...a teljesség igénye nélkül, nem átfogó jellegű előadást láttok most a reneszánszról, hanem egy olyan elmélkedést, mintha a kávézóban egy asztalnál ülnénk, és a reneszánszról szeretnéd megtudni a véleményem.

A reneszánsz (2. rész)

A reneszánsz igazi nagy művész-géniuszokat termett, előző előadásomban sem érintettem nagyon az életrajzukat és nem teszem most sem. Pláne más szavakkal elmondani ugyanazt, amit különben is tudtok. Induljunk ki abból, hogy tudjátok, ki volt Verrochio, hogy tudjátok, az ő műhelyében tanult Botticelli és Leonardo is. Hogy tudjátok, Botticelli többször is megfestette Rómeót és Júliát, hogy személyesen is ismerte őket. Ő valóban ismerte őket, Shakespeare viszont nem. Júliát eredetileg Simonettának hívták és a híres Amerigo Vespucci lánya volt. Rómeó pedig a Mediciek szülötte, Giuliano. Júliába Botticelli is szerelmes volt, minden nő-alakjával őt ünnepli, róla álmodozik, vágyódik utána, többször meztelenül is elképzeli – mert hogy meztelenül nem láthatta, az több, mint valószínű. Nem lehetetlen, csak nehéz elképzelni... Idézzétek csak fel a Vénusz születése c. festményét. Vénusz meztelen, de a rengeteg vörös haját összefogja bal kezével az ágyéka előtt. A haj vonalaiba viszont odaálmodta ölének rejtekét, elképzelte vágyai kútját... – nem ragozom, csak felhívom rá a figyelmeteket, ha erre nem gondoltatok volna...

Vagy a Három grácia c. festményének mindhárom nőalakja Simonetta, Páris herceg pedig Giuliano de Medici... Simonetta Madonna-ábrázolásokban is visszatér, minden képén ott van, uralkodik a művész fölött.

Giuliano ellen merényletet követnek el egy szentmisén, Simonetta pedig öngyilkos lesz miatta. Botticelli pedig Plátói szerelemmel szereti mindvégig. Még érdekesebb a történet, mint Shakespeare drámája, az egész újra feldogozható lehet – bár, ki az, akinek műveltsége és rátermettsége mai napság felér Shakespeare-hez. A ma öntelt botrányhős művészei, konceptualista szélhámosai, mindent jobban is tudó fiataljai a pusztítás prófétái. Nem fokozom, mert megint elszáll velem a ló – ahogyan ezt mifelénk mondják... Szóval, abból indulok ki, hogy tudjátok, ki volt Botticelli...

Abból indulok ki, hogy tudjátok a nyugati keresztény vallásszakadás okait és összefüggéseit, így nem térek ki Lutherre, sem Kálvinra, a lényeg, hogy nagyban befolyásolták a reneszánsz Európa szellemiségét. Nem térek ki a rengeteg háborúra sem, hiszen ismeritek a történelmet, tudtok a nagy tengeri felfedezésekről is, amelyek által bebizonyítást nyert, hogy a Föld gömbölyű. Az óceánok urai a spanyolok és a prortugálok, a Földközi-tenger medencéjében Genova, Pisa és Velence hajói harcoltak a vezető szerepért, végül Velence kerekedett felül. A szárazföldön Nápoly és Firenze rivalizált, majd, miután a quattrocento közepén békét kötöttek, felvirágozhatott a kultúra...

