a Rovás művészeti, kulturális
és művelődési lapja

 
 

Ritka alkalmak egyike, hogy a Rovás Akadémián fotókiállítást nyitunk. 2013-ban a látókörünkbe került Németi Róbert, aki nem sokkal azelőtt jött haza külföldről, és az Új Szó tudósítója és fotósa lett. 

A királyhelmeci származású fiatalember a fotózás iránt a multimédiás szakkörben kezdett behatóbban foglalkozni, amely meghatározta további életpályáját. 2007 nyarán ellátogattott Nagy Britanniába, ahol megvette első fényképezőgépét. Az érettségi vizsga után újra kiutazott Nagy Britanniába, ahol York városában a York Press napilap fotóriportereként dolgozott. 2010 júniusában saját vállakozásba kezdett, mint szabadúszó fotós. Továbbra is vállalta felkéréseket a yorki napilaptól, de közben más magazinoktól és szerkesztőségektől is voltak megbízásai, mint a Yorkshire Post és Yorkshire Magazine.

2011-ben fotóriporteri állást kapott a Southamptonban lévő Solent News nemzetközi hírügynökségnél. Különféle sajtókonferenciákon, hír eseményeken, megrendezett PR fotózásokon, reklám és egyéni fotó projektekben vett részt. Fotói megjelentek a The Times, Daily Mail, The Daily Telegraph, Daily Mirror, Guardian, Daily Express, Metro, The Independet, The sun és a The Star hasábjain és címlapjain. Ezen kívül sok internetes és más nemzetközi lapokban is jelentek meg képei. Két fényképével a 2011-es és a 2012-es NAPA fotóverseny díjazottjai között volt. 

2013-as hazajövetele óta külsős fotósként kezdett el dolgozni a különféle brit, szlovák és magyar hírlapoknak. 2014-től az Új Szó napilap régiós tudósítója és egyben fotósa. Mindezek mellett továbbra is fotózik az itthoni és külföldi kliensek, esküvőket fotóz és rövidebb dokumentumfilmeket is készít. 

Kovács Ágnes