a Rovás művészeti, kulturális
és művelődési lapja

 
 

 

A modern kori Athénról nem hallottunk sok jót, miután megvettük a repülőjegyeket két és fél hónappal az indulás előtt és kutatni kezdtük, milyen látványosságokat is fogunk a vágyott városban megnézni az Akropoliszon kívül. Úgy írták le, mint ami koszos, tele falfirkákkal, veszélyes a zsebesek miatt, szmogtól bűzös és egy óriási betondzsungel a maga 3,5 milliós lakosával.

Nyilván van alapja ennek a leírásnak, de mi kíváncsiak voltunk arra, ami ennek éppen az ellenkezője – hiszen az nem lehet, hogy a kultúra bölcsője a züllöttség melegágya legyen… Valahogy, a sok negatív „youtuber” ellenére mégis éreztünk valami kedves melegséget a szívünkben Athén iránt, pedig még sosem jártunk Görögországban ezek előtt. Megérzéseink beigazolódtak - nyitottságunk és kíváncsiságunk megalapozta a kellő hangulatot Athén sokrétű arcainak befogadására.

Nehéz röviden írni Athénról. Persze, meg vannak itt a korábban említett „züllött” helyek, az Omonia-tér és környéke nem túl bizalomgerjesztő, valóban vannak furcsa alakok és rommá nőtt modernkori épületek „ottfelejtve” – én még ebben is meglátom a szépséget. A Monastiraki-tér is kavalkád és biztosan találni hasonló helyeket a külkerületekben, ugyanakkor a 2004-es Nyári Olimpiai Játékok okán történt fejlesztések megváltoztatták a város arculatát. Ennek eredményeképp a forgalom elterelődik a központi részektől, az utcák tisztábbak és szellősebbek. December közepe ellenére nincs a nálunk megszokott karácsonyi vásársor, egy-két műfenyő égőkkel.  A központibb helyeken azért találkozni a bécsi, vagy a budapesti fényeket idéző macskakövekkel szegélyezett utcák csillogó kirakataival. A szuvenír üzletek tele vannak a görög mitológiát felsorakoztató alakok képeivel, pólók, kerámiák, szobrok gyári másolatai, az egyik ilyen üzlet ajtaján kizárólag homoerotikus mintájú vörösalakos tálak sorakoznak – nincs ebben semmi meglepő, mégiscsak az ókori Görögország színhelyén járunk. Az utcán görög zenét játszó zenészeket hallunk, tetszik ez a típusú muzsika – két buzuki, gitár, csörgő és talán egy guszla nevű vonós hangszer (a hegedűre hasonlít, de nem az). A Plaka és a Psirri negyed igazán hangulatos, esténként nyüzsgő bárokkal, éttermekkel. Itt még december közepén is kinn ülnek a vendégek, a napközbeni 15-18 fokos hőmérséklet éjjel sem megy 8-10 fok alá. A Kolonaki negyedben sétálva pedig Budán érezheti magát az ember.

Egy családi vállalkozású étterembe invitálnak (The Kyklamino), Ouzo-t, azaz ánizspálinkát kóstolunk és a halva nevű desszertet. A tulajdonos nyugdíjaskorú úriember hívott meg bennünket, mesél az életéről (kiválóan beszél angolul), miközben görög zene szól a rádióból, a fal mélyedésében egy görög ifjú szobra tekint le ránk, a karácsonyfa alatt pedig a betlehemi jászol. Csak itt láttunk betlehemi jászolt. Sehol másutt. Különleges volt ez így együtt. Vendéglátónk nem hajlandó pénzt elfogadni, ő ajánlotta fel a lehetőséget. Az étterem a helyi piac vonzáskörében, az ókori Agorához közel esik. Innen már látszik az Akropolisz. Valójában mindenhonnan látszik egy kicsit, minden utca között „belóg” egy szelete. A helyi piac egy szeglete az ózdi piacra emlékeztet – ruhaneműk, cipők (jó árban, minőségieknek tűnnek), szuvenírek halomszámra. A Hadriánusz könyvtárához közel eső utcában egy fekete srác előugrik a semmiből és jamaicai karkötőt köt a csuklónkra. „Hakuna matata! Be happy in your life!” – mondja és kér némi fizetséget. Tudtam, hogy mire megy ki a játék, de belementünk. A maradék apró az övé lett. Az éttermek előtt álló csalogató alkalmazottak más eszközt vetnek be: „Where are you from? Ahh… Hungary… Budapest?” - a harmadik napra világossá válik számunkra, hogy vélhetően megtanulják az országok fővárosait, és így próbálnak vendéget fogni.

Egyébként a helyiek kedvesek és figyelmesek, tényleg kíváncsiak az emberre. Annak ellenére, hogy egy fővárosban vagyunk, azt vesszük észre, hogy az emberek köszönnek egymásnak az utcán (legalábbis nem személytelenek egymás irányába), szívesen szóba elegyednek a másikkal, türelmesek, nem sietnek sehová. A szálláshelyünk a narancsfáktól illatozó Koukaki negyedben van, 20 perc sétaútra az Akropolisztól. Ebben a negyedben szinte csak helyiek laknak, kellemes környék, itt belenézhet az ember az athéniak igazi arcába. Legalábbis a középosztály athéni életmódjába. Nem emlékszem falfirkákra, de nyugalomra igen a mozgó járművek ellenére. Sok a helyi étterem, élelmiszer bolt, pékség, eljövünk egy kanabiszt áruló bolt előtt is. Először fel se fogjuk, aztán betérve megnézzük a kínálatot – az áfonyásat ajánlják (10-12 euró grammja).