Sok lenne, ha az északi reneszánsszal is foglalkoznánk, feltételezem, hogy erről is megvan mindenkinek a kialakult véleménye. Nevezhető-e ez reneszánsznak egyáltalán? Ha nem, minek nevezzük? A lényeg: Itálián kívül a reneszánsz leghamarabb Magyarországon jelenik meg, köszönhetően Mátyás nápolyi feleségének, Beatrixnek, és a vele beáramló tudósoknak és művészeknek. Az északi reneszánsz nem követi az itáliai antikot csodáló görög és latin nyelvezetét, hanem a saját nemzeti irodalmi nyelvei kialakításán fáradozik, sőt, mondhatni egyfajta nemzeti jelleg kialakításán. A Guttenberg-féle könyvnyomtatás hozta el azt a változást, amit az olaszoknak az antik újra felfedezése jelentett. A könyvnyomtatás a képnyomtatás felfedezését vagy inkább újrafelfedezését is magával hozta (hiszen a Távol-keleten már évszázadokkal korábban elterjedtek a nyomtatott képek). Az itáliai festészet formanyelve és az olajfestészet felfedezése Észak-Közép-Európában is elterjedt, de töltete, gondolatisága, mondanivalója más lett. Titokzatos, ködös, félős és hideg... Továbbra sem tudott úgy felengedni, mint Itáliában. Nézzük csak meg Jan van Eyck, id. Hans Holbein, Albrecht Dürer, Pieter Bruegel, Robert Campin vagy Rogier van der Weyden alkotásait, akik az itáliai reneszánsz befolyás mellett elég sokat megtartottak a gótikus stílusból is, és ötvözték is a stílusokat, amely folyamat Hieronymus Bosch munkáin fedezhető fel a leginkább. Az északi reneszánsz művészet szellemileg a reformáció hatása alatt állva paradox módon mégis többet hagyott meg a keresztény hagyományokból, mint a pápai megrendelésekkel feltuningolt itáliai. Nem beszélve a klasszikusok mitológiáról, amely alig, vagy egyáltalán nem tűnik fel.

Szóval, feltételezem, hogy mindezek ismeretében ülünk le most beszélgetni J

Akik követitek az elmélkedéseimet, megfigyelhettétek, hogy ezek a bevezetőim hosszabbak szoktak lenni, mint maga az elmélkedés tárgya. Nos, én nem tekintem bevezetőnek mindezeket, ha egy asztalnál iddogálva beszélgetnénk, akkor sem lenne ez másképp

Vissza az itáliai érett reneszánszhoz!

Ebben az időben, az 1500. év körül az olasz művészet fejlődése olyan jelenségeket vet fel, amelyek feltűnően eltérnek a quattrocento alkotásaitól, és a reneszánsz szellemtörténeti folyamatán belül egy új korszak kezdetét jelzik.

CINQUECENTO, a 16. század művészete (olaszul 500-at jelent).

Az előző évszázad értékeinek átértékelése veszi kezdetét a 16. századdal. A természethűségtől való eltérés, az idealizálás jellemző, valamint a  valóságábrázolás leegyszerűsítése, a stilizálás. A művészet tárgyköre lényegében azonos marad: szent történetek és személyek, a transzcendens világ, a földöntúli örök szépség...

A művészet elveszíti azt a polgárias, mindenki számára érthető, megmagyarázó és ábrázoló mellékízt, amely a  15. század műveire jellemző és arisztokratikusan magasabbrendűvé válik. Immár nem akarja magát minden áron elfogadtatni mindenkivel, hanem pusztán az esztétikai szempont a mérvadó.

A művész belső kényszerévé válik az alkotás, és alkot a saját maga örömére, a saját elképzelése szerint, sajátos értelmezésben, puszta önkifejezés céljából... és már nem alakítja a megrendelésekhez a mondanivalóját.

Talán Michelangelo II. Gyula pápának mondott önérzetes szavai fejezik ki legtisztábban a cinquecento művészi hevületét:

„...a szobrot megveheted, a gondolatot nem!”

A művészet alaphangulatának változásával együtt jár a művészek helyzetének változása: a korábbi idők kispolgárias mesterember-típusa a művészi egyéniség magasabbrendűségének ad helyet. A gazdagabb, előkelőbb életforma, sokszor a különcség rejtélyes varázsa az, ami ettől kezdve – mondhatni napjainkig – a művészi elhivatottság külső és gyakran fitogtatott ismertetőjelévé válik.

A cinquecento legkiemelkedőbb alakja Michelangelo Buonarotti, aki hatalmas életművével szinte egyedülálló alkotója a művészettörténetnek. Művei által jócskán meghaladta a maga korát, egyedülálló teljesítményét napjainkig nem tudta senki túlszárnyallni.
Sokáig úgy tűnt, hogy az antik görög szobrászok által létrehozott csodát nem lehet felülmúlni. Michelangelo képesnek bizonylut erre. Szobraiban olyan mély, belső mondanivaló dermedt márványba, amit szavakkal utolérni tiszta képtelenség. Ő már egy igazi művész – a művészet felavatott papja, a transzcendens világ kiválasztottja. Michelangelót Dávid óriási márványszobra egy csapásra híressé tette. Dávid arckifejezése Donatello Szent György szobrának harckészségét idézi. Tény, hogy a fiatal Michelangelóra Donatello szobrászata meghatározó hatással volt. Michelangelo ifjúkori műveinek koronája a nagyszerű Pieta, amely a római Szent Péter templomban van elhelyezve.

II. Gyula pápa 1505-ben kéri fel a  szobrászt a saját síremléke elkészítésére. Maga a síremlék az eredeti elképzelés alapján sosem készült el, viszont nagyszerű szobrászati bravúr Mózes alakja, amely eredetileg a síremlék szobrainak egyik figurájaként készült. Sokak szerint e szobor a művész ars poeticája. A szobor Mózes egész életéről szól, nem az élet egy bizonyos évét, napját, pillanatát jellemzi, ami a realizmus lényege. Sokkal több annál. Sőt, nem csak Mózes egész lényéről szól, hanem a történelemben, a vallásban, népe életében betöltött szerepéről, küldetéséről. Az emberről, aki találkozott Istennel, és nem halt bele. A Tízparancsolatról, az Ószövetségről, ezen kívül  a művész sajátos felfogásáról, a művész tudatában elfoglalt helyéről, összehasonlításokról, és még mi minden másról...

Nem sokkal ezután a pápa megbízásából lát hozzá a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestéséhez. Az emberiség történelmét dolgozta fel Ádámtól a 16. századig. Mózes és Krisztus életének feldolgozása a téma lényege: a törvény és a kegyelem.
Az oltár falára az Utolsó ítélet képe került, a világ történetének végső jelenete.
A géniusz hatalmasat alkotott, mint festő is. És nagyszerűt alkotott mint építész is. 1547-ben az ő tervei alapján építik meg a Szent Péter bazilika kupoláját, a Vatikán koronáját.
Michelangelo kiváló alkotása a Haldokló rabszolga szobra, amellyel későbbi korok mestereinek mutatott járható utat. Nem mindent faragott le a márványtömbből, ami feleslegesnek tűnt volna sok szobrász számára, hanem a szobor néhány részletét benne hagyta a kőben – csak utalva rá, hogy ott bent a kőben található és fellelhető a többi részlet. Állította, hogy a a kőtömbben már eleve benne van a szobor, és ő, ha alkot, pusztán kibontja a kezdetektől fogva meglevőt, csak kihámozza a kőből.

„...Az apa oka gyerekének, és a változást előidéző a változónak” – mondja Arisztotelész. Nagy valószínűséggel Michelangelo szellemi fejlődésére hatással lehetett Arisztotelész filozófiája – így találkoznak az időtlenség porondján különböző korok szellemiségei.
Az sem lehet véletlen, hogy Rafaello Santi – a cinquecento másik meghatározó egyénisége – az Athéni iskola című képén Arisztotelész alakját Michelangelóról mintázta meg. Raffaello hatalmas freskóján a görög történelem óriásai egy transzcendens panteonban beszélgetnek, érvelnek, vitáznak – egymást győzködve nézeteikről, míg a kép középpontjában perspektivikusan kisebbedő boltívek középtengelyében Platón és Arisztotelész közelednek felénk. Platón és Arisztotelész – Leonardo alakja és Michelangelóé. Raffaello két nagy mesteréé. A freskó a Vatikán egyik termében található. Ugyanitt egy másik teremben festette meg az Attila Róma kapui előtt című mozgalmas freskóját és a Heliodorosz kiűzetése a templomból című  képet.

Raffaellonak egyik - színeiben és kompozícióját tekintve - legharmonikusabb képe a drezdai képtárban őrzött híres Sixtusi Madonna. Mint arcképfeső is a legnagyobbak közé tartozik. Az öreg II. Gyula pápáról festett képe a portréfestés világhírű remekei közé tartozik.

Szabó Ottó