Az antik görög kultúra I.

A görög kultúrában a gyökereit véli felfedezni Európa. A tiszta forrást, amely a művészet történetét meghatározó erővel befolyásolta évszázadokon át, és hatása napjainkig ott él valahol a szellem legmélyén.

A történelemkönyvek általánosításai, objektívvé egyszerűsített meghatározásai viszont nem rajzolhatnak pontos képet elénk. Ha egy-egy kultúra alkotásait vizsgáljuk néhány száz vagy ezer év távlatából, a lényeg az alkotás maga … – a történéseket, a dolgok „hogyanját” már úgysem láthatjuk tisztán. A dátumok sem egészen egyértelműek; az, hogy mi miért történt, és hogy miért éppen úgy, ahogy …  – nos, ezekre csak hipotézisek lehetnek válaszok.

Nézzünk csak bele a néhány évtizeddel ezelőtti történelemkönyvekbe és hasonlítsuk össze a maiakkal… Vizsgáljuk meg, hogyan magyarázták a fasiszták a történelem szemszögéből nézve ideológiájuk törvényszerűségeit; hogyan kapcsolódtak III. Birodalom néven a kora-középkori történelemhez. De ugyanígy vizsgálható a szovjet nép hősi helytállásának a múlt homályába vesző magyarázata is. Vagy akár a magyar-sumér rokonság...

Azt szokták mondani az e fajta szkeptikus hozzáállásra a "szakemberek", hogy egyre tisztul a történészek rálátása a dolgokra, és egyre pontosabb műszereink egyre pontosabb képet rajzolnak a régmúlt eseményeiről.

Pedig általában csak az van, hogy egy-egy kultúra, egy-egy fennálló rendszer, a saját dominanciája érdekében átírja a történelmet – hogy a kinevelendő új generációkba beleverje a hűséget, a lelkesedést, a konstruktív hozzáállást. A hazaszeretetet. (Amely egyszer a királyért viszi meghalni az embert, máskor meg a király ellen szólít fegyverbe: a köztársaságért.)
A történelemkönyvek tehát leegyszerűsített formában, objektív igazságként, dátumokhoz kötötten – amiből a „körülbelül“ sem hiányzik, hogy még pontosabb legyen – tényeket tárnak elénk. E tények közül főleg az időpontok tűnnek fontosnak – hogy az adott korban tájékozódni tudjunk. Hogy a művészeti alkotások keletkezésének körülményeit el tudjuk képzelni.

Fontos, hogy betekintésünk legyen a hitvilágba, a világképbe, hogy megérthessük az alkotás "miértjeit". De ez a dolog viszont már szubjektív. Véleményeket tényként elfogadni nem szabad.
Nem hiába állította Platón, hogy a bölcs embernek nincs más választása, nem szabad addig engednie a keresést illetően, amíg mindennek végére nem jár, vagy legalább amíg el nem éri, hogy útmutató nélkül is (tudja vezetni magát…) tudjon tájékozódni.

Ez után a megismerés már életmóddá válik.

Az ember továbbra is elvégzi napi teendőit, de úgy rendezi be életét, hogy higgadtságát mindenkor megőrizve, tanulékonysága, emlékezőtehetsége és értelmi képességei minél jobban kifejlődjenek.

A vélemény szubjektív. Mindenkinek egyedül kell elérkeznie arra a síkra, hogy önálló vélemények rendszerezzék ismereteit. (Hiszen a perzsa háború ténye például mást jelent a perzsa történelemben és mást a görög kultúrában… De beszélhetnénk itt más háborúkról és történelmi eseményekről is.)

Nézzük az antik görög művészetet és próbáljunk meg ne politizálni...

A művészettörténeti könyvek szerint a görögök előtt virágzó kultúrát – a Balkán-félsziget déli részén és az égei szigeteken – pre hellén kultúrának, vagy Kréta-mükénéi kultúrának nevezzük.
De nevezzük ezt minószi kultúrának is, a legendás Minósz királyról elnevezve.
Ez a kultúra virágkorát i.e. 2100 – 1400 körül élte.

I. e. 1700 körül érkeztek az első görög törzsek, a ionok; 1400 körül az achájok, majd a harcias dórok végleg elpusztították a Kréta-mükénéi kultúrát – ennyi dióhéjban, betekintésképp.            

Kréta szigetén már a görögök érkezése előtt fejlett kultúra alakult ki. Főleg az építészeti alkotások kiemelkedőek. A fővárosban, Knósszoszban 20 000m²-es alapterületével is kitűnik az ún. Labirintos, vagyis a Második Palota (nevezik ezt a Kétélű Fejsze Palotájának is).
A legenda szerint Minósz király építtette torzszülött fia, Minótaurosz részére. A feltárt romok folyosók és termek sűrű hálózatáról árulkodnak, igazi útvesztőről, amelynek valóban csak két bejárata volt.

Az elképzelések szerint az épület külső falában ablakok sem voltak; az összes ablak belső udvarokra nézett. A kétszintes épületet a falak tetejéről lehetett védeni a támadókkal szemben.
A palota építésze is legendás ember volt: Daidalosz. Állítólag Minósz király nem engedte meg neki, hogy elhagyja Kréta szigetét, nehogy a Labirintos titka kitudódjék. Ezért a leleményes feltaláló egy rogalló-szerűséget épített titokban, és a szelek szárnyán elrepült. Fia, Ikarosz balesetet szenvedett és halálra zúzta magát (vagy a tengerbe veszett). Sok a valós alapja a történetnek. A Labirintos titka nem az emberevő szörnyeteg Minótaurosz volt, hanem a csalafinta módon megszerkesztett védelem. Folyosók, termek, csapdák, szintkülönbségek bonyolult hálózata által védték meg magukat a védők, ha az ellenségnek sikerült áttörni a kapukat. Minden folyosó jobbra fordult, hogy a védőknek "essen kézre" a vagdalkozás; keskenyek, sötétek voltak, teli csapdákkal...

A bikafejű szörnyeteg is létezett. Szimbóluma volt ugyanis a bika ennek a kultúrának, a harcosok sisakjaikon szarvakat viseltek, és valószínűleg szándékosan igyekeztek borzalmasnak kinézni, hogy az ellenfelet megrémisszék. A 3. évezred végére uralmuk alá hajtották csaknem az egész Földközi-tenger medencéjét, a behódoltakat rettenetesen megadóztatták. Rabszolgákat szedtek, állatokat, terményt, nemesfémeket, fegyvereket..., mindent, amire szükségük lehetett. Mígnem Athén legyőzte őket. Thészeusz (Tézeusz) Ariadné árulása által...
Hogy hatalmuk elért a Földközi-tenger nyugati medencéjébe is, mi sem bizonyítja jobban a bika-kultusznál. A bikaviadaloknál. A spanyolok már kissé barokkos átdolgozásban művelik, de Portugáliában még ismert az archaikus változata is. Fiatal férfi szembe fut a feléje vágtató bikával, megragadja a szarvánál és ahogy az ösztönszerűen öklelésre emeli a fejét, átlendül szaltózva a bika háta fölött. A bika végig futja az arénát, az ifjú is, megfordulnak, majd megismétlődik újra az egész. Bizonyos idő elteltével az ifjú tőrrel a kezében, ugrás közben ledöfi a bikát...

Knósszoszi falfestményeken szerepel mindez, Portugáliában pedig még művelik is...

A krétai építészetben fontos szerepe volt az oszlopoknak. Nem, mint díszítőelem szerepelnek, hanem tartófunkciójuk volt.

Az oszloptörzs felfelé szélesedett és tányér alakú fejezetben végződött. Valószínű, hogy hatással volt a dór stílusú oszlopok kialakulására.

A homéroszi kornak is nevezett időszakban (i.e. XII.-VIII. század) folyamatosan érkező görög törzsek fokozatosan átalakították a Balkán déli részét, elpusztítva a Kréta-mükénéi kultúrát – valószínűleg azonban a legtöbb értéket átvették belőle. Ezt az időszakot tekintjük a görög kultúra első időszakának.

A iónok érkezése i.e. 1700 körül valószínűleg még nem rázta meg igazán a Kréta és Mükéné központú pre hellén világot. A dórok érkezéséig eltelt, hozzávetőlegesen 700 év alatt szervezett társadalomban élhettek.

Ha napjainktól számítva 700 év távlatába tekintünk, magunk is óriási fejlődést tapasztalhatunk itt, Európában is. A homéroszi időszak történései nagyon homályosak. Igazán csak az Iliász áll rendelkezésünkre útmutatóképp.

Héraklész fiainak érkezését viszont már nem tudta feldolgozni és kiheverni a pre hellén világ, de a iónok sem igazán.

Szabó Ottó