Éhségünket egy itteni étteremben csillapítjuk (Dio Dekares I Oka), ahol a pultnál látható a gőzölgő kínálat egy része. Alig tudunk választani, különböző görög marha és sertés ételek, saláták, halételek vannak pódiumon, a menüben bárány is szerepel. Kánaán. Articsókás salátát választunk és paradicsomos marhát, valamint sült hagymás marhát barna mártásban, hozzá adnak olívaolajjal enyhén leöntött, oregánóval megszórt pirítóst, ami nagyon ízletes. Meg vagyunk elégedve.

A cukrászdában sok görög finomsággal találkozunk: mézes, pisztáciás baklava (törököktől átvett), kézi készítésű csokoládék, amit becsomagolva, kilóra lehet vásárolni többféle ízben. Megkóstoljuk a csokival bevont narancskarikát – isteni – és a csoki-brownie szerű édességet, mely olyan finom, hogy a születésnapomra ez lesz a szülinapi torta (szelet). A profiterol csokijának az állagán érezni, hogy nem sajnálták ki az anyagot belőle. Valójában semmiből nem sajnálják ki. Megkóstoljuk a cukinnis-sajttal töltött kiflikét (görög specialitás), és közben az iránt érdeklődök, hogyan mondják görögül a „köszönöm”-öt. „Efhariszto”. Ismétlem. A „h”-t meg kell nyomni, mint a szlovákban a „ch”-t. Nekem könnyen megy, társamnak magyarországi lévén kevésbé. Idővel ő is megtanulja gördülékenyen kimondani. Innentől kezdve szívesen mondogatom, örülök, hogy megtanultam. Mint nyáron az „Obrigado”-t (portugál). Milyen jó, ennyivel is többnek érzi magát az ember. Ha gasztronómia, akkor a görögök is büszkék lehetnek magukra.

Athénban van egy hely, amit vétek lenne kihagyni, ha az embert erre veti a sorsa. Érdekes, hogy a legjobb, legszebb helyeket sokszor izgalmas megközelíteni, ugyanis a Stani (magyarul „juhistálló”), mely 1931-ben alapított családi vállalkozásból nőtte ki magát az Omonia tér közelében helyezkedik el. Meglepő lehet a pékség és tejbolt neve, ám a helyzet az, hogy itt lehet kapni Athénban a legfrissebb tejtermékeket (juhtejből), és az abból készült finomságokat. Kiváló hely egy remek reggeli elfogyasztásához, vagy délutáni desszertezés gyanánt. Amit mindenképpen ajánlunk, az a juhtejből készült görög joghurt (olyan tartalmas az állaga, hogy állva marad benne a kanál), melyet igazi, tömény, sötét mézzel öntenek le és diódarabkákkal szórják meg. A közel 4 eurós csoda előtt ugyanakkor érdemes megkóstolni az egy sarokkal arrébb található „souvlakis” helyet, „az igazi görög giroszost”. Egy pici hely olyan utcában, ami nem túl bizalomgerjesztő, az épületek és a közöttük sétáló járókelők sem (a közelben lévő főút mentén állandó jelleggel rohamrendőrök őrködnek). Ettől függetlenül, ha már erre jár az ember (pl. a Nemzeti Régészeti Múzeum okán), akkor érdemes az éhségét itt csillapítani, ezzel a görög specialitással. Nyársra húzott sertés grillezve, majd pitában tálalva, benne sült krumpli, hagyma, paradicsom és fűszerek. A pita íze és állaga olyan, mint egy nagyon finoman elkészített magyar lángosé. A kedvenc giroszos helyünkké vált.

A görögök küllemre talán a törökökhöz hasonlítanak, a vidék és a települések (egy peloponnészoszi kiruccanásunk alapján) pedig olyan hatást kelt, mintha egyszerre lennénk Olaszországban és Romániában, a Balkánon és Törökországban. Keveredik a nyugati modernizmus valami balkáni közhangulattal. Hazautazásunk napján hajnali 5-kor kiderül, hogy nem jár a metró délelőtt 10-ig, mert sztrájkolnak a dolgozók, így busszal kell kizötyögnünk a 33 km-rel messzebb lévő repülőtérre. A busz tömött, nincs már ülőhely. Athén mégis elfért a mellkasunk közepében, az ókori romok magukkal ragadó erejével, a fehér betonfalak modernkori bájával, s az athéni ember görögösen rusztikus nyugalmával. 

Kolmont Enikő

Fotók: Németh Judit

Étterem és egyéb gasztronómia:

Cukrászda:

https://goo.gl/maps/7dk4YdmUh3teyfjj7

Tejbolt és pékség / Stani

http://bit.ly/2GLAn1F

Souvlaki, Giroszos / Lefteris O Politis

https://goo.gl/maps/wJHtefCGe3cSza5F6

Családi étterem (The Kyklamino):

https://goo.gl/maps/9Xv9Fr6MpmxbF49h9

Étterem a Koukaki negyedben:

https://goo.gl/maps/A6A1zrKDcAe6yX6R7

Kanabisz üzlet

https://goo.gl/maps/Yfw4hwfJe6SiZe1A7

Videók, zenék:

Felzabáltuk Athént (youtube videó)

http://bit.ly/2Thzs0k

Tradicionális görög zene:

http://bit.ly/2Tgeuz5

Pix Lax – Oi palies agapes pane sto paradeiso (Mai görög együttes zenéje.)

http://bit.ly/2uCqSz2

A cikk tartalma és a mellékelt fényképek bármilyen mértékű felhasználása csak a szerzők engedélyével lehetséges. Ennek megszegése szerzői jogokat sért, melynek alapján másolója felelősségre vonható. A szerzők neveinek feltüntetésével azonban szabadon terjeszthető.

A cikk létrejöttét a rovart.sk támogatta.