűz Máriával. Hiszen ő volt a Magyarok Nagyasszonya a Patrona Hungariae. A magyar katolikus egyház október 8-án főünneppel emlékezik–emlékezett meg a Szűzanya magyarokat oltalmazó pártfogásáról. Október 12-én nyitották meg a Boldogasszony elnevezésű vándorkiállítást Kassán, a Rovás fenntartásában lévő Magyar Jelenlét Házában.
Az alábbiakban a kiállítás megnyitó során elhangzott köszöntőket olvashatják.
A kiállítást Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója köszöntötte:
Gyertyaszentelő Boldogasszony, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Sarlós Boldogasszony, Angyalos Boldogasszony, Havas Boldogasszony, Nagyboldogasszony, Kisboldogasszony... és még sorolhatnánk azokat a jeles napokat, amelyekbe a magyarok Miasszonyunkat is belefoglalták. Mint ahogy abba az énekbe is, amelyet a Himnusz megírása előtt énekeltek. A Boldogasszony Anyánk kezdetű csodaszép dallam szerencsére a mai napig felcsendül különféle szép alkalmakkor.
A magyar nemzet mondhatjuk, mindig különleges kapcsolatban állt a Boldogságos Szűz Máriával. Hiszen ő volt a Magyarok Nagyasszonya a Patrona Hungariae. A magyar katolikus egyház október 8-án főünneppel emlékezik–emlékezett meg a Szűzanya magyarokat oltalmazó pártfogásáról. Ilyenkor a papság és a hívek Mária közbenjárását kérik Magyarországért és a magyar nemzetért.
Csak néhány szegmensét említettem annak a gazdag hagyománynak és kapcsolatrendszernek, amely a Magyarok Királynője és nemzete között létezett és fennáll ma is. Erről a különleges kapcsolatról szólnak az itt látható alkotások is, amelyeket szeretettel fogadtunk és tárunk elé a kassai közönségnek.
Ünnepi beszédet mondott Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke:
Főtisztelendő Helynök úr, tisztelt Igazgató asszony, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A Kárpát-medence számos településén nyitottuk már meg ezt a csodálatos kiállítást, és bevallom őszintén, hogy – a maihoz hasonló ünnepi köszöntők előtt - rendszerint átlapozom az egyházi kalendáriumot, és szinte minden alkalommal találok a megnyitó időpontjához közel eső Mária-ünnepet.
Mondhatnám, hogy mindig találtam mankót a gondolataimhoz, de érezhetőem több van itt, mint puszta gondolatébresztés.
Csodálatos érzés felfedezni azt, hogy talán akarva sem tudtuk volna munkatársaimmal úgy összeállítani ezt a máriás zarándokutat, hogy az egyházunk által kijelölt ünnepek mondanivalója jobban összecsengjen a kiállítást befogadó hely szellemével és nemzetünk történelmében betöltött szerepével.
A kassai kiállítás-megnyitó egy olyan hónapra esik, amikor két alkalommal is emlékezünk a Szűzanyára: az egyiket a világegyházzal közösen ünnepeljük, a másik elsősorban rólunk, magyarokról szól.
Az első a Rózsafüzér Királynője, amit az 1571. október 7-én vívott lepantói ütközet emlékére rendelt el V. Piusz pápa. Ezt a csatát a keresztény Szent Liga vívta a muzulmán Oszmán Birodalom ellen. A másik a Magyarok Nagyasszonyának ünnepe, amit Kolos hercegprímás kérésére engedélyezett a pápa, amikor hazánk megérhette fennállásának millenniumát, és amit a későbbi X. Szent Piusz pápa október 8-ára helyezett át.
Mindkét ünnep hálaünnep, de mindkettő egy bizonyos gondolat egyértelmű elutasítását is üzeni. És mindkettő aktuális – itt és most.
Az 1571-es lepantói ütközetet az egyesült keresztény flotta vívta az Oszmán Birodalom hajóhadával. A hangsúly elsősorban az egyesült jelzőn van. A pápa több mint 5 évet küzdött a Szent Liga megszületéséért, amely aztán a Pápai Állam, Spanyolország és Velence között jött létre. Németország a belső keresztény megosztottsága miatti gyengesége, Franciaország pedig a törökökkel ápolt jó kapcsolatai miatt maradt ki a Szent Ligából. Akkor egyesült erővel sikerült megállítani a keresztény értékektől távol álló muzulmán világ előretörését, amely a keresztény hagyomány és értékrend teljes felszámolását eredményezte volna Európában.
Akkor is voltak, akik ebből a vallásháborúból kimaradtak, és akkor is voltak, akik fontosnak tartották a hagyományos értékek védelmét, mert ebben látták a keresztény jövő garanciáját. A történelmi források arról is beszélnek, hogy a szövetség kialakítása sem volt egyszerű – az egyik ország az üres kincstárra hivatkozott, a másik „csalafinta” módszerekkel kereste a kisebb kötelezettségvállalást, a jó és szent cél érdekében azonban az egyéni érdekek végül a háttérbe szorultak.
A lepantói csata üzenete több mint aktuális, hiszen ma is ugyanez történik – korunk sajátos fegyvereivel és módszereivel. Az alapkérdés ugyanaz, mint ami V. Piuszt és számos, előtte regnáló egyházi vezetőt foglalkoztatott: megmaradhatunk őseink hitében kereszténynek?
Képesek vagyunk egyesült erőkkel, a Szent Liga szellemében szembeszállni értékidegen erőkkel és az ezek mögött rejlő egyénekkel?
Ránk, magyarokra vonatkozatva, akiknek a kereszténység nemzetalkotó elem, a kérdés úgy tevődik fel, hogy fennmaradhatunk nemzetként a keresztény értékvilág és Isten nélkül?
Ha létezik kollektív nemzettudat, akkor bennünk, magyarokban a kereszténység védelme történelmi tudatunk része. Számunkra a kereszténység nem egy köntös, amit csak úgy levehetünk. Ehhez viszont az szükséges, hogy ép legyen ez a köntös, ne legyen szakadozott, lyukas és kopott.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ehhez a gondolathoz szervesen kötődik a második ünnep, a Magyarok Nagyasszonyának ünnepe.
A kortársak égi jelnek tekintették, hogy Szent István királyunk Nagyboldogasszony napján, Mária mennybevitelének augusztus 15-i ünnepén halt meg. A „csodás” egybeesés magyarázza, hogy a Könyves Kálmán korában keletkezett Hartvik-legenda szerint „István királyságát az örök szűz Istenanya, Mária gyámsága alá helyezte”...
A Szűzanya és a magyar nép közötti kapcsolatot az István király halálát követő belső villongások sem tudták elhomályosítani. A Magyarok Nagyasszonya tisztelete az idén ünnepelt Szent László király uralkodása idején új virágzásba borult. Később a tatárokkal és a törökökkel szemben is Jézus és Mária nevét kiáltva indultak harcba őseink.
Szent István megkoronázásával elkezdődött nemzetünk több mint millenáris keresztény története, amely egy lelki megújulás hajnala volt Isten és a magyarság között. Ennek a lelki kapcsolatnak legkedveltebb szentje lett a mennybe felvett Magna Domina Hungarorum, a magyarok Nagyasszonya, akinek tisztelete azelőtt és azóta is töretlen népünk körében.
A Szűzanya lélekmentő, engesztelő, kegyelemközvetítő erejére különösen szüksége van korunknak, a Magyarok Nagyasszonya ünnepnek ugyanis van egy mozzanata, amely elgondolkodtat. Bálint Sándor néprajzkutató az Ünnepi kalendárium című munkájában megjegyzi, hogy az az akkori, 19. század végi liberális nemzetállamra jellemző ünnepi törvénycikk nem említi, mellőzi az oltalmazó Nagyasszony nevét. Ezzel megfosztja a nemzetet attól az alaptól, ami a szentistváni mű révén nemzetté tette.
A keresztény hagyományban bekövetkezett repedés később, 1917-után egy olyan eszme megjelenése által okozott nemzeti katasztrófát, amely hivatalos ideológiává tette az ateizmust, szervezetten és erőszakosan terjesztette az istentagadást, pusztította az istenhitet és annak intézményeit.
Az ilyen eszmékre épült alaptörvényben pedig hiába keressük Isten és az oltalmazó Magyarok Nagyasszonya nevét, mert csak a Szovjetunió felszabadító tettének dicsőítését találjuk.
Ez az ateizmusra és materializmusra épített világbirodalom jóllehet összeomlott, de liberális eszméje még ma is hat. A mi dolgunk az – és itt Nagy János kiállító művészünk szavait hívom segítségül -, hogy „az élet szentségét, a szépség, a jóság, az igazság, a hűség, a boldogság és a hazaszeretet hitét mutassuk fel.” És ha törvényekről és alaptörvényről tettem korábban említést, engedjék meg, hogy a mostani alaptörvényt idézzem, amely így kezdődik, hogy „Isten áldd meg a magyart” és ezek utolsó gondolatai: „Legyen béke, szabadság és egyetértés!”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A Rózsafüzér Királynőjének ünnepe az egyetértés jegyében született. Maga a rózsafüzér is Mária imádságok köteléke, melyeket végül a Miatyánk fon csokorba. Az egyetértés, a kötelék gondolata az, amely mai, kassai kiállítás-megnyitónknak is legfontosabb üzenetét jelenti.
Beszédes számomra, hogy volt idő, amikor Kassa az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott, és üzenete van annak is, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelmünk is itt tartotta ünnepi esküvőjét Brandenburgi Katalinnal. Az egyik nemzetünk Kárpát-medencei egységére emlékeztet, míg a másik az Istennek való egységre, ugyanis a házasság Isten szent színe előtt történik.
Ez a gondolat pedig csodálatosan összekapcsolódik a Patrona Hungariae sajátos ikonográfiájában, aminek alapja a kiállításon is látható csíksomlyói Szűzanya-ábrázolás. A Magyarok Nagyasszonya képe a napba öltözött asszony ábrázolásából bontakozott ki: a Szűzanya fejére a tizenkét csillagú korona helyett a magyar Szent Korona került, a karján ülő kis Jézus kezébe az országalma, Mária másik kezébe pedig az ország jogara.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Hager Ritta textilművész kiállító művészünk így vallott: „Isten állandó hívása ellenére a XX. század javarészt az ellenkezés, a NEM százada volt. Ez a század, a XXI-ik, remélem, az IGEN százada lesz. Az IGENÉ, amit Mária mondott az angyalnak, és magába fogadta Jézust. Mi is lehetünk Máriák, hogy befogadjuk az Isten fiát. Csak IGENT kell mondanunk.”
Isten adja, hogy így legyen!
A kiállítás kurátora Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója:
A Boldogasszony című kiállítás egy teljes és kerek világba nyújt betekintést, melyben egyszerre van jelen a magyarság mitikus időkben eredeztethető Istenasszonya, a nemek világát életében meghaladó Szűz Mária, az Istenszülő, ki példát mutat mindannyiunk előtt a tisztes készülődésre, ráhagyatkozásra, életvezetésre.
A Patrona Hungariae, a magyarok oltalmazó pártfogója, a Magyarok Nagyasszonya.
Az ég és föld közötti szövetség földi vetülete, a Regnum Marianum, Mária Országa, mely Regina Hungariae birodalma a jelenleg nyugvó Szent Korona akaratán keresztül.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet kezdeményezésére egy esztendővel ezelőtt ötvenöt kiemelkedő kortárs magyar művészt kértem fel, hogy fogalmazzák meg a Boldogasszonynak azt a sokrétegű, összetett képét, melyet a művészet évezredek óta korról-korra megtesz.
A kiállítás megnyitására az alkotók elkészítették a műveiket és ezzel létrehozták azt a csodát, melyet természete szerint minden ember magában hordoz, de csak keveseknek adatik meg, hogy megteremtse a kapcsolatot ég és föld, természet és Teremtő között. Hogy megszülessen a szakrális alkotás, mely öröktől fogva a világ rendező elvét hordozza, mely teremteni képes, az életet serkenti, őrzi, élteti és képes - hitem szerint egyedüliként - létrehozni a kultúrát.
Mindezt olyan korban teszik, melyben már jó kétszáz éve a teremteni képtelen ellenkultúra pusztítását – a közös értékek lerombolását, a közösség rendjének felszámolását – is kultúrának hamisítják.
Amikor a nevén sem nevezhető globális pénzhatalom világuralomra jut, amikor az ateizmus világnézetté válik, a titkos társaságok a vallás leváltására és megsemmisítésére törekednek, amikor a pénzgazdagság egyedüliségét hirdetik és a tudományt ateista ideológiává szűkítik, amikor a szabad nemzetek felszámolása zajlik, és megszálló hordák rohanják le az országokat, amikor a fenevadat kiszolgáló, névtelen globális pénzhatalom világuralma a küszöbön áll.
Ezen időkben e kiállítás küldetése, hogy az elkövetkezendő esztendőkben körbejárva a Kárpát-hazát, hitében, felelősségében és hűségében erősítse meg az őrt állókat, és onnan kitekintve a világ minden részéről haza hívja az elszakadt nemzettársakat.
A kiállítás sorozat annak üzenetét hozza, hogy mint sok évezreden keresztül, most is a Boldogasszony zászlaja alatt lehetünk erősek és szabadok, ha hittel és elszántsággal, összefogva vívjuk meg harcunkat hagyományainkért, értékeinkért, együvé tartozásunkért.
Mi magyarok, Mária Országában, az ősi seregekkel megerősítve, a fenevad tombolását megállíthatjuk és elhozhatjuk mindannyiunk szabadságát, mint ahogy azt egy másik üzenet hirdeti: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni”.
Ezen gondolatok jegyében megnyitom a kiállítást.
Fotók: Gráf Dóra és Sárba Katalin